udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 30 találat lapozás: 1-30
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Rácz Sándor

1996. január 3.

Az RMDSZ vezetőségében kevés a gazdasági szakember. A gazdasági szakemberek, a vállalkozók kivonulnak az RMDSZ-ből, mert attól tartanak, árt nekik ez a kapcsolat. Szabó Árpád Budapesten elvégezte a közgazdasági egyetemet, majd hazatért, azonban nem kapott munkát. Az RMDSZ Maros megyei szervezeténél alkalmazták, jelenleg gazdasági alelnök. Marosvásárhelyen létrehoztak a magyar vállalkozók számára alternatív kamarát, azonban nem működik. Felélesztése fontos lenne, hiszen Maros megyében a vállalkozók 85 %-a magyar. - Rácz Sándor, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete /RMGE/ Kolozs megyei elnöke szerint az RMDSZ mezőgazdasági főosztályán az RMGE embereinek kellene dolgozni, mert nekik van tömegbázisuk, megszervezték a gazdaköröket. - Az RMDSZ gazdasági főosztályának vezetője Náznán Jenő agrármérnök, azonban tisztségében nem erősítették meg, mert már két SZKT-ülésen a küldöttek többsége hazament, mielőtt személyéről szavaztak volna. /Simon Judit: Gazdasági kisebbségben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 3./

1997. október 30.

A Magyarok Világszövetsége Nemzeti Együttműködési Bizottsága azt kérte a civil szervezeteket, hogy vitassák meg, majd állítsák össze azok névsorát, akik bizalmat szereztek a magyar társadalom előtt és magatartásukkal megőrizték erkölcsi tisztaságukat. Mintegy 120 szervezet 2500 személyt jelölt. A bizottság közülük választotta ki azt a száz főt, akiknek a neve az egymástól független jelölésekben a legjobban összecsengett. A pártok vezetői, funkcionáriusai nem szerepelhettek a listán. Az Új Magyarország hozta névsorukat. Köztük van Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, Balczó András, Bíró Zoltán, dr. Bolberitz Pál, Csete György, Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Czine Mihály, Dénes János, Fekete Gyula, dr. Fekete Gyula, dr. Gidai Erzsébet, Görömbei András, dr. Gyulay Endre püspök, Halász Péter, dr. Hegedűs Lóránt püspök, Jankovich Marcell, dr. Jobbágyi Gábor, Kádár Béla, Kiss Dénes, Kocsis István, Kósa Ferenc, Kozma Imre, Kunszabó Ferenc, László Gyula, Lovas István, Macskássy Izolda, Makovecz Imre, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Nemeskürthy István, dr. Papp Lajos,. Pokol Béla, Pongrácz Gergely, Pozsgay Imre, dr. Pungor Ernő, Püski Sándor, Rácz Sándor, dr. Raffay Ernő, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Tőkéczki László, Varga Domokos, Zacsek Gyula, dr. Zétényi Zsolt. /Új Magyarország, okt. 31./ Ez a száz ember először okt. 30-án ült össze. Elhatározták, hogy a jövőben Százak Tanácsaként működnek és teszik meg észrevételeiket az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekben. Dr. Csáth Magdolna, a "százak" egyike a tömegtájékoztatás antidemokratikus voltát elemezte, mondván, az írott és elektronikus sajtó - kevés kivételtől eltekintve - nem a valós helyzetet fogalmazta meg. /Új Magyarország, nov. 1./

1999. június 23.

Börvelyben és Kaplonyban járt a Duna Televízió Balogh Júlia vezette forgatócsoportja. Négy olyan idős férfi visszaemlékezéseit vették filmszalagra, akik 1944 ősze, 1945 tavasza között a földvári haláltáborban raboskodtak.(Rácz Sándor, Kun Ferenc, Csaholczi Lajos börvelyi, illetve Fischer István kaplonyi volt földvári fogolyról van szó)A Duna Televízió forgatócsoportja által most velük felvett anyag egy, a földvári haláltáborról készülő 40-50 perces dokumentumfilm keretében lesz látható. /Dokumentumfilm készül a földvári haláltáborról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./

1999. október 20.

Az 1956-os forradalom 43. évfordulója alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök Nagy Imre Emlékplaketteket adott át Budapesten, okt. 20-án, a Parlament Munkácsy-termében. A magyar köztársasági elnök, egyben a Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának elnöke méltatásában szólt arról, hogy a kitüntetettek tevékenyen hozzájárultak 1956 valódi arcának megismertetéséhez. Emlékplakettben részesültek: Domahidy Miklós drámaíró, az emigrációban írt Könyörtelen évek című kötetéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét; Timothy Garton Ash brit történész és politológus, aki a rendszerváltásról írt tudományos és népszerű műveiben nagy figyelmet fordított a magyar forradalom problematikájára; Joachim Gauck, az egykori Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának iratait felügyelő szövetségi biztosa, akinek németországi tevékenysége és magyarországi személyes fellépései nagy segítséget nyújtottak a múlt feltárásához és a zárolt iratok megismeréséhez; Kabdebó Tamás író, történész, aki a Danubius-Danubia című regényében nagyszabású emléket állított a forradalomnak; Kahler Frigyes jogtörténész, aki Brusznyai Árpád életéről és haláláról írt könyvében méltó emléket állított a forradalom veszprémi mártírjának; Kapiller Imre főlevéltáros, aki a rendszerváltás óta feltárta a forradalom Zala megyei történetét, s e témában számos publikációt írt; Kiss Tamás jogász, az 1956-ban Szegeden működő Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ) egyik alapítója, aki köztisztviselőként éveken át koordinálta és szervezte az 1956-os megemlékezéseket és nagy munkát végzett az 1956-os emlékművek, különösen a Kossuth Lajos téren felállított emlékláng elhelyezése érdekében; Lipták Béla, az 1956-ban Szegeden létrejött MEFESZ egyik alapítója, aki amerikai emigrációjának éveiben lankadatlanul küzdött a magyar forradalom becsületének helyreállításáért, és következetesen támogatta a magyar ellenzék ez irányú hazai tevékenységét; Lossonczy Tamás festőművész, aki 1956-nak szentelt grafikai műveivel még a Kádár-rendszerben hozzájárult a forradalom szellemének ébrentartásához; Nádas Péter író, az Emlékiratok könyve című regényéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét, s a hazai irodalomban először nevezte forradalomnak az 1956-ban történteket; Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Munkástanács egykori elnöke azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért ; Schreiber Tamás újságíró, aki 1956 után ébren tartotta a francia sajtóban és a tudományos életben a magyar forradalom emlékét, és írásaival tájékoztatta a francia közvéleményt; Sulyok Vince író, történész annak elismeréseként, hogy norvég nyelvű irodalmi és történelmi műveiben folyamatosan emléket állított a forradalomnak; Tischler János történész, aki a fiatal tudós-nemzedék kiemelkedő tagjaként feltárta a lengyel-magyar kapcsolatok történetét, különös tekintettel az 1956-os forradalomra; Varga F. János film- dokumentátor történész az 1956-ról szóló, főleg külföldi dokumentumfilmek és filmtöredékek összegyűjtéséért és bemutatásáért; Zsombolyai János filmrendező az 1956-ról szóló, mély átérzéssel és színvonalas rendezői és operatőri munkával készült dokumentum- és játékfilmjeiért; Puchert János nyugállományú alezredes azért az önkéntes gyűjtőmunkájáért, amellyel egy évtized óta elősegíti elsősorban a forradalom vidéki eseményeinek kutatását is. /Átadták a Nagy Imre Emlékplaketteket. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2002. augusztus 14.

Galócáson épül az új templom, harangját aug. 15-én Tamás József püspök megszenteli. A harangokat a 2001-ben öntötte Rácz Sándor és fia Marosvásárhelyen, a maroshévízi hívek támogatásának köszönhetően. A 200 kg-os nagyharang a Szent Korona, illetve az Árpád-házi szentek tiszteletére fog állni, a 127 kg-os kisharang Jézus Szent Szívének és a Nagyasszony tiszteletére lesz szentelve. Felirata: "Őseidnek szent hitéhez légy hű, ó magyar!" Az Úr hív, közösséget akar, mert a közösségben van erő, hangoztatta Salamon József plébános, aki a további munkálatokhoz kért segítséget. /Salamon József plébános, Gyergyóhodos - Galócás: Új harangok Galócáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./

2003. június 5.

A trianoni békeszerződés aláírásának 83. évfordulója alkalmából vasárnap, jún. 1-jén kezdődtek el Budapesten, a Hősök terén a tüntetések. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több civil szervezettel közösen szervezett demonstrációt, a tömeg pedig a Szabadság térről, illetve az Erzsébet térről az Andrássy úton át vonult a Hősök terére. A felszólalóka trianoni döntést igazságtalannak nevezték, és annak felülvizsgálatát követelték. Kis Dénes, a Trianon Társaság elnöke arról beszélt, hogy Európa nem élhet tovább a trianoni döntés hazugságában. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szerint, aki a tüntetést szervezte, a trianoni döntéssel az emelkedő magyar nemzet életét törték ketté. Véleménye szerint, ha nincs a diktátum, ma egy 60 milliós nemzetként élhetne a magyarság Európa közepén. Szavai szerint, ahogy természetes, hogy a világ zsidóságának fáj a holokauszt, ugyanúgy természetes: a világ magyarságának is fáj Trianon. Patrubány Miklós és Réti Miklós, a Független Kisgazdapárt elnöke, egyaránt kiállt a külhoni magyar állampolgárság mellett, amelyet véleményük szerint a kedvezménytörvény keretében kell intézményesíteni. Jún. 4-én Budapesten az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tartott megemlékezést, majd 19 órától a Magyar Igazság és Élet Pártjának, és a Magyar Út Körök Mozgalomnak a megemlékezésére került sor a Hősök terén, ahol többek között Csurka István pártelnök szólt a trianoni traumákról a magyarság életében. A többezres tömeg "Ne félj magyar hazám!", "Igazságot Magyarországnak!", "Nem, nem soha!", "Vesszen Trianon!" táblákkal és nemzeti színű lobogókkal vett részt a rendezvényen. /Tüntetések a trianoni döntés ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Jún. 4-én volt nyolcvanhárom éve annak, hogy Trianonban a magyar küldöttségaláírta azt a békeszerződést, amely által Magyarországot területileg megcsonkították, hiszen elveszítette területének több mint kétharmadát, pontosabban 71 százalékát és lakosságának is szinte ugyanennyi részét (64 százalékát). Erre a fájó döntésre emlékezett Budapesten jún. elsején, a Hősök terén több ezer ember. A rendezvény szervezői, a Trianon Társaság, a Magyarok Világszövetsége és a Honfoglalás 2000 Egyesület. Az emlékezők elindultak az Andrássy úton, a Hősök tere felé. Gyönyörű látvány volt: a piros-fehér-zöld zászlók lobogtak a szélben, közben a több ezer felvonuló, kifejezve a békeszerződés iránt érzett ellenszenvét, egyszerre kiáltotta, hogy: "Vesszen Trianon!". Nagyon sok határon túli magyar is érkezett a fővárosba; Kolozsvárról, Nagyváradról, Aradról, Pozsonyból, Kassáról, de még az óceánon túlról is, Melbourne-ből meg San Francisco-ból. Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke mondott beszédet. Beszédét, Magyarságom című versével zárta. Rácz Sándor következett, aki a munkástanácsok elnöke volt 1956-ban. Rácz szerint Trianon csak előjátéka volt Magyarország megsemmisítésének. Állítása szerint, ma ugyanezt teszi az Európai Unió is. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kijelentette: "Ha nincs Trianon, ma a magyar nemzet 60 milliós nemzet Európa közepén". Hozzátette: bebizonyítottuk mindazoknak, akiknek Trianont köszönhetjük, hogy "élünk, a trianoni átok nem fogott rajtunk." Kiemelte: "sorsunk alakítói csak mi lehetünk." Beszédében még megemlítette, hogy nemrég, néhány hete a sajtóban adott egy nyilatkozatot, miszerint, ahogy a világ zsidóságának fáj a holokauszt, ugyanúgy fáj a világ magyarságának Trianon. Ezért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megfenyegette azzal, hogy kizáratja a magyar közéletből. A megemlékezés kulturális műsorokkal folytatódott, majd Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, Rozgonyi Ernő, a Magyar Nemzeti Front elnöke és Réti Miklós, az FKGP elnöke mondta el beszédét. /(Ernyei Magor): Sorsunk alakítói csak mi lehetünk. Budapesti tudósítás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 6./

2003. június 10.

Rácz Sándor, az 56-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke és Csapó József volt RMDSZ-szenátor kíséretében kéthetes körútján számos székelyföldi települést látogat meg. A tervek szerint mindenhol történelmi és aktuális politikai témákat felvető, nyilvános találkozókon vesz majd részt. A maga is földműveléssel foglalkozó Rácz egyben a Magyar Földvédő Mozgalom elnöke is, és ebben a minőségében fejti ki álláspontját a magyar föld és a magyar földműves jövőjéről Magyarország EU-csatlakozása után. A körút első, jún. 9-i állomása Székelykeresztúr. A Munkástanács volt elnöke első ízben utazik Székelyföldre, és összesen kilenc településen szeretne a helyiekkel találkozni, hogy az 56-os forradalom, az autonóm magyar gondolkodás és a székelyföldi önkormányzatiság témáiról beszélgessen el velük. Jún. 10-én Gyergyószentmiklóson, másnap Kovásznán, 13-án Kézdivásárhelyen, 14-én Baróton, 17-én Sepsiszentgyörgyön 18-án Székelyudvarhelyen, és végezetül 19-én Csíkszeredában lesz a három személyiségből álló csoport. /Z. I.: Székelyföldön, magyar földről. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./

2003. június 13.

A Magyarok Világszövetsége és az Erdélyi Kezdeményező Tanács szervezte fórumsorozat jún. 10-én kezdődött és jún. 21-én végződik. A fórumon Patrubány Miklós, a MVSZ elnöke, dr. Csapó József volt szenátor, Rácz Sándor magyarországi politikus vettek részt mint vendégek. Csapó József az európai autonómiaformákról beszélt, az ötvenhatos veterán Rácz Sándor szerinte az anyaország képtelen segítséget nyújtani, mert épp a határon túliaknak kell észhez téríteni a jelenkori hatalmat, hogy a helyes útra térjen. Hajdó István főesperes bírálta a nemrég megválasztott helyi RMDSZ-vezetést, amiért távol maradt a fórumtól. Patrubány Miklós arra ösztökelte a megjelenteket, hogy a székely falvakban mindenütt tartsanak falugyűléseket, amelyeken állítsák vissza a történelmi székely székeket, s a helyi tanácsok után válasszák meg a Székely Nemzeti Tanácsot is. /Székelyföldi körutazás autonómia-ügyben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./

2003. június 20.

Két jeles katona és hazafi emléke hazatért - jelentette ki Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke jún. 19-én Csíkbánkfalván. Az úrnapi körmenet után tartott ünnepség keretén belül emléktáblát avattak a falu szülöttje, dr. Molnár Károly (1894-2001) vezérőrnagy tiszteletére, valamint Lakatos Géza (1890-1967) vezérezredes, volt miniszterelnök tiszteletére. A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett ünnepségen a két magas rangú katona életét, érdemeit méltatták a felszólalók. Dr. Molnár Károly életútját fia, Molnár István, valamint özvegye, Györffy Rózsa ismertette a hallgatósággal. A két világháborúban érdemeket szerzett katonaorvost a kommunista hatalom üldözte, az elismerés a rendszerváltás után jött: a magyar honvédség tábornoka lett, majdnem 100 éves korában. 107 évesen hunyt el az önmagát az utolsó magyar király utolsó katonájának nevező tiszt. Az Ausztráliában elhunyt Lakatos Géza életéről az ausztráliai magyarok MVSZ-küldötte, Ferenczi Zsuzsanna beszélt. A hivatásos katonatiszt 1944. aug. 25-től okt. 16-ig volt miniszterelnök, támogatta Horthy kiugrási kísérletét. 1944 végén a nyilasok letartóztatták, a háború után a szovjetek is internálták egy ideig. Később kivándorolt Ausztráliába. Az ünnepségen beszédet mondott Rácz Sándor 56-os szabadságharcos és Csapó József volt szenátor. Az emléktábla-avatás ünnepi műsorral ért véget. Az MVSZ a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában szervezett fórumot a Székelyföld és a székely nemzet jövőjéről. /Sarány István: Emléktábla honvédtiszteknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 20./

2003. október 3.

Okt. 1-jén Szegeden tartották a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazás kampányának nyitó rendezvényét. Az MVSZ és más civil szervezetekkel párhuzamosan a Magyar Demokrata Fórum is aláírásgyűjtésbe kezdett, azonban az MVSZ-szel nem vállalt semmilyen partnerséget. Patrubány Miklósnak, az MVSZ elnökének és több civil szervezetnek a bírálatát a MDF elnöksége visszautasította. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke elmondta: ha a magyarok jövőt akarnak nemzetüknek, legelőször meg kell teremteni annak egységét. "Magyarország népe, ha arra kerül a sor, tudja, mit jelent kezet nyújtani az elszakított magyar testvéreinknek" - hangsúlyozta az elnök. Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-Budapesti Munkástanács elnöke kiemelte, hogy a 13 millió magyart, akiknek "megkérdezés nélkül egyik napról a másikra elrabolták a magyarságát, vissza akarjuk szerezni" az ország javára. Hangsúlyozta: mindegy, hova sodorta az élet a magyarokat, kötelességünk kihasználni a történelem által kimunkált lehetőséget arra, hogy megfogjuk egymás kezét. Az MVSZ közleménye szerint a népszavazás sikerét szolgáló társulási megállapodás aláírásakor több társult civil szervezet élesen bírálta az MDF elnökét "pártjának százezreket megtévesztő aláírásgyűjtése és következetlen politizálása miatt". Az MDF aláírásgyűjtésének nincs semmilyen közjogi hatálya. Az MDF elnöksége nevében Viniczai Róbert az MTI-nek eljuttatott közleményében visszautasította a demokrata fórumot és Dávid Ibolya pártelnököt vádoló támadássorozatot. Értelmetlennek és a magyarság ügyére nézve károsnak tartják az MVSZ népszavazási kezdeményezését. Az MDF aláírásgyűjtése nyomásgyakorlás a kormányra, hogy a kettős állampolgárság ügyében folytasson tárgyalásokat az illetékesekkel. Az MDF által "Kárpát-medencei párbeszéd" címmel megrendezett tanácskozáson a határon túli magyarokat képviselő szervezetek vezetőinek "egyöntetűen az volt az álláspontja, hogy a kettős állampolgárság megadása nem népszavazási kérdés, hanem az Országgyűlés kompetenciája". /Nézeteltérések a kettős állampolgárság ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

2004. június 17.

A Magyarság és a Kelet címmel jún. 1–6-a között rendezték meg a Magyarok Világkongresszusát Budapesten. A budapesti Magyarok Házában, a Kongresszusi Központban, illetve Ópusztaszeren, Pomázon és Tápiószentmártonban felváltva zajló programokra rányomta bélyegét a pénzhiány. A nyugatra szakadt magyarok anyagi hozzájárulása mentette meg az idei világkongresszust. A Kongresszusi Központban elhangzott nyitó beszédek idején Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke említette, hogy az anyagiak mellett a kitartásra is szükség van, és rámutatott: Erdély mentette meg az MVSZ–t, célozva ezzel arra, hogy az erdélyi Patrubány Miklós elnök eltökéltségének köszönhető, hogy még működik az MVSZ. Rácz Sándor, a Magyarok VI. Világkongresszusának fővédnöke a magyarság küldetéséről is beszélt, kiemelve az 56–os forradalom világméretű jelentőségét.. Patrubány után Törökország, Szíria, Kazahsztán és Korea nagykövetei is felszólaltak, de az eseményt nem tisztelte meg jelenlétével egyetlen magyarországi politikai vezető sem. Dr. Pungur József, az MVSZ Védnöki Testületének kanadai tagja tájékoztatott arról, hogy az angol nyelvű Magyar Enciklopédia első kötete nyomdakész állapotban van, és amely úttörő munka a magyarság értékeinek idegen nyelven történő, összefoglaló bemutatásában. Jún. 2-án, Budapesten megkezdődött "A magyarság és a Kelet" őstörténeti konferencia, az "Atilla" kulturális konferencia és az "In vivo" orvoskongresszus. Ugyanezen a napon ülésezett a Magyarok Világszövetségének küldöttgyűlése, amely előkészítette a novemberi tisztújítást. Dr. Aradi Éva India–kutató és dr. Béres Judit humángenetikus nyitotta meg az őstörténeti konferenciát, amelynek első napján az Élettudományok szekció ülésezett. Magyar, olasz, finn, amerikai és japán tudósok munkáit ismerhették meg a világkongresszus résztvevői. Pomázon, a Magyar Várban megrendezett várjátékok és ősi harcművészeti bemutatók tették színesebbé az eseményeket. Az "In vivo" orvoskongresszuson értekeztek a magyarságot sújtó népbetegségekről, szülészeti– és nőgyógyászati kérdésekről, a mai Magyarország kórházügyeiről, a magyar egészségügy reformjáról és a kormányzat felelősségéről. Jún. 4–én a Magyarság és a Nyugat címmel stratégiai konferencia kezdődött, ezt Borbély Imre, a Kárpát–medence Régió elnöke vezette. A plénum előtt a Székely Nemzeti Tanács tisztségviselői – Borsos Géza és Gazda József alelnökök, illetve András Imre jegyző – megköszönték az MVSZ–USA Országos Tanácsának azt az adományt, amelyet Clevelandben gyűjtöttek az SZNT támogatására. Matavovszky Ádám és Kádár Dániel, az MVSZ USA–OT elnöke, illetve főtitkára és Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke tájékoztatták a küldöttgyűlést a magyar–magyar összefogásnak erről a szép példájáról. A Magyarok Világszövetsége USA–beli Országos Tanácsa olyan körülmények között szervezte meg a Székely Nemzeti Tanács támogatását, amikor a magyar állam egyetlen fillért sem fordít ezen civil közképviseleti szervezet működésének biztosítására. A kettős állampolgárság megszavazásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés során a szükséges 200 ezer aláírásból a kongresszus napjáig 125 ezer gyűlt össze. /Princz Csaba: A Magyarok VI. Világkongresszusa már csak azért is sikertörténet, mert létrejött. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 17./

2004. július 3.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több mint 320 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy ügydöntő népszavazást írjanak ki a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében – jelentette be Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke júl. 2-án Budapesten, miután kíséretével átadta az aláírt íveket az Országos Választási Iroda képviselőjének. Az iratmennyiség feldolgozása körülbelül 45 napot vesz igénybe – mondta Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke. /Több mint 320 ezer aláírás a kettős állampolgárságért. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

2004. augusztus 5.

Júl. 31-én kezdődött a Hagyományőrző népművészeti alkotótábor Pomázon, amolyan nyári szabadegyetem, a Magyar Vár Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács szervezésében. A megnyitó istentiszteleten Krizbai Imre baróti református lelkipásztor hirdetett igét, majd Kisgyörgy Zoltán tartott előadást a székely harangok ,,üzenetéről”. A közönség találkozott dr. Csapó Józseffel, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. A következő napokon szó volt az építészetről, a rovásírásról, a székelység őstörténetéről, dr. Pozsony Ferenc A székely társadalom címmel tartott előadást, Sütő Levente bemutatja a vargyasi bútorfestést. Az utolsó napon Patrubány Miklós és Rácz Sándor értekezik a magyarság jövőjéről. /(kisgyörgy):   Székelységtábor Pomázon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

2004. október 21.

Rácz Sándor jelenlétében emlékeztek okt. 20-án Kolozsváron az 1956-os forradalomra. Az események egyik főszereplője az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Rákóczi Kultúrkör és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet meghívására érkezett a kincses városba. Rácz Sándor 23 éves gyári munkásként került az események középpontjába, amikor a budapesti Központi Munkástanács élére választották. Később a Kádár Jánossal való megbeszélésére érkezve letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. Rácz Sándor felemlítette a forradalom fontosabb budapesti helyszínein történt eseményeket. Közölte: a szovjet hadsereg november 4-i bevonulása és az alvó főváros megtámadása "népgyilkosság" volt. A hagyományos október 23-i megemlékezésen a Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész fog emlékezni. /B. T.: 1956-ra emlékeztek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. február 6.

Három partiumi várost – Nagykárolyt, Szatmárnémetit és Tasnádot – keresett fel Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, aki a forradalom 50. évfordulójának rendezvénysorozata keretében tartott könyvbemutatókat: Parázsló szándék – emlékek és tények 1956-ból című könyve nagy sikert aratott. Nagykárolyban Mózes Árpád evangélikus püspök tett megrendítő vallomást: 18 évi börtönbüntetésre ítélték, mert akkoriban „bűnhődni kellett a gondolatért is, azért, hogy magyarok vagyunk”, azért, mert „ugyan nem tettek semmit, de ha tehettek volna, megtették volna”. „Azért szenvedtek, mert együttéreztek...”. „Azoknak, akik pribékjei voltak a rendszernek, a magyar nemzet szégyenpadján van a helyük, akárcsak azoknak, akik 2004. december 5-e előtt a NEM-re buzdítottak” – mondta Mózes Árpád, aki 2004-ig evangélikus püspök volt Kolozsváron. Szatmárnémetiben Bogya Kis Ferenc és Mária tiszteletes házaspár voltak a rendezvény házigazdái, akárcsak tíz nappal ezelőtt, Patrubány Miklós könyvbemutatóján. Külön színfoltot jelentettek a szatmári viseletbe öltözött legények és leányok, Fábián Elemér 56-os elítélt népi tánccsoportjának tagjai. Az előadást követő könyvdedikáció során Farkas Zoltán Ferenc elmondta, hogy kiskorúként, 16 évesen lett 1956-os elítélt, mert tagja volt az Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége egyik tasnádi sejtjének. Tasnádon is megjelentek az akkori Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége tagjai, Ruf Mihály, akit szintén kiskorúként börtönöztek be – Tasi Gyulával együtt, aki most Magyarországon él –, valamint Bikfalvy György, aki sejtvezető volt, és 15 évet kapott. Bűnük az volt, hogy az 1956-os forradalom eszméit vallották, terjesztették, és azt tervezték, hogy megakadályozzák a magyarországi ’56-os fiatalokat deportáló orosz vonatok áthaladását a romániai határon. /Könyvbemutatót tartott a tiszteletbeli MVSZ-elnök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./

2006. augusztus 5.

Augusztus 9-14-e között rendezik meg a II. EMI-tábort. A nemzeti ifjúság táborát az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezi a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél. A fő témakörök: 1956 Belső-Magyarországon és Erdélyben (előadók Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, Lay Imre egykori EMISZ-es, Vekov Károly történész), Dél-Tirol autonómiájának kivívása (Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász), nemzetpolitika (Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Gergely István csíksomlyói esperes-plébános és Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke), egyeztető autonómia-kerekasztal (Ferencz Csaba SZNT, Gazda Zoltán MPSZ, Kónya-Hamar Sándor RMDSZ, Sógor Csaba RMDSZ, Szilágyi Zsolt EMNT-MPE, Toró T. Tibor EMNT-RMDSZ). További előadások is lesznek, például a békási-szorosi román betörésről Raffay Ernő, a délvidéki magyarság mindennapjairól Maurer Oszkár, a Szoboszlay-perről Vekov Károly és Ervin atya, a nagycsaládosok kérdéséről Csíki Sándor, az erdélyi ’56-ról Lay Imre, a ’70-es és ’80-as évek román-magyar kapcsolatáról Vincze Gábor, Wass Albertről Bartha József, az önálló állami magyar egyetemről Hantz Péter és Kovács Lehel, az 1940 és 1944-es honvédő harcokról Illésfalvi Péter, a felvidéki magyar életről Duray Miklós, Székelyföld etnikai térképéről Boér Hunor, a magyarság jogvédelmi harcáról Gaudi-Nagy Tamás. /(Ferencz): Nemzetpolitika, íjászat és nemzeti rock (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

2006. augusztus 14.

Kiszely István professzor Szabadtéri kaszinónak nevezte az EMI-tábort, ahová azért ülnek össze a fiatalok, hogy a haza ügyeit megvitassák. S mert a Kárpát-medencei magyarság szülőföldje több országba is szakadt, a haza és a nemzet elválaszthatatlan ügyének megvitatása még inkább ilyen fórumok képzeletbeli falai közé költözik. Az Erdélyi Magyar Ifjak a nemzeti gondolkodásúak számára hirdették meg az összesereglést Gyergyószentmiklóson. A legtöbb előadás párbeszéddé alakult, a nemzeti sorskérdésekről beszélgettek. A második EMI-tábor mottóját olvasva ,,Aki magyar, velünk tart” bizonyára akadtak, akik finnyásan legyintettek: magyarkodó dilettánsok gyülekezete. /Ferencz Csaba: Szabadtéri kaszinó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./ Nagy sikert aratott Eva Maria Barki nemzetközi jogász a dél-tiroli autonómia megteremtésének folyamatáról tartott előadása a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Ők és az ügyük mellett kiálló anyaországuk a teljes önrendelkezést tűzték ki célul. Új nemzeti politikára van szükség érvelt az előadó -, aki szerint az eddigi kudarcokért a legnagyobb felelősség a magyar kormány(oka)t terheli. Az előadások és beszélgetések témái a csángókérdés, az önálló állami magyar egyetemért folytatott küzdelem, a délvidéki magyarság mindennapjai, emellett lélekbe maró volt Witner Mária halálra ítélt 1956-os szabadságharcos vallomása, amely a forradalom megtorlásának emberi dimenzióit tárta a hallgatóság elé. Az autonómia-kerekasztal résztvevői, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Gazda Zoltán és Ferencz Csaba átfogó képet adtak az autonómiatörekvések sikereiről és kudarcairól. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a hazai magyar közélet válságban van, politikai képviselete kudarcot vallott. A továbblépést egy olyan új közmegegyezésben látják, amely elhozza az ,,egypártrendszer” felszámolását, megteremti az önrendelkezési jog érvényesítésért a cselekvési együttműködést. A vasárnap áhítat Böjte Csaba atya gondolataival indult, és olyan neves személyiségek tartottak előadást, mint Kiszely István antropológus. Kiszely szerint a ,,hivatalos” történettudomány még ma is tévesen azt állítja, hogy gyűjtögető pogány hordaként jöttek a magyar törzsek a Kárpát-medencébe, holott immár írott ázsiai források is igazolják, hogy a honfoglalók és elődeik rendkívül gazdag kultúrával, hitvilággal rendelkeztek. Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a két évvel ezelőtt életre hívott Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője a jogi eszközök lehetőségeit vázolta. Szerinte minden magyarellenes cselekedet miatt jogi úton is elégtételt kell szerezni, ennek érdekében hozták létre és bővítik a szakmai hátteret biztosító intézményes keretet. A tábor vendége volt Rácz Sándor ’56-os hős. Nemzetpolitikai kerekasztalra került sor, amelyen Borbély Imre, Lezsák Sándor, Mikola István, Molnár Tamás, Gergely István a radikális fellépés fontosságát hangsúlyozták. A tábor szervezői zárónyilatkozatot is megfogalmaztak. ,,1990 óta folyamatosan azt kell látnunk, hogy egyik nép a másik után kapta meg a követelt önrendelkezési jogot: a németek, észtek, litvánok, lettek, horvátok, szlovákok, szlovének, montenegróiak, és a közeljövőben Koszovó is függetlenné válik. A magyarságnak autonómiát sem akarnak adni.” Ezért az EMI szerint az egész Kárpát-medencében ,,meg kell kérdezni a népet mint az önrendelkezési jog birtokosát, hogy döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni”. ,,Ennek érdekében aláírásgyűjtést, illetve ott, ahol kívánatos, népszavazást kell kezdeményezni” – áll a zárónyilatkozatban, amely egyben felhívás ,,minden magyar érdekképviselethez, minden magyar párthoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a közéleti személyiségekhez, de elsősorban a magyar kormányhoz, hogy támogassák és segítsék ezt a kezdeményezést, amelynek eredményét a Vox Hungarica nevű központ szervezésében minden illetékes országos és nemzetközi fórum és szervezet elé fogjuk terjeszteni”. /(Ferencz): Önrendelkezés mint alapvető jog (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

2006. augusztus 22.

Négynapos erdélyi unitárius ifjúsági konferenciát rendeztek Torockón, az unitárius templomban. A Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) nevében Szabó László elnök köszöntötte az ifjakat és a vendégeket. A vendéglátó fiatalok a Habakukk című népi színjátékot adták elő nagy sikerrel. Az előadók között volt Székely Kinga Réka lelkésznő, az ODFIE volt elnöke, valamint Andrási Benedek lelkész, a Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium aligazgatója. Kiemelték vallásuk szellemi nagyjait. Dávid Ferencet, János Zsigmondot, Orbán Balázst és Kriza Jánost. Meghívták Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökét, aki előadást tartott 1956 örökségéről. Kevésbé ismert történeti adatokkal és jelenkori összefüggésekkel tette vonzóvá mondanivalóját. Előadását az Amerikából érkezett fiatalok is meghallgatták, akik ezekről az eseményekről most hallottak először. /Bakó Botond: Miénk itt a tér – unitárius ifjak találkozója Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

2006. augusztus 25.

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2006. augusztus 25.

Ahogyan néhány száz éve az esztendő ezen napján, augusztus 24-én Szék népe gyász és örömünnepet ült egyszerre. Megemlékeztek a történelmi csapásra, amikor 1717-ben Szék városa talán legnagyobb válságát élte: hajszálon múlott, hogy nem pusztult el a tatárbetörésben, mint Erdély annyi más települése. Minden évben augusztus 24-én, Szent Bertalan-napján a székiek nem csak erre a tragédiára emlékeznek, hanem arra is, hogy áldozatos munkájuk, kitartásuk nyomán újjászületett a közösség. Szék népe az ősi hagyományokhoz híven háromszor gyűlt össze istentiszteletre, amelyen hálát adnak a közösség megmeneküléséért. Emlékeztek az augusztus 20-i budapesti szélviharra, amelynek két széki halálos áldozata is volt. Az idei ünnepen tartották a széki kapu avatóját: a község bejáratánál hatalmas kaput állított a közösség a több száz évvel ezelőtti csapástól való megmenekülés emlékére. Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke szólt az ünneplőkhöz, köszönetet mondva azért, hogy nem hagytak fel az emlékezéssel. Tőkés László református püspök azt kívánta az ünneplőknek, hogy erőben, erősen megmaradjanak, legyenek széki gyerekek a tantermekben és a konfirmandusok soraiban. A püspök szavait követően hagyományos széki tánc következett. /F. I.: Szent Bertalan napjára emlékeztek Széken. Gyász árnyékolta be az ünnepséget. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2006. augusztus 29.

Erdélyi körútjának kolozsvári állomásaként az Erdélyi Napló hetilap vendége volt Rácz Sándor, az 1956-os munkástanácsi vezető, a Magyarok Világszövetségének a tiszteletbeli elnöke, találkozott a kolozsvári magyar média képviselőivel. „1956-ról valóban sokkal többet kellene beszélnünk” – hangsúlyozta, mert sokat hazudtak 56-ról.   A magyar forradalom nem csak a magyaroké volt, hanem az egész világé. Azzal, hogy megállította a kommunizmus terjedését, világjelentőségre tett szert. A rendszerváltáskor elkezdtek a forradalomról beszélgetni, az Országgyűlés egyik első törvénye nemzeti ünneppé nyilvánította a forradalmat. A törvény elfogadása után azonban megkezdődött a forradalom eszméitől való eltávolodás. Most, az ötvenedik évforduló közeledtével azt mondják, hogy az élő 56-sok kötelesek a hatalommal együtt részt venni a megemlékezésen. Azonban a Magyarországon ma létező hatalom kommunista hatalom. Tagjai a Kádár-rendszer folytatói. Sokak szerint terhei a társadalomnak az élő 56-sok. „A forradalomról szóló hazugságokkal könyvtárakat lehet megtölteni” – hangsúlyozta. Elmondta, ő is írt egy könyvet, a forradalommal kapcsolatos hazugságáradat megtörése céljából. Magyarországon a kormányok idegen érdekeket szolgáltak, jelentette ki. Honnan indult a magyar forradalom? 1956 június 28-án Posdamban lengyel fölkelés zajlott, száz halott volt, a kommunista rendszer fegyverrel válaszolt a munkások követeléseire. A forradalom leverése után Szerov tábornok ötezer magyar fiatalt vitt Magyarországról ukrajnai börtönökbe. Rácz Sándor ekkor a munkástanácsok elnökeként megkereste Budapest szovjet parancsnokát, hogy szóvá tegye a deportálásokat. A szovjet tiszt erre parancsot adott, hogy a fiatalokat hozzák vissza Magyarországra. A magyar munkástanácsoknak ekkor még nagy tekintélyük volt a szovjet vezetés előtt. A szovjet katonai vezetéssel három éjszaka, a magyar politikai vezetéssel tíz éjszakán át tárgyalt. December 11-én Rácz Sándort letartóztatták, és 23 éves korában életfogytiglanra ítélték. A börtöben tudta meg, mi történt az erdélyi magyarsággal. Mindez bizonyossá tette számára, hogy a Kárpát-medence egy és oszthatatlan. Amikor munkástanácsi vezetőként tárgyalt, az első követelés volt, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Magyarországról. Apró Antal inkább fölajánlott neki miniszteri tálcát, majd Kádárék útlevelet és pénzt ajánlottak, hogy hagyja el az országot. Rácz ezt nem vállalta. Isteni szerencse mentette meg az akasztófától. Most két emlékmű épül: az egyik a kormány, Gyurcsány Ferenc szobra lesz, a másik az üldözött szervezeteké, az Egyetem előtt. /Makkay József: Az 1956-os szabadságharc túllépett a francia forradalmon. Beszélgetés Rácz Sándorral, a Nagy Budapesti Központi Munkástanács elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

2006. szeptember 28.

Szeptember 24-én Kismarján, a Bocskai vár alatti település református templomában adták át az idei Bocskai-díjakat. Tőkés László református püspök igehirdetése után dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. A szövetség első alkalommal posztumusz díjat is adományozott, a díjazott a halála után is hányatott sorsú, szobra révén Budapestről kitiltott legolvasottabb magyar író, gróf Czegei Wass Albert. A történelmi igazságszolgáltatás és elismerés jegyében részesítették díjban Rácz Sándort, az 56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökét. Díjat kapott Sándor János homoródjánosfalvi fafaragó művész is. A díjazottak között van a sok szállal Erdélyhez, elsősorban Háromszékhez kötődő budakeszi illetőségű Földes István is. /(sylvester): Bocskai-díjak, 2006. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./

2006. október 25.

Kolozsváron a Heltai Alapítvány székházában október 23-án tartották az 1956-os megemlékezést, az 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében. András Imre Rácz Sándor üzenetét tolmácsolta, majd Péter Miklós, Kiss Béla és Fülöp Sándor visszaemlékezése hangzott el. Börtönéveik megpróbáltatásairól, nehézségeiről meséltek, néhol elcsukló hangon. Rácz Sándor üzenetében kiemelte: nem tudunk addig tiszta és nyugodt lélekkel ünnepelni, amíg Magyarországon súlyos a helyzet, nem hallgatni, cselekedni kell. Nem szabad megengedni, hogy ’56 eseményei értéktelenné váljanak. Péter Miklós lelkész a fájdalmas emlékezés mellett, örömét fejezte ki, hogy „mint hazátlanok, itt igazibb hazánk van”. Kiss Béla evangélikus lelkipásztor figyelmeztet: elballagnak az 56-osok, emléküket nemcsak őrizni kell, hanem a felnövő új generációnak is beszélni kell a forradalom hőseiről. Gyertyát gyújtott a kolozsvári hősök – Argai György püspök, dr. Dobri János, dr. Erdő János, Lakó Elemér és Kovács Lajos – tiszteletére, akik az evangélikus temetőben az Absentes absunt (A hiányzók itt vannak) feliratú sírban pihennek. Fülöp Sándor a börtönben írt verseit szavalta el. Dr. Marácz László nyelvészprofesszor a magyarországi politika hiányosságairól értekezve szomorúan vonta le következtetést: a magyarságnak nincsen állama. /Nagy Méhész Tünde: Emlékezés a börtönévek tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2006. december 30.

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

2007. június 20.

”Hogy mi történt 1956-ban? Hogy mi történt? Megkérdeztem az embereket. Tégedet, őt, őket. Titeket kérdezlek meg, nemzettársaim. Titeket, magyarokat itt és ott, szerte a nagyvilágban. Mert ötvenhat általad, általam, általunk, általatok vált sorsunk részévé. ” Ez áll a fenti alcímmel napvilágot látott ‘56-os könyv, Gazda József A Tűz októbere – 1956 magyar sorsokban /Püski Kiadó, Budapest/ címet viselő könyvében, melyet a kolozsvári Bulgakov kávéházban mutatott be június 29-én Benkő Levente. Gazda József nemcsak a kárpát-medencei ‘56 kronológiáját tekinti át részletesen, hanem el is helyezi térben és időben az eseményeket. Végigkíséri, hogyan roppantották össze a magyarság gerincét a XX század második felében. „Alulnézetből” mutatja be a forradalom és szabadságharc eseményeit és a kommunista diktatúrát, azaz „oral history”-val egészíti ki a krónikát, a levéltárakból hiányzó történeteket és sorsokat ismertet. „Bár a vallomás-mozaikkockákat igyekeztem a történések időbelisége és színhelye szerint egybefűzni, e könyv célja elsősorban mégsem ezerkilencszázötvenhat eseményeinek a dokumentumszerű, hiteles felidézése. Inkább egy nagy betekintés a lelkek birodalmába. Egy nagy betekintés azokba a sorsokba, melyek valamiképpen ötvenhat függvényében alakultak, formálódtak” – mutatta be a könyvet maga az író, aki nemrégen ünnepelte hetvenedik születésnapját. A most bemutatott közel hatszázötven oldalas könyv háromszáz egykori 56-os sorsát ismerteti (megszólal köztük Wittner Mária és Rácz Sándor is), ezen történetek begyűjtéséhez a fél világot bejárta a kutató, azokat a helyeket, ahol elűzött szabadságharcosaink élnek. Gazda József keserűen jegyezte meg: magyarnak lenni csak a Kárpát-medencében jelent hátrányt vagy szégyent, legfőképpen a Csonkaországban. Könyvének előszavában így ír a szerző az 56-osokról: „A nemzet története: szenvedések története. De e szenvedések nélkül mit érne a lét? Mit érne a nemzet? A magyar lét részévé vált történelme során a szenvedés. Ti sem voltatok különbek, kedves barátaim, ti, e könyvben megszólalók, mint a tatárjárás korának népe, mint a török hódoltság korának a népe, a nagymajtényi síkon letört zászlónak a népe. Mint Kossuth és Széchenyi népe. Mint Trianon népe. Néha felemeljük a fejünket, felkelünk a szenvedések ellen, és szenvedéssel fizetünk érte. És mégis: mennyivel szebb így, mint sorsunkba beletörődve élni. Valahogy így tudtunk megmaradni is. ” /Bagoly Zsolt: Gazda József, megmaradásunk krónikása. 1956 magyar sorsokban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

2008. január 9.

Magyarország több pontján tartottak megemlékezéseket Wass Albertről január 8-án, az erdélyi író születésének 100. évfordulóján. A Magyarok Világszövetsége az alkotó budapesti szobránál tartott megemlékezést, a Kráter Műhely Egyesület kulturális gálaestet rendezett a fővárosban, Sárospatakon kihirdették a Wass Albert-pályázat eredményét, Szolnokon emléktáblát avattak, Bonyhádon pedig megkoszorúzták az író szobrát. Üzenet haza – 100 éve született Wass Albert címmel tartott megemlékezést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a Magyarok Házában, Wass Albert szobránál. Az író életútját Medvigy Endre irodalomkutató méltatta. Az íróval való személyes találkozásáról Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke beszélt. A Kráter Műhely Egyesület, amely Wass Albert-emlékévet hirdetett 2008-ra, az évforduló alkalmából kulturális gálaestet rendezett a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Szolnokon, a Damjanich Múzeum falán emléktáblát helyeztek el, Lelkemben tiszta ég ragyog címmel pedig Wass Albert-emlékestet rendeztek az Aba-Novák Kulturális Központban. Koszorúzás volt a Tolna megyei Bonyhádon az író szobránál, majd Koltay Gábor Adjátok vissza a hegyeimet! című dokumentumfilmjét vetítették a Vörösmarty Művelődési Központban. Ugyanitt rendezik meg a Wass Albert vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét. /Wass Albert-megemlékezések országszerte. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./

2008. március 26.

Ötven évvel ezelőtt, 1958. március 17-én, 25. születésnapján ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése” miatt. Életfogytiglani büntetés, amelyet hét évnyi börtön után harminc évig tartó kommunista rabsággá, majd közel húsz éve tartó mellőzöttséggé változtatnak a történelem alakítói. Életre ítélve, ez Rácz Sándor életútjának tömör foglalata. A Don-kanyarban hősi halált halt édesapja után a hadiárvák nehéz sorsát élte Izsákon. Huszonhárom évesen, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke lett, és egy hónapon át gyakorlatilag Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglani ítélet következett. Börtönévek Bibó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniségformáló társaságában. Harminc évesen „szabadult”. Gyári munkás lett. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata, de életben maradt, életre szóló gerincsérüléssel. Negyven évesen, 1973. október 23-án a zsúfolásig megtelt Mátyás templomban Faddi Ottmár ferences szerzetes eskette. Határozott fellépésével elérte, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését ne a temető valamely útkereszteződésében, hanem a nemzet legfőbb terén, a millió embert is befogadó Hősök terén rendezzék meg. Mint az újratemetés egyik szónoka, 1986. június 16-án meglepte a műsor összeállítóit: előzetes egyeztetés nélkül, maga mellé szólított két fiatal énekest, és beszéde kellős közepén felcsendült Magyarország közel fél évszázada nem hallott, régi himnusza: Boldogasszony Anyánk... Erről a napról a sokaság egy fiatalemberre, Orbán Viktorra emlékezik, aki akkor a médiákba kiáltotta azt, amit Rácz Sándorék már harminchárom évvel korábban, és életük kockáztatásával tettek meg: Ruszkik haza! Rácz Sándor az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára nagyon készült. Egy évvel korábban már kiadta visszaemlékező kötetét, Parázsló szándék címmel. Élete mélypontját jelentette 2006. október 23-a, amikor a fennkölt megemlékezés helyett újból vér folyt Budapest utcáin. Rácz Sándor számára az sem jelenthetett vigaszt, hogy pár hónappal korábban, amikor jó néhány egykori ötvenhatos bajtársa elfogadni készült Gyurcsány Ferenc vacsorameghívását, ekként óvta őket: Egy percig se feledjétek, hogy holnap ezek ugyanúgy belénk lövetnek, mint tették őseik ötven évvel ezelőtt! A hetvenöt éves Rácz Sándor írja készülő új könyvét. /Rácz Sándor 75. születésnapjára. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. márc. 26./

2008. augusztus 7.

Ifjúsági demográfiai konferenciát szerveznek a Magyarok VII. Világkongresszusa keretében Kolozsváron, augusztus 7–10. között Szent Kamill Otthon dísztermében Néhány előadás címe: Az 1956-os forradalom üzenete, következményei /Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkatanács elnöke, az MVSZ tiszteletbeli elnöke/, A keresztény világ mint az ifjúság éltetője a jövő nemzedék számára /Dr. Czirják Árpád/, Népesedési riadó, avagy peregnek a 24. óra percei /Csép Sándor közíró, az Áldás, Népesség Mozgalom elindítója/, Életigenlő világkép és erkölcsi rend a magyar nyelvben és népi műveltségben /Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője/, Jelen és jövő /Ludányi Horváth Attila demográfiai szakértő/. /Demográfiai konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

2009. október 7.

Régen hallottak ilyen hatásos, magvas beszédet Aradon a Vesztőhelyre zarándokoló emlékezők, mint idén. Rácz Sándor, az ‘56-os forradalom legendás alakja, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kifejtette többek között, hogy „160 éve ide zarándokolunk, hogy erőt meríthessünk a tábornokaink magatartásából, hősi életáldozatukból, mert bizony nagy szükségünk van ma is arra, hogy a ránk mért szenvedéseket ember módjára tudjuk elviselni. 160 évvel ezelőtt történt valami ezen a téren, amit a világ úgy viselt el, hogy nem tiltakozott. ” „ Mi, magyarok 160 év múlva is itt vagyunk, meggyötörve, széttépetten, kifosztva, de magyar szívünk szerint itt teszünk hitet magyarságunkból, és figyelmeztetjük a világot örök tanúságként, hogy aki a magyarra kezet emel, miként fog elpusztulni. 1956-ban a szovjet vezetők vezényelték a magyar forradalom ellen a nagy-nagy Vörös Hadsereget, és tessék megvizsgálni, mi lett ennek a nagyhatalomnak, akkori vezetőinek az életével. Mindegyik kirekesztve élt a társadalomból, a politika szemétdombjára került. A világnak tanulni kellene ebből, hogy a magyarra nem szabad kezet emelni, mert a magyar nem emel kezet senkire. És itt az ideje, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság éppen olyan joggal, szabadságigénnyel, testvéri szeretettel és istennel való hitében úgy éljen, ahogy az európai emberhez méltó. Ne kelljen félnünk, idegeskednünk, merjünk egymás szemébe nézni bármilyen nemzetiségűvel találkozunk. Nincs szüksége a magyarnak, hogy lehajtott fővel járjon az Európai Unióban, megtette azt évszázadokon át. ” Ezt követően a római katolikus, lutheránus egyház képviselői közös istentiszteletet tartottak. /Irházi János: Koszorúzás a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./


lapozás: 1-30




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998