udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Scanteia/Scinteia

1990. szeptember 22.

Olivier Lustig nyugalmazott ezredes csak Észak-Erdély zsidóságának tragédiájával foglalkozott, állapította meg Vasas Samu, kimondva, hogy az egész magyar nép fasiszta volt, a román nép ellenben mentes maradt a fasiszta fertőzéstől. Valójában a pártlap, a Scinteia 1945. máj. 24-i és aug. 4-i, a Mantuirea 1944. nov. 20-i és 1945. márc. 26-i számai megírták, mi is a valóság. A cernovici főrabbit megkínozták, majd agyonlőtték. Jegában 14 ezer, Toroinet és Radauti megyékben 15 ezer zsidót gyilkoltak meg. Transznisztriába, két megsemmisítő táborba deportáltak 108 ezer zsidót, ahol közülük 64 556-an meghaltak. Bukovinából 58 ezer zsidót vittek el, akik közül csak 12 ezren tértek vissza, Odesszában 30 ezer, Bagdanoviza táborában 50 ezer, Galacon 70 ezer, Cetatea Alban 10 ezer embert öltek meg, Virjuleni és Marculesti táboraiban 24 ezren haltak éhen. Összesen tehát 323 000 zsidót öltek meg. Lustignak elkerülte a figyelmét az, hogy erről a tragédiáról Romániában háromkötetes Fekete könyvet állítottak össze 1946-ban. Igaz, hogy később zárolták ezt az összefoglalót. - Raoul Sorban a hetvenes években Kós Károly lefasisztázásával keltett feltűnést. Festő volt, művelődéstörténész, most pedig felcsapott történésznek, megjelent művében /Fantasma imperiului Ungar si Casa Europei/ revizionistaként szerepel Szabó T. Attila nyelvtudós, Herepei János, de Németh László, Sütő András és Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Raul Sorban akinek jelleme, viselt dolgai ismertek most egy könyvvel jelentkezett: Fantasma imperului ungar si Casa Europei, Bucuresti, 1990. A szerző munkája függelékében adott egy felsorolást: "Erdélyről és a romániai magyarokról szóló revizionista és hungarista könyvek nem teljes listája". Sorban revizionistának kiáltotta ki Cseh Gusztáv metszeteit erdélyi személyiségekről, Kányádi Sándor verseit az év hónapjairól vagy Szabó T. Attilának a helynevekkel foglalkozó művét. A szerző a hungarizmust az összmagyarság, a mindenkori magyar állam vezéreszméjévé tette: "A Magyar Birodalom fantomja ma áthatja a magyar politika minden munkatervét." Könyvében Klapka György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Kós Károly és mások egy-egy kijelentésük miatt hungaristrák lettek. /Balázs Sándor: Cérnára fűzött rögeszme. = A Hét (Bukarest), szept. 27./

1990. december 20.

December első napjaiban a milánói törvényszék Iosif Constantin Dragan Milánóban élő, román származású, lugosi születésű dúsgazdag üzletembert, publicistát, írót fasisztának, legionáriusnak és a Ceusescu-rezsim kollaboránsának nyilvánította. A milánói per anyagában szerepel egy fénykép: Lugoson, a választási gyűlésen, Iliescu elnök mellett látható Dragan. Dragan egyre-másra jelentette meg lapjait Romániában /Europa Nova, Mileniul III., Dacia Literara/. Dragan trösztjének egyik tagja Ion Coja, a Vatra Romaneasca első alelnöke. A Romania Mare rendszeresen magasztalja Dragant, aki létrehozta a Dragan Európai Alapítványt, a Dragan Kiadó ontja a dák-trák témájú könyveket. Dragan 1942-ben a román legionárius doktrínát magasztaló könyvet írt, a hetvenes-nyolcvanas években pedig rendszeresen tárgyalt Ceausescuval, aki fogadta őt /erről tanúskodnak a Scinteia régi számai/, könyvei jelentek meg /Noi Tracii, Prin Europa stb./ . Az egyik bukaresti Dragan-lap, a Natiunea bekapcsolódott a magyarellenes kampányba. A Natiunea 19. számában maga Dragan írt, kifejtve, hogy a kommunizmus romániai térhódítása a zsidók és az irredenta magyarok műve volt. Dragan így fejezte be cikkét: "Románok, őrizkedjetek az idegenektől, akiket hazátokba fogadtok." Nyugtalanító, hogy Adrian Paunescu lapja, a Totusi Iubirea közölte: megalakult a Liga Maresal Ion Antonescu, élén Dragan áll, az Antonescu Liga megyei fiókokat is alakít. Corneliu Vadim Tudor a Romania Mare 27-es számában fenyegető hangú levelet írt Iliescu elnöknek, kilátásba helyezve: ha a románok milliós fegyvert fognak a magyarok ellen "a nemzeti ügyért", akkor nem marad más megoldás, mint a katonai kormányzás. /Barabás István: A Dragan-ügy mint kórkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

1994. május 13.

Bányavidéki Fáklya felháborodottan elutasította Kis Tibor Oldás és kötés című /Népszabadság, máj. 4./, Tőkés László püspök nyílt levelét beavatkozásnak minősítő kommentárját: ezt le kellene fordítani, "biztos a Romania Mareban vezércikk lehetne! Különben ez a cikk a Népszabadságban jelent meg /itt Romániában legalább a címet megváltoztatták - már nincs Scinteia/." /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 13./

1994. december 6.

Novemberben megjelent Tg. Jiuban Scinteia címmel egy fénymásolt lap, alcíme: az RKP országos tanácsának lapja. Dec. 22-én újból ki akarják adni a Scinteiát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./

1995. január 4.

A központi ellenzéki sajtót a hatalom újabb csapással sújtotta, a Sajtó Házának átkeresztelt egykori Scinteia Házban jan. elsejétől 35-szörösére emelték az irodák bérleti díját. A Romania Libera felsorolta az eddigi kísérleteket az ellenzéki sajtó háttérbe szorítására: a bányászhadjáratok, az állami intézményeknek megparancsolt kötelező hallgatás, több riporter ellen elkövetett agresszió, az újságpapír árának többszörös emelése. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 4./

1995. december 22.

Bukarestben Ceausescu kivégzésének hatodik évfordulóján a diktátor ghenceai katonai temetőben levő sírjánál többszázan gyűltek össze, a szónokok elítélték a jelenlegi vezetőket, majd szétosztották az egykori pártlap, a Scinteia újabb kiadásának számait. /Magyar Hírlap, dec. 27./

1996. július 13.

Az Adevarul júl. 13-i számában a régi kommunista központi pártlapból, a Scanteiából ismert Dumitru Tinu vezércikkében támadta a budapesti tanácsozáson /Magyarország és a határon túli magyarság/ elfogadott közös nyilatkozatot úgy, hogy megcsonkítva idézte az autonómiára vonatkozó mondatát, számot sem vetve azzal, hogy abban a "szülőföldön való megmaradásról" van szó. Dumitru Tinu puskaportól szagló dokumentumnak nevezte a nyilatkozatot, amely Jugoszlávia feldarabolására emlékeztet, figyelmeztette a román diplomáciát, amely "szinte bedőlt Budapest szirénhangjainak". A cikk így zárul: "Nekünk pedig nincs jogunk úgy tenni, mintha nem látnók a dolog súlyosságát és nem szabad lekicsinyelnünk azokat. A NATO-val vagy nélküle, a nemzeti érdek, az egységes nemzetállam megvédése fölötte van a konjukturális meggondolásoknak." - Tehát NATO-n kívül... /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

2005. május 26.

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./

2005. november 16.

Nicolae Manolescu, a Román Írószövetség elnöke bejelentette, hogy az idei Opera Omnia nagydíjat Octavian Paler kapta. 1990 márciusában a Romania Literara szerkesztősége egyhangúlag szavazta meg az előző rendszerből örökölt igazgató, Octavian Paler leváltását, és helyébe Nicolae Manolescu irodalomtörténészt választotta meg. Ugyanez a Manolesu most ünnepélyes keretek között adta át Palernak a legmagasabb írószövetségi díjat. Annak idején a néhai Fapta című lap 1990. március-májusi számaiban közölte Octavian Paler életrajzát: a kommunista diktatúra évtizedeiben a Rádió-Televízió elnöke, a Romania Libera, majd a Romania Literara főszerkesztője, a Scanteia római tudósítója, az Újságírószövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja és nagynemzetgyűlési képviselő volt, s a lap szerint mindvégig együttműködött a Securitatéval. Ezt bizonyítja, hogy Olaszországból kiutasították. Palernek a Romania Libera hasábjain 1997 őszén közölt cikkeire válaszként Sorin Rosca Stanescu a Ziua 1997. november 27-i számában figyelmeztette Palert: ne riogassa olvasóit a magyar veszéllyel, mert ilyen nincs; ne minősítse az egész magyarságot szélsőséges nacionalistának. Paler sovinizmusa azonban változatlan maradt. A mostani díj előzményeihez tartozik: a Gheorghiu-Dejtől és Ceausescutól kapott számtalan kitüntetés után, 2003-ban Ion Iliescu elnök lovagi címet adományozott Palernek ugyanúgy, ahogy C. V. Tudornak és Adrian Paunescunak is. /Barabás István: Írószövetségi nagydíj – árnyékosan. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

2006. február 9.

A Román Tudományos Akadémia február 6-án megünnepelte Gabriel Tepelea születésének 90. évfordulóját. A román lapok azonosan írtak életútjáról. Gabriel Tepelea tizenhét évesen lépett be a Nemzeti Parasztpártba, ahol csakhamar Iuliu Maniu elnök közeli munkatársa lett. “A kommunista diktatúra kezdetén, politikai tevékenysége miatt nehézbörtönre és vagyona elkobzására ítélték.” Innen az életrajzírók 1990-be vezérlik az olvasót, amikor Gabriel Tepelea akadémikus, számos egyetem díszdoktora, könyvtárnyi filológiai értekezés szerzője, parasztpárti parlamenti képviselő lett. A Maniu-bandák 1944 őszén Észak-Erdélyben mintegy 1500 magyart mészároltak le. A háromszéki Szárazajtáról, ahol fejszével fejezték le áldozataikat, Benkő Levente részletes dokumentumriportot közölt /Szárazajta, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1995/, de annak idején a román sajtó is írt erről: a Scanteia 1944. októberi lapszámaiban (a bandák bukaresti pere), valamint Mihai Fatu Sfarsit fara glorie (Dicstelen vég) című, a Parasztpárt történetéről szóló könyvében (Bukarest, 1972.). Úgyszintén könyvet írt Petre Turlea, a PUNR volt parlamenti képviselője, Vatra-ideológus, jelenleg a Nagy-Románia Párt házi történésze is. Ebben – Monumente non grata cím alatt (Bukarest, 1996.) – igyekezett tisztára mosni a Maniu-bandákat, mondván, hogy ezek a hazafias zászlóaljak valójában a rendet állították helyre Erdélyben. Bemutatta vezérüket, Gavrila Olteanut, aki a korabeli vádiratokban mint szadista pribék szerepelt. A vérszomjas különítményeket egy bukaresti agytröszt irányította. Ma is élő tagjainak nevét Petre Turlea gondosan elhallgatta. Azonban könyvének 26. lapján elszólta magát: a magyar vérre szomjas haditanács alelnöke Gabriel Tepelea volt. Mihai Pelin levéltári kutatásai alapján készült munkájában (Cartea alba a Securitatii) szintén fel-felbukkan Gabriel Tepelea neve. Gavrila Olteanu “parancsnok” 1946-ban öngyilkos lett a börtönben, Telepelát pedig most ünnepelte a Román Tudományos Akadémia. /Barabás István: Foltos történelmi dicsfény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2006. július 5.

Dan Voiculescuról, a Konzervatív Párt elnökéről a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) megállapította, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Sergiu Andon konzervatív párti képviselő, védőügyvéd óvást juttatott el a CNSAS-hoz. Szerinte az általa bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy Voiculescu ártatlan. Mircea Dinescu, a testület tagja kifejtette: „Andonnak meg kellene húznia magát, nem más, mint egy kommunista ügyész, a Scinteia szerkesztője volt, hiába tetszeleg most a nemzeti hős szerepében.” /I. I. Cs.: Sergiu Andon egyre sejtelmesebb. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2007. május 15.

A nyolcvanegy éves korában elhunyt Octavian Paler múltjáról írt a lap munkatársa. Már Gheorghiu-Dej kommunista pártvezető nagyra tartotta Palert, 1956-ban, a svájci román nagykövetség ellen elkövetett merénylet tetteseinek perére őt küldte ki Bernbe, hogy riportokban leplezze le az angol-amerikai imperializmus bérenceit. Később, a Ceausescu-korszakban egy ideig Paler volt a Scanteia római tudósítója. Később Palert Olaszországból kiutasították, mert együttműködött a Szekuritátéval. Hazatérte után rendre a Rádió-Televízió, majd az Újságíró Szövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja, nagy-nemzetgyűlési képviselő, a Romania Libera, végül a Romania Literara főszerkesztője lett. Ez utóbbi tisztségben érte meg az 1989. decemberi fordulatot, amikor a szerkesztőség egyhangú szavazattal menesztette. Ettől kezdve, haláláig, közíróként működött. Ilyen minőségében szerette függetlennek hirdetni magát, de a 2003-ban Ion Iliescu elnöktől kapott lovagi cím sokat mondott nézeteiről. Octavian Paler például Megbékélés, de kivel? című vezércikkében /Cotidianul 2004. ápr. 27,/ ellenségesen fogadta, hogy két nappal előbb Aradon visszaállították a Szabadság-emlékművet, így írt: „a 40 ezer románt – többségében gyermekeket, asszonyokat, öregeket – lemészároló, 300 román falut megsemmisítő 13 magyar tábornoknak emlékműve legyen román földön, és történik ez a román kormány, Arad városi tanácsának engedélyével!” „A 13 bűnöző tábornok népirtást végzett Erdély románsága körében, mégis emlékművet kapott Aradon. El tudja képzelni valaki, hogy Eichmannak szobra legyen izraeli parkban? És akkor Markó Béla hogyan merészeli nacionalistáknak bélyegezni azokat a románokat, akik nem értenek egyet holmi gyilkosok magasztalásával?!” /Barabás István: A másik Paler. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2008. augusztus 26.

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998