|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 589 találat | lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-570 | 571-589 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. augusztus 28.Nem diktálni, beszélgetni jövünk ErdélybeA magyar Országgyűlésben működő Nemzeti összetartozás bizottsága a törvényhozás nemzetpolitikával foglalkozó önálló állandó szerve, amelynek tizenöt tagja van. Ebből egyetlen, frakcióval rendelkező baloldali párt képviselteti magát, Kiss László képviselőn keresztül az MSZP. A politikussal a bizottságról, a párt nemzetpolitikájáról beszélgetett Kustán Magyari Attila. Mi célból jött létre a bizottság, s kik most a tagjai? A bizottság azért jött létre az előző mandátumban – Szili Katalin kezdeményezésére –, hogy a nemzetpolitikának egyfajta politikai háttere legyen. Jelenleg a Fidesznek, a Jobbiknak és általam az MSZP-nek van képviselete itt, korábban Szabó Vilmos vett részt a gyűléseken a baloldal részéről, aki komoly munkát végzett korábban ezen a területen. A párt igyekezett olyan embereket küldeni a bizottságba, akiknek megkérdőjelezhetetlen a nemzetpolitikai elkötelezettsége, és akiknek személyesen is, nemcsak szakpolitikában fontos ez a kérdés. Ezek a feltételek Önre is érvényesek? Egy történelemtanárnak nyilvánvalóan nem kell bemutatni azokat a nemzeti sorskérdéseket, amelyek körülöttünk vannak, nem kell bemutatni azokat az eseményeket, amelyek alakították a történelmet, és ezeknek a hatásait sem. A történelem megmutatta számunkra azt is, hogy a magyarság csak akkor lehet sikeres ha az együttműködést keresi, éppen ezért képviseljük mi szocialisták az együttműködés politikáját. Milyen munkát végez a bizottság? Vitákra nem igazán számítok itt, mert nemzetpolitikai kérdések tekintetében a legtöbb területen összhang van a jelenlévő pártok között, így például abban, hogy támogatni kell azokat a magyar közösségeket, amelyek a határainkon kívül élnek. Hogy ezt miként kell tennünk, ebben már vannak különbségek persze. Sajnos nagyon sok hangos szó van, és nagyon kevés valódi dolog történik. Az elmúlt néhány évben a nemzetpolitikai szempontból fontos törvények megszavazását követően a bizottság nem végzett fontos munkát, most pedig nem igazán látható, hogy mi fog történni. Az elsőként megválasztott elnök azóta államtitkár lett, most új vezető van – Pánczél Károly – akinek korábban nem volt semmilyen nemzetpolitikához fűzhető szerepe, nem tudjuk, hogy milyen elgondolásai vannak ezen a területen. Érezhető volt, hogy bizonytalanság van a kormányzati struktúra kapcsán, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest meghallgatta a bizottság, akkor egy más nemzetpolitikai intézményrendszerről volt tudomásunk, mint amiről másnap Balog Zoltán miniszter beszélt. Ez mit jelent pontosabban? Csak pletykák szintjén értesültünk a kormányzati szándékokról. Először még arról volt szó, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában koncentrálódik a nemzetpolitikai intézményrendszer, aztán egyik napról a másikra – minden magyarázat nélkül – egy másik koncepció jutott érvényre. Jelenleg úgy látom, hogy kissé kusza a kép, nemzetpolitikával foglalkozik jelenleg az Emberi Erősforrás Minisztériuma, a Miniszterelnökség, Semjén Szolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László házelnök is. Csak nehogy a sok bába közt elvesszen a gyermek! Egy írásbeli kérdésében Szász Jenő nemzetpolitikai intézetének tevékenységére kérdezett rá, milyen feleletet kapott? Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter számos kutatást említett meg válaszában. Azt megítélni azonban, hogy ezek a programok, ezek a kutatások érdemben járulnak-e hozzá a magyarság boldogulásához, nagyon nehéz. Lehet arról vitatkozni, hogy az a pénz, amit ez a kutatóintézet kap, hasznosulhatna-e máshol, nagyobb hatékonysága volna-e, ha az erdélyi magyar kultúra ápolását szolgálná, vagy az értelmiség számára kiírt ösztöndíj-programokra jutna. A kormány viszont úgy döntött, hogy Szász Jenő kutatásaira költi, bármit is jelentsen ez a kutatás. Nem minősítenék másokat, de nem érzem azt, hogy arányban lenne a ráköltött forrás és a végzett munka, ezért is tettem fel írásbeli kérdést ennek a pontos leírásáról. Azért azt lássuk be, hogy itt rengeteg pénzről van szó – több mint egy milliárd forintról, amelyből csodákat lehetne művelni. Úgy látom, ezek a csodák váratnak magukra. Említette, hogy az alapokról nincs vita, csak a részletekről. Mire gondol? A határon túli támogatások tekintetében például nem mindegy, hogy ki kap pénzt, és nem mindegy, hogy milyen módon. Nem mindegy, hogy az a vízió él-e, miszerint egy budapesti vízfej dönt a határon túl megvalósuló programokról, vagy az érintettek döntenek arról, hogy mi történjen a forrásokkal. Nem mindegy az sem, hogy ezeket a pénzeket bonyolult szervezeteken, űrlapok tucatjainak kitöltésével, vagy egyszerűen kaphatják meg, és az sem, hogy csúszik-e a finanszírozás, vagy sem. Erről rengeteg hírt lehetett hallani, amire Balog miniszter úr a bizottsági meghallgatáson azt mondta: ők is észlelték a problémát, és javítani fognak. Intéztem kérdést hozzá is a pályázati pénzosztást illető tapasztalatairól, és az elszámolások hatékonyságának javításáról, a válasza szintén most érkezett be, ebben jelezték, hogy határon túli magyar hallgatói szervezetek támogatására vonatkozó idei pályázat várhatóan 2014 kora őszén jelenik meg, a pályázat lebonyolításának ütemezése alapján a nyertes pályázók kifizetése legkésőbb 2015 márciusáig megtörténik majd. A Magyar Szocialista Párt azt szeretné elérni, hogy ezeken a pályázatokon végre a korábbinál kevésbé politikai alapon történjen a források elosztása. Sokan emlékezhetnek a 2010-előtti időkre, amikor a pályázatokon nem azok nyertek, akik az akkori kormányzathoz közel álltak, hanem azok, akik a legjobb programokat akarták megvalósítani. Tavaly Kolozsváron kért bocsánatot a december 5-i népszavazást megelőző kampányért Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke, majd Ujhelyi István EP-képviselő is járt a városban, hogy az MSZP nemzetpolitikájáról beszéljen. Hogyan látja, van esély arra, hogy javuljon határon túl a párt megítélése? A magyar emberek felelősen gondolkodnak, így aztán úgy alkotnak véleményt, hogy megfontolják a múltat is, a jelent és a jövőt is. A múlt megfontolása után, ha majd három-négy év múlva dönteniük kell újra a választásokon, azt hiszem, hogy másképp fognak vélekedni, mint néhány hónappal ezelőtt – nem is csak a határon túli magyarokra gondolok most, hanem az anyaországiakra is. Nem csodát várunk a külhoni magyaroktól, azt szeretnénk, hogy nyitottak legyenek irányunkban és hallgassanak meg bennünket, de majd ők eldöntik, hogy mit fognak gondolni rólunk, politikánkról. Véleményem szerint ez egy fontos különbség a többi párt és közöttünk, mert mi nem diktálni jövünk sem Erdélybe, sem más külhoni magyar közösséghez, hanem beszélgetni. Azt tapasztaltam, hogy az emberek hajlandók beszélni velünk és megfontolni azt, amit a másik mond. Nyilván ez egy hosszú folyamat, de a párbeszéd viszi közel egymáshoz a magyart. Ebben hiszek. Ez a beszélgetés most az EU Táborban zajlik, ezért megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem, miért jött el negyedmagával ide? A pártnak és ifjúsági szervezetének, a Societasnak a tagjai azért jöttek ide, mert az elmúlt néhány évben olyan kapcsolatokat alakítottak ki, amelyek alapjául szolgálnak a párbeszédhez. Néhány évvel ezelőtt híresek voltak azok a sítáborok, amelyeken az RMDSZ és az MSZP fiatal szimpatizánsai találkozhattak egymással. Az EU Táborban való jelenlétünk is hosszú időre nyúlik vissza. Azt hiszem viszont, hogy az MSZP pozitív szándékait az is igazolja, hogy akkor is itt voltunk, amikor végképp nem lehetett volna haszonszerzésre számítani és itt vagyunk most is. Számunkra ez az együttműködésről és a közösségről szól. A Szocialista Pártnak határon túli tagozata is van, így azt gondolom, ami az aktív nemzetpolitika felvállalásához szükséges, az a rendelkezésünkre áll. Megvallom őszintén, sosem hallottam az MSZP határon túli tagozatáról. Kik alkotják? Alapvetően olyan fiatalok és már kevésbé fiatalok alapították, akiknek vagy fontos a nemzetpolitika, vagy ők maguk születtek a határokon kívül, és jelenleg Magyarországon élnek. Amint mondtam, intézményrendszerünk tehát van arra, hogy felvállaljunk egy komoly nemzetpolitikát, és Mesterházy Attila meg Ujhelyi István közeledése jól jelezte a szándékainkat. A következő években látni fogják a külhoni magyarok, hogy tovább folytatjuk azt a politikánkat, amely közösségeink együttműködéséről szól. Ezt csak így lehet. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 28.Szatmár 20 – egy eltűnt város nyomábanMarosvásárhelyről utazom érettségi találkozóra Szatmárnémetibe. Nem csak az egykori iskolám emlékeit keresem a határ menti városban. A rendszerváltás „maturandusaiként” tanúi voltunk annak, mit ígért ez a hármas-határ menti vidék, eljött az ideje a számvetésnek. Parászka Boróka írása. „Több esélyt is kaptunk, egyikkel sem éltünk” – Szatmárnémeti főterén hangzik el ez a mondat, ahova 19 év után térek vissza – húsz éves érettségi találkozóra. Az egykori Kölcsey sarkán várom az egykori osztálytársaimat, elsőként érkezem a régi helyre, az utánam jövőket inkább a mozgásukról, a lépteikről ismerem meg, mint a vonásaikról. Mintha a saját szüleink jöttek volna el a megbeszélt találkára, tévedésből. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségtelen színházi maszkmester űzne rossz tréfát velünk. Sötét karikák, mély ráncok, húsz fárasztó, gondokkal terhes év az arcokon. – Mi lett veletek? – kérdezném, az első percek zavara után. Többen ismételgetik a jól nevelt „semmit sem változtál” mondatot, akiknek erre nem futja, azok inkább tapintatos hallgatással méregetik a többieket. Végül én sem szembesítem az osztályt azzal, milyen messzire sodródtunk önmagunktól. Megbecsülöm azt, hogy sokan jelen vannak. Kivéve azokat, akik meghaltak, vagy nyomtalanul eltűntek a külföldi munkavállalás ködében, a belföldi családi és egzisztenciális drámákban, vagy egyszerűen csak hátat fordítottak a múltnak, és eszük ágban sincs találkozókra járni. Ez a város nem az a város Az idő nyomai követhetőek, a tér, a város viszont eltűnt körülöttünk. Feldolgozhatatlan, amivel Szatmárnémetiben húsz év után szembesülünk. A rendszerváltás maturandusaiként, a forradalom utáni első évfolyam voltunk, velünk indult az új oktatási intézményalapítási láz, a magyar iskolarendszer újjáépítése. A hármas határ mentén éltünk, és 1990-ben úgy tűnt, Szatmárnémeti az ígéret földje, ha valahol, hát itt aztán közelednek majd az országok, kibomlanak a lehetőségek, visszatérnek a hajdani dicsőségek. Ma nyoma sincs mindennek. A magyar szecesszió megbecsült épületei mállanak, a belváros omlik. Mintha háborús vidékre érne az ember, amelyet súlyos bombatalálat ért. Az osztálytársak „magánöregedésének” drámája mögül a közhalál tragédiája bontakozik ki. Valami visszahozhatatlanul most tűnik el ebből a városból. Valami olyasmi, aminek nyomait középiskolásként még láthattuk, vagy sejthettük. A 19. század végi, 20. század eleji magyar polgárosodás vágyai, terei, ígéretei még kiolvashatóak voltak akkor a belváros üzletházaiból, bérházaiból. Azt ugyan senki sem mesélte el, tanította meg a rendszerváltás éveiben, hogy a „zsidó korzót” belakó zsidók kik voltak, miből, miért és kiknek építették fel üzleteiket. Bvételeikből hogyan épült, fejlődött valaha a város. De még járhattunk az egykori üzlethelységekben. A rendszerváltás előtt az „átkos” hiánygazdaságával szembesülhettünk ezekben, 1990 után pedig a zsigeri, kispályás posztszocializmus-prekapitalizmus torzóival. Azt sem tudtuk, hogy kik lehettek azok, akik az Északi Színház szerény, a város méretéhez szabott léptékű, biztos ízlésű nézőterét, páholyait, színpadát felépíttették. De megérthettük azt itt, hogy a kultúra a város szíve, agya, hogy színházba járni kell, és jó. Éreztük, hogy mennyire fontos a méretarányosság, a lépték, az ízlés. Nevelt a város, amelynek építői, kitalálói rég eltűntek. 18 ezer zsidót a szatmári gettóból hajtottak haláltáborokba. (Sorsukról keveset tudhattunk, nem volt tananyag, mesélni alig mesélt valaki). A svábok Németországba, a szatmári magyarok közül sokan Magyarországra költöztek. Ámodók és gyanakvók Húsz évvel ezelőtt a magyar nyelvű közoktatás azzal a lendülettel indult újra, hogy a város közössége visszaveszi, amit a korábbi évtizedekben elvesztett. 1989 őszén, nyolcadikos diákként úgy tudtuk, csak az Eminescu líceumban lesz magyar nyelvű elméleti oktatás, aki nem képes maximális teljesítményre, az nem is álmodhat arról, hogy ott tovább tanulhat. 1990 első hónapjaiban rengetegen dolgoztak fegyelmezett csapatmunkában azon, hogy a „magyar lici” – ahogy a városi szleng nevezte – újraindulhasson. Sikerrel jártak, a tanévet már a bőség zavarában zártuk: reál és humán tagozat is indult, sok-sok osztály várta a jelentkezőket. Volt némi vita arról, hogy az új intézmény hol működjön. Reménytelennek tűnt, hogy az egykori katolikus gimnázium impozáns épületét kapja akkor a magyar közoktatás. Megegyezés született arról, hogy a kisebb, szerényebb egykori református iskola lesz a régi-új magyar oktatási központ. Így indult el megint a Kölcsey líceum, ahol 1990 szeptemberében Lovas János tanár úr elmagyarázta nekünk, micsoda történelmi vidék ez a Szamoshát, a Károli Biblia-fordítások bölcsője, ahol az irodalmi magyar nyelv érlelődött. Akkor még álmában sem gondolta senki, hogy a Kölcseyt húsz év múlva nem találjuk a helyén. A költő szobra ugyan még ott áll a Láncos-templom előtt (rajta a felirat közben megkopott), a közoktatást biztosító iskolát azonban több éves magyar-magyar vita után elköltöztették. Ma újra a katolikus egyház egyik épületében működik. Nem a katolikus gimnázium egykori, általunk már Eminescu líceumként ismert épületében, hanem a jezsuita konviktus ingatlanában. Ott, ahol a „mi időnkben” az Unió szakközépiskola működött, és amellyel 1990 tavaszán ijesztgettek a tanáraink. Ha nem tanulunk elég jól, oda kerülünk, a bukottak közé. (Ennyit a szakoktatás korabeli megbecsüléséről.) Az egykori Kölcsey helyét mára a Református Gimnázium vette át. Hogy hogyan zajlott a két iskola szétválasztása, az ingatlanok elosztása körüli vita, az hozzánk, a városból elszármazottakhoz, csak hírfoszlányokban jutott el. Most az érettségi találkozó szervezésekor, és a helyszínre érkezésünkkor tapasztalhattuk: barátságok, évtizedes szakmai kapcsolatok mehettek rá erre a konfliktusra. Hónapokkal a találkozó előtt még az is elterjedt: nem is mehetünk vissza az egykori osztályunkba, az osztályfőnöki órát sem tarthatjuk meg ott, hiszen már nem ott működik a mi iskolánk jogutódja. A hírekkel és félelmekkel ellentétben nagyon barátságos volt a fogadtatásunk, a véndiákszövetség tagjai kis kitűzővel a bejáratnál vártak. Téglás tanár úr, osztályfőnökként mégis a „mi helyünkre”, az egykori „magyar kabinetbe” vezetett. Ez – a helyszíni tájékoztató szerint – nem osztályteremként működik, egyházi hivatal kapott itt helyet. Az íróportrék, amelyek a kilencvenes évek elején díszítették a falakat, mindenképpen eltűntek. Nem láthattuk a saját tablóinkat sem: „mindent elköltöztettek innen” – magyarázza egy volt osztálytárs, kicsit csípősen, mert a forradalomban tragikusan elhunyt Sófalvi György emléktábláját sem találjuk. Később kiderült, az előítéletek beszéltek belőle, az emléktábla csak más helyet kapott, de maradt ugyanennek az ingatlannak a falán. A gyanakvás, a másikra mutogatás alig enyhül ott tartózkodásunk alatt. Régi kölcseys tanáraink örömmel üdvözölnek („lám, milyen jó volt az az iskola, ha ma is így ragaszkodtok hozzá”), és aggodalmaskodva kérdik, a helyben maradó, immár szülővé váló kölcseysek hova íratják a gyerekeiket? A régi iskolába, vagy a „refibe”? Nem szünetel a gyerekekért folytatott harc, kezelhetetlen helyzet. Van, aki büszkén mondja, hogy ragaszkodik a Kölcseyhez, van, aki arról panaszkodik, hogy a közintézménybe nem, csak az egyházi, református iskolába fogadták be a gyerekét. Annak, aki nem itt élte le az elmúlt két évtizedet, érthetetlen ez a vagy-vagy dilemma, a magyar-magyar vetélkedés. Erre futotta Osztályfőnöki órán számvetés, ki merre vetődött, kivel mi történt, a rendszerváltás kamaszaival, akiknek arcát mára sötét árnyékok, mély ráncok keretezik? 1990-ben Lovas tanár úr sokszor elmondta, nekünk, humánosoknak, sok mindent kell bepótolni, kevés a magyar tanár, történelem szakos tanár, a pszichológus, a tanító. Érettségi után valóban, többen diploma nélkül állást kaptak, „segédtanítóként”. Évekig szolgáltak a Szatmár környéki falvakban, amíg szükség volt rájuk. Aztán, aki időben kapcsolt, oklevelet szerzett, és maradt állásban, aki nem, az kisodródott a pályáról. Bölcsész szakon kevesen végeztünk. A rendszerváltás gazdasági válságának éveiben gyorsan munkába kellett állni, nem volt pénz egyetemre. Így a többség művelt proletárrá, polgárrá lett. Az érettségi vacsora helyszíne egy remek helyi étterem, állítólag az ország egyik legjobb konyháját vezetik itt. Két osztálytársam bábáskodott az elindulásakor. 1994-ben még tanárok akartak lenni, aztán nagyon hamar pincérként kerestek állást, megjárták a magyarországi vendéglátóipari képzés lépcsőfokait. Nem lett belőlük tanár, de nagyot alkottak, ha van sikeres helyi vállalkozás Szatmárnémetiben, akkor az általuk erősített étterem az. Gyárban dolgozó osztálytársnőm demonstrálja, milyen volt az irodalomtanítás húsz éve: először Kassáktól idéz, aztán Nichita Stănescuról beszélgetünk. Meg arról, hogy férje (ugyanennek az évfolyamnak a diákja) kamionosként járja Európát, hátha a most érettségiző fiuk legalább esélyt kap az egyetemi tanulásra. A pszichológus diplomával rendelkező osztálytársnőnek nekiszegzi a kérdést az osztályfőnök, „meg lehet élni ezzel a képesítéssel?” A legtöbbet három éve elhunyt osztálytársunkról, Fodor István újságíróról beszélgetünk, aki naponta járta a vidéket, írta a krónikáját Szatmárnak, rögzítette a mindennapok nyomait. „Egyszer nálam is volt, magamra se ismertem, mi mindent írt rólam” – mondja mosolyogva az egyik „bejárós”, a Kaplonyból ingázó osztálytárs. Barátjával és padszomszédjával, egy másik sváb fiúval (mára meglett családapák) ma egy német vállalkozásban dolgoznak közösen. Büszkék, mosolyogva, lelkesen mesélnek. Jó látni az örömük, közben azon merengek: annak idején miért nem beszéltünk-beszéltek arról, hogy ők svábok? A város helyzetéről kevés, keserű szó esik. „Nem idevalósi” a polgármester, nem értékeli a város hagyatékát – magyarázza valaki. Van, aki a helyi üzleti élet visszáságairól mesél, arról, hogyan falják fel egymást a vállalkozások. Rémtörténet kering arról, hogyan csempész cigarettát Ukrajnából a helyi elit egyik ismert képviselője szolgálati autóval. Nem tudom, igaz-e, vagy sem, de ha igaz – gondolom – akkor ennyi lett a hármas határ előnyeiből húsz év alatt. Rossz érzéssel állok fel az ünnepi asztal mellől. Mi lett volna, ha a magyar közösséget nem osztják meg a felekezeti, politikai és üzleti érdekek? És mennyi a felelőssége a város pusztulásában azoknak, akik elmentek innen? Én Marosvásárhelyen élek, az én felelősségem hol kezdődik? Tipikus erdélyi családtörténetünk során sok várost hagytunk magunk mögött egy évszázad alatt. Éltünk Fogarason, Gyergyóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon. Szatmárnémeti sokadik „átmeneti” otthonunk. Romlásán úgy szörnyülködünk, hogy eredeti fényéről csak halvány benyomásaink lehetnek. Azok közül, akiknek családi, személyes örökségük ez a város, csak kevesen élnek már itt. Némileg vigasztal, hogy aludni a városvégi Gellért Sándor utcában található szállodába mehetek. Lám, a nyolcvanas években épített gyári munkásszálló-negyedben kapott utcát a Bözödújfaluból-Debrecenből ide származó költő, műfordító. Örömöm csak addig tart, amíg az Északi Színház mellett elhaladva a híres-hírhedt negyedbe, a 16-os „mikróba” érek. A színház épülete zárva: még a művészbejáró előtti pihenőpad is eltűnt. Felújításra vár ez az ingatlan is, a falakon a tavalyi évad plakátjait felejtették. Felépült viszont a 16-os negyedben a kilencvenes évek elején elkezdett, a Szamos-töltés mellé épített, hihetetlen méretű ortodox templom. Nyoma sincs rajta annak az arány- és stílusérzéknek, amellyel évtizedekkel és rendszerekkel korábban az Északi Színházat megtervezték A munkásnegyedet azért húzták fel mérnöki pontossággal, és a Ceauşescu rendszerben szabványnak számító igénytelenséggel, hogy a vidékről, a szamosháti falvakról ide költözőknek biztosítsák az élhető komfort-minimumot. Mára nyoma nincs ennek a társadalomszervezésnek. Aki éri-marja alapon szigetelik a paneleket, a központi fűtésrendszer rég megszűnt. Aki tud magánkazánnal fűt, akinek erre nem telik, az a szomszéd lakás melegében bízik. A fűtőházat – mi mássá? – görög-katolikus templommá alakították át. Ezen a vidéken évtizedek óta dúl az ortodox–görög-katolikus háború, a negyed egyik végén az egyik felekezet hatalmas katedrálisa, a negyed másik végén a másik felekezet fűtőház-temploma: a világnézeti egyensúly bizonyos értelemben megvalósult. A proletárkomforttal pedig ma már ki törődik? A Gellért Sándor utcai szállón sajnos nyoma sincs annak, mire kötelezné az utcanév az intézményt. Szűkös, penészes a szoba, drága az ellátás. Másnap kényelmetlenül hagyom magam mögött iskolám városát. Alkudozom magammal, mivel tartozom én, az Erdély közepére menekülő, ennek az Erdély peremvidékén lévő közösségnek. Legalább annyival, hogy megírom én is – immár Fodor István helyett is – miféle pusztulás folyik ott az utolsó utáni órákban. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 28.45 ezren vettek részt a Partiumi Magyar NapokonKiértékelték szerdán a Partiumi Magyar Napok szervezői az idei rendezvényt, és köszönetet mondtak a megszervezésben és lebonyolításban résztvevő 112 önkéntesnek, a 24 civil szervezetnek és 63 magánszemélynek, illetve cégnek, amelyek a két főszervező - az RMDSZ és az Identitas Alapítvány - segítségére voltak a PMN megszervezésében. Stier Péter főszervező néhány statisztikai adatot közölt: 45 ezerre nőtt a PMN résztvevőinek a száma; 3820 liter sör és 985 liter bográcsos étel fogyott. Kereskényi Gábor szerint a PMN most is bebizonyította: a kulturált szórakozás jellemzi. Azt is elmondta: örömére szolgált, hogy baráti látogatást tettek a PMN-en más helyi pártok képviselői is, de Szatmárnémetibe látogatott ez alkalomból például a testvérváros, Nyíregyháza polgármestere, illetve alpolgármestere, a Partiumi Focikupán pedig magyarországi politikusok is rúgták a bőrt. A szervezők elmondták, a következő PMN megszervezésekor ötleteket merítenek azokból a kérdőívekből, amelyeket az idei PMN résztvevői kitöltöttek. Ezek feldolgozása most is folyamatban van. Arra kérték a szatmáriakat, hogy amennyiben olyan ötletük van, ami színesebbé tenné a jövő évi programot, jelezzék. (szatmár.ro), Transindex.ro 2014. augusztus 28.Új Magyar Szó Online (Bukarest)Szatmáron is felfele ível a Magyar Napok népszerűsége A számok és mérlegek napja a csütörtöki, hisz a Kolozsvári Magyar Napok mérlege után itt a Partiumi Magyar Napok összesített statisztikája is. Úgy tűnik, az erdélyi és partiumi városok magyar közösségeinek kulturális fesztiváljai mindenütt felfele ívelő pályán mozognak: egyre több a résztvevő és a pozitív visszajelzés. A 13. PMN rendezvényeire 45.000 résztvevő volt kíváncsi. Csak a nagykoncerteken több mint 20 ezren vettek részt, a színpad elött bulizók hangereje pedig meghaladta a 65 decibelt. Az egy hét leforgása alatt több mint 100 különböző programon vehettek részt az érdeklődők, 7 nagykoncerten tombolhatott a nézősereg, 23 különböző előadást és kiállítást lehetett megnézni-meghallgatni. A szervezők közleménye szerint „A résztvevő zenekarok közül talán az Ed Philips and the Memphis Patrol volt a leglelkesebb, a leglazábbak Maszkuráék, a legfaksznisabbak pedig Quimbyék voltak.” Az ifjúsági és gyerekprogramokon több mint 2500-an vettek részt. A Partiumi Magyar Napok hétvégéjén 985 liter bográcsgulyás és több mint 3800 liter sör fogyott el, az elfogyasztott kürtőskalács hosszúsága viszont megszámlálhatatlan – írják a mérleg készítői, akik még azt is megszámolták, hogy telefonbeszélgetéseik időtartama az egy hét alatt meghaladja a 78 órát, az általuk elfogyasztott kávé mennyisége pedig több mint 55 liter. A tizenharmadik Partiumi Magyar Napok sikeréhez 112 önkéntes, valamint 24 civil szervezet és 63 cég illetve magánszemély járult hozzá, amelyek/akik a két főszervező - az RMDSZ és az Identitas Alapítvány - segítségére voltak szervezésében. A sajtó összesen több mint 150 tudósítást készített az idei rendezvényről. „Végezetül pedig: a 13. Partiumi Magyar Napok résztvevőinek, nézőinek szeretete és lelkesedése : lemérhetetlen! Köszönjük!” – írják a szervezők. maszol.ro 2014. augusztus 28.A mese meghaltKultúrhökkeneteim. „A mese meghalt” – írta Ady Endre. Legalábbis Erdélyben, Székelyhonban - írom én. Tamási-darabot már csak Udvarhelyen játszanak az új évadban Olvasom az erdélyi származású írógeneráció egyik legismertebb fiatal képviselőjének, Székely Csabának a nyilatkozatában, hogy le kell számolnunk a bennünk élő Erdély-képpel. Mármint nekünk, olvasó magyaroknak, akik ritkán jutunk el oda. A tündérmesék kora lejárt. Tamási Áron szerethető hősei, Szabó Dezső kétségbeesett, a magyarságukat elveszteni nem akaró alakjai, Nyírő csodára szánt hargitai asszonyai nincsenek többé. Erdély és Székelyföld a munkanélküli, nyomorgó emberek hazája ma már, alkoholisták, csak káromkodva képesek megszólalni, tömeges a családon belüli erőszak. A hargitai falvak elnéptelenednek, az erdőket kivágják, ami még maradt, azt betemeti a trágya. De még így is jobb ma értelmiséginek lenni Romániában, mint itt, Magyarországon. Mert itt diktatúra van, ott meg nem. Itt, aki a kormányt kritizálja, a magyarságot, a nemzetet sérti meg – mondja Székely Csaba, és ez nem jól van így. Minden valamirevaló művészet kritikus a politikai rendszer hibáival szemben. És ebben igaza van, nem is lehet másképp, évezredes közhely ez. A román kormány toleránsabb a művészeivel, mint a magyar. Hagyja magát kritizálni, ez meg itt Budapesten nem. Gondolom, ezek után hazaköltözik minden feldúlt erdélyi író vagy művészember, aki valamilyen tévedés folytán az anyaországba jött. Szomorú ez. Mi lesz velünk nélkülük? Az erdélyi hivatalos színjátszás már régen leszámolt a nemzeti érzés problematikájával. Eltaposta, kész. Kelemen László jó kétszáz évvel ezelőtt küzdött a magyar színházi kultúra megteremtéséért, de az igazi eredményeket már akkor is Kolozsváron érték el. Amikor mindennél fontosabb volt a magyar íróknak, művészeknek, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra ne hulljon végképp bele az időbe – az erdélyi színházcsinálók adták ehhez a munkához az erőt, a hitet. Hogy aztán amikor a pesti feltételek is megteremtődtek, az addig Erdélyben játszó színészek egy része tehetségét adja a továbbiakhoz. Tündérmese volt ez, de igaz. Trianon után aztán fordult a helyzet, a magyar lap- és könyvkiadásnak kellett segíteni, hogy az ottani művek méltó módon megjelenhessenek, hogy a pesti színházakban ünnep legyen egy-egy erdélyi szerző bemutatója. A kommunista időkben néma, cinkos összeesküvés volt együtt lenni itthoni és ottani magyarnak. Tizenkilenc évesen kötelességünknek éreztük, hogy eljussunk Kolozsvárra, Harag György valamely rendezésére, és együtt tüntessünk az előadást éltető tömeggel. Aztán utána lakásokon folytassuk a szeánszokat, hitben, nemzeti öntudatban erősítve egymást. Aztán jött a rendszerváltás, és a globalizáció liberális bajnokainak egyik legfontosabb célja lett ezt az érzést, ezt a nemzeti identitást megszüntetni, megölni. És sajnos, ez jobbára sikerült is. Átnéztem a külhoni magyar színházak jövő évi műsortervét. Mindenhol művészi tenni akarás, megfelelni vágyás a hivatalos kritikai elvárásoknak, hisztérikus igyekezet, hogy a magyar kritikusok díját megkaphassák, vagy minél jobban szerepeljenek valamely román alternatív fesztiválon. Egyedül a Tomcsa Sándor Színház visz színre egy új Tamási Áron-adaptációt, a többi műsora még közvetve sem kötődik az erdélyi klasszikusokhoz, azokhoz, akik nyelvben, nemzetben, érzetben megőrizni akartak valamit, ami akkor és ott fontos volt. Ma és itt már nem fontos. A ma is ritka tehetségű erdélyi színészek és rendezők részben nem hisznek saját irodalmi hagyományaikban, részben egzisztenciálisan-művészileg ki vannak szolgáltatva a kolozsvári nagy hatalmú direktornak, aki osztja az észt. És különben is? Mit akarok?! Magyarul játsszák az ismert amerikai bulvárszerző vagy a francia abszurd író darabjait! Magyar nyelven szól a színpad. De magyar lélekkel szól-e? És ha nem, fontos, hogy nem? Lehet, hogy hülyét csinálok magamból ezen eszmék hangoztatásával? Tényleg hazug mesében élek, ahogy Székely Csaba mondja? Hazug, idióta közhelyekben élünk, ha a klasszikus erdélyi írók csoda-gyönyörű munkáit hiányoljuk a színházakból? Lehet. Ugyanebben a hibában él ezek szerint az egyik legnagyobb erdélyi egyetem rektor asszonya is, aki szomorúan mesélte el, hogy nincs már közük az ottani színházhoz. Vagy a szabadkai tanító, aki elvesztette a hitét a színházban. Vagy az a több autóbusznyi közönség, amely másfél napot utazott, hogy láthassa A jézusfaragó ember előadását Pesten? És sorolhatnám tovább. Igen, ezek az emberek korszerűtlenek lettek. Igényeikkel, nemzettudatukkal, elhivatottságukkal. Valakik, valahol nagyon örülnek, hogy sikerült olyan vírust kitenyészteni, amely a nemzeti hovatartozásnak ezt a fajta, s egyébként egészséges érzését kiöli az emberből. És ezért még nem is okolhatjuk azokat, akik már nem tudják, miről beszélek. Székely Csabát sem, ő az új generáció, a legnagyobb jó szándékkal műveli, amit művel, tehetséges, jó író is, nincs ebben hiba. Ez már az új kor szele. Én rosszul vagyok ettől a széltől, de ez magánügy. Törődjünk bele, hogy az erdélyi magyar írók szinte teljes serege már nem csak testben pusztul a sírban. Áprily, Bánffy, Dsida, Karácsony Benő, Hunyadi, Reményik, Benedek Elek, Jékely, Csíki, Tomcsa, Páskándi, Székely János, Kemény, Szilágyi, Jakab, Nyirő, Tamási, Sütő, Wass Albert, Varró Ilona, Makkai és a többiek neve mellé a sírkövön alá lehet húzni erősen a halál idejét. Meghaltak ők, meghalt a mese. S ha már Adyval kezdtem, fejezzem is be vele: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált, szegény magyarok, / És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.” Pozsgai Zsolt, Magyar Hírlap 2014. augusztus 29.A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – (3.)A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE egy állami felsőoktatási intézmény Marosvásárhelyen. Az egyetem a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karából nőtte ki magát 1948-ban. A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel ugyanebben az évben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött az I. Ferdinánd király Tudományegyetem és a kolozsvári klinikákon nem volt elég hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ezen a héten, befejezésül még erről az intézményről írunk lapunk olvasóinak. Bevezetik a kétnyelvű oktatást… Az 1948-as tanügyi reformot követően a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, melynek rektora dr. Csőgör Lajos lett. 1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos dokumentumot adott volna ki és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946, 1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan csökkent. Történelmi visszapillantó: a letartóztatott egyetemi vezető Amint azt már összeállításban említettünk, az intézmény első rektora tehát Csőgör Lajos volt, aki 1904-ben született. Negyven és negyvennégy között tanársegédként tevékenykedett a kolozsvári Ferenc József Egyetem fogorvosi tanszékén, azonban negyvenkilencben politikai okból letartóztatták. Tíz évvel később azonban rehabilitálták. Ennek nyomán hetvenegyben megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést, hetvenkettőben pedig a kiváló orvos címet. A birtokunkban lévő dokumentumok nem tartalmazzák azt, hogy Csőgör Lajos rektort miért tartóztatták le és zárták börtönbe, azonban ismeretes az a tény, hogy abban az időben gyakoriak voltak az ilyen kirakatperek – ezt támasztja alá az egyetem legkiemelkedőbb tanárának, Miskolczy Dezsőnek a dossziéja is (az irat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál található). A kommunista rezsim látszatkeltése Miskolczy Dezső nemzetközi szinten is ismert magyar neurológus volt, aki amerikai és nyugat-európai tudósokkal is tartotta a kapcsolatot. Sorina Buta kapta meg a választ arra, hogy ez miként is volt lehetséges… A kommunista rezsim azt a látszatot akarta kelteni, hogy tudományok terén nyitott a kommunikációra. Így lehetett fenntartani a külföldi kapcsolatokat, és felnéztek azokra, akik ezekben részt vettek. Miskolczy pályafutása a szekuritátás dossziéja, és a koholt vádak A professzor Budapesten végezte tanulmányait, aztán kutatóként dolgozott egy neves madridi intézetben. Harminc és negyven között a szegedi egyetem tanára és tanszékvezetője volt, aztán kinevezték a kolozsvári egyetem ideggyógyászati tanszékének vezetőjévé, ezután a kolozsvári elmegyógyintézet igazgatója lett, majd pedig egyetemi tanárként folytatta pályáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol neurológiát és endokrinológiát tanított. Ugyanakkor kitűnő ismerője volt a latin, német, spanyol, olasz és francia nyelveknek, sőt még románul is megtanult. Tudni kell azonban még azt is, hogy a Magyar-, illetve a Román Népköztársaság között kötött szerződés tette lehetővé, hogy itt taníthasson. Hatvannégyben tért vissza Magyarországra. A szekuritátés dossziéjában szereplő adatok szerint negyvenkilencben részt vett a marosvásárhelyi egyetem szabotázsakciójában. A leírtakból azonban az nem derül ki, hogy pontosan mit követett el, nyilvánvaló tehát, hogy koholt vádak voltak ezek. Sokak előtt ismeretes az a tény, hogy zavart idők jártak akkor, és sok ilyen „képzelt” összeesküvési kísérletet vélt felfedezni a rendszer. A román tagozat pedagógusainak itt van lehetőségük arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán… A hatvanas években megalakult az egyetem román tagozata. Az itt tanító pedagógusok többsége szintén Kolozsvárról érkezett. Ott tanársegédek vagy dolgozatvezetők voltak, Marosvásárhelyen azonban lehetőségük adódott arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán. De akár pár példával is élhetünk… E tekintetben Liviu Popovici-ot kell megemlíteni, aki ötvenegyben kezdett el tanítani Kolozsváron, hatvanhatban jött Marosvásárhelyre, és talán az egyetem egyik legkiemelkedőbb személyisége lett. Csakis azért említjük az ő nevét, mert az alvásról végzett kutatásai és az epilepszia mechanizmusáról írt tanulmányai az országhatáron kívül is ismertté tették a román ideggyógyász nevét. Így nyolcvannégyben a Francia Akadémia tagjává választották, és számos rangos kitüntetésben volt része nem csak Franciaországban, hanem Prágában és Moszkvában is. És hadd említsünk meg még egy nevet. Az egyetem másik meghatározó tanára Gheorghe Simu volt, akit az egyik legjelentősebb román patológus szakembernek tartanak. Az ő tanulmányait is számos rangos nyugat-európai onkológiai szaklapok is elismerve publikálták. Román tanárok, akik magyarul is tanítottak Megemlítünk még pár nevet. A lentiekben az is ki fog derülni, hogy ezt miért is tesszük… Az orvosi egyetem szemészeti tanszékét Vasile Săbădeanu vezette. Ő a marosvásárhelyi római katolikus líceumban végezte tanulmányait, aztán felkészítő tanárként tevékenykedett a kolozsvári szemészeti klinikán, majd egyetemi tanársegéd lett, és noha Kolozsvárott lehetősége lett volna arra, hogy egyetemi tanári pályát fusson be, áthelyeztette magát a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelő mentőszolgálatára, majd pedig a társadalombiztosítási pénztárnál töltött be vezető tisztséget. Negyvenöt és negyvenhat között a marosvásárhelyi kórházban dolgozott szemész főorvosként, és közben tanított is előbb magyar, majd román nyelven. De az egyetem tanárai között volt Zeno Barbu is. Ő a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, és esetében is kimondottan fontos megjegyezni és leírni, hogy magyarul tanított, sőt mi több: ötvenkettőben írt egy magyar nyelvű tüdőgyógyászati szakkönyvet is. Ötvenegy és nyolcvanöt között a tüdőgyógyászati klinika vezetője volt. 2007-ben az egyetem falaira magyar feliratok kerülnek 1990. márciusában az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek, egyenlő jogokat követelve. A sztrájkhoz később a tanárok is csatlakoztak, de a román hatóságokkal nem tudtak megegyezni. Ezek az események voltak a későbbi fekete március néven elhíresült pogrom kezdetei. Csak 17 évvel a rendszerváltozás után, 2007 áprilisában sikerült elérni, hogy magyar feliratok is kerüljenek az egyetemre. A kommunizmus éveinek szabályszerű numerus claususa után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a román és magyar tannyelvű helyek aránya valamelyest kiegyenlítődjön. Az egyetem magyar oktatói és a magyar politikai, érdekvédelmi, tudományos és diákszervezetek elszánt küzdelme folytán fokozatosan emelték ugyan a magyar helyek számát, de egészen a kétezres évek végéig a román tannyelvű helyek voltak többségben. Az orvosi oktatásban az 1989. decemberi forradalom óta tehát voltak bizonyos eredmények – így helyreállították a magyar nyelvű előadásokat az összes diszciplínákon. A jelen feladati körül egy probléma különleges jelentőségű és fontosságú: a diákság és a fiatal orvosok körében kialakult elvándorlási láz fékezése. 1991-ben az intézmény nevét Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem-re módosították. Az egyetem jeles tanárai, diákjai Benedek Imre, Benedek István, Grépály András, Gyergyay Ferenc Pál, Lőrincz Ernő András, Máthé Ákos, Maros Tibor, Mártha-Papp Ilona, Mártonfi László, Mátyás Mátyás, Miskolczy Dezső, Molnár Vince, Mühlfay László, Nemes László, Sipos Emese, Steinmetz József, Szabó Béla, Szabó Endre, Száva János Zoltán, Székely Károly, Székely Melinda Gyöngyi, Toró Árpád, Tóth Katalin Tünde, Tőkés Béla, Veress Albert – és minden bizonnyal, még nagyon, nagyon sokáig sorolhatnánk. Nagy-Bodó Szilárd Nagy-Bodó Tibor Központ Erdély.ma 2014. augusztus 29.Az RMDSZ szerint diszkriminál a szatmárnémeti önkormányzatSzatmárnémeti magyar lakosságának diszkriminálásával vádolta meg a városi tanács csütörtöki ülésén a település vezetőit Maskulik Csaba – írja a szatmar.ro. Az RMDSZ-es tanácsos feljelentést helyezett kilátásba. Maskulik ismertette a tanács előtt a törvények szövegét, amelyek kimondják: azokon a településeken, ahol egy bizonyos kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az önkormányzatnak kötelessége az adott kisebbség nyelvén nyilvánosságra hozni a napirendi pontokat, a tanácsi határozatokat. Ezek elmulasztása bűncselekménynek számít. A tanácsos kifogásolta a polgármesteri hivatal hivatalos honlapjának magyar nyelvű verzióját is, amelyre egyszerűen nem kerülnek fel anyagok, amennyiben pedig a napirendi pontokat vagy a határozatokat szeretné elolvasni valaki, a Google fordítójának nevetséges szövegeivel találkozik. Maskulik emlékeztette a város jelen lévő vezetőit a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában vállaltakra is, amelyet Románia ratifikált. „Nem kérünk mást, csak hogy a polgármesteri hivatal tartsa be a törvényt. Ha ez nem történik meg, kénytelenek leszünk feljelentést tenni a prefektúrán és az Országos Diszkriminációellenes Ügynökségnél", jelentette ki. Több kollégájával: Butka Gergellyel és Nits Jánossal közösen Maskulik azt is nehezményezte, hogy írásos beadványaikra szinte soha nem érkezik válasz – holott törvény mondja ki, hogy 30 napon belül köteles válaszolni bármilyen közintézmény. „Ez kommunista mentalitás és hozzáállás", véli Maskulik. Dorel Coica polgármester távollétében Radu Roca alpolgármester elismerte, ebben a tekintetben mentalitás-váltásra van szükség, míg Marcela Papici alpolgármester kijelentette: „úgy gondolom, én mindig válaszoltam, amikor az én kompetenciámat érintette a téma. Egy hete kértem utoljára a polgármester urat, határozza meg, melyek is az én feladataim a polgármesteri hivatalon belül, de azóta se történt semmi..." kitekinto.hu / maszol.ro, Erdély.ma 2014. augusztus 29.Másfél hónap a pártváltásra (Szentesített politikai migráció)Elfogadta a kormány tegnapi ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi a választott önkormányzati tisztségviselőknek, hogy mandátumuk elvesztése nélkül kilépjenek pártjukból: a jogszabály az eredetileg bejelentett két hét, majd tíz napra módosított határidő helyett negyvenöt napra felfüggeszti a pártváltást ellehetetlenítő törvénycikkek hatályát. A sürgősségi kormányrendelet közzététele után azonnal hatályba lép, a parlament csak utólag vitatja meg a jogszabályt – e vitán az RMDSZ ellene fog szavazni, jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök. Tegnap, még a rendelet elfogadása előtt az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége aggodalmát fejezte ki annak időzítése miatt, másrészt bírálta azt, hogy a kormány összetett kérdéseket rendeletekkel szabályoz, és nem biztosít lehetőséget a parlamenti vitára. A „politikai migráció” előtt utat nyitó rendelet éles vitát váltott ki már bejelentését követően. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) szerint csak így lehet a patthelyzetbe jutott önkormányzatokat ismét működésképessé tenni, a jobboldali ellenzék viszont azt állítja: a vezető kormánypárt zsarolással próbálja saját táborába kényszeríteni a polgármestereket, akiknek meghatározó szerepük lehet az emberek mozgósításában a novemberi államfőválasztáson. Politikai elemzők arra számítanak: az SZDP jó eséllyel növelheti önkormányzati tisztségviselőinek táborát, ha az átállóknak nem kell már tartaniuk attól, hogy elveszítik mandátumukat. Victor Ponta miniszterelnök a kormányülés elején kijelentette: vállalja a politikai migráció előtt utat nyitó sürgősségi rendeletet, mely „igazságot tesz”, hiszen 2012-ben a választottak túlnyomó többsége az akkori Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) jelöltjeként szerzett mandátumot, most pedig sokan egy másik pártszövetségben, az SZLSZ-ből kilépett Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-Liberális Szövetségben (KLSZ) találták magukat, és ezáltal az önkormányzatok jelentős részében a kormánypártok helyi szinten ellenzékbe kerültek. „Az elöljárók választhatnak: függetlenek lesznek, maradhatnak abban a pártban, ahol vannak, vagy pedig tiszteletben tartják választóikat. A fontos az, hogy fel akarom oldani a helyi közigazgatási hatóságokat a zárlat alól, és ismétlem, egy kis igazságot is akarunk tenni, mert nem hiszem, hogy valakitől is azt lehetne kérni, hogy miután az SZLSZ színeiben jelöltetted magad Antonescuval és Pontával az oldaladon, most állj Blaga, Băsescu és Johannis mellé. A polgármesterek és a tanácsosok nem rabszolgák Blaga és Johannis birtokán, ők szabadon választhatnak és szolgálhatják választóikat” – fűzte hozzá a kormányfő. Az RMDSZ nem támogatja a választott önkormányzati tisztségviselők pártváltását, és az erről szóló sürgősségi kormányrendelet parlamenti vitája során a jogszabály ellen szavaz majd – jelentette be Kelemen Hunor. „Évek óta mondjuk, hogy a pártváltás a román politika krónikus betegsége. A miniszterelnök ismeri a véleményem, de magára vállalta a felelősséget. Következik a parlamenti vita, amelynek során az RMDSZ frakciói nem fogják megszavazni a rendeletet, mert nem támogathatunk olyasmit, ami ellenkezik az elveinkkel” – mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az RMDSZ-t közvetlenül nem érinti a pártváltás, „nem adtunk embereket más pártoknak, nem is vettünk el embereket más pártoktól, minket elkerült ez a csapás. Azonban közvetve mégis érint az ügy, mivel észrevettük, hogy a politikai migráció miatt adott pillanatban megváltozhat a politikai stabilitás. Ez pedig a társadalom számára nem jó, nem konstruktív dolog”. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a tegnapi kormányülés kezdete előtt tette közzé levelét, melyben aggodalmát fejezte ki a kormány által a sürgősségi rendelet elfogadására választott időpont miatt. „Az elöljárókra vonatkozó rendelet kapcsán hallottunk mellette és ellene szóló érveket. Aggódunk a kiválasztott időpont miatt. Régebben már kifejtettük aggályainkat, hogy összetett ügyeket sürgősségi rendelettel fogadnak el, és az a véleményünk, hogy az ilyen dogokat nyitott és átlátható eljárás során kellene megvitatni, amely lehetővé teszi olyan viták szervezését, melyeken minden politikai párt, a civil társadalom és minden érdekelt fél részt vehet” – áll a nyilatkozatban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 29.A megszúrt motoros vallomása (Kézdiszentléleki tragédia)Szerdán, a második kézdiszentléleki motoros megemlékezésen az augusztus 10-én megkéselt, huszonnyolc esztendős szovátai Pál Tamás is részt vett. A községházán a sajtó előtt felelevenítette a történteket, és megerősítette: motorostársa, az elhunyt Sebestyén Attila lincselés áldozata lett. Pál Tamás: Utasommal együtt szenvedtem el a támadást a cigánysoron. Ketten motoroztunk Attilával, mindkettőnk járművén egy-egy női utas is ült. Kézdivásárhely irányából Csíkszereda felé tartottunk, Attila haladt elöl, én látótávolságon belül követtem. Láttam, hogy az út bal oldaláról Attila felé szalad két, felügyelet nélkül hagyott gyermek. Utolsó pillanatban meglepetésként érte, próbálta elkerülni őket, de nem sikerült. A kislányt nem frontálisan ütötte el, csak érintette, ami kimozdította egyensúlyából, és ez vezetett a tragédiához. Árokba vetődtek, a motorjuk elsodródott, és az úttesttől egy méter magasságban lévő háztetőn kötött ki. Attila és társa az út melletti árokba zuhant, ami egyben kapubejáró is. Attila arccal lefelé, utasa arccal felfelé feküdt. Megálltam, és odamentem hozzájuk. Láttam, hogy mindketten lélegeznek, ezért kissé megnyugodtam, és abban reménykedtem, hogy mielőbb odaérnek a mentősök. Nagyon óvatosan a hátára fordítottam Attilát, akkor láttam, hogy a mellkasa mozog, veszi a levegőt. Utasom azonnal hívta a 112-es számot, én pedig odamentem a sebesültekhez. Sajnos, a kigyűlt cigányok nem engedtek a közelükbe, folyamatosan gyűltek körénk, és kezdték rugdosni, ütni, húzogatni jobbra-balra a sebesülteket. Kértem, fejezzék be, ne okozzanak nekik nagyobb sérüléseket, de nem hallgattak rám, minket is megtámadtak. Arra figyeltem fel, hogy két személy bicskával a kezében ágált, hogy megölnek, belém döfik a bicskájukat, megforgatják bennem. Abban a helyzetben nem tudtam felmérni, mi lesz ennek a végkifejlete, közben láttam, hogy az én utasomat is megtámadták. Gondoltam, mentsük, ami menthető, inkább az utasomat védem. Ahogy elindultam felé, rögtön megkaptam a két késszúrást a hátamba. Az egyik a tüdőmet érte, a másikat a hátgerincemnek irányították, de nagy szerencsém volt a motorosfelszereléssel, amelybe elég sok védőszerkezetet beépítettek. Ez mentett meg, lefékezte a bicskát. Sebesülten továbbindultam az utasom felé, hogy megvédjem, megpróbáltam elhajtani a körülötte levőket, magyaráztam nekik: mi azért álltunk meg, hogy segítsünk a sebesülteknek, nem vagyunk hibásak, hagyjanak békén, de tovább támadtak. Felém futott egy nagyobb darab fickó egy kerítésléccel, fejemnek irányítva az ütést. A kezemmel sikerült kivédenem, de a továbbiakat már nem tudtam kivédeni, letörték a plexit a sisakomról, így be tudtak ütni az arcomba. Jobb szememmel nem láttam semmit, véres lett az arcom, jobbról-balról kaptam az ütéseket. Elölről nem támadtak, viszont hátulról, jobbról-balról annál többször. Aki az első nagyobb ütést mérte rám, elkezdett fojtogatni, megpróbáltak leteperni. Egy darabig ellenálltam, de egyre gyengébb lettem, végül legyúrtak a földre. Akkor éreztem, hogy mindennek vége. Valamilyen csoda folytán sikerült erőt vennem, és felálltam, amikor valaki egy léccel akart megütni, sikerült kitépni a kezéből, és azzal kezdtem én is hadonászni. Így már nem mertek annyira támadni. Akkor láttam, hogy aki engem fojtogatott, elindult az utasom felé. Én is elindultam abba az irányba, és észrevettem, hogy a távolból érkezik egy rendőrautó, majd a mentő és újabb rendőrautó. Ezzel volt szerencsénk, utasomat beparancsolták a rendőrkocsiba. A motoromnak több alkatrészét összetörték. Végül beültem a kocsiba, és láttam, hogy a rendőröket is lökdösik, a rendőrkocsit ütlegelték, és folyton hangoskodtak. Miköben engem ütlegeltek, Attiláékról csak mozzanatokat láttam. Lekerültek fejükről a védősisakok, amelyek a baleset után úgymond érintetlenek voltak, csupán egy-két karcolás, súrlódás látszott rajtuk. Láttam, hogy nagyon sokan gyűltek köréjük, gondolom, nem azért, hogy jót cselekedjenek velük. Láttam a fényképeket, olyan sérüléseket ép sisakban nem lehet elszenvedni. A rendőrkocsiból átültem a mentőbe, majd Attilával és utasával együtt bevittek a kézdivásárhelyi kórházba, de látva, hogy súlyos a helyzet, Attila női utasát Sepsiszentgyörgyre, engem pedig Brassóba vittek. A Háromszék kérdésére, hogy szerinte az igazi késelőt helyezték-e előzetes letartóztatásba, Pál Tamás azt válaszolta: nem történt meg a szembesítés. – A rendőrség egy ügyön lovagol, éspedig az emberölési kísérleten velem szemben. Előállítottak egy félnótást, ami nem kielégítő, hiszen több tízen ütlegeltek minket. Azt, aki engem fojtogatott, miért nem tudják előállítani? Biztos vagyok benne, hogy Attila nem halt volna meg a baleset következtében. Pál Tamás úgy vélekedett: a hatóságok részéről sokkal egyszerűbb egy ilyen ügy kimenetelét balesetnek elkönyvelni, mint utánanyomozni és megtalálni az igazi tetteseket. – Tudomásom szerint Attilának válltörése volt. Ha az utasa életben maradt, neki is túl kellett volna élnie, ha nem lincselik meg. Korszerű védőfelszerelés volt rajta, a fakerítés nem okozhatta a halálát. Az is hülyeség, amit mondanak, hogy kétszáz kilométeres sebességgel száguldottunk lakott területen. Nemrég Pál Tamás utasa is feljelentést tett ismeretlen bántalmazói ellen. Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 29.Fergeteges forgatagkezdetPolitikamentes rendezvény – pártnyilatkozatokkal Csütörtök este a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek között megnyitották a második Marosvásárhelyi Forgatagot, a város magyarságának művelődési rendezvénysorozatát. S bár a főszervezők – Soós Zoltán és Portik Vilmos – hangsúlyozták, hogy a politikamentes rendezvény célja az, hogy visszanyerjük a város tereit, a kulturális programokkal pedig felhívjuk a figyelmet a jelenlétünkre és közelítsünk a többségiek fele, ennek dacára a pulpitushoz lépő vendégek kampányízű nyilatkozatokat tettek a túlságosan hosszúra nyúlt megnyitón. Ezt némiképp ellensúlyozta a Maros Művészegyüttes fergeteges, 50 perces műsora. Kilyén László színművész műsorvezetőként nagyjából összefoglalta mindazt, amit az általa bemutatott addigi felszólalók igen részletesen kifejtettek, mindenki a maga politikai nézetének szemszögéből. Amint már az elején hallhattuk, a Forgatag a város vásárjogához kapcsolódva azt célozza, hogy felidézze a korabeli hangulatot, lehetőséget teremtve a világba szakadt marosvásárhelyieknek a találkozóra. A kulturális rendezvényekkel hangsúlyozzuk a jelenlétünket és „foglaljuk vissza a várost”, hogy „ne érezzük magunkat másodrangú polgároknak” benne. Portik Vilmos örömét fejezte ki, hogy politikusokat is lát a nézőtéren, hiszen az első rendezvény megszervezéséhez „bátorság” kellett. Vissza kell venni Marosvásárhelyt! – hangsúlyozta – és ehhez a politikai erők összefogására van szükség – mondta. Soós Zoltán, ezt a gondolatot folytatva, a Székelyföld kulturális értékeinek az előtérbe helyezését emelte ki. Vásárhelyt megilleti a Székelyföld kulturális központja titulusa, s erre jó igazolás lehet a Forgatag. A marosvásárhelyi románság bizalmatlanul közelít a magyarok kultúrájához, párhuzamos kultúrafogyasztó közönsége van a városnak, ennek a leépítését is célozzák a szervezők a Forgatag rendezvényeivel – mondta többek között Soós Zoltán. Magyarország kormányának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Wetzel Tamás Tamási Áron gondolata nyomán a szülőföldön maradásról beszélt, arról, hogy a magyar kormány kötelességének érzi a külhoniakat erősíteni, ösztönözni az összefogást, amelynek köszönhetően sikerül eredményeket elérni a kisebbségi jogok terén. Erre jó példa a Kolozsvári Magyar Napok, a Forgatag, a kétnyelvűség érvényesítése is, mindezekért támogatták a rendezvényt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere a két város között kialakult mély és sokrétű baráti kapcsolatról, arról a szellemi, érzelmi kapocsról beszélt, ami valójában mindazt erősíti, amiről az államtitkár említést tett. Peti András alpolgármester annak a szellemi örökségnek az ápolását tartotta fontosnak, amelyet eleink, többek között a Kultúrpalota építői hagytak hátra. Épületeinket, tereinket be kell laknunk, és erre jó alkalom a Forgatag – mondta, és kitért a kulturális párbeszéd fontosságára, amelyet a hivatal is szorgalmaz. Reményét fejezte ki, hogy a nemsokára megújuló várban is lehetőség lesz arra, hogy hangsúlyozzák: Vásárhely Erdélyben fontos kulturális központ. Toró T. Tibor, az EMNT elnöke a szervezőket dicsérte „amiért csodát teremtettek” és „feladták a leckét a politikusoknak”. Négyszer próbálkoztak a politikusok, hogy összefogjanak, de ez a mai napig nem sikerült, ezért is kellett „bátorság” a Forgatag megszervezéséhez. Aztán részletesen ecsetelte az autonómia gondolatát, ami szerinte csak erősítheti azt a törekvést, amelyet a szervezők is célul tűztek ki. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról a sokéves munkáról beszélt, amelynek következtében sikerült elérni, hogy lehessen Kolozsvári Magyar Napokat és Forgatagot szervezni. Ez a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem eredménye is. De ahhoz, hogy megértsék a többségiek, hogy mit akarunk, elfogadják a politikai törekvéseinket, valóban szükség van az interkulturalitásra, a kulturális párbeszédre. Jeleznünk kell a román társadalomnak, hogy nem kell félniük a céljainktól, mert semmit nem akarunk elvenni tőlük – mondta, majd hozzátette: ez csak a kezdet, a párbeszédet folytatnunk kell. A szövetség elnöke kifejtette, szükség van arra, hogy a magyar kormány támogassa a törekvéseinket, de fontos, hogy a románok is elfogadják ezeket. Aztán kitért arra is, hogy a mi és az apáink nemzedékének felelőssége, kötelessége megmagyarázni az 1989 után születetteknek, hogy honnan indultunk el – mondta, utalva az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre –, hova jutottunk, mi az az örökség, amelyet ápolnunk kell, de világossá kell tenni a célokat is. A majdnem egy órát tartó megnyitóbeszédeket a Maros Művészegyüttes műsora követte. Varró Huba válogatásában, Moldován Horváth István zenei szerkesztésében Maros menti, sóvidéki és mezőségi néptáncokat láthattunk, énekelt Kásler Magda és Fekete Orsolya. Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes vezetője lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy a Forgatag „családtagjaként” népi kultúránk és hagyatékunk legjavát vonultassa fel a színpadon. Hogy valóban nagy az érdeklődés a színvonalas kulturális rendezvények iránt, jelezte az is, hogy a megnyitót követően Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszelőadására zsúfolásig megtelt a Teleki Téka nagyterme is. A szervezők remélik, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a további rendezvények iránt is. Vajda György, Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 29.II. Székely–Magyar Napok MaroshévízenMaroshévíz a háború árnyékában című dokumentumfotó-kiállítással kezdődnek augusztus 29-én, pénteken 16 órakor a III. Székely–Magyar Napok rendezvényei Maroshévízen, a helyszíni Izabella vendéglő nagytermében. A 16.30 órakor sorra kerülő könyvbemutatón Rokaly József A SZÉKI-TA. A székely eredet kérdés tisztázása című kötetét ismertetik, amit 19 órakor a Haccacáré – Orpheum című zenés est követ a művelődési házban. A rendezvénysorozat Tamás Gábor Attila (a volt Havasi Duó tagja) könnyűzenekoncertjével zárul. Augusztus 30-án a VII. Dr. Urmánczy Nándor-emléknap keretében 11 órától emlékmisét tartanak a római katolikus templomban, amit kulturális műsor követ, 11.40 órakor pedig koszorúzási ünnepségre kerül sor Urmánczy Nándor sírjánál. Délben a Kemény János Gimnázium dísztermében dr. Balla Géza megnyitja Almási Noémi festménykiállítását, majd átadják a Dr. Urmánczy Nándor-díjat. Az eseményt szimpózium és könyvbemutató követi, 16 órától pedig asztalitenisz-verseny lesz a Bánffy-teremnél és kulturális műsor a művelődési házban. Augusztus 31-én délelőtt sport- és kulturális rendezvényeket, főzőversenyt szerveznek, Magyarországi és erdélyi egyesületek és alapítványok találkozójára kerül sor a református villa konferenciatermében. Délben huszárruha- és fegyverbemutatót tartanak, délután a versenyek nyerteseit díjazzák, este szabadtéri szórakoztató programok lesznek. Szervező a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Az események főtámogatója Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 29.Pedagógus-továbbképzésKalandok és álmok Tegnap reggel 24 Arad megyei, zömmel Körösköz környéki magyar pedagógus találkozott Ágyán, a református parókia közösségi termében, hogy háromnapos továbbképzésen vegyen részt. Ez azonban egy rendhagyó összejövetel, hiszen címe Kalandok és álmok. Módi Kinga tanár sikeresen pályázott a Bethlen Alaphoz, majd ennek eredményeként hívta meg a budapesti Bányai Sándort, a Kalandok és Álmok Pedagógiai Műhely vezetőjét falujukba. A reggeli megnyitón Módi József esperes elmélkedéssel köszöntötte az óvónőket, tanítókat és tanárokat, Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök a Szövetség eddigi tanfolyamairól és a további tervekről beszélt, majd Erdős Bálint polgármester üdvözölte az aradi és a környékbeli pedagógusokat. Ezután kezdődtek a megálmodott álmok megvalósult kalandjai a teremben, a szabadban, egyénileg és közösen. Kiss Károly, Nyugati Jelen (Arad) 2014. augusztus 29.Adyra is emlékeztek a szentkirályi községnapokonAdy-napokkal egybekötött községnapokat szervezett Kalotaszentkirály önkormányzata és az Ady Endre Kulturális Egyesület augusztus 23–24-én. A rendezvény több mozzanata a faluban már meglévő Ady-kultuszt gazdagította annak apropóján, hogy a költő száz évvel ezelőtt látogatott először a településre Boncza Berta, valamint Törökfalvi Török Károlyné, Berta nagymamája társaságában. Vidám népség járta körbe a falut, a jókedv mellett a népviselet sem hiányzott. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.Fesztivál – Gergely Balázs: A legfontosabb számomra az összetartozás örömeÖtödik napja lezárultak az idei Kolozsvári Magyar Napok, de még mindig annak hatása alatt vagyunk, és remélhetőleg leszünk még egy jó ideig. Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét az elmúlt napok benyomásairól és tapasztalatairól faggattuk. – Boldog fáradtság – ezzel a két szóval lehetne jellemezni mindazt, amit most érzek, de azt hiszem, hogy így van ezzel a szervező stáb nagy része is. Nagyon hosszú hét volt, hiszen nemhogy szűkítettük volna, hanem inkább bővítettük a rendezvénysorozatot. Majdnem kilenc naposra sikeredett, ami jóval több a hasonló rendezvényekhez képest. Az embernek ilyenkor pattanásig feszülnek az idegei, hiszen rengeteg dologra kell odafigyelnie, a vége felé már „automata pilotára” kapcsoltunk. Sajnos, a különböző programokból nem sokat láttunk, mert egyszerűen ilyenkor nincs rá lehetőség, más feladataink vannak. Ennek ellenére mi nagyon boldogok vagyunk, és amikor a rendezvénysorozat lejár, akkor egyfajta kiteljesedést érzünk. Feltöltődünk a rengeteg pozitív visszajelzéstől, attól a szeretettől, amit az emberektől kaptunk, és úgy érezzük, hogy megérte a befektetett munka, amit érdemes folytatni jövőben is. Úgy gondolom, hogy az apró és kiszámíthatatlan hibáktól függetlenül ezúttal is jól sikerült napokat zártunk. Rengeteg apró örömet találhat az ember a rendezvénysorozatban, de ami számomra a legfontosabb, az összetartozás öröme. Hogy közösségként kint vagyunk a tereken, az utcákon, és jól érezzük magunkat együtt. A találkozások öröme, a régi kapcsolatok újra felfedezése mindennél előbbre való, s mindent felülír. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.KMN: számszerűsített sikertörténetAz Illés múlt szombati főtéri koncertje volt az 5. Kolozsvári Magyar Napok legnagyobb érdeklődést kiváltó rendezvénye: a legendás zenekar 50. évfordulóját ünneplő fellépését mintegy 23–25 ezer néző követte – jelentették be a múlt vasárnap befejeződött kincses városi rendezvény szervezői. Idén megdőlt a Farkas utcai vásár látogatottsági rekordja is, és a rendezvény szervezői szerint augusztus 17–24. között a román közösség is nagyobb számban képviseltette magát a fesztiválon. A szervezők közleménye szerint a Kolozsvári Magyar Napok közel 500 rendezvényére több mint 180 ezren voltak kíváncsiak. A fesztivál kedvéért Kolozsvárra látogató turisták száma körülbelül 20–30 ezer főre tehető, a szervezők becslései szerint ugyanis a résztvevők mintegy 10–20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a magyar napok iránt a világhálón is: a rendezvény honlapját 36 ezren, a Facebook közösségi oldalát pedig 33 ezren tekintették meg, és öszszesen másfélmillió alkalommal kattintottak az ott közzétett bejegyzésekre. Az eső sem tudta „elmosni” a sikert Külön kiemelték: a rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen megzavarta a csapadékos időjárás. A szervezők adatai szerint az Illés mellett a Quimby, az MR2 Szimfonik és az Experidance aratta a legnagyobb közönségsikert. „A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolcméteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt” – derül ki még a közleményből. Ugyanakkor a „hangsúlyosabb” román nyelvű kommunikációnak tudják be, hogy a kolozsvári románok közössége nagyobb érdeklődést tanúsított idén a magyar napok iránt. A kincses város többségi lakóinak leginkább az MR2 Szimfonik produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera és a fesztiválutca kínálata nyerte el a tetszését a szervezők által készített felmérés szerint. Világraszóló fesztivál A szervezők hivatalos beszámolójából ugyanakkor megtudtuk: a szervezői stáb összesen 90 főből állt, munkájukat 200 önkéntes segítette. A kulturális seregszemlét nemcsak a helyszínen, hanem a világhálón is követték az érdeklődök, az esti koncerteket közel tízezren láthatták élőben összesen 57 különböző országból. Románián kívül a legtöbben természetesen Magyarországról voltak kíváncsiak a magyar napok internetes közvetítésére, de az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Kanadában, Svédországban, Hollandiában és Írországban tartózkodók közül is sokan bekapcsolódtak virtuálisan a fesztivál forgatagába. A szervezők ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy az első napi hangosítási problémákat leszámítva más jelentős akadály nem hátráltatta a rendezvényt. Annak pedig külön örülnek, hogy idén sem árnyékolta be a magyar napokat semmilyen incidens. Ezt a „kiváló közönségnek” köszönik elsősorban, ugyanakkor a helyi és a megyei önkormányzat rendfenntartó szervezeteinek a munkájáért is hálásak. Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.Törvényes árulás„Ha árulás, legyen árulás, ha a párt érdeke egyszer ezt kívánja. De akkor legalább tudjunk róla mi is” – a romániai politikai viszonyok egyik legjobb ismerője és legfőbb bírálója, Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című zseniális, szatirikus színdarabjának klasszikus sorai nem csupán több mint száz évvel ezelőtt voltak érvényesek, hanem ma is. A kormány által elfogadott sürgősségi rendelet ugyanis, amely 45 napot ad a helyi választott elöljáróknak, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, pontosan a Caragiale által jelzett jelenségről szól: az érintettek 45 napig nyilvánosan követhetnek el árulást – büntetlenül. A rendelet ugyanis erre az időtartamra felfüggeszti azt a törvényi kitételt, miszerint pártváltás esetén elveszítik mandátumukat. Merthogy a párt – ez esetben a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) – érdeke ezt kívánja. Novemberben államfőválasztást tartanak, és a kormányoldal számára létfontosságú lenne, hogy tíz év után végre a PSD jelöltjét válasszák elnökké. A helyi elöljárók ezzel úgy függnek össze, hogy – főleg a falvakban, kisvárosokban – ők ismerik a legjobban a helyi viszonyokat, és ők vannak abban a helyzetben, hogy mozgósítani tudnak egyik vagy másik jelölt mellett. Ha tehát őket sikerül zsarolással vagy ígéretekkel átcsábítani, az máris jelentős mértékben növeli a győzelmi esélyeket. A kormány ezzel nem is annyira burkoltan elismeri, hogy előnyben kívánja részesíteni a hozzá közel álló önkormányzatokat – elvégre a győzelem érdekében tett erőfeszítéseket valahogy honorálni kell majd. A PSD a jelek szerint annyira nem biztos a győzelmében, hogy még az Egyesült Államok nagykövetségének aggályai sem érdeklik, ami meglehetősen sajátos reakció csupán egy nappal azt követően, hogy a kormány prominensei a román–amerikai stratégiai viszony elmélyítését szorgalmazták. A rövid távú pártérdek ismét csak felülírta az államérdeket. Ahelyett, hogy a parlamenti honatyák pártváltását is nehezítették volna, ideiglenesen még a helyi elöljárók vándorlását is büntetlenné teszik. Ennyit ér a törvény betűje és a választók akarata ma Romániában. De hátha majd az új, kormánypárti államfőnek sikerül kimagyaráznia a helyzetet. Balogh Levente , Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.PulzArt: összművészeti események a játék évébenElkészült a sepsiszentgyörgyi PulzArt összművészeti fesztivál programja, melybe idén egy nulladik napot is beékeltek a szervezők, így ötnaposra bővült a rendezvény. A művészeti találkozó színes, érdekes eseményekkel, Skype-on lebonyolított előadással és zenei ínyencségekkel várja az érdeklődőket. Végleges a szeptember második hetében tartandó PulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja – tájékoztattak a szervezők, kiemelve, hogy idén a játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen az irodalom, a képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók. Nulladik nap Feldmár Andrással A fesztivál ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek egy érdekes programponttal. A nap „meghívottja” Feldmár András Kanadában élő, magyar származású ismert matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását skype-os élő kapcsolásban. A beszélgetés moderátora Kovács Réka Rozália családterapeuta lesz. Szintén a nulladik napon nyílik meg a sepsiszentgyörgyi fényképész, Henning János és a rádiós műsorvezető, Kiss Bence Ő is én című fotókiállítása, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is ezen a napon lesz látható. Az estét a kortárs román irodalom kiemelkedő alkotójának estje zárja: Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A PulzArt első napján, 11-én a dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet lesz a főtéma: bemutatkozik a Játéktér című színházi folyóirat, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval tartanak közönségtalálkozót. Az irodalmi és színházi események mellett a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílik Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlata. A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina Cărbunariu, akinek egy dokumentum-színházi előadása látható a PulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron? – teszi fel a kérdést a De Vânzare / For Sale / Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Szintén ezen a napon adja elő a Tamási Áron Színház új előadását. Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre – a PulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg. Szeptember 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a fesztivál közönsége előtt, majd író-olvasó találkozóra kerül sor Kukorelly Endre budapesti íróval, akit Bogdán László író kérdez. Pénteken este világhírű előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön: a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el. Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. Rendhagyó módon nem a hónap végén, hanem a PulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását: a felolvasó-színházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész lesz. Szeptember 13-án délután Cári Tibor és Baczó Tünde Antonymus Venetus című szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni az Erzsébet parkban, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Tein Teaházban. Szintén ezen a napon mutatkozik be a budapesti Bárka Színház az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadásával, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész. A magyar kortárs tánc is része az összművészeti fesztiválnak: az őstehetségnek tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a PulzArton. Szombaton este Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő íróval találkozhat a közönség a Lábas Házban, aki második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A napot a Cári Tibor zeneszerző által vezetett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara) koncertje zárja a Tamási Áron Színházban, ahol a zenekar nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet majd. Érzelmek és színház Szeptember 14-e, vasárnap a PulzArt zárónapja, amelyen az Osonó Színházműhely tart színház-pedagógiai foglalkozást felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. A fesztivál vendége lesz vasárnap Doina Ruşti bukaresti író, akivel Mihai Ignat beszélget. Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag így határozzák meg Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadását, amelyből kiderül, egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Az előadásra a Tamási Áron Színház új stúdiótermében kerül sor, míg a nagyterem színpadán színház és cirkusz, akrobatamutatványok és érzelmek keverednek a Baccalŕ Clown Pss Pss című előadásában. A PulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W. H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazzel vagy a hiphoppal. Bús Ildikó , Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.Harcolnak a kultúráért MarosvásárhelyenNehéz periódusban kezdi az új évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Nem divat már sem a kultúra, sem a színház, és bár országszerte az elmúlt évben harminc százalékkal kevesebb színházjegyet adtak el, a marosvásárhelyi teátrumnál még növekednek a mutatók. „A kulturális barométer szerint Románia lakosságának 73 százaléka az elmúlt évben nem volt moziban egyáltalán, 88 százalékuk meg semmilyen színházi rendezvényen nem vett részt. Ezen belül az eladott színházjegyek száma harminc százalékkal csökkent egy év alatt. Láthatjuk, a színházak kiürültek, a mozik kiürültek, a kultúrafogyasztás egyéni, otthoni, számítógép előtti elfoglaltság lett. Mi pedig ebben a környezetben próbálunk új fogyasztói stratégiát kidolgozni, mert hisszük, hogy kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes” – fogalmazott az évadnyitó sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila. Hozzátette: míg országos szinten harminc százalékkal csökkent a színházlátogatók száma, a marosvásárhelyi teátrum össznézőszáma ugyanennyivel növekedett, majdnem hatvanezer nézője volt az elmúlt évadban az intézménynek, ebből kétharmad a magyar társulat előadásait látogatta meg. Az igazgató szerint akiket nem sikerült továbbra sem megszólítaniuk, azok az egyetemisták, bár sok egyetemistával rendelkezik a megyeközpont, igen nehéz őket színházba csalogatni. A nézőszám-növekedést szeretnék elérni a következő évadban is, éppen ezért már el is indították a magyar és román társulat évadismertető és bérletkampányát. Hétvégén például a Promenada Mallban ismertették az évadterveket, amelyekről a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila is beszélt. A művészeti vezető szerint a város jól reagál arra a művészi programra, amit elkezdtek két évvel ezelőtt, így idén is hasonlóképpen folytatják. „Az ember és hatalom viszonyát boncolgatja számos évadban szereplő előadásunk, mint például a Szeget szeggel, a Tartuffe, de a Pál utcai fiúk vagy a Mágnás Miska is” – mutatott rá Keresztes. A művészeti vezető hozzátette: nem csak arra figyeltek az évad összeállításakor, hogy műfajilag széles skálán mozogjanak – hiszen a szatíra, az operett, vígopera is szerepel a komoly színművek mellett a tervezett felhozatalban –, de arra is, hogy a legjobb alkotókat hívják meg. Így rendez a magyar társulatnál a lengyel Tadeusz Bradecki, az orosz Tufan Imamutdinov vagy épp Radu Afrim, aki jelenleg az ország egyik legelismertebb rendezője. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Tompa Miklós Társulat is átalakult az utóbbi időben, négy színész vett búcsút a társulattól László Zsuzsa, Csíki Hajnal, Kovács Botond és Meszesi Oszkár személyében. Helyettük négy másik színész érkezik: Simon Boglárka, Kis Bora, Csíki Szabolcs és Varga Balázs. Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 29.Partiumi néptánctábor BiharfélegyházánIdén hatodik alkalommal rendezték meg augusztus 11. és 15. között a Partiumi néptánctábort Biharfélegyházán, ahol, az előző évekhez hasonlóan, két csoportban zajlott az oktatás. A néptánctábor kezdő csoportban Erdei Sándor és Hodgyai Edit vezetésével szatmári táncokkal ismerkedtek, míg a haladók Nyerges László és Sipos-Hodgyai Edit irányításával mezőségi táncokba, énekekbe kaptak betekintést. A tánctábort Hodgyai Edit főszervező nyitotta meg, köszöntve a Szatmár, Szilágy és Bihar megye képviseletében érkezett csoportokat. Kodály Zoltán gondolatával indított, a népből átvett hagyományt majd egy új formába öntve fogják átadni „a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek”. Így kívánt jó tanulást a tehetség kiteljesedéséhez és jó szórakozást az elkövetkező hétre. A megnyitó alkalmával Cseke Attila képviselő köszöntő beszédében hangsúlyozta néphagyományaink ápolásának és megtartásának fontosságát. A viszont látás ünnepi hangulatában osztozva köszöntött mindenkit Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere. Az ünnepi hangulatot Demeter Krisztina népdalcsokra, illetve a Görböc néptánccsoport kalotaszegi tánca tette színesebbé. Az idei táborban a visszajáró biharszentjánosi Szentjánosbogarak, a belényesújlaki Rezgő, a szilágyszéri csoport, illetve a házigazda micskei Görböc tagjai köszönthették a hadadnádasdi együttes tagjait is, akik első alkalommal vettek részt a rendezvényen, melyen egész idő alatt a talpalávalót a Soroglya zenekar szolgáltatta. Záróünnepség A napi programban délelőtti és délutáni néptáncoktatás, népdaltanítás, illetve esti táncházak szerepeltek, de bemutatták a mezőségi népviselet is. Egy heti tanulás után a táborzárón nyújtottak ízelítőt a csoportok az elsajátítottakból: a kicsik szatmári verbunkot, csárdást és ugróst adtak elő, míg a nagyobbak sűrű magyart, csárdást, szökőst és sűrűcsárdást. Énektanulásban is jeleskedtek, Antal Emese szatmári, míg Varga Izabella, Demeter Krisztina, Szabó Amália és László Renáta mezőségi népdalcsokorral örvendeztette meg a záróünnepségre ellátogató szülőket, illetve Szabó Ödön képviselőt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, aki örömének adott hangot, hogy az utóbbi évtizedekben a hagyományápolás, a hagyományőrzés egyre népszerűbb Bihar megyében is. Számos néptáncot kedvelő szerveződött csoportokba, időt és energiát fordítva a hagyományok, a néptánc, a népdal elsajátítására, fontosnak tartva, hogy a népviseletek elmaradhatatlan színfoltjai legyenek a megyei rendezvényeknek. A táborzáró ünnepség búcsú-momentumaként Kelemen Zoltán polgármester megköszönte úgy az oktatók, csoportfelelősök, valamint a táborlakók munkáját, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy a hagyományőrzés manapság mindannyiunk számára kötelező, ugyanakkor meghívta a tábort jövő évre is Biharfélegyházára. A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány, otthont adója Biharfélegyháza önkormányzata és a Jakó Zsigmond Általános Iskola volt. erdon.ro 2014. augusztus 29.Árva Bethlen Katát és örökségét mutatják beÁrva Bethlen Kata életét, sokoldalú munkásságát hivatott bemutatni az a kiállítás, amelyet pénteken és szombaton lehet megtekinteni a marosvásárhelyi Posta utcában, a volt bábszínház udvarán. A Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett tárlat csütörtöki megnyitóján Tatár Anna lelkésznő mutatta be a három évszázaddal ezelőtt élt asszonyt, akinek életútját, cselekedeteinek ragyogását nem halványította el az évszázadok pora. „Ma, a magát művelt, de legalábbis tanultnak valló közösség számos tagjának fogalma sincs arról, hogy kicsoda Árva Bethlen Kata. Tudják, hogy ki írta Toldit, ki volt Bethlen Gábor, Bernády György és Teleki Sámuel, talán azt is, hogy hol áll Kós Károly által tervezett templom, de Árva Bethlen Kata neve nem mond semmit nekik. Ezen szeretnénk a mai kiállítással változtatni. Megismertetni egy olyan 18. századi nemesasszony alakját, sorsát, gondolatait, hagyatékát, aki méltó arra, hogy emlékezete eleven maradjon és példaként szolgáljon. Árva Bethlen Kata mai, legjobb értelemben vett modern nő. Patróna. Pontosan számon tartja cselédeit, ingó és ingatlan javait, terjedelmes családfájának minden egyes tagját, református gyülekezetet kovácsol, imakönyvet szerkeszt, támogatja az iskolákat, templomokat épít, könyveket gyűjt, papírmalmot működtet, harangokat öntet, terítőket varr, fiatal diákokat támogat, orvosságot kever. Képzett, gyakorlatias, erős, megfontolt nemesasszony. A kiállításon élete egy egy szegmense jelentik meg, megpróbáltuk megfejteni személyiségének sokoldalú, sokszínű vonásait, ízelítőt adni a kor hangulatából” – ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe Tatár Anna. A ProMissio Egyesület által szervezett, a marosvásárhelyi református egyházak kuratóriuma által támogatott kiállítás pénteken és szombaton 9–12 óra között látogatható, a helyszínen Nagy József Levente lelkész válaszol az érdeklődők kérdéseire. Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro 2014. augusztus 29.Felkarolják a vidéki munkanélkülieketNagyszabású közösségfejlesztő projektet kezdeményezett Keresztúr zónájában a székelyudvarhelyi Humán Reform Alapítvány és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete. Az elkövetkező hónapokban az interetnikus települések életminőségén javítanának a sokrétegű projekttel. A projekt fő céljaként az életminőség javítását tűzték ki a kezdeményezők egy teljes rendszer kialakításával, amelyet többnyire szociális gazdálkodással valósítanának meg. Hidegkút, Csekefalva, Szentábrahám, Gagy, Rugonfalva, Siménfalva, Boldogfalva, Újszékely, Szenterzsébet, Székelyderzs és Muzsna lakosain segítenének 2016 februárjáig. A közösségfejlesztés során közel nyolcezer személyt érintenének, ebből a fő célcsoportnak számító közösség mintegy 3200 főt számlál, valamint további 400 román személy érintett – avatott be a részletekbe Balla Zoltán, a Humán Reform Alapítvány vezetője. A nagyszabású projekt közel 70 ezer eurós költségvetését mintegy 90 százalékban az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EEA Grants finanszírozta. A sokrétű projekt főként az állás nélküli személyeket karolná fel, elsősorban a roma munkanélkülieket. Viszont etnikumtól függetlenül számítanak az összes olyan személyre, aki tanulna és dolgozna, ugyanakkor olyan fiataloknak is segítenének gazdasági, szociális és életmód jellegű tanácsokkal, képzésekkel, akik önálló vállalkozásba kezdenének vagy jobban szeretnének érvényesülni a munkapiacon. Továbbá a csekély bevételű családoknak is szerveznének programokat. Mint kiderült, egy Szociális Gazdasági Szövetkezet létrehozásában gondolkoznak a kezdeményezők, ennek megvalósításához a kellő tudást is átadnák a részvevőknek. A projekt közösségfejlesztő szakaszában képzéseket szerveznének, műhelymunkákba vonnák be a települések lakóit, és különböző akciósorozatokat szerveznének. A vállalkozásfejlesztő szakaszban üzleti ismeretekkel segítenék az érdeklődőket. Megvalósítható üzleti ötletek kidolgozásában segítenének a kezdeményezők, konkrét terveket állítanának össze. A megfelelő erőforrások felmérése után pedig a megvalósításhoz szükséges struktúrát is biztosítanák. Több száz személynek adnának esélyt arra, hogy szakképzéseken és kompetenciafejlesztéseken vegyenek részt, valamint karrierépítési tanácsadással is szolgálnának. Emellett közművelődési programokkal is gazdagítanák a tizenegy település kulturális életét, különböző előadássorozatokkal szolgálnának, attól függően, hogy mi érdekli a helybélieket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Veres Réka, Székelyhon.ro 2014. augusztus 29.ParanormálisOlyan ez a román belpolitikai világ, mint a Hargita megyében létrejött vasúti Bermuda-háromszög. Mint ismeretes, egy hét alatt két vasúti szerelvény szenvedett balesetet Vasláb és Marosfő között. Egy héttel ezelőtt egy 28 vagonos tehervonat mozdonya ugrott le a sínekről, most pedig szintén egy teherjárat egyik kocsija hagyta el a kötött pályát. Mindkét esetben közös, hogy az emberi sérülésektől szerencsére mentes balesetek alapos felfordulást okoztak a vasúti közlekedésben. Ahogy az lenni szokott mindenhol. Na jó, nem éppen mindenhol, mert normálisabb helyeken a veszteglésre kényszerülő járatok utasait buszba ültetik és megy tovább az élet. Elvileg itt is akadna vonatpótlóbusz, de valahogy sosem úgy működik a rendszer, hogy az utasnak is jó legyen. Mert az utasok alapjáraton le vannak szarva. Akárcsak a választópolgárok. A kettő egy és ugyanaz. Most éppen azt oldotta meg a kormány, hogy néhány napra lehetővé tette, hogy a választottak mandátumvesztés nélkül, vagyis büntetlenül pártot váltsanak. Pedig a szavazó azért voksolt erre vagy arra a jelöltre, mert az éppen az volt, ami. A választó abban a formában akarta tisztséghez juttatni, amit a jelölt a választási kampányban megtestesített. Nyilván az is az igazsághoz tartozik, hogy pártot, ideológiát bármikor lehet váltani korrekt módon. Érik az ember, történik vele ez-az, aztán másképp látja a dolgokat. Ez természetes. Csakhogy itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy ipari mennyiségben és mindenféle ideológiai meggyőződéstől függetlenül lehessen átülni a kormány oldalára. Azaz váltani, mint ahogy alsóneműt szokás. Ennyi erővel azon is törhetné a fejét a kormány, hogy X napig büntetlenül lehessen csalni-lopni-fosztogatni. De hát azt is most lehet! – vethetné közbe a kedves olvasó. És valóban, részben igaza is van. Csak azért részben, mert a büntetlen csalás-lopás-fosztogatás kombinációjához mindenekelőtt befolyásra és hatalomra van szükség. Ezek hiányában könnyen lehet, hogy előbb-utóbb börtönbe kerül valaki. Hogy onnan aztán a jó magaviselete miatt idő előtt szabaduljon, de ez már egy másik történet. Amúgy az önmagában egy kicsit nonszensz: börtönbe jut valaki a rossz magaviselete miatt, aztán kikerül a rácsok mögül a jó magaviseletének köszönhetően. Akkor egyes személyek jó magaviselete csak morcos börtönőrök között garantált? Ez a választottak morális Bermuda-háromszöge? Ez az egész ország belpolitikai (és gazdasági) értelemben olyan, mint a Hargita megyében pórul járt vonatok. Hol itt siklik ki, hol ott ugrik le a sínekről. S közben valakik büntetlenül lopják a mozdonyból a motorinát. Szüszer-Nagy Róbert, Székelyhon.ro 2014. augusztus 29.KISEBBSÉGBEN: Itt helyben – Tordán!Én magyar városként ismertem meg Tordát - bár akkor már nem volt az. Diákkoromban többször is jártam ott - a Tordai-hasadék felé menet - biciklistaként, és ha bármikor is bajban jutottam, Tordán találtam magyar embert, aki segítsen. Sőt, még a Mihai Viteazul Líceumban is (az 1911-ben létesült hajdani állami főgimnáziumban) magyar diákokkal találkoztunk. Aztán eltelt jó pár évtized, és a minap, amikor turistaként – a sóbányát megcsodálni – jártam újra Tordán, már csak a házak voltak magyarok, a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar polgári építkezés emlékei, egyébként sem egy utcanév, sem egy köztéri szobor, semmi sem utalt arra, hogy ezt a várost magyarok lakták, magyarok alpították, magyarok tették országszerte fontos településsé – sőt, még európai viszonylatban is fontossá. Tordán ma már csak Mihai Viteazult, Avram Iancut, Horia—Cloşca—Crişant, Dr. Ioan Raţiut vagy Ioan Oprişt tisztelik nyilvánosan. De arról például hallgatnak, hogy itt tartott országgyűlést az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond; vagy arról, hogy 1568-ban, a tordai országgyűlésen hirdették meg a vallásszabadságot – elsőként Európában! – és ebben nagy szerepe volt nemcsak János Zsigmondnak, hanem Dávid Ferencnek is, az unitárius egyházalapítónak. Az ő szobraik hol vannak? És egyáltalán hol van a vallásszabadság meghirdetésének az emlékműve? – amelyre, ugye, a mai hatóságok is büszkék lehetmének, és amivel ország-világ előtt dicsekedhetnének... De fontos szerepet játszott itt Bethlen Gábor is, aki Tordára hívta a sóvágókat, és újra elindította a sóbányászatot, amely a város felvirágzásának alapjául szolgált. De az ő szobrát hiába keressük... Pedig ugyancsak tisztelhetnék őt a román hatóságok, hiszan a sóvágók, akiket Bethlen Gábor a városba hozott, románok voltak – erről tanúskodik az az érdekes, különlegs stílusban épített görög-katolikus templom, amelyet a sóvágók templomának hívnak. Bethlen Gábornak nem volt baja a románokkal, miként elődje, János Zsigmond is többek között arról volt híres, hogy nyolc nyelven beszélt, közöttük románul is. El tudná ezt mondani magáról ma valamelyik román államfő, köztársasági elnök vagy vezető politikus – hogy ő bizony magyarul is tud? És ha így is lenne, ezzel nem szoktak eldicsekedni... De a város szülöttei között is vannak még olyan személyek, akik utcát vagy szobrot érdemelnének. Gondoljunk csak Köteles Sámuelre – akit például Marosvásárhelyen utcával tiszteltek meg -, vagy Jósika Miklósra, de itt említhetnénk Nagy Albert festőművészt is vagy Étienne Hajdu szobrászt, akik ugyancsak Torda szülöttei. Még jó, hogy az egyik középiskola továbbra is Jósika Miklós nevét viseli... eddig legalább is nem restaurálták ... az elnevezését. Az lenne természetes, ha a Torda város anyagi vagy szellemi létét meghatározó személyiségek – legyenek azok magyarok vagy románok – továbbra is együtt lennének, együtt alkotnák a városról szóló képet. Úgy, ahogy azt életükben, a múltban vagy a közelmúltban tették – és talán a jelenben is tehetnék. Meggyőződésem, hogy ők nem tagadnák le egymást. Zsehránszky István, maszol.ro 2014. augusztus 29.Kolozsvár is SZINezett!Bemutatták a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) civil falujában a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projektet, majd a fesztivál rádiójában beszélgettek is róla. A Kolozsvár 2015 képviseletében Borzási Sarolta elmondta: „Öröm volt látni milyen lelkesedéssel fogadtak és kérdeztek minket a projektről. Nagyon sok fantáziát látnak a projektben és már megtaláltuk azokat a konkrét programokat is amelyre a Szegedi Ifjúsági Ház képviselőit is várjuk. Élmény volt beszélgetni velük, hisz nem titkolt szándékuk, hogy Szeged is megpályázza ezt a címet, ezért nagy érdeklődéssel figyelik Kolozsvár milyen főváros lesz.” A rádiós beszélgetés során kitértek a pályázati folyamatra, a projektet övező civil összefogásra, az önkormányzat szerepére és a tervezett programokra is. Vajda Árpád a Szegedi Ifjúsági Ház igazgatójának kérdésére elmondták, a Kárpát-medencei magyar szervezetek bevonásával a nemzet ifjúsági fővárosává kell tenni Kolozsvárt, ahol az egész erdélyi és Kárpát-medencei közösség bemutatására sor kerül. maszol.ro 2014. augusztus 30.Rákóczi Szövetség: 5400 magyar iskolakezdő kap ösztöndíjat a Kárpát-medencébenA Kárpát-medencében összesen 5400 magyar iskolakezdőt részesít ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán – közölte a szervezet az MTI-vel. Az ösztöndíjakat szeptember és december között mintegy 200 Kárpát-medencei helyszínen szeretnék ünnepélyes keretek között átadni. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a partiumi Bihar megyét, Dést és környékét, ahol 1500 iskolakezdőhöz jut el a támogatás, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 400 iskolakezdőjét, Horvátországot is beleértve. Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei. Az ösztöndíjak átadása szombaton, a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén, a Kassa közeli Buzita községben kezdődik. A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004 óta tart annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, elősegítve ezzel a magyar közösségek megmaradását is. A program a Felvidéken indult és az ott elért pozitív eredmények alapján – a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi öt évben stabilizálódott – terjesztette ki a szövetség olyan erdélyi és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak – írták. A program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülők levél útján történő megszólításával, amiben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét. A program nagyszabású társadalmi összefogás eredményeképpen jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel. MTI, Erdély.ma 2014. augusztus 30.1940. augusztus 30. – A második bécsi döntés1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt. Amellett, hogy Magyarország jelentős revíziós sikert ért el, a döntés számos negatív következménnyel is járt, elsősorban abból a szempontból, hogy Magyarország szorosabbra fűzte viszonyát a Berlin–Róma tengellyel. Románia számára az 1940-es esztendő súlyos válságokat hozott, ugyanis Jugoszlávia kivételével valamennyi szomszédja területi követeléseket fogalmazott meg vele szemben: a Szovjetunió Besszarábiára – a mai Moldovára –, Bulgária Dél-Dobrudzsára, Magyarország pedig Erdély lehető legnagyobb részére pályázott. Bukarest a három oldalról várható fegyveres konfliktus elkerülése érdekében kénytelen volt engedni a nyomásnak, így például a Szovjetunió – a Molotov–Ribbentrop-paktum záradékában foglaltak nyomán – 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát. A szovjet sikereken felbátorodva a Teleki-kormány is agresszívabban lépett fel Romániával szemben, és elérte, hogy augusztus 16-án Szörényváron – Hory András és Valeriu Pop vezetésével – a két állam delegációi tárgyalóasztalhoz üljenek. A nyolcnapos konferencia végül „a süketek és némák párbeszédének” bizonyult, így a határvitában az utolsó szó Németországot és Olaszországot illette meg. Hitler kiegyensúlyozott döntést akart, mert el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással, hiszen egy ilyen konfliktus komolyan veszélyeztette volna az Anglia elleni küzdelem sikerét. Románia tengelyben tartása elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos, míg Magyarország földrajzi helyzetének köszönhette kedvező alkupozícióját. Ciano gróf olasz külügyminiszter naplójából mindenesetre kitűnik, hogy a kérdés mind neki, mind Ribbentropnak elsősorban a román olaj zavartalan szállítása és a nyugalom miatt volt érdekes. II. Károly román király (ur. 1930–1940) és kormánya bízott is a tengelyhatalmak kedvező döntésében, miközben Horthynak és Telekinek szembe kellett néznie a német–olasz bíráskodás számos negatív következményével. Budapesten úgy vélték, akár még a háború is kedvezőbb lett volna a nagyhatalmak döntésénél, hiszen ezzel Magyarország még inkább elkötelezi magát Hitler irányában. A náci befolyás növekedése miatt érzett félelem nem is volt alaptalan: erről a magyar delegáció – Teleki és Csáky István külügyminiszter – már augusztus 29-én meggyőződhetett, amikor meglátta a német–magyar kisebbségvédelmi egyezmény tervezetét. A második bécsi döntés kihirdetésére a Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor került sor. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország – keleten a Kárpátok hegyláncáig, délen a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Sepsiszentgyörgy vonalig – Erdély területéből mintegy 43 ezer négyzetkilométert kapott vissza, melynek 2,4 milliós lakosságából – az 1941-es népszámlálás szerint – 54 százalék, azaz 1,3 millió fő vallotta magát magyarnak. Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező, nem véletlen, hogy – a korabeli beszámolók tanúsága szerint – az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult. Az első, felvidéki területnyereséget eredményező bécsi döntéshez képest a második kevésbé volt igazságos, de ebben az erdélyi népesedési viszonyok is komoly szerepet játszottak, hiszen a romániai magyarság zöme – a Partium mellett – a Kárpátok délkeleti sarkában fekvő Székelyföldön élt. Számottevő különbség volt az is, hogy míg a Csehszlovákia elleni revízió a müncheni konferencia függvénye volt – tehát ahhoz a britek és a franciák is áldásukat adták –, addig Észak-Erdély visszaszerzése a tengelyhatalmak nyomása révén valósult meg. Igaz, a jövőben ennek nem volt gyakorlati jelentősége, hiszen a világháború után a győztesek nem tettek különbséget a revíziós sikerek között. Magyarországon a második bécsi döntést természetesen kitörő örömmel fogadták, a közvélemény azt igazságosnak és jogosnak ismerte el. A hatalmas revíziós siker ellenére ugyanakkor voltak elégedetlenkedő hangok is, és a Teleki-kormány sem adta fel a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben Dél-Erdélyt is megpróbálja visszaszerezni; ennek tudható be, hogy a kormányzat sokáig meggátolta az új határokon kívül rekedt 200 ezer fős magyar kisebbség repatriálását. Másfelől ugyanakkor Telekiéknek szembe kellett nézniük a bécsi döntés negatív következményeivel is: Németország hamarosan „benyújtotta a számlát”, azaz minden lehetőséget felhasznált arra, hogy a nemzetiszocialista ideológia terjesztésének, a magyarországi német kisebbségek védelmének és a szomszédos államokkal fennálló érdekellentétek eszközeivel növelhesse befolyását. Észak-Erdélybe időközben – 1940 szeptemberében – bevonultak a Magyar Királyi Honvédség egységei, ezzel megkezdődött a „kis magyar világ” négyéves időszaka. Tarján M. Tamás, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 30.Fiatalokat a kultúra mezsgyéjéreA Tamási Áron Színház holnapi bemutató előadásával új lendületet kap a sepsiszentgyörgyi nyárutós kulturális élet, miként a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom ajánlatai között is keresgélhetnek az érdeklődők. Háromszék minden térségében lehetőségek és képességek szerint színesítik a művelődési palettát, tény azonban, hogy e tekintetben mindenkori zászlóshajó a megyeszékhely. Ez persze nem jelenti azt, hogy jó érzékkel létrehozott vidéki műhelyek esetenként ne hoznának élvezhető, egyedi csemegét: példaértékű, ami a zabolai Mikes-kastély háza táján történik, s csak remélni lehet, hogy a nyár eleji kamarazenei fesztiválnak, majd a népzene- és néptánctábornak, illetve a korábban megkezdett színházi kísérletezésnek folytatása lesz. De e sorba illeszkedik a csernátoni múzeumkert és a bikfalvi természetművészeti műhely, s ha alaposan körülnézünk, Háromszék több pontján találunk figyelemre méltó nyári kulturális rendezvényeket. Jöhet tehát az őszi nekifutamodás. Mint egy utolsó vakációs lélegzetvétel, olyan a sepsiszentgyörgyi diákok számára – és nem csak nekik – a második kortárs összművészeti fesztivál, a pulzArt. Minőségi kultúrát kínál elérhető módon. Érdemes élni a lehetőséggel, miként tanévkezdés után szülők, pedagógusok számára nagy kihívás, hogy a fiatalokat további rendezvényekre tereljék. Mert számtalan kiállítás, könyvbemutató, történelmi témakörű előadás hangzik el, és a jelenlét vonatkozásában bizony van pótolnivaló: évek, lassan évtizedek óta állandósult jelenség, hogy ezeken olykor alig látni diákot. Miközben a Tamási Áron Színház előadásaira szép számban sereglenek az érdeklődő fiatalok – ezt sajnos nem mondhatja el a maga műfajában remekül teljesítő M Stúdió –, rangos múzeumi, könyvtári előadókra olykor alig kíváncsiak. Kötelezni persze senkit sem lehet és nem is érdemes, ám alig hihető, hogy ne lenne tíz-húsz sepsiszentgyörgyi diák, aki kíváncsi – például – történészeink gondolataira. S bár fesztiválok szervezésében jól teljesít a kulturális fővárosként emlegetett, illetve számon tartott Sepsiszentgyörgy, a fiatalok bevonzásában bőven marad tennivaló. Hogy miért ennyire fontos a diákok, főként a középiskolások kulturális felvértezése? Azért, mert ez itt sokak számára könnyen elérhető, és többet ér, mint egy kötelező háziolvasmány-lista. Azért, mert a Sepsiszentgyörgyre látogató írók, művészek, történészek és társaik amolyan szellemi ezermesterként gondolkodni, tehát élni tanítanak, arra bátorítanak: érték a tudás, a töprengés, a szokványos visszautasítása. És jövő csak a jó tanítómesterek szavaira építhető. Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 30.Személyiségek, ha kerestetnek…Ahhoz kétség nem fér, hogy nagy feladatra vállalkozott Demeter Lajos, a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársa, amikor hozzálátott nagy munkájához, Sepsiszentgyörgy jeles embereinek felkutatásához, az anyag feldolgozásához, rendszerezéséhez, megírásához. Kétségtelen, hogy könyve, a Sepsiszentgyörgy személyiségei olyan alkotás, amely nem csupán névtárként, lexikonként kiemelkedő jelentőségű, hanem napi olvasmányként is roppant szórakoztató, tanulságos, mert kidomborodik belőle az 550 évvel ezelőtt mezővárossá nyilvánított település szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági múltja, amelyet el- és kitörölni immár nem lehet, ennek a kiadványnak köszönhetően sem. A munka nagyságrendjét jelzi, hogy A-tól J-ig terjedően közel négyszáz szócikk (én 391-et számoltam) foglalkozik a megjelölt személyek életével, munkásságával, feltárva ugyanakkor számos olyan, velük kapcsolatos eseményt, amely rávilágít egy-egy korszak jellemzőire, gondolkodásmódjára, a városhoz kötődő számos mozzanatra. A kötetben szerepelnek a szépirodalom, a képzőművészet, a zene, a színház jeles képviselői, a tudományok elhivatott művelői, kiváló sportolók, külföldi egyetemek valamikori végzettjei, újságírók, szerkesztők, a helyi közélet alakítói, a város egykori és jelenlegi díszpolgárai, országgyűlési képviselők, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tisztjei. Szerepelnek olyanok is, akik elhagyva szülővárosukat, máshol futottak be elismerésre méltó pályát, öregbítve szülővárosuk hírnevét. E könyv lapjait forgatva ismerünk meg számunkra eddig ismeretlen alkotókat, lapalapítókat, gazdasági közírókat, tudomást szerzünk világhírt szerzett személyekről, akiknek ideig-óráig kapcsolatuk volt Sepsiszentgyörgygyel, de az idő rövidsége dacára nagy hatást gyakoroltak az itteniekre. Jó olvasni Jókai jelenlétéről, s igen érdekes adat utal a kalandor Benyovszky Móricra, akiről sok mindent tudtunk, a róla készült filmet is végigkövettük, de eddig nem tudtuk, hogy egy kerek évet itt katonáskodott. Feltétlenül ki kell emelnem a szócikkek olvasmányosságát. Nagy előnyére szolgál az összeállításnak, s egyben az olvasó kíváncsiságát is jobban felkelti, hogy nem szab szigorú határokat a szócikkek terjedelmét illetően. Emiatt aztán érdeklődésünk is egyre fokozódik, hisz mind többet és többet akarunk megtudni egyik-másik szereplőről, s ebben segítenek az oldott és könnyed szövegek. Persze, mint ahogy egyetlen hibátlan mű sem létezik, e mostani alkotásban is előfordulhat hiba. A szerző vallomása szerint harmincheten dolgoztak be – bizonyára a főszerkesztő keze alá –, nem tudni viszont, létezett, avagy sem szűkebb szerkesztői közösség. Így nyilván az a benyomásunk alakul ki, hogy az összes szócikket egyedül Demeter Lajos írta, a többiek csak szállították a nyersanyagot, közöltek neveket, eseményeket. Van olyan gyakorlat, hogy legalább a hosszabb szócikkek szerzőjét is megjelölik. A bőség ellenére azért csak akad hiányérzetünk. Én legalábbis úgy gondolom, a könyv kissé zordan bánik a második világháború utáni időszak személyiségeivel. Persze, azt érdemes lenne tisztázni a következő kötet (kötetek) összeállításakor, hogy meddig is terjedhet a személyiségekként felfogható személyek köre. Érzésem szerint különösen a pedagógusokkal, a jogászokkal és az orvosokkal bánik kissé mostohán, azokkal, akik kiemelkedő meghatározói voltak Sepsiszentgyörgy közéletének, közállapotának, anélkül hogy lehetőségük lett volna akár papírra vetett gondolataikat ki is adni, közölni. Véleményem szerint egy olyan ember, akire környezetében felnéznek, véleményalakító, jelenlétének súlya van, a megszokottnál sokkal többet tud nyújtani a közösségnek, nyugodtan besorolható a személyiségek közé. Néhány nevet azért sorolok fel, mert hozzájuk hasonlóak még lehetnek, s ezeket talán egy pótkötetbe bele is lehetne foglalni. Fájó hiány Fejér Ákos mellőzése, aki nélkül nehéz szólni az utóbbi évtizedek sportmozgalmáról. Hiányzik az Albert orvosházaspár, akik nem csupán osztályvezető főorvosok voltak, de a város művelődési-művészeti életének is jeles résztvevői. Nem szólnak Dávid György gyerekgyógyászról sem. Némi következetlenséget tapasztalhatunk tehát abban, hogy az orvostársadalomból kik is érdemesültek a szerepeltetésre. Talán az osztályvezető főorvosoknak mindenképp ott kell(ene) lenniük. Ugyanezt gondolom a pedagógusok esetében is: az iskolaigazgatók, helyetteseik kétségtelenül nagy szerepet játszottak. Ki tudna a Mikó hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli életéről beszélni Csongvay Árpád említése nélkül? Incze Sándor az 1-es iskola felfuttatása mellett kiváló történész is volt, Dani Árpád a leánylíceum aligazgatójaként szerzett sok elismerést, Baka Károly hosszú ideig volt rajoni főtanfelügyelő, majd iskolaigazgatóként vonult nyugdíjba, Bács Ernő a 2-es és a szemerjai iskolának, Csorja Mária a szövetkezeti középiskolának, Jáni Ferenc az építészetinek volt hosszú ideig a vezetője. A jogászok közül kiemelkedett Blénessy Vilmos főügyész, Aczél Sándor ügyvéd, Bauer Gusztáv bíró. Nagy szerepe volt a megye népszerűsítésében Flóra Gábornak, a központi magyar napilap itteni tudósítójának. A sepsiszentgyörgyi levéltár létrehozásában, megerősítésében Csia Ernő is fontos szerepet játszott. Benedek Gyula nemcsak rangos énekese volt a településnek, hanem ismert nótaszerző is. Bondor János talán az első sepsiszentgyörgyi színművész volt, aki játékfilmben játszott. Elkerülte a figyelmet a kilyéni Ferencz József, aki hosszú ideig unitárius püspök volt. Bákai Balázs a színház gazdasági igazgatójaként évtizedekig vállalta ezt a rendkívül sok bajjal járó munkakört. A könyvben szereplő személyiségek munkásságát tekintve, úgy vélem, nem lehet eltekinteni néhány olyan embernek az említésétől, aki közvetlenül a megyésítés után és később is meghatározó szereplője volt a város és a megye közéletének: Ioan Hancheş, Harmathi Albert, Ioan Dragoş, Hegyi Zoltán, Beke Lajos, Bodor Márton. Bizonyára vannak még többen is… Kiigazításként: Bodor Miklós óvónőképzői, tanítóképezdei igazgató nem Bözödön, hanem Bögözben született. Bíró Iván Géza képzőművész halálának pontos idejéről és helyéről felvilágosítást lehetett volna kérni a Sepsiszentgyörgyön lakó testvéröccsétől. Végezetül: a könyv igazi férfimunka eredménye! Várjuk a következő kötetet! Dr. Péter Sándor Sepsiszentgyörgy személyiségei – Életrajzok, életutak I. kötet A-J /Sepsiszentgyörgy Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ Írta és szerkesztette Demeter Lajos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 30.Marosvásárhelyiek II. világtalálkozójaA Vásárhelyi Forgatag keretében tartják a marosvásárhelyiek II. világtalálkozóját. A rendezvénysorozat augusztus 30-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Fülöp György életpályáját bemutató könyv ismertetésével indul a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében, ezt követően, 11 órától interaktív beszélgetés kezdődik a tanintézet udvarán Marosvásárhelyiként itthon és a nagyvilágban címmel. A rendezvénysorozat kiemelt mozzanata a 17 órakor a Kultúrpalotában kezdődő gálaműsor. 31-én, vasárnap reggel 8.45-kor ökumenikus imát tartanak a Vártemplomban, majd 10 órától a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban hálaadó szentmise, ugyanebben az időpontban a Vártemplomban, illetve a Régi Kórház utcai evagélikus templomban, 11 órától pedig a Bolyai téri unitárius templomban hálaadó istentisztelet kezdődik. A világtalálkozó zárómozzanata Grossmann Péter zongoraművész verses előadóestje, amelyre 17 órától várják a nagyérdeműt a Kultúrpalota kistermébe. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 30.25. éve jelenik meg a folyóiratHazanézőben Korondon A Hazanéző című, hungarológiai folyóiratként meghatározott kiadvány huszonötödik évfolyamának ünnepe csütörtök délután a korondi unitárius templomban kezdődött. A negyedszázados évfordulón a szerzőkkel negyven budapesti egyetemista ünnepelt együtt. A Firtos Művelődési Egylet egyike a legelső székelyföldi civil szervezeteknek (1990. április 11-én jegyezték be). A családias összejövetelen Lázár Levente unitárius lelkész elsősorban a 14. században épült, katolikus kápolnából átalakított templom történetét mutatta röviden az egybegyűlteknek, majd felesége, Demeter Erika lelkész Király László Hazabeszélő című versét olvasta fel. A magyarországi Bolyai Önképző Műhely kórusa néhány dalt énekelt, majd Ráduly János, a lap munkatársa a Júlia szép leány című népballadát olvasta fel, végül Ambrus Lajos főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket. A templomi ünnepség után a vendégek átvonultak az imaházba, ahol borral, ordás buktával kínálták meg őket. Ezt követően megtekintették a tájházat, illetve a képtárat, utóbbi anyagát Józsa János keramikus adományozta a községnek. A találkozó közös vacsorával zárult. Hűek maradtak a laphoz Korond már a hatvanas-hetvenes években érdekes hely volt irodalmi és kulturális szempontból. Talán éppen a fazekasság és a piacozás révén voltak nyitottabbak és tájékozottabbak az átlagnál. A helyben létrejött líceum fennállásának rövid ideje alatt (1962–1973) igen jó képességű fiatal tanárok kerültek az intézményhez: Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Pászka Imre, Ambrus Lajos, Bölöni Domokos. Mellettük a helyben élő, szociográfiával, néprajzzal és irodalommal foglalkozók – István Lajos, Szőcs Lajos, Páll Lajos – is meghatározó szerepet játszottak. Az a tény, hogy Molnos Lajos is korondi illetőségű, hogy a sóváradi, de Korondhoz is kötődő Király László gyakran fordult meg a községben, magával vonzotta a második Forrás-nemzedék többi tagját, akik a hetvenes években több alkalommal is bemutatkoztak az itteni olvasóközönség előtt: Magyari Lajos, Farkas Árpád, Szávai Géza, Tömöry Péter lehetett azokban az években a korondiak vendége. A nyolcvanas évek elején Bölöni Domokos, a körzeti iskola igazgatója gondoskodott arról, hogy irodalom, könyv iránt ne csak az iskolai tevékenység keretében érdeklődjenek a korondi gyermekek. A felnőttek számára irodalmi esteket, humoristatalálkozókat szerveztek. Annak ellenére, hogy akkortájt eléggé beszűkítette a rendszer a kereteket, a korondi kezdeményezés kiválóan működött, egészen a rendszerváltásig. Többek között Bajor Andor, Zágoni Attila, Gelu Păteanu, Csifó János, Ráduly János neve bukkan fel azokból a sötét nyolcvanas évekből. Bölöni Domokos 1990 tavaszán visszaköltözött ugyan ifjúkora kedves városába, Marosvásárhelyre, ahol két évtizeden át volt a Népújság munkatársa, de soha nem szűnt meg benne a „korondiság”, továbbra is sóvidéki írónak számított, hiszen alkotói indulása a Kalonda alatt zajlott, olyannyira, hogy a témái még ma sem költöztek teljesen át Vásárhelyre. A Hazanéző negyedszázados létét Ambrus Lajos határozta meg, ő az a főszerkesztő, aki azóta is töretlen lendülettel ír, szerkeszt, szervez. Elmondható, hogy a felsorolt szerzők, akik életük egy szakaszában itt éltek, illetve innen származtak el, a lap munkatársai maradtak, szívesen közöltek és közölnek a kiadványban. Páll Lajos képzőművészeti munkái, páratlan stílusa ma is meghatározza a lap küllemét. Ráduly János néprajzi dolgozatokkal és verssel állandó munkatárs, de igen meghatározó személyiségek a holdudvarban Deák-Sárosi László költő, nyelvész, Majla Sándor költő, szerkesztő, Tófalvi Zoltán történész, Lőrincz György író, Simó Márton író, P. Buzogány Árpád költő, illetve Józsa Judit szobrászművész, Józsa János műgyűjtő és keramikus, Józsa László keramikus, Vinczeffy László képzőművész. „Az írás hőskora lezajlott” „Már 1973-ban szerettem volna egy kiadványt megjelentetni, de akkor még nem lehetett. Ki is nevettek, amikor előálltam az ötlettel” – emlékszik vissza a hetvenes évekre Ambrus Lajos főszerkesztő. – Már akkor sok kéziratot összegyűjtöttünk, ami ott lapult az asztalfiókban. Eljött a változás ideje, s rátaláltam a régi kéziratokra. Elsőként hoztuk létre ’90-ben a kulturális egyesületet, s úgy terveztük, hogy negyedévenként jelenjen meg a Hazanéző című lap. Végül félévente adtuk ki, 1993-tól pedig minden két lap között egy Hazanéző könyv is napvilágot látott. Korondon könnyű volt lapot szerkeszteni, hiszen a világon nincs még egy olyan hely, ahol ilyen sok a költő, író. Mindenki lelkesen írt, és idővel csatlakoztak a lap szerzőgárdájához olyanok is, akik nem korondiak. A kezdetekkor ötezer példányban jelentünk meg, ami szabadeladásban el is fogyott. Most ötszáz példányszámú a lap-, és többnyire barátok terjesztik. Külföldi és hazai barátok támogatták a kiadvány megjelenését, de idővel a megyei, illetve a helyi tanács is mellénk állt. Szerencsénk volt, hiszen olyan baráti hálózatot sikerült kiépítenünk magunk körül, akik mindig mellettünk álltak.” Ambrus Lajos szerint az írás hőskora lezajlott. – Amikor mi fiatalok voltunk, aki meg akart nyilatkozni, írt. Jót, kevésbé jót, de írt. Emlékszem, amikor megjelent az első kötetem, a faluban úgy mentek el mellettem az emberek, mintha valakivel találkoztak volna. Ma már nem adják meg az alkotó embernek ezt a tiszteletet. Közlési lehetőséget biztosított a lap Ráduly János neve már az első lapszámban megjelent, jelenleg is tagja a szerkesztőbizottságnak. „Amikor a rendszerváltás után létrehozták a lapot, nagy hiányok voltak irodalmi folyóiratok és könyvkiadók terén. A Kriterion Könyvkiadó bukdácsolni kezdett, a Dacia és a Ion Creangă megszűnt. Azért említem ezeket, mert itt jelentek meg első meséskönyveim. Tehát nem volt közlési lehetőség az alkotó ember számára. Éppen akkor jött létre a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és a Hazanéző, mindkettőhöz hűséges maradtam mindvégig. A Hazanéző Könyvek sorozatban három kötetem jelent meg, minden anyagomat lehozták a lapban. Ennél nagyobb megbecsülést nem kívánhatnék” – fogalmazott a korondi születésű Ráduly János. Szakmai tanulmányúton a budapesti diákok Deák-Sárosi László tanítványai nem először járnak a fazekasság szülőfalujában. „Egy éve tanítok a Bolyai Önképző Műhelyben, és fontosnak tartottam elhozni ide a fiatalokat, hogy lássák, milyen a népi kultúra, személyes kapcsolatokon, találkozásokon keresztül hitelesítsük mindazt, ami a könyvekből nem jön át. A Bolyai Műhely Alapítványt a Magyar Tudományos Akadémia támogatja, és tehetséges, kiemelkedő teljesítményű fiatalokat gyűjt össze, akiknek hároméves humán képzést biztosít ingyenesen. Örülök, hogy négy év után én hozhattam el a csapatot erre a szakmai tanulmányútra. Ambrus Lajos volt olyan kedves, és úgy időzítette az ünnepség időpontját, hogy mi is részt vehessünk” – mondta Deák, aki szintén a Hazanéző szerkesztőbizottságának tagja, ’92 óta szerzője a lapnak. Ő volt az, aki két, nagyon fontos antológia létrehozásában vett részt társszerkesztőként, az első hangos, megzenésített versgyűjtemény a húszéves évfordulóra jelent meg, két éve pedig az Üzenet másképp címűt szintén hanglemezzel együtt adták ki. Az udvarhelyi szerzők közül P. Buzogány Árpád a Hazanéző által meghirdetett verspályázat révén került a lap alkotói közé, majd idővel részt vállalt a könyvek szerkesztésében is, közös rendezvények szervezésében. Simó Márton író, újságíró, szerkesztő versekkel kezdte a Hazanézőben való jelenlétét, még az 1990-es hőskorban. Bár később bő másfél évtizedig nem Erdélyben élt, majdhogynem rendszeresen küldött kéziratokat Ambrusnak. A vers valahogy kimaradt, de jöttek helyette a „komolyabb” műfajok, a széppróza és a tanulmányok. Több Hazanéző-kötetnek szerkesztője, szerepelt az egylet által kiadott vers-, próza- és interjúantológiákban is. Kedei Zoltán marosvásárhelyi képzőművész egyetlen évet lakott Korondon, mégis ide kötődik a legjobban. „Amikor Ambrus Lajos felkért, hogy rajzoljam meg a Hazanéző tollforgatóit, azt hittem, megőrült. Végül elvállaltam a huszonhat szerző portréjának elkészítését, amely múlt év végén jelent meg egy antológiában” – mondta. Ez a negyedszázados fennállás ma már az erdélyi magyar kultúrtörténet része, egy jól körvonalazódó folyamat, amely – hála az egylet körül működő civileknek és alkotóknak – akár útmutató, példaértékű is lehet ebben az elanyagiasodott világban. Nagyálmos Ildikó, Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
