udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 18 találat lapozás: 1-18
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató:

2000. augusztus 2.

Korondi sokadalom /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel megjelent egy jó népismereti kötet. K. Kovács András, Tófalvi Zoltán, István Lajos, Szőcs Lajos, dr. Janitsek Jenő és Ferenczi Sándor több évi kutatómunkával gyűjtötték össze a falura vonatkozó adatokat. A falumonográfia szerkesztője K. Kovács András. /Oláh István: Sokadalmak könyve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./

2001. február 9.

Szőcs Lajos korondi pedagógus szerzőtársával, Janitsek Jenő kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanárral öt névtani, Budapesten megjelent tanulmánykötetet adományozott a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárnak. A Magyar névtani dolgozatok sorozatban megjelent Hajdu Mihály (Eötvös Loránd Tudományegyetem) által szerkesztett tudományos munkák a Hargita megyei Atyha, Etéd, Énlaka, Küsmöd és Sófalva hely- és családnév anyagát tartalmazzák. /Komoróczy György: Ajándék a könyvtárnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./

2003. augusztus 15.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új számában olvasható tanulmányok között van Máthé Dénes: A költői kép strukturalista és generatív megközelítésének néhány sajátossága; Csomortáni Magdolna: A csíki víznevek nyelvi elemzése; Kádár Edit: Etnolingvisztikai vitalitás a szórványban (Oltszakadát) ; Murádin László: Az összefoglaló fogalmak megnevezéseinek hiánya a moldvai csángó nyelvjárásban. Az Adattár rovatban Sas Péter a Székely Nemzeti Múzeum történetéből közölt dokumentumokat, a folyóirat a nyolcvanéves Janitsek Jenőt köszöntötte. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLIV. évfolyam 1-2. számának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

2003. szeptember 5.

A római katolikusok lakta Atyha faluban a 317 lakóház közül többet lebontottak. Hadnagy Albert falufelelős megmutatta a kultúrotthont, mellette a világháborús emlékművet. Az 1600-as évekből voltak anyakönyvek az egyháznál, ezeket a megyei levéltárba vitték. 1966-ban 765, 1977-ben 413, 1992-ben 342, jelenleg 250 lakója van a falunak. A hegyen, a temető fölött egy kápolna van, most kb. 100 éves, gyenge állapotú. Egyetlen tanítónő és egy óvónő oktatja az atyhai gyermekeket, múlt tanévben az első osztályban 1, a harmadikban 7 gyerek tanult. Vezetékes telefon nincs a faluban, maroktelefont használnak. Nincs munkaerő, ősszel etédieket is hívnak dolgozni. Az elhunyt Vinczeffy László néprajzi gyűjteményét megmutatják meg a faluba látogatónak. Vinczeffy László 1989. januárjában a magyar tévések előtt beszélt a falurombolásról. Simó Márton munkája a Kétszáz éves az atyhai templom (1999) című emlékkönyv, most meg Az utolsó tanító címmel regénye jelent meg. A szerző áttelepült Magyarországra. Janitsek Jenő és Szőcs Lajos Atyha jelenkori és történeti hely- és családnevei című munkája a Magyar Névtani Dolgozatok 158. füzeteként jelent meg (Budapest, 1998). /P. Buzogány Árpád (Hargita Megyei Kulturális Központ Udvarhelyszéki Iroda): Jóízű emberek és elvándorolt százak faluja - Atyha. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 5./

2005. február 11.

Megjelent a Sztánai Napok kiadvány, Sztánai Füzetek 1. alcímmel, a tavaly nyári Sztánai Napok keretében elhangzott előadásokat tartalmazza, és a tervek szerint az eljövendő időkben elhangzókat is megjelentetik. A kötet előszavában Szabó Zsolt ismertette a célt: „Azt szeretnők, hogy a most induló Sztánai Füzetek sorozatban egymás után jelenjenek meg a völgy történeti és jelenkori névkutatásai (Janitsek Jenő), a kistáj természeti-táji értékek feltárásában, tudatosításában oroszlánrészt vállaló Sztánai Műhely fél évtizedes munkájának eddigi eredményei (Fekete Albert), az etnikai feszültségek a magyar–román egymásról alkotott képben Kalotaszegen (Balogh Balázs és Fülemüle Ágnes), a történeti demográfiai változások a kistáj településeiben (Ágoston Palkó Emese) vagy az egyházközség története (Papp Hunor)” például. A kötetet az 1998-ban életre hívott Szentimrei Alapítvány jelentette meg. /Ö. I. B.: Sztánai Napok 2004. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

2005. június 4.

Baróton a Fókusz Klub évadzáró előadásán a nyolcvanöt éves dr. Janitsek Jenő nyugalmazott egyetemi tanár, helynévkutató Erdővidék hely- és családneveiről értekezett. Janitsek Jenő fél évszázada járja Erdélyt, s gyűjti fáradhatatlanul a hely- és személyneveket. Eljutott a legeldugottabb falvakba is. Bardoc és Miklósvár fiúszékek tizennyolc települése történeti és jelenkori hely- és családnévanyagát 1956–1977 között gyűjtötte össze, s mint kiderült: Bardocszék 9 falujának 2985 vizsgált helynevéből csak 324, Miklósvár­szék és Nagybacon 4075 hely­nevéből pedig csak 729 halt ki. Mint megállapította: Bardoc­széken még a hegyvidéken sem lelt román eredetű helynévre, Miklósvárszéken pedig főképp Zalánpatak vidékén a XV. századot követően jelent meg néhány bolgár-szláv eredetű helynév, melyet a pásztorként alkalmazott románoknak lehet tulajdonítani. A családnevek esetében Bardocszéken 446 névféleséget sikerült begyűjtenie, amiből a kihaltak száma meghaladja a százötvenet. Idegen eredetű nevek elsősorban a románból, cigányból, ritkábban németből, illetve a szlávból származtat­hatóak. Barót régi családnevei kettő kivételével magyar eredetűek, és a XVII. század közepéig jegyzett 110 névféleségből 47 – azaz mintegy negyven százalék – ma is használatos. /(hecser): Nevünk és helyünk ­Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 4./

2005. október 3.

Szőcs Lajos korondi nyugdíjas tanító sokat tesz a múltbeli értékek felkutatásában és közkinccsé tételében. 1938-ban az Etéd községhez tartozó Küsmödön született, a székelykeresztúri Tanítóképzőben végzett. 1963-ban a korondi líceumhoz helyezték. 39 évet tanított ebben az iskolában. 1982-ben társszerzője volt Korond község monográfiájának. Küsmödön, Szolokma és Etéd településeken 60 népi gyógyászati receptet gyűjtött össze. 1994-ben megismerkedett dr. Janitsek Jenő kolozsvári nyugalmazott tanárral, a helynévgyűjtés erdélyi szakemberével, aki addig Erdélyben mintegy 100 település helyneveit gyűjtötte össze. Együtt azóta már 17 erdélyi falu helyneveit rendszerezték, eddig 13 kötetben 13 falu anyaga jelent meg. Szőcs Lajosnak írásai magyarországi és hazai lapokban is föllelhetők, és majdnem 20 kötetben közölt az idők során. Munkássága elismeréseként 13 kitüntetést, illetve díjat kapott. Ezek közül a legjelentősebbnek tartja az életművéért 2005. január 23-án átvett Németh Géza emlékérmet. /László Miklós: Több évtizede végzi gyűjtőmunkáját. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 3./

2006. február 13.

Az alig kétszáz lelkes faluban a Szentimrei Alapítvány és a sztánai református egyházközség által hatodik alkalommal szervezett farsangolás sikeres volt. A sztánai farsangolást 2001-ben újraélesztő Papp Hunor református lelkész üdvözölte az idesereglő magyarországi és helyi vendégeket. A Sztánai Műhely kezdeményezésére kistérségi megbeszélésen zsoboki, sárvásári, nyárszói, kalotaszentkirályi és helyi részvevők elhatározták: terveik megvalósulása érdekében egyesületet alapítanak. Bemutatták Janitsek Jenő Sztána története és névanyaga című tanulmányát és a Rókaszemű menyecske című kalotaszegi mesegyűjteményt, amelyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ajánlott az olvasóknak. Emellett kiállítás nyílt sztánai és kolozsvári, Kós Károly által tervezett házakról, a helybéli gyermekek pedig Tamási Áron A búbos vitéz című mesejátékát adták elő. Fellépett a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és az inaktelki fiatalokkal kiegészülő, budapesti Kertész Táncegylet. /Benkő Levente: Határtalan mulatozás Kalotaszegen. Kós Károly nyomán Sztánán. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

2006. március 16.

Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új száma. Néhány cím: Karsayné Dudás Magdolna: Offenzív polémia avagy szigorú számvetés (A magyar regény esztétikai kérdésköre Péterfy Jenő esszéiben); Sándor Katalin: Egy „kísérleti” antológia margójára (Kortárs-képversek ’78-ból); Kozma Dezső: A műfordítás mint a nemzeti irodalom egyik lehetősége. Az Adattárban Gaal György felleltározta Kristóf György irodalmi levelezését, Janitsek Jenő Ajton és Komjátszeg helyneveit tette közzé. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XLVII. évfolyamának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

2006. augusztus 2.

Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új száma. Demeter Zsuzsa: Gyöngyösi István műveinek kiadástörténete olvasható többek között, az Adattár rovatban Gaal György Kristóf György irodalmi levelezésének második részét és Janitsek Jenő meg Hints Miklós Aranyosszék öt falujának helyneveit tette közzé. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLVIII. évfolyamának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2006. december 14.

A történelemről szóló kötetek állnak az erdélyi magyar kiadók karácsonyi kínálatának középpontjában. A kolozsvári Kriterion Kiadó kiadványai közül H. Szabó Gyula igazgató Gazdovics Miklósnak Az erdélyi örmények története című kötetét emelte ki. A kolozsvári Polis Kiadó 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című könyve, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adtak ki, több mint 1400 egykori meghurcolt elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A Polis további két új, történelmi témájú könyve Bánffy Miklóshoz kapcsolódik. Az egyik Bánffy Miklós Politikusportrék című albuma, a másik pedig Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája, első kötete annak a Bánffy-életműsorozatnak, amelyet a Polis Kiadó a magyarországi Balassi Kiadóval közösen ad ki. A Polisnál jelent meg Gazda Ferenc kolozsvári nyelvész kutató, egykori politikai elítélt börtönben töltött időszakát felelevenítő kötete, az Elrabolt esztendők. A kolozsvári Komp-Press Kiadó Buday György és Kolozsvár című albuma jelentős könyv. A Komp-Press kiadványa a Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Történelmünk a Kárpát-medencében című könyv. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Barackvirág és béke címmel Wass Albert írások részleteiből nyújt szemelvényeket. A csíkszeredai Pallas-Akadémia gondozásában előkészületben van Székedi Ferenc Nagy erdélyi játszma és Papp Kincses Emese Ha meglebben a függöny című könyve. Nemrég adták ki Tömöry Péter Erdélyi anekdotika című tárcasorozatát, amelyet a Németországban élő szerző 1989-1990-ben írt. Gólyostoll – Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-82 címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor gondozásában, a kötet válogatás Horváth Andornak A Hét című hetilapban közzétett írásaiból. A Mentornál jelent meg két „első kötet” is: Szabó Róbert Csaba Az egész Antarktisz kontinens, valamint Vermesser Levente Az egyensúly ígérete című könyve. A Kriterion adta ki a Régi erdélyi népballadák című válogatást. A Művelődés című közművelődési folyóirat gondozásban idén látott napvilágot Janicsek Jenő Sztána történeti és névanyagát tartalmazó könyve, és megjelenés előtt áll egy tanulmánykötet a 2005-ös sztánai napokról. Az Erdély emlékezete sorozatban több új Mentor-kötet is napvilágot látott: Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből, valamint Pál Antal Sándor Marosvásárhely XVII.-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai és az Áldozatok című, forrásmunkákkal kiegészülő könyve, amely az 1956-os forradalom következményeit összegzi a Magyar Autonóm Tartományban. A Koinónia Kiadónál nemrég jelent meg Visky S. Béla Játék és alap című könyve és Victor János Csendes percek című kétkötetes munkája. Ez utóbbi könyv szerzője határozta meg a magyar közegyházi gondolkodást a két világháború között. A Mentor adta ki Gyallai Domokos Rég volt, igaz volt című könyvét, mely Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10–14 éves korosztályhoz. /Márton Éva, Rostás-Péter Emese: Könyvek a karácsonyfa alá. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./

2008. július 16.

Elhunyt Szőcs Lajos tanító, helyismereti és néprajzi gyűjtő. Helyismereti jellegű, történelmi, néprajzi tárgyú írásait közölte az Udvarhelyi Híradó, majd a Kulturális Figyelő /Csíkszereda/. Korond, a Sóvidék és az egész környék volt gyűjtőterülete, nem csupán adatokat jegyzett le hangyaszorgalommal, hanem tárgyi gyűjtést is végzett. Az 1970-es évektől foglalkozott néprajzi gyűjtéssel: népi gyógyászat, húsvéti locsolóversek, korondi 48-asok, környékbeli katonasírok, toplászat stb. 18 környékbeli település család- és földrajzi neveit közölte Janitsek Jenővel, megírta a helyi kultúrotthonok történetét, és még számos helyismereti témát dolgozott fel. Dr. Molnár Istvánnal közös munkája: Húsvéti hajnalozás Énlakán és locsoló versek a Firtos környékéről. Húsvéti locsolkodó szokások és locsolóversek a Firtos környékén című kiadványa 1994-ben jelent meg Kiskunfélegyházán. István Lajossal közös munkája Taplómegmunkálás Korondon (2007). Szőcs Lajos fáradhatatlanul jegyzetelt, minden adat érdekelte. /P. Buzogány Árpád: Egy néptanító emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./

2009. március 9.

Március 7-én közgyűlést tartott Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Elnöki előszavában Egyed Ákos felidézte az 1859-es esztendő körüli állapotokat, amikor az EME megalakulásakor ugyanazok a létfeltételek mutattak hiányosságokat a társadalomban, mint napjainkban: a megfelelő közszellem és az anyagiak. Bitay Enikő főtitkári jelentésében áttekintette az intézmény 2008-as tevékenységének minden fejezetét, az elvégzett munkát. Az EME munkájának hatékonysága növelése érdekében megalapítják a Societas Kft.-t, amely külföldön is értékesítheti az intézmény kiadványait. Az EME Választmánya tiszteletbeli taggá választotta Dávid Gyula irodalomtörténészt, és Egyed Emesét. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Janitsek Jenő helynévkutatót és Murádin Jenő művészettörténészt. A közgyűlést követően a résztvevők a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Genersich Antal orvosprofesszor sírját. A síremléket nemrég több erdélyi és magyarországi szervezet és intézmény anyagi támogatásával a kolozsvári Házsongárd Alapítvány állította helyre. /Ördög I. Béla: Közgyűlés az EME-nél az őszi jubileumi rendezvény jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2009. július 28.

Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2009/1-es száma. Néhány cím. Máté Zsuzsanna: Hermeneutikai dilemmák Madách Az ember tragédiájának Paulay Ede-rendezte ősbemutatóján, Máthé Dénes: A magyar stilisztika a kolozsvári nyelvészek tevékenységében (I.), Szűcs Tibor: A kontrasztív nyelvészet és a fordításkritika viszonyáról. Az Adattár rovatban Janitsek Jenő a Kolozs megyei Szék helyneveit tette közzé. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

2012. március 5.

Ma is érezteti hatását Szabó T. Attila életműve
Az erdélyi névtani iskola megteremtőjére, az 1987. március 3-án elhunyt Szabó T. Attilára emlékeztek szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete nyelvészeti munkacsoportjának szervezésében, a civil szervezet előadótermében megrendezett, könyvbemutatóval társított tudományos konferencián, amelyen hazai és magyarországi előadók dolgozatai, a professzorral egykor fenntartott személyes kapcsolataikból eredő felidézések hangzottak el. Szabó T. Attila lelkészi képesítése után vált magyar-angol szakos tanárrá, majd nyelvtörténészként írta be magát a történelembe. Kolozsvári egyetemi tanárként és kutatóként hatalmas és értékes kiadatlan életművet hagyott hátra az utókornak, melynek feladata maradt a kiadatlan munkák megjelentetése. Munkásságában a helynévgyűjtés és -feldolgozás mellett szívügye volt az erdélyi magyar nyelvjárások kutatása, és következetesen külön figyelmet szentelt Kalotaszegnek. Köszöntő beszédet mondott Sipos Gábor EME-elnök és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója. A nyelvprofesszor fia, Szabó T. E. Attila édesapja hagyatékából az EME első időszakából származó öt pecsétet nyújtott át. Sipos Gábor felolvasta Filep Antal üdvözletét.
Az első előadás a B. Gergely Piroskáé volt, aki Szabó T. Attila kiadatlan történeti személynév-hagyatékáról értekezett. A kalotaszegi vezetéknevek, keresztnevek, ragadványnevek, becenevek, nemzedékviszonyító névformák tudományos feldolgozása négy évszázadot ölel fel, kéziratként maradt ránk. András Zselyke a professzor helynévkutatásainak jelentőségét vette górcső alá. Nagy jelentőséget tulajdonított az interdiszciplináris kutatásnak, tanulmányaiban és tudománynépszerűsítő írásaiban az erdélyi magyar–szász–román kölcsönhatásokra is felhívta a figyelmet. A biológus Szabó T. E. Attila édesapja életművéből az etnobotanika megjelentetését emelte ki, amely a következő fogalmakkal gazdagította a tudományos kutatást: történeti természetismeret, növényföldrajz, geobotanika. Tamásné Szabó Csilla bemutatta a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozatot. Bárth M. János (ELTE) ennek a sorozatnak a közzétételéről árult el kulisszatitkokat, ideértve azt is, hogy igyekeznek elektronikus változatban is elérhetővé tenni ezeket a kiadványokat. Vargha Fruzsina Sára a lokalizálható nyelvtörténeti adatok informatizálásába és térképezésébe vezette be hallgatóságát, Janitsek Jenő pedig az erdélyi névtudomány megalapítójára emlékezett vissza.
Kora délután a tanácskozás részvevői megkoszorúzták Szabó T. Attila házsongárdi sírját.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. augusztus 13.

Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 14.

In memoriam Janitsek Jenő
Szomorúan búcsúzunk Janitsek Jenőtől, a tanártól és kutatótól, aki hosszú, tevékeny élete során jelentősen gyarapította a nyelvtudományt, nem utolsósorban a magyar névtant.
Tamásné Szabó Csilla az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója.
(Elhangzott a Házsongárdi temetőben, 2014. augusztus 11-én.
Janitsek Jenő /Kolozsvár, 1920. szept. 1. – 2014 augusztus 5./ több helyneveket tartalmazó könyv szerzője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újralapítója. A román–magyar–szláv helynevek kölcsönhatásával is foglalkozott.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. június 24.

Ditró története és névanyaga könyvben
Ditró története és névanyaga címmel újabb monográfiia jelent meg Farkas Aladár helytörténész tollából. A borszéki nyugdíjas testnevelő tanár 2008-tól kezdődően mondhatni évente közöl legalább egy hasonló témájú könyvet.
Így korábban már megjelent Borszékről, Gyergyótölgyesről, Gyergyótekerőptalaról, Gyergyókilyénfalváról és Gyergyóújfaluról hasomló kiadvány.
„Sajnos társszerőm, de. Janitsek Jenő nyelvészprofesszor idei halála nem tette lehetősbé, hogy a névelemzést befejezze. Ezért ez a fejezet ennyivel szegényebb” közölte Farkas Aladár.
A szerző külön fejezetet szentelt mindazon újságcikkeknek, melyek Gyergyóditróról szólnak, 1877-től 2014-ig.
Hargita Népe (Csíkszereda)



lapozás: 1-18




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998