|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 115 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-115 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2006. augusztus 29.A romániai egyházak vezetőit is átvilágítják azt követően, hogy a Legfelső Védelmi Tanács az egyházfőkre vonatkozó titkosszolgálati akták nyilvánosságra hozásáról döntött. Traian Basescu államfő bejelentette: a döntés értelmében a romániai egyházak vezetőinek az aktái immár nem minősülnek államtitoknak, így a papokat is átvilágíthatják. Az egyházi vezetők átvilágítását főként a liberálisok szorgalmazták. Teoctist pátriárka, nevét eddig több, a Securitátéval való együttműködési botrány érintette. Stejarel Olaru történész kijelentette: az iratok azt bizonyítják, hogy a pátriárkát az egykori titkosrendőrség „legkevesebb ügynökként” foglalkoztatta. Ezt a vádat az ortodox egyház szóvivője cáfolta. /Átvilágítják a romániai egyházak vezetőit is. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2006. szeptember 7.Teoctist, az ortodox egyház pátriárkája, az egyház szinódusának nevében tiltakozó levelet küldött a szenátus állandó bizottságához, amelyben kéri, hogy az egyházi elöljárókat töröljék az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) felállításáról és működéséről szóló törvénytervezetből. Az egyházfő úgy véli, hogy az elöljárók vagyonának ellenőrzése, illetve a vagyonbevallási kötelezettség súlyosan sértené az ortodox egyház és a többi felekezet autonómiáját. Teoctist pátriárka úgy véli: az államnak nincs joga alkotmányellenes módon beavatkozni olyan ügyekbe, amelyek mind a világi, mind az egyházi törvények szerint csakis az egyházra tartoznak. Monica Macovei igazságügyi miniszter azonban kitart a törvénytervezet vonatkozó előírása mellett. A tárcavezető szóvivője kijelentette: az a tény, hogy a főpapok vagyonát az egyház örökli, nem mentesíti őket az állami ellenőrzés alól. /Teoctist nem kér a vagyonellenőrzésből. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2006. november 17.Traian Basescu elnök hosszú életet kívánt Teoctist pátriárkának, aki 20 éve tölti be ezt a tisztséget. Kiemelte: azért imádkozik, hogy az Isten adjon erőt az ortodox egyház vezetőjének, hogy beteljesíthesse “hazafias gondolatait”. Rámutatott arra, hogy az ortodox egyház “a hazafias, morális és társadalmi értékek egyik oszlopa, amelyre a románoknak oly nagy szüksége van”. /Basescu imája. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./2006. december 22.Nemcsak a Nagy-Románia Pártnak és a szociáldemokratáknak nem tetszett a Tismaneanu-jelentés, hanem az ortodox egyház is háborog, mert a dokumentumban egyebek mellett szó esik Teoctist pátriárka és más főpapok nem épp makulátlan múltjáról. (Ziua) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./2007. február 26.Teoctist ortodox egyházfő azt kérte, hogy a Feddhetetlenségi Országos Ügynökség ne ellenőrizhesse egyházi ember vagyonát. Az ortodox egyház a kommunizmus bűneit elítélő Tismaneanu-bizottság illetékességét is kétségbe vonta, a klérus bűnrészességének megállapítását illetően, és saját bizottságot állított fel, amelyben a kommunizmus bűneihez hozzájáruló egyháziak vétkeit egyháziak vizsgálják ki. Korábban Teoctist pátriárka az átvilágítási törvény hatásköréből is megpróbálta kivonni a papságot, ez sikerült: a szenátus jogi bizottsága által jóváhagyott kiegészítés úgy módosítaná a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácsra vonatkozó törvényt, hogy a klérus szekusdossziéi egyenesen a vallási felekezetek vezetőihez kerüljenek. /Bogdán Tibor: Mennyei fináncok. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2007. július 31.Július 30-án elhunyt Teoctist, a román görögkeleti 92 éves egyház pátriárkája. A pátriárka Toader Arapasu néven született Tocileni faluban, Botosani megyében, 1915. február 7-én. Tizenhárom évesen választotta a szerzetesi életet, a fogadalmat 1931-ben tette le, ekkor kapta a Teoctist nevet. 1946 és 1986 között különböző vezető tisztségeket töltött be az egyházban, a választó testület 1986-ban léptette őt a pátriárkai székbe. Egyes források szerint a fiatal Teoctist a nácizmus romániai tombolása idején antiszemita zavargásokban vett részt. Más hírek szerint együttműködött a Szekuritátéval. Tény viszont, hogy a vezetése alatt álló egyház a kommunista hatalmat kiszolgálta. A diktatúra évtizedei alatt a liturgián Ceausescut is dicsőítették. A görög katolikus egyház szintén kifogásolta Teoctist viselkedését, különösen, ami az elkobzott és görögkeletieknek adományozott egyházi vagyon visszaszolgáltatását illeti. Teoctist ellátogatott Rómába, találkozott II. János Pál pápával, és ő is fogadta a katolikus egyházfőt annak romániai látogatása során. /Szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./2007. augusztus 3.Az erdélyi magyar közösségben a görögkeleti egyház vezetője már lassan kilenc évtizede a nemzeti elnyomás egyik megtestesítője – a román hadsereg és a karhatalmi szervek mellett. Az ortodox egyház révén is testet öltő román nacionalizmus ugyanis soha sem lehetett ínyére a magyar közösségnek. Teoctist pátriárkáról évek óta köztudomású, hogy fiatalkorában legionárius szervezetekkel szimpatizált, és bizonyított tény, hogy személyesen részt vett egy zsinagóga feldúlásában. Ugyanakkor Teoctistnak a rettegett kommunista titkosszolgálattal fenntartott kapcsolatai is tisztázásra várnak. A román nép elnézni az elhalálozott egyházi vezető kommunista múltját és minden bűnét. /Salamon Márton László: Tisztítótűz. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./2007. augusztus 4.A világ minden sarkából összegyűlt ortodox egyházi elöljárók mellett Walter Kasper bíboros vezetésével vatikáni küldöttség is részt vett az elhunyt Teoctist ortodox pátriárka augusztus 3-i temetésén. Teoctist pátriárkát a bukaresti patriarkátus katedrálisában felravatalozták, lerótta kegyeletét szinte az egész politikai osztály, többek között Traian Basescu jelenlegi államfő, valamint Ion Iliescu és Emil Constantinescu volt államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök. A kormány nemzeti gyásznapot rendelt el. /B. T. : Örök nyugalomra helyezték Teoctist pátriárkát. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./2007. augusztus 4.Toader Arapasu, szerzetesi nevén: Teoctist, 1935-ben tette le a szerzetesi esküt. 1962-ben aradi, 1963-ban észak-amerikai és kanadai püspök, 1973-ban Olténia érseke, 1977-ben pedig Moldva és Bukovina metropolitája lett. Elődje, Iustinian halálát követően, 1986 novemberében „Bukarest érsekévé, Magyar–Oláhország metropolitájává és a Román Ortodox Egyház pátriárkájává” választották. Teoctist a kommunizmus idején több régi ortodox templom és kolostor lebontásába egyezett bele, ezért 1990-ben lemondatták. Három hónap múlva azonban Ion Iliescu támogatásával visszakerült a pátriárkai székbe. Bírálói elsősorban a Szekuritatéval, a kommunista hatóságokkal és a diktátorral való együttműködést vetették a szemére, de azt is, hogy teológusként, az 1941-es legionárius lázadás idején részt vett a bukaresti Antim utcai zsinagóga szétverésében. Legionárius és szekuritátés múltját soha nem tisztázta. Elmarasztalják ma azért is, mert nem modernizálta az ortodox egyházat, ellenezte a papok titkosszolgálati és az egyház pénzügyi átvilágítását. Az ortodox egyház mindmáig kiszolgálja a politikát, és nem szolgáltatta vissza a görög katolikusok eltulajdonított templomait és javait. Hívei ezzel szemben úgy látják, nehéz időkben őrizte meg egyháza egységét, amelyet 400 új kolostorral és 2000 új templommal tett gazdagabbá. Legfőbb érdemének tekintik, hogy nyitottságot mutatott az ökumenizmus irányába, így az első ortodox pátriárka volt, aki ortodox többségű országba hívta meg II. János Pál pápát. Az 1999. évi pápalátogatást Teoctist 2002-ben viszonozta, amikor a Vatikánban együtt imádkozott a pápával a két testvéregyház közeledéséért. /Teoctist (1915–2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./2007. augusztus 6.Fényűző és nagyszabású temetést szerveztek Bukarestben Teoctist volt első pátriárkának. A részvétnyilvánítások szinte mind Teoctist érdemeként említették a más egyházak felé, az ökumenizmus irányába való nyitást, illetve II. János Pál pápa meghívását és fogadását Bukarestben. II. Alekszij, Moszkva pátriárkája az egész ortodoxia veszteségeként értékelte Teoctist halálát, aki bátran és határozottan vezette a híveket a megváltás felé. /Szabó Tünde: Eltemették a pátriárkát. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./2007. augusztus 6.Még tartott az ortodox egyházfő temetése, amikor máris két szakbizottság indított hivatalból vizsgálatot Teoctist pátriárka halála körülményeinek kapcsán. Fölmerült ugyanis a gyanú, hogy a dülmirigyműtétet végző orvos szakmailag kifogásolható módon járt el. Az ortodox egyház Szent Szinódusa elzárkózik az új egyházfőt megválasztó Egyházi Választási Kollégium világi tagjainak megnevezésétől, holott a választásban nagy szavuk lehet, hiszen a 195 tag közül 88 világi személy. /Főpaphalál, világi bonyodalmak. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./2007. augusztus 8.A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) augusztus 7-i döntése értelmében a jövőben az egyházi tisztségviselők Szekuritátéval fenntartott kapcsolatait is megvizsgálják. Mircea Dinescu a CNSAS nevében közölte, kérni fogják a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ és a Külső Hírszerző Szolgálattól /SIE/ egyes magas rangú ortodox egyházi tisztségviselők múltjának felülvizsgálását, elsősorban azokét, akik Teoctist halála után elfoglalhatják a pátriárka helyét, „ne megválasztásuk után derüljön ki, hogy szekus tábornokok voltak”. A lapok arról írtak, hogy a pátriárka tisztségére jelentkező főpapok közül többen is együttműködtek Ceausescu politikai rendőrségével. Az egyháziak átvilágítását korábban a 19 nem kormányzati szervet átfogó Román Polgári Fórum (FCR) is nyomatékosan kérte. A román ortodox egyház szóvivője, Constantin Stoica leszögezte: az általa képviselt intézmény már 1997-ben síkraszállt az egyháziak szekus dossziéinak megnyitása mellett, ezt 2001-ben a Szent Szinódus megerősítette, tavaly pedig hasonló értelemben nyilatkozott Teoctist pátriárka is. Eddig egyetlen ortodox főpapnak volt bátorsága önként megvallani szekus múltját: a Bánság metropolitája, Nicolae Corneanu tette meg ezt a lépést. Miután tavaly Traian Basescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntött a papság dossziéinak nyilvánosságra hozásáról, három további egyházvezető vallott színt, így kiderült, hogy Tomis érseke, Teodosie besúgói fogadalmat írt alá – hazafias meggondolásból -, akárcsak Gyulafehérvár érseke, Andrei Andreicut, Iustin Marchis, a bukaresti Stavropoleos templom papja pedig „három-négy, esetleg öt-hat” jelentést írt a cheiai kolostorba látogató külföldiekről. /Bogdán Tibor: Átvilágítják a pópákat is. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./2007. augusztus 9.Egyre többen kérik a Román Ortodox Egyház átvilágítását. Az első bonyodalom éppen a most elhunyt Teoctist pátriárkával kapcsolatos. Teoctist elődei közül az első, Miron Cristea: Eminescu-monográfiát magyarul megjelentető jeles gondolkodó volt, az utána következők is – Nicodim Munteanu, Iustinian Marina, Iustin Moisescu – felvilágosult főpapok. Magas rangú ortodox vezetők korábban elismerték együttműködésüket a Szekuritátéval – Bartolomeu Anania kolozsvári mitropolita, Nicolae Corneanu bánsági mitropolita, Teodosie Tomitanu érsek és mások. Azt is tudni lehet már, hogy a két legfőbb esélyes, Daniel moldovai és bukovinai mitropolita és Teofan olténiai mitropolita (mindketten sokáig működtek külföldön, francia nyelvterületen) dossziéit eleve „nem találják”, tehát nem oszlik el mindenki feje fölül a gyanú. /Ágoston Hugó: A gyónás fokozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./2007. augusztus 11.A Román Civil Fórum (FCR) elnöke, Adrian Iurascu felszólította az ortodox egyház vezetőit, hogy akik a kommunista rendszerben együttműködtek a Szekuritátéval, ne pályázzanak a Teoctist pátriárka halálával megüresedett tisztségre. Ezt követően Dinescu, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagja nyilvánosságra hozta Cotidianul című napilapban, hogy Plamadeala erdélyi metropolita állítólag levélben kérte Ceausescutól előléptetését tábornokká, mivel úgy vélte, hogy „elég időt töltött” a Szekuritate ezredesi rangjában. Constantin Stoica, a patriarkátus szóvivője közölte, hogy a CNSAS-hoz egy világi személy nyújtotta be a Dinescu elleni panaszt. Azelőtt perrel is megfenyegették Dinescut. /Feljelentették a CNSAS-nál Dinescut az ortodoxok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./2007. augusztus 15.A Szekuritáté besúgója volt Iustin Moisescu pátriárka, a közelmúltban elhunyt Teoctist elődje, a Cotidianul című bukaresti napilap szerint. A lap Cristian Vasile történészre hivatkozott, aki a kommunizmus bűntetteit felsoroló, tavaly elkészült Tismaneanu-jelentésben az egyház és a kommunista rendszer közötti kapcsolatokról szóló fejezet szerzője. Vasile szerint a román ortodox egyház legmagasabb tisztségét 1977 és 1986 között betöltő Iustin már azelőtt is együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel, hogy erdélyi metropolitává nevezték volna ki. Az egyházfőnek hálózati dossziéja volt. A dokumentumok szerint Iustint a szélsőjobboldali légionárius mozgalomhoz fűződő kapcsolatai miatt zsarolták. /Balogh Levente: Szekus besúgó volt Teoctist elődje. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./2007. augusztus 23.Teoctist pátriárka vasgárdista múltját, homoszexualitását, illetve a kommunista rezsim iránti lojalitását tárja fel az a káder-dosszié, mely a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának archívumából került nyilvánosságra a Cotidianul napilap jóvoltából. A főpap múltját feltáró dosszié öt iratot tartalmazott. Három feljegyzés 1973 és 1977 között készült, amikor Teoctist Arapasu Olténia mitropolitája volt, a negyedik abban az időszakban, amikor Iasi érseke, Moldva és Suceava mitropolitája volt, míg az utolsó 1988 nyarán. Ez utóbbi tartalmazza a napokban elhunyt pátriárka életrajzát, amely szerint 1941. januárjában részt vett a vasgárdista felkelésben, illetve szeminaristaként homoszexuális kapcsolatokat tartott fenn. A párt káderesei elismerő szavakkal illették Teoctist elhivatott hazaszolgálatát, illetve azt, hogy számtalan alkalommal intette arra a híveket, hogy vállaljanak aktív szerepet az ország fejlődésében. A feljegyzés arról is említést tett, hogy a pátriárka durván bánt papjaival, s a többi egyházi méltósággal. Teoctist 1975-től másfél évtizeden át tagja volt a formális parlamentnek, a Nagy Nemzetgyűlésnek. Az ortodox egyház visszautasította Teoctist legionárius szerepvállalását és homoszexualitását illető vádakat, azt állítva, hogy ezek az információk a Securitate nyomására született nyilatkozatokon alapulnak. A patriarchátus szerint a vádak egy Tuta M. Nica nevű illető vallomásain alapulnak, akit a Securitate tartóztatott le, s 1949-ben ítéltek el. A patriárchátus szóvivője, Constantin Stoica szerint Teoctistnek nem is lehetett a pártnál káderlapja, mivel nem volt tagja a Román Kommunista Pártnak. /Teoctist kínos káderlapja. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./2007. szeptember 5.Nem sajtóhiba van a címben: Ökunemizmus. Bizonyos görögkeleti felfogások szerint a minden vallást és jóakaratú embert összefogni hivatott ökumené bizonyos felekezeteknek, nációknak nem szólhat. A Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosába megérkező református egyházi tisztségviselőt egy Isten háta mögötti sátortáborba küldték. Micsoda átformálást végezhetett az elmúlt rendszer, hogy ennyire alakította az ortodox egyházat. 1996 előtt megszámolatlan költségvetési pénz jutott a Teoctist által uralt államegyház bankszámláira. Zavartalanul folytathatták a „hagymakupolás honfoglalást”, új templomok építését. Ezeken kellene változtatni, és akkor talán a többi felekezet sem fogadja kétkedve az ökumenizmust, a kinyújtott békejobbot. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Ökunemizmus. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./2007. szeptember 13.Daniel, Moldova és Bukovina metropolitája lett a román ortodox egyház új vezetője. Szeptember 12-én ült össze a román ortodox egyház választó testülete, hogy megválassza a nemrég váratlanul szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka utódját. Három választási forduló után a román ortodox egyház Szent Szinódusa végül Daniel, Moldova és Bukovina, Bartolomeu, Kolozs, Fehér, Máramaros és Körös-vidék és Ioan, Kovászna és Hargita metropolitáját jelölte a pátriárka tisztségére. A szintén esélyesnek tartott Teofan ugyanis a második fordulóban visszalépett, döntését azzal indokolva, hogy vannak mások, akik alkalmasabbak a tisztség betöltésére. A Szent Szinódus elnökévé Nicolae Corneanut, Bánság metropolitáját választották, így ő már nem indult a pátriárka tisztség megszerzéséért folyó versenyben. Daniel a román ortodox egyházon belül a nyitást és az ökumenizmust vállaló irányvonal képviselője. Mindenki számára meglepetést jelentett az 56 éves Ioan Selejan jelölése, aki a bukaresti műszaki egyetemen végezte egyetemi tanulmányait 1976-ban, és 1980-ban szerzetes lett a Lainici kolostorban. 1994. július 9-én választották meg Kovászna és Hargita egyházmegye püspökének, és 1994. július 20-án szentelték fel a Hargita megyei Maroshévíz kolostorában. Traian Basescu székelyföldi látogatása során a magas rangú egyházi vezetőt is felkereste, aki több alkalommal is arra kérte az államfőt, amikor csak teheti, keresse fel a két megyét, mivel az itt élő románok „saját hazájukban elhagyatottnak érzik magukat”. /Daniel metropolita lett Teoctist pátriárka utódja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ Hírek szerint Daniel egyike azoknak az ortodox főpapoknak, akiknek szekusdossziéit Ceausescu bukása után elégették. Kapcsolatait az egykori politikai rendőrséggel nyilvánvalóvá teszi az is, hogy a diktatúra idején Svájcban taníthatott – ehhez elengedhetetlen volt a Securitate jóváhagyása. A Temes megyei Barafalván született, Nagyszebenben végezte el az Egyetemi Teológiai Intézetet. Két–két évig Strasbourgban, a Humán Tudományok Egyetemének protestáns teológiai karán, illetve a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemen tanult. 1980-ban lett az ortodox teológiai tudományok doktora, majd a svájci Bossey Ökumenikus Intézet lektoraként tevékenykedett. Ezt követően Daniel néven a sihastriai kolostorban kapcsolódott be a szerzetesi életbe. 1990-ben Iasi érsekévé, Moldova és Bukovina metropolitájává választották. /Daniel az új pátriárka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./2007. szeptember 18.A politikusok, a pártok egymással versengtek az ortodox egyház majdani szavazatokban lemérhető kegyeiért. Traian Basescu elnökké kinevezésekor kézcsókkal járult Teoctist pátriárka színe elé, majd pálcát tört fölötte, a kommunista diktatúra bűneit és kiszolgálóit megbélyegző Tismaneanu-jelentésre rábólintva, holta után pedig a legmagasabb állami kitüntetést adományozva neki. Az egyháziak szekusdossziéit az átvizsgálókhoz küldve megjegyezte, hogy „az ateizmust állampolitikai rangra emelő kommunista időszakban az egyháznak a túlélésre kellett törekednie”. A honatyák sem akartak lemaradni, a szenátus döntése nyomán felépül a volt pátriárka grandromán álmainak székesegyháza, méghozzá közpénzből, azaz az ateisták, katolikusok, protestánsok, mózeshitűek, muzulmánok is hozzájárulhatnak az ortodox románok megváltásához. Megduplázták az ortodox papok fizetését. Az ellenzék is vérszemet kapott, és vezére, Mircea Geoana törvényjavaslatot fontolgat, miszerint a papság szekusmúltját nem az erre hivatott átvilágító intézmény – hanem a papság vizsgálná felül. /Bogdán Tibor: A túlboldogság küszöbén. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./2007. november 23.Évek óta mondják: Tőkés László jobban tenné, ha a templomban maradna, a politika nem illik egy paphoz. Azt azonban ritkán hallani, mit keres Cristian Tabara a televízióban miközben pap, vagy Sergiu Nicolaescu a parlamentben, miközben rendező. Nem beszélve Markó Béláról, aki elsősorban költő. A megboldogult Teoctist pátriárka is jelentős politikai szerepet vállalt. Tőkésnek akadnak bőven hibái. De a legnagyobb „hibája” az, hogy 1989 decemberében egy fejjel kimagaslott a tömegből. Ezt a fejet a romániai magyar kisebbség felülről szerveződött „legitim” szervezetének minden igyekezete ellenére még nem sikerült levágni. /Vincze Gyula: Ejh, döntsd a Tőkést! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./2010. augusztus 9.Székelyföld elrománosításának kérdéseSzékelyföld elrománosításának kísérlete most is folyik, nyilatkozta Tőkés László egy román lapnak adott interjújában. Az EP-képviselő kényes problémához nyúlt, olyanhoz azonban, amiről érdemes lenne beszélni. Nem politikai nyilatkozatok szintjén, hanem inkább történelmi feltáró munka keretében: meg kellene érteni pontosan a mechanizmusokat. Mert az itt élő emberek szembesülnek ezzel a kérdéssel: első szinten csak azt látják, hogy nagyon sok helyen (a Székelyföldről beszélünk) a román közösség tagjai több anyagi forrással bírnak. Aztán azt is észrevehetik, hogy vállalkozásaik iránt mintha engedékenyebbek lennének az ellenőrző szervek. Ezután ott van a házasodás kérdése is, hiszen az itteni románok alapjáraton nem mennek el, hanem „importálják” szívük választottját, aki rövid idő alatt „a magyarok által elnyomott székelyföldi románná” válik. Tapasztalják azt is, hogy itt indokolatlanul magas a rendőrök és egyéb rendfenntartó szervek állománya, és akik ha netalántán kilépnek a szolgálatból, itt maradnak, ritka az eset, hogy hazaköltözzenek. Akit érdekel a kérdés, az további felismerésekhez is eljuthat. Én is láttam és olvastam azokat a leveleket, amelyeket az ortodox egyház különböző vezetői írtak a bukaresti vezetéshez a két világháború között, amelyekben a magyar vidékek az ortodox egyház terjeszkedésére alapozó elrománosításának stratégiáit ecsetelték. Az iratok ott vannak a levéltárakban, elő kell őket bányászni. Ezek alapján ki lehet találni, vagy legalább lehet sejteni azokat a stratégiákat, amelyeket most követnek azok a nacionalisták, akik nem az első vonalban állnak, de a tevékenységüket biztosan nem szüntették be teljesen. És erre szintén vannak konkrét tapasztalatok, „elszólások”. Amikor Teoctist pátriárka elhunyt, Adrian Năstase megemlékező blogbejegyzésében elkotyogta, milyen terveket szőttek arról, hogy az ortodox egyház hívőit elcsábító egyházaknak hogyan vetnek gátat. Ez önmagában felháborító, hogy ilyen „tervezgetésre” sor került. És ha erről tervezgetnek továbbra is, akkor valószínű, hogy a magyar kérdés is szóba kerül néhanapján, amikor az ország miniszterelnöke és az ortodox egyház feje konspirálgatnak, félretéve a törvényt. Jó lenne tanulmányozni ezeket a mechanizmusokat. De mindenekelőtt egy dolgot el kell tanulnunk az elrománosításon munkálkodóktól: higgadtan, módszeresen és folyamatosan tevékenykednek. Mi is így kellene védjük érdekeinket, összefogva, higgadtan és meghatározott stratégia mentén. Mert a játszma nincs eldőlve. Mi magyarok is „fogyva bár”, de a román nemzet is eléggé „elvérzett” ebben a húsz évben. Több mint kétmillió kivándorló, akik ott próbálnak beilleszkedni, és akik a társadalom gerincének részét alkották itthon, fiatal, munkabíró emberek. Moldvai megyék ürültek ki, és mivel mi később lábalunk ki a válságból, mint a Nyugat, még egy erőteljes kiáramlással biztosan szembe kell nézzenek. Náluk is fogy az „üzemanyag”, és ebben a játszmában van arra esély, hogy nem az erősebbik, hanem az okosabbik nyer. Biztosak kell lennünk abban, hogy mi nem a nagyszájúak leszünk, hanem az okosabbak. Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda) 2012. május 29.„A magyarok mostanában telepedtek le Erdélyben”A jelenkori román történetírás kritikusan viszonyul ugyan a kommunista időszakhoz, de a fanatikus etnocentrizmusból két évtized után sem enged – véli Gabriel Catalan román történész a Népszabadságnak adott interjúban. Nehezen képzelhető el, hogy francia–német mintára román–magyar történelemkönyv készüljön. A 42 éves, jelenleg Peruban élő Gabriel Catalan korábban azzal szerzett magának hírnevet, hogy az egykori titkosszolgálat, a Securitate levéltárát vizsgáló szerv, majd a Román Állami Levéltár kutatójaként bizonyítékokat tett közzé arról, hogy az ortodox egyház volt feje, Teoctist pátriárka részt vett egy bukaresti zsinagóga szétverésében, majd együttműködött a kommunista rendszerrel. Nemrégiben cikksorozatot közölt, amelyben a rendszerváltás utáni tankönyveket hasonlította össze. – Az utóbbi öt évben történtek bizonyos változások, de ezek inkább a tananyag szerkezetét és a módszertant érintik, a tanulók elé kerülő tartalom jóformán érintetlen – állítja. A történelemhamisító mítoszok elsősorban a román nemzet kialakulását, a magyarokkal szembeni elsőbbségét és Erdélyt érintik. A tankönyvek összemossák a mai Románia területén élők történetét a románok történetével. Például abból, hogy a történelmi források szerint Nagyszebenben már 1373-tól volt ágyúöntő, azt a következtetést vonják le, hogy „a mi harcosaink az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak”. „Mi” alatt természetesen a románokat kell érteni. 2008-ban megjelent ugyan egy kisebbségi történelemkönyv, amelyből kiderül, hogy „a helyi történelmet a múltban nem egy nacionalista beállítottságú kutató a románok történelmeként mutatta be”, viszont a kisebbségek történelme opcionális tantárgy, miközben a történelemoktatás kihat a mindennapokra. A románság körében uralkodó vélemény például, hogy a magyarok „mostanában” telepedtek be Erdélybe, így akár „haza is mehetnek”, ha nem tetszik nekik, ahogy a románok bánnak velük. Catalan értékelése szerint csak a jelenkori történelemmel kapcsolatban vannak újdonságok a tananyagban – például a kommunista időszak kritikai elemzése –, de „szakításról a marxista, materialista történelemfelfogással semmiképpen sem beszélhetünk”. Megmaradtak a nacionalista, xenofób, sovén hangsúlyok is, ezeket pedig csak fokozzák a politikusok és a sajtó által terjesztett előítéletek és sztereotípiák. Catalan nem ért egyet a nagyhírű Lucian Boia professzorral a történelmi mítoszok szerepének értékelésében. – Szerintem téved, amikor azt állítja, hogy a mítoszokat mindössze elemeznünk kell, anélkül, hogy megpróbálnánk „kiiktatni” vagy helyettesíteni őket. Persze nem minden mítosz egyformán veszélyes, de a politika által támogatott mítoszok például súlyos és hosszú távú kárt okozhatnak – mutatott rá. Romániában éppen zajlik az iskolai tantervek és tananyag revíziója. Kérdésünkre, hogy mely mítoszokat száműzne a történelemkönyvekből, Gabriel Catalan azt válaszolta, hogy rengeteg ilyen van: a dákoromán (dák–római) kontinuitáselmélettől a román keletkezéselméleten át azokig, amelyek a középkori, úgynevezett román államokról és a románság elsőbbségéről szólnak. Azonban úgy véli, a felsoroltak közül egy sem fog eltűnni a történelemkönyvekből, mert a politikai, tudományos és tanügyi elit nem hajlandó semmisnek nyilvánítani a múltját, esetenként az életművét. – Legalább egy generációnak le kell cserélődnie ahhoz, hogy le tudjunk számolni a mítoszokkal – véli Catalan. – De szükség van még valamire: mindkét ország politikusainak le kellene mondaniuk a nemzetieskedő diskurzusról. Természetesen a civil szférának sem kell karba tett kézzel várnia: a két népet egymás ellen fordító mítoszokat bírálni kell, „kivesézni” vagy legalább helyettesíteni olyanokkal, amelyek jobban illenek a XXI. századhoz. Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el egy, a francia–német kísérlethez hasonló, román–magyar történelemkönyv létrehozása. – Nem szabad elfelejteni, hogy ők is kihagyták az első világháború utáni időszakot, azaz elkerülték a XX. század magvas problémáit. Ami Magyarországot és Romániát illeti, nem látok lehetőséget ennyire sem, hiszen nincs olyan kor, amelynek az értelmezésében ne volnának nézeteltérések – mondta a történész. Szőcs Levente, Bukarest. Történelemportál 2012. szeptember 26.Székelyek nyomában BukovinábanRégóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam. Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része. A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába. A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is. A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk. Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa. Elhagyott házak, templomok A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak. A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett. Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát. A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban. A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják. Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása. Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat. A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat. A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval. Tisztelet a szülőföldnek A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor. Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt. A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte. Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.” Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének. És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket. Elbokrosodó, elburjánzó temetők Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk. Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek. A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról. A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld. A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke. Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön. Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ... A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Az utolsó zsidó A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává. Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal. Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra. Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja. Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni. Dr. Ábrám Zoltán Erdély.ma 2013. szeptember 11.Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése(Részletek egy hosszabb tanulmányból) Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából. 2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el. Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu. Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek. Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről. Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat). Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását. Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé). Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik. Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban. Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!). Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között). Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához. Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget. Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal. A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt. S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta. […] De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről. A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése. Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp. Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem. Fordította: Zsehránszky István Maszol.ro 2013. november 22.Eckstein: azok is ítélkeztek Tőkés ügyében, akiktől hivatalból el kellett volna venni a kitüntetéstTraian Băsescut sok mindennel vádolták már, de azzal, hogy nem tud gyors döntéseket hozni, tudtommal, soha - írja Facebook-oldalán Eckstein-Kovács Péter volt elnöki tanácsadó annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak találta a kitüntetésre Tőkés Lászlót, és annak visszavonását kéri, Traian Băsescu államfő pedig úgy nyilatkozott, hogy óvatosan akarja kezelni a kérdést. A volt RMDSZ-es szenátor bejegyzésében felidézi, hogy "amikor 2009 őszén jeleztem, hogy az év decemberében 20 éves évfordulója lesz a forradalomnak/felkelésnek/rendszerváltó eseményeknek, és méltányos lenne Tőkés László szerepét egy állami kitüntetéssel elismerni, percig se habozott (Băsescu - a szerk. megj.): „Románia Csillagát adom neki”- mondta". A politikus emlékeztet, hogy a Csillag Románia legjelentősebb állami kitüntetése, amelynek a legmagasabb fokozatát jelenleg csak ketten birtokolják: Teoctist Pátriárka (post mortem) és Mugur Isărescu. Eckstein-Kovács a korábbi államfők hozzáállását is értékeli: "Ion Iliescutól, bár ő volt Tőkés László kiállásának legfőbb haszonélvezője, valahogy nem várta el az ember, hogy kitüntesse Tőkést, mentségére szolgálhat, hogy bár sokáig volt elnök, mindazidő alatt nem adódott kerek évforduló. Emil Constantinescu már sáros ebben: nem vállalta be Tőkést, megkérdőjelezhetetlen szerepe dacára. Gondolom, félt a reakcióktól. Utólag nézve ez indokolatlan volt. Mikor végül Tőkés Lászlót kitüntették, nem kísérte semmiféle lejárató sajtókampány". A mostani fejlemények kapcsán az RMDSZ-es politikus annak a véleményének ad hangot, hogy azok közül, akik az érdemrend megvonását kérik, többen maguk sem lennének már rá jogosultak: "Aztán jött 2013 és egy EP képviselőnő (Gabriela Crețu) kérte a kitüntetés visszavonását. Nosza csatlakozott hozzá vagy tíz PSD-s csillagtulajdonos, köztük olyanok is, akiket jogerősen elítéltek, ám akiktől ezért hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést. (N.b. a „nemzet öngyilkosától”, Adrian Năstasetől sem vették el a ma napig a kitüntetést, pedig a törvény egyértelmű: akit jogerősen elítélnek, attól vissza kell venni a csillagot.) Victor Ponta miniszterelnök is támogatta a visszavonás kezdeményezését. Felállt a becsületbíróság, amelyik javasolhatja a kitüntetés megvonását vagy megtartását. A szavazatokat Corina Creţu (a feljelentő) számolta meg. A 7 tagú becsületbíróság 2 tagja korábban aláírta a feljelentést, 4 tagja pedig aktív PSD politikus. Számomra ilyen körülmények közt nem volt meglepetés a kitüntetés megvonásának az ajánlása" - fejtette ki Eckstein-Kovács. "A foci most Traian Băsescu térfelén pattog, ő hozza a döntést. Hogy milyen morál uralkodik a politikai és/vagy intellektuális elitben (a Románia Csillaga kitüntetettjei, az elismerés szándéka szerint a maguk területén kitűnőségek kell, hogy legyenek), jelzésértékű. Remélem, hogy akár Traian Băsescué, akár a bíróságé az utolsó szó, nem fogunk csalódni" - zárja bejegyzését a politikus. (hírszerk.) Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
