|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 589 találat | lapozás: 1-30 ... 541-570 | 571-589 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. augusztus 30.TékaforgatagKönyvbemutató a könyvtár udvarán Szerda este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjével kezdődött a Vásárhelyi Forgatag részeként ez évben is megszervezett Tékaforgatag a Teleki Téka udvarán. A rendezvénysorozat csütörtök délben folytatódott, ekkor nyitották meg a történelmi könyvek vásárát (amelyen tíz könyvkiadó vesz részt), ezt követően pedig a Mentor kiadó mutatta be könyvújdonságait. A könyvtár udvarán Lázok Klára, a Téka és Káli Király István, a kiadó igazgatója, valamint Sebestyén Spielmann Mihály történész fogadta az érdeklődőket és szólt a szóban forgó kötetekről. Mint azt Káli Király István elmondta, a kiadó vezetői 1997-ben döntöttek arról, hogy teret kell biztosítaniuk Erdély történelmének – e döntés eredményeként született meg az Erdély emlékezete sorozat, amelyet eredetileg 20-25 kötetesre terveztek ugyan, de mára már a századik kötetet is meghaladták: a múlt ismerete nélkül nincs jelen, sem jövő. A sorozat elsősorban Marosvásárhely, illetve a Maros megyei magyarság történetére összpontosít, a kötetekben megjelent azon tematikus konferenciák anyaga is, amelyek a fenti tematikákkal foglalkoztak. Sebestyén Spielmann Mihály pedig arra is vállalkozott, hogy megírja Marosvásárhely történeti kronológiáját, ez lett az Időtár sorozat, amelynek eleddig három kötete jelent meg, az idei könyvvásárra valószínűleg elkészül a negyedik is, amely a huszadik század második felét, a diktatúra korát dolgozza fel. Ennek hozadéka, hogy rádöbbentek, a szóban forgó időszakról feltűnően kevés hiteles információ áll a rendelkezésükre, ezért lehetőség adódott az oral history közzétételére, amely kiegészíti a fellelt dokumentumokat. Ennek következménye pedig egy új sorozat lett: a Mentor Emberek, életek című sorozata. A kiadó új könyveiről Sebestyén Spielmann Mihály beszélt. Az első kötet, amelyről szólt, az Erdélyi testamentumok sorozat ötödik kötete, amely erdélyi nemesek és főemberek végrendeleteit tartalmazza, ezúttal a kora újkori Marosvásárhelyről. A könyv célja a marosvásárhelyi levéltárakban található fejedelemség kori végrendeletek vizsgálata és közlése. Hiteles dokumentumok találhatók benne, hiszen roppant őszinte műfaj a végrendelkezés. A kötetben közölt végrendeletekből következtethetünk az 1586-1689 közötti város anyagi és szellemi kultúrájára. A testamentumok nyelvéből azt is megtudhatjuk, milyen volt Vásárhely nyelvi állapota a 17. században. Itt az emberek magyarok voltak, magyarul beszéltek. A kötet anyagát a marosvásárhelyi levéltárból válogatták, Rüsz-Fogarasi Enikő rendezte sajtó alá. A bemutatandó második kiadvány Pál-Antal Sándor A székelyek földje és népe című könyve, amely a szerző kötetben eleddig meg nem jelent, az elmúlt 25 év során írt tanulmányait tartalmazza. A székelység mindennapjairól szól, és a miskolci könyvvásár egyik legkelendőbb könyvének számított, megérdemelten. A szerző levéltári munkássága alatt írta ezeket a tanulmányokat, amelyek levéltári hitelessége meggyőző és megkérdőjelezhetetlen. A harmadik kötet, amelyről szó esett, ugyancsak Pál-Antal Sándor munkája. A Székely székek a 18. században sorozat 6. kötetéről van szó, amely ezúttal névmutatót takar – több mint negyvenezer nevet tartalmaz, egyedülálló népességforrás, egyfajta székely népszámlálás a 18. századból. A kötet nagy segítséget jelent például a nyelvészek számára. A családnevek hihetetlen változatosságról árulkodnak, segítségükkel az olvasó is megkeresheti őseit, családjának felmenőit. Sebestyén Speilmann Mihály röviden szólt a kiadó többi sorozatáról is, valamint megemlítette: az Időtár negyedik kötete hatszáz nyomtatott oldalt tesz ki, és megjelenés előtt áll, valamint elkészült az első három kötet kiegészítőjével is, ami ugyancsak hatszáz oldalnyi. A könyvbemutató Borsos Tamás végrendelete egy részletének felolvasásával ért véget. K. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 30.Határmenti együttműködési iroda létesül a temesvári MegyeházánA Temes megyei tanács irodahelyiséget biztosít a megyeházán egy Információs Pont – Temesvári Regionális Iroda a Határmenti Együttműködésért (BRECO Iroda)létesítéséhez, a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 lebonyolításának idejére. A temesvári Információs Pont a Magyar–Román Közös Szakmai Titkárság tevékenységét támogatja a program koordinációs és végrehajtási tevékenységei során. A megyei önkormányzat keddi ülésén határozatot fogadott el, amely egy 23,6 négyzetméter területű irodahelyiséget biztosít a nagyváradi BRECO Iroda temesvári Információs Pontja számára. A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 lebonyolításának idején a temesvári irodának két programmenedzser alkalmazottja lesz. Az irodahelyiséget ingyenes használatra adják a BRECO Irodának, amely csak a rezsiköltségeket fogja fizetni a következő hét évben. A temesvárihoz hasonló információs pontot hoznak létre Aradon és Szatmárnémetiben is. A temesvári BRECO iroda beindításáról további részleteket nem közöltek a sajtóval. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) 2014. augusztus 30.Elkezdődött az értékszüretelésTegnap délután az Incze László Céhtörténeti Múzeumban megtartott teltházas könyvbemutatóval, valamint a Borudvarban megrendezett Zenész Sokadalommal kezdetét vette a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom 2014-es kiadása. A Jazz Café udvarán háromszéki zenekarok: a kézdivásárhelyi Éli és a Demeter Elemér Project, valamint a sepsiszentgyörgyi Exit Rock Band és a Musicum szórakoztatta a közönséget. Ugyancsak a tegnap este derült ki, hogy a Kállay-Saunder András helyére beugró Bereczki Zoltán családi okok miatt nem tud megjelenni a kézdivásárhelyi városnapokon. Helyette Baricz Gergő lép színpadra pénteken 22.45-kor az ACid/DC nevű, AC/DC feldolgozásokat játszó rockzenekar kíséretében. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. augusztus 30.Dragnea figyelmezteti az RMDSZ-tEltávolíthatják az RMDSZ-t a kormánykoalícióból, amennyiben nyomást próbálnak gyakorolni az autonómiatervezet kapcsán – figyelmeztette a szövetséget Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes. A szociáldemokata párti politikus azt követően nyilatkozott, hogy az RMDSZ széleskörű társadalmi vitát tervez indítani az elkészült jogszabálytervezetről, amelyet a törvényhozás elé terjesztetnének. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Ez már önkény, nem viccSőt, a pártcserét lehetővé tevő kormányrendelet elfogadásának körülményeit, illetve tényét illették már – az igazsághoz híven – a diktatúra megnevezéssel is. Mert mi más ez, ha nem autokrácia, a kormányzásnak pont(a) egyetlen személy (vagy kis csoport) kezében való összpontosítása. Vagy továbbgondolva a helyzetet, ez már mondhatni diktatúra, hiszen a kormányzati hatalom nyilvánvalóan és egyértelműen szembeszállt, semmibe vette a népakaratot, amely szavazásával hatalomhoz juttatta. Az ember kínjában és elkeseredésében már csak viccelődni tud mindenen – még ezen a helyzeten is, meg aztán lassan az egész kormányzati színjátszás, parlamenti szereplés, meg úgy általában a nagy politikai mimika egy szélesvásznú pantomim előadáshoz kezd hasonlítani, amelyben már értelmetlen és lényegtelen a kimondott szó. Azonban az úgynevezett politikai migrációt nem csak lehetővé tevő, hanem egyenesen elrendelő sürgősségi kormányrendelet elfogadása túlságosan súlyos ahhoz, hogy csak úgy továbblépjünk rajta, hagyjuk egykönnyen félresöpörni újabb politikai fejlemények által. Érdemes több oldalról végiggondolni a helyzetet, hogy megértsük, miért ad okot aggodalomra – mint ahogyan azt közleményében megfogalmazta az óvatosan aggodalmaskodó amerikai nagykövetség, továbbá a határozottan tiltakozó hazai Közpolitikai Intézet. ÚJVÁRI ILDIKÓ, Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Palotára cseréli a városházát Horváth AnnaAz augusztusi városi tanácsülés után a Bánffy-palota udvarán tartott kihelyezett fogadóórát Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos. Talán a gyönyörű helyszín és a napfényes idő tette, hogy még a gondok sem tűntek olyan sötéteknek, megoldhatatlanoknak. Oláh Emese ismertette a jelenlevőkkel az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezete által a Kolozsvári Magyar Napok idején kibocsátott Társadalmi kisokos című kiadványt, amelyben a városházi segélyekről tájékozódhatunk, majd a jelenlevők sorra mondták el gondjaikat. Fűtéstámogatásról, sírproblémákról panaszkodtak a városlakók és jogi kérdéseket vetettek fel, a két RMDSZ-es vezető szakavatott válasszal igyekezett segíteni. Horváth Anna alpolgármester szerint nem kizárt, hogy amíg a szép idő tart, rendszeresítik a szabadtéri fogadóórákat, mivel sokkal kellemesebb, mint a megszokott városházi helyszín. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Barcasági Könyvek – Találkozás Veres Emese-GyöngyvérrelVeres Emese-Gyöngyvér az elmúlt 15 évben nagyon tudatosan foglalkozik a barcasági kultúrával, az ott élők társadalomszerkezetével, szokásaival, állapította meg elismerően Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi oktató az erdélyi születésű, Budapesten élő néprajzi szakíróról, akivel a kolozsvári magyar főkonzulátuson tartott, Az I. világháború emlékezete a Barcasági Könyvek sorozat tükrében című rendezvényen találkozhattak az érdeklődők. Az esemény a konzulátus egyik programpontjaként zajlott a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és a Barcasági Könyvek több kiadványával ismerkedhettek meg a résztvevők. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Erdély tájain – Három nap alatt a Föld körül – 23. EKE Vándortábor KövendenKönnyű az EKE Vándortáborokról beszélni olyanoknak, akik már részt vettek a bakancsos turizmust a honismerettel ötvöző egy hetes nomád életben. Annál nehezebben alkotnak valós képet róla olyanok, akik még nem vettek részt ilyenen. Mert bárki beszámolója róla csak szubjektív lehet. Egyesek magukra a túrákra, az ismeretlen felfedezésének örömeire emlékeznek szívesen, másokat a kötetlen esti beszélgetések, az emberi kapcsolatok ápolása tölt fel. Van olyan, aki a helyi kulináris ízekért van oda (az idén volt tordai pecsenye és pogácsa is), mások a záróbuli tábortüzének melegére szavaznak. A keret ugyanaz, de ami ott történik, az évről évre mindig más. Nemcsak azért, mert más EKE-osztály más tájakon szervezi, hanem mert minden másképp történik, mint előző alkalommal. Ha egy helyen fiatalok mutatják be népi tánctudományukat, másutt idősek, vagy a harmadik helyen éppen vegyesen őrzik hagyományaikat. Ha Kövenden nincs lovashuszár, mint Vármezőn vagy Gyergyóban, ezúttal mégis volt fúvószenekar. Egy helyen van muzeális jellegű posztóványoló, más helyen „csak” vízimalom, de az idén volt szekeres borkóstolás. Ha nincs kristálytiszta hegyi patak vagy mezotermál strand, akkor van bányatavak csodasósfürdője (csak Tordán). Több mint ezren voltak az idei vándortáborban. TÓTHPÁL TAMÁS, Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Banikért nem adják a földet, inkább perelnek a kalotaszegiekMég nem „ittak áldomást”, de már építik a sztrádát a más területén Nagy elégedetlenséget váltott ki az autópálya Gyalu–Nádasdaróc közötti szakaszának építése miatt kisajátításra váró földterületek tulajdonosainak körében a telkekért felajánlott nevetséges felvásárlási ár. Nem meglepő, hiszen az állam 46 banis négyzetméterenkénti árat szabott meg a szántóföldekért és 14 banit a kaszálókért. Okos Károly gyalui alpolgármester elmondta: a munkálatokat már egy hónapja elkezdték, holott a törvény előírja, hogy az állam csak a fellebbezési időszakot követő 30 munkanap leteltével válik a földterületek jogos tulajdonosává. A kisajátításnak alávetett személyeket tömörítő egyesület jogi segítséggel készül perelni a „kisemmizés” miatt, miután egyöntetűen elhatározták, hogy visszautasítják a termőföldjeikért kínált vételárat. Jelenleg a kisajátításokról szóló értesítések kiküldése zajlik, a földtulajdonosoknak 20 napon belül bizonyítaniuk kell tulajdonjogukat és dönteniük kell földjük sorsáról. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 30.Az űrlap aljaRulikowskira emlékeztek Rulikowski Kázmér (1827–1849) halálának 165. évfordulója alkalmából tartottak szerda délután 6 órakor szentmisét a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére az újvárosi Szent László-templomban. A megemlékezésen nagyjából kéttucatnyi ember gyűlt össze főt hajtani az egykori lengyel dzsidáskapitány tiszteletére, aki az 1848–1849-es a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt, és ezért 1849. augusztus 28-án mindössze 22 évesen itt, Váradon az életével fizetett. Nekünk, váradiaknak már generációk óta egyértelmű gesztus, hogy sírja előtt hagyományból főt hajtsunk a róla elnevezett temetőnkben, ahol a mi felmenőink vagy szeretteink is nyugszanak. A rövid, nagyjából félórás misét Tóth Attila Levente, a plébánia káplánja celebrálta. „Legyen Rulikowski élete és áldozatkészsége mindannyiunk számára példamutató értékű, adjon erőt és hitet, hiszen ahogyan ő is megvívta harcát, úgy nekünk is meg kell vívnunk életünk kisebb-nagyobb harcait nap mint nap”– hangsúlyozta a fiatal segédlelkész. Szerda egyben Szent Mónika ünnepe volt, ezzel együtt Tóth Attila felhívta a figyelmet Szent Ágoston édesanyjának halálára is, aki boldogan készült a „nagy hazahívásra”, és szintén követendő példaként állította mindannyiunk elé, esélyként arra, hogy minden nehézség között is meglegyen a lehetőségünk arra, hogy visszataláljunk Istenhez. A belső értékek vállalására és a képmutatás leküzdésére utalva választotta a lelkész az evangéliumi szavakat is (Máté 23:27), melyben Jézus rója fel a farizeusoknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” Nemcsak Rulikowski Kázmér lelki üdvéért imádkoztak tehát szerda este, hanem ki-ki maga is elmélyülhetett, hogy saját lelki békéjének és mindennapi áldozatvállalásának utat találjon. Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. augusztus 30.Az űrlap aljaSzalontán a Kulin György-díj Augusztus 24-én adták át a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) által alapított Kulin György-díjat. Az elismerést Kósa-Kiss Attila nagyszalontai amatőrcsillagásznak ítélte oda az MCSE elnöksége. Kósa-Kiss Attila több mint négy évtizede folytat amatőrcsillagászati megfigyeléseket, emellett írásos ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős. Észlelőtevékenysége során több mint 90 ezer változócsillag-megfigyelést végzett, emellett szinte valamennyi észlelési területet műveli. Ezen belül is kiemelendők a sarki és állatövi fény észlelései, illetve a légköroptikai jelenségeket is rendszeresen megfigyeli. Ismeretterjesztő írásait a Fáklya, az Előre, a Brassói Lapok, valamint A Hét is közölte, emellett természetesen a Meteorban is olvasni észleléseiről szóló cikkeket. Az MCSE részéről Mizser Attila főtitkár, Nyerges Gyula elnökségi tag, Kocsis Antal, a Balatonfűzfői Csoport vezetője, valamint Iskum József, korábbi rovatvezető utazott Nagyszalontára. A csoporthoz Csukás Mátyás nagyszalontai tagtárs is csatlakozott. Nagyszalontán megkoszorúzták a Kulin-szobrot, valamint Kulin György egykori lakóházát is felkeresték – közli a Magyar Csillagászati Egyesület. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. augusztus 31.A nemzetállam: rémálomAmikor 1989 végén a Ceausescu-diktatúrát a népharag elsöpörte, természetesen sokkal jobban tudtuk, mit nem akarunk, mint azt, hogy milyen államot szeretnénk fölépíteni. Nem akartuk egy autarchikus, minden szempontból önellátó állam fantazmagóriáját valaha is megint megtapasztalni. Nem akartunk az erőltetett adósság-visszafizetés miatt éhezni és fázni. Nem akartunk egy tökéletesen ellenőrzött, orwelli világban a függöny mögül kilesni, suttogni, jelbeszéddel értekezni, jelentőségteljesen elhallgatni, autó zúgásra, ajtócsengőre összerezzenni. Nem akartuk, hogy egy csalhatatlan vezér mondja meg nekünk a „tutit”, bár akkor ezt a szót még nem ismertük. Nem akartuk, hogy a rádió és a televízió újabb meg újabb vívmányokról számoljon be naponta, míg szemmel láthatóan nő körülöttünk a nyomor. Nem akartuk, hogy fejadagra adják a kenyeret, a húst, a vajat, a tojást, a cukrot, a benzint. Mi, magyarok még azt sem akartuk, hogy Bukarestből, a nyelvünket nem is ismerő pártfunkcionáriusok mondják meg, mi a jó nekünk, és mi a rossz. Nem akartuk, hogy a gyerekeinknek azt tanítsák történelemórán, méghozzá románul, hogy ők a dákok leszármazottai. Nem akartunk egy kommunista nemzetállamban élni. Semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen. Miközben lassan-lassan az is tisztán állt előttünk, hogy sokféle, többé-kevésbé sajátos állammodellt követhetnénk egy fekete-fehérből gyorsan színesre váltó világban, az előttünk is megnyíló Európában, ahol igazán változatos megoldások vannak, hiszen a köztársaságok mellett monarchiák is fellelhetők, természetesen jelképes hatalmú monarchákkal, és mi tagadás, demokratikusan működnek ezek az államok is. Számomra a legrokonszenvesebbnek a svájci minta tűnt, és nemcsak a kisebb vagy nagyobb nyelvközösségek egyenjogúsága okán, hanem mert fogalmam sincs, éppen ki ott az elnök, és kik vannak kormányon, de ettől még az az ország minden jel szerint elég jól megvan. De most végül is nem a nyugati megoldásokat akarom leltározni, bár időről időre az sem árt. A lényeg az, hogy minden tájékozatlanságunk ellenére, a nyelvi-nemzeti jogokért, elsősorban a teljes körű anyanyelvű oktatásért, a magyar nyelv hivatalos használatáért folytatott magától értetődő küzdelemünk hajnalán arra is rájöttünk, hogy ezek a jogok, legyen bár alkotmányos és törvényes garancia rájuk, csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. Elég hamar felismertük, hogy mindent meg kell tennünk egy erős önkormányzatiságon alapuló, az állami monopóliumot csupán a nemzetbiztonsági ágazatokban fenntartó, de egyébként a magánkezdeményezésnek mindenütt, a sajtótól az oktatásig vagy az egészségügyig, minél nagyobb teret engedő, ha úgy tetszik, „puha”, „gyenge” államért. Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom –, egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához. A jobboldalhoz sem, mert amit mi annak idején, negyven év alatt átéltünk, azt bizonyította, hogy az Internacionálé himnikus akkordjai mellett is kiteljesíthető a nacionalizmus. Viszont nekünk mégis legalább száz esztendőről kellene beszélnünk, de inkább jóval többről, itt a Kárpát-medencében. Magyar tragédia elsősorban, ám a szomszéd népek sem lettek boldogabbak attól, hogy külön-külön mindegyik többször is nekifutott a saját nemzetállama megteremtésének. Tették és teszik ezt olyan térségben, ahol semmiféle rostával, centrifugával, oldó- vagy derítőszerrel nem választhatók igazán szét az etnikumok. És mégis, 1989 után hiába próbáltuk megakadályozni, hogy az új, 1991-es román alkotmányba bekerüljön a „Románia nemzetállam” definíció. Nem sikerült. Hiába akartuk 2003-ban, akkor már viszonylag jó politikai alkupozícióban kivetetni a módosított alkotmányból ezt a meghatározást. Nem sikerült. De míg 1991-ben a nemzetállam-definíció a kemény, megfellebbezhetetlen, velünk szemben ellenséges valóságot tükrözte, vagyis azt, hogy egynyelvű – kizárólag román – államban élünk, addig 2003-ban Románia már rég nem volt igazi nemzetállam, közben ugyanis kialakítottunk egy magyar nyelvű iskolahálózatot, több állami egyetemen, számos szakon magyarul lehetett diplomát szerezni, sőt beindulhatott a Magyarország által finanszírozott Sapientia magánegyetem is. Megjelentek Erdély-szerte a kétnyelvű helységnévtáblák, jelentős föld- és erdőtulajdont kaptak vissza a magyar nemzetiségű román állampolgárok is, és már számottevő költségvetéssel gazdálkodhattak a választott – sok erdélyi közigazgatási egységben értelemszerűen magyar vagy legalábbis magyar többségű – önkormányzatok. Elkezdődött a központi hatalom megosztása a helyi közösségekkel, ami természetesen az egész ország érdeke, de nekünk, magyaroknak: létérdekünk. Hiszen mi Bukarestben ideig-óráig lehetünk erősek, de tartósan soha. Nekünk ott van szükségünk döntési lehetőségekre, ahol élünk. Ezért volt fontos például, hogy az iskolák, művelődési intézmények, kórházak adminisztrálása a kormánytól – a mi jóvoltunkból is – átkerült az önkormányzatokhoz. Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez az az állammodell, ez az az irány, amelyet követnünk kell. És ezért aggaszt, hogy az utóbbi két-három évben Romániában is lelassult, sőt néhány területen le is állt ez a folyamat, populista politikusok próbálják visszaterelni népüket egy évszázadosan kudarcos nemzetállami koncepcióhoz. Ennél is nagyobb aggodalommal tölt el, hogy a nemzetállami koncepciót Romániában is, újabban pedig még hangsúlyosabban Magyarországon, valami féle Quod licet Iovi, non licet bovi elv szerint akarják megvalósítani egyesek. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek? Amit szabad Orbán Viktoréknak, nem szabad Victor Pontáéknak és Traian Basescuéknak, netán Robert Ficóéknak, és fordítva? Neveket mondtam, ezeket be lehet helyettesíteni másokkal. Ami fontos: engem nem csak azért ejt gondolkodóba a magyar miniszterelnök tusnádfürdői – újabb keletű, ránk eddig nem jellemző nominalista megközelítésben: tusványosi, tehát egy nem létező településen elhangzott – beszéde, mert bárki bármit is mondjon, szembehelyezi egymással az egyéni és a közösségi jogokat, illetve a nyugati típusú, általa liberálisnak nevezett államot a nemzeti érdekkel. Hiszen az előadásában felvetett egyik-másik problémáról akár vitát is lehetne nyitni, és nem értek egyet azokkal, akik az Európai Unió bürokratáit szentnek és sérthetetlennek tekintik. Az sem biztos, hogy nem kellett volna sokkal kreatívabban, néha sokkal kritikusabban viszonyulni ahhoz, amit a regionális és történelmi sajátosságokat figyelmen kívül hagyva, ránk akartak oktrojálni Brüsszelből. Viszont amiről nem lehet, nem szabad vitázni: a különbségtétel „Jupiter” és az „ökör” között. Nem gondolom, hogy Európa keleti felének, bibói szóhasználattal élve, az itteni „kisállamoknak” a „nyomorúságát” csupán iskolás példamutatással meg lehetne oldani. Különben sem vagyunk egyformán vesztesei a jelenkori történelemnek, cinizmus lenne ugyanazt a történelemszemléletet elvárni mindenkitől, aki itt él. De azt sem hihetem, hogy egy mai magyarországi politikusnak, akár jobboldalinak, akár baloldalinak, nem kellene figyelembe vennie azt, hogy ez az egész – Kántor Lajos szavával – „konglomerát”, amelyben élünk, szerves egészet képez. Vagyis nem lehet olyan állammodellt követnie Magyarországnak, amit mi Románia vagy Szlovákia esetében az ott élő magyar közösségek szempontjából rendkívül veszélyesnek tartunk, és minden erőnkkel azért küzdünk, hogy ezek az országok ne induljanak el ismét ebbe az irányba. Erre a magyar politikának minden pillanatban oda kellene figyelnie. Már amennyiben tényleg határoktól függetlenül szolidáris nemzetben gondolkozunk. Nem tudom elképzelni, hogy bort igyunk, és vizet prédikáljunk, vagyis a tusnádfürdői beszédet idézve „újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat”, de a szomszéd nemzetállamokat ezzel egyidejűleg le akarjuk bontani. Mint ahogy a magyarországi támogatásra igenis rászoruló erdélyi magyar civil társadalom sem örülne annak, ha Romániában elkezdenék pedzegetni, hogy külföldről valakik „befolyást kívánnak (...) gyakorolni” a civil támogatás ürügyén. Hangoztatták ezt nálunk egyébként a román nacionalisták is a kilencvenes években, az Illyés Közalapítványt támadva például, de aztán beletörődtek. Külföldi befolyásról vagy „területenkívüliségről” beszélni ma, amikor kettős állampolgárok százezrei élnek Magyarország határain kívül, és amikor a jelenlegi magyar kormánypártok folyamatosan szorgalmazzák, hogy minél többen vegyék fel a magyar állampolgárságot, enyhén szólva következetlenség. Különféle autonómiákat is lehetővé tevő, laza, decentralizált államokat szeretnénk-e a Kárpát-medencében? Netán az állampolgárság kérdésének és az állami közigazgatásnak a szétválasztását azáltal, hogy magyar állampolgárok milliói élnek majd máshol? Vagy pedig egy saját határai közé beszorított magyar nemzetállamot akarunk? Ezek mind egymástól különböző modellek, és lehetne még sorolni másokat is. Egy biztos: nekünk, jupiteri magyaroknak nem fog sikerülni egészen más mintákat követni, mint amilyeneket magunk körül látni szeretnénk. Ugyanis attól tartok, hogy amit szabad Jupiternek, előbb-utóbb bizony szabad lesz másnak is. Markó Béla Népszabadság, aug. 29., Erdély.ma 2014. augusztus 31.Kár volt a benzinértMár szóra méltatni sem érdemes azokat a politikai kudarcokat, amelyeket a „tulipános ernyőszervezet” tavasz óta tartó kormányzati szerepvállalásával eddig elért. Visszautasított magyar konzulátusi irodák, kisebbségellenes brüsszeli perek, válságos román-magyar államközi viszony, elvetett Maros megyei magyar prefektusi szék, tovább sorvadó magyar orvosi kar, jogellenesen betiltott székely szimbólumok, magyarellenes intézkedések, kigúnyolt miniszteri jelölt, elnapolt autonómia-tervezet, megalázott erdélyi magyar közösség. Nagyjából ezek a mérföldkövei az eddig felmutatott „erős képviseletnek”. El kell fogadnunk, hogy valahol, valakik hasznot húztak ebből az eredménytelen kísérletből, de mégis fel kell tennünk a kérdést: kinek érte meg? Az egyetlen elfogadható érv a jelenlegi állapotok fenntartása mellett csak az lehet, hogy ellenzékben még ennél is elviselhetetlenebb lenne. Azért kell kormányon maradniuk, hogy „csak rosszabb ne legyen”. Mégis, a kockázatok felvállalása mellett, ki kellene próbálniuk, milyen az a másik változat, amelyben az ellenzék oldalán és nem a „románok pártján” tevékenykednek. Erre azért lenne szükség, mert a szövetség vezetői sorozatosan olyan könnyű prédának bizonyultak, hogy az utóbbi időben már senki, semmilyen velük kötött egyezményt nem tartott be. Sőt, a partnereik még a magyarellenesség retorikáját is kihasználták, hogy tovább növeljék a politikai tőkéjüket. Mindezt „rommagyar” segédlettel. Nesze neked érdekképviselet! Egy ilyen kisebbségpolitikai balsiker-sorozat mellett jól fogott volna az erdélyi magyarok számára is, vigasztalásul, ha valamilyen kézzel fogható gazdasági sikert könyvelhetnek el. Ha az anyanyelvi jogok hiányát az anyagiakkal ellensúlyozhatják. Ha a kormányzati szerepvállalás a többség számára, nemzetiségtől függetlenül, megemelkedett jövedelemmel jár. Ha olyan gazdaságélénkítő intézkedéseket hoznak, amelyek az életszínvonal javulását, de legrosszabb esetben is annak megőrzését eredményezik. Nem így történt. A hatalomra lépés után szinte azonnal a miniszterelnök-helyettes kifejtette: a szövetség is egyetért az üzemanyag jövedéki adójának a növelésével, főként amiatt, hogy az így befolyó pénzt autópálya-építésre fordítja a kormány. Hát azóta mindenki megtapasztalhatta, hogy a szomszédos országok közül a kőolajtartalékairól híres Romániában lett a legdrágább a benzin és a gázolaj. A fuvarozók és a gépkocsival közlekedő turisták külföldön tankolnak. A határmentiek a szomszédos országok benzinkútjaihoz járnak. A statisztikai adatok pedig kimutatták: annyira visszaesett az üzemanyag-fogyasztás, hogy még a korábbinál is kisebb bevételekhez jutott az állam. Amiből nemhogy autópályára, de talán még bicikliutakra sem futja. Ennek ellenére senki sem tiltakozott az elhibázott döntés ellen. Olyanná vált ez az „érdekképviselet”, mint egy elhajított bumeráng az olajmezők felett. Ferencz Zsombor Központ, Erdély.ma 2014. augusztus 31.Borbély: politikai eszközökkel kell elkerülni az esetleges katonai beavatkozásokatA parlamenti diplomácia fontosságáról, valamint a következő hetek, hónapok nemzetközi kihívásairól, prioritásairól tartott előadást augusztus 29-én Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a román diplomácia éves találkozóján Bukarestben. „Az utóbbi periódusban olyan nemzetközi kihívások jelentek meg, nem csak Európában, de az iraki és a szíriai események hatására a Közel-keleti országokban is, amelyek az emberiség számára azt bizonyítják be, hogy sajnos hiába léteznek nemzetközi egyezmények, ENSZ-határozatok, egyes országok önkényesen viselkednek, és olyan konfliktusos övezetek jönnek létre szerte a világon, amelyek arra kényszerítik a nemzetközi szervezeteket, hogy újragondolják stratégiájukat” – fogalmazott a találkozón Borbély László. Elmondta, a nemzetközi helyzet naponta változik – gondoljunk csak az ukrajnai válságra, a gázai konfliktusra, Kína agresszív tengerpolitikájára, a líbiai állam összeomlására, az egyiptomi válságra, vagy a demokrácia és az alapvető emberi jogok eltiprására Afrikában és Ázsiában –, a legrosszabb pedig az, hogy ezek a változások emberáldozatokat is követelnek. „A világ vezető politikusai most kell bebizonyítsák, hogy képesek politikai eszközökkel elkerülni az esetleges katonai beavatkozásokat” – hangsúlyozta Borbély. Hozzátette, Románia, az Európai Unió és a NATO keleti határaként, fontos geopolitikai helyzetben van, ezért az országnak a következő hetek, illetve a szeptember eleji NATO-csúcstalálkozó során egy koherens és a jogállamot védő álláspontot kell megfogalmaznia, képviselnie. „Fontos a parlamenti demokrácia, fontos az, hogy a romániai külpolitikában érdekelt intézmények egységes üzeneteket fogalmazzanak meg. Ugyanilyen fontos egy egységes üzenet az Európai Unió részéről is. Az elmúlt hónapok nemzetközi eseményei precedens nélküliek, ezért a következő hetekben, hónapokban, a világ országai azt kell elérjék, hogy a kialakult konfliktusok politikai úton rendeződjenek, különben megkérdőjeleződik az a jogrend, amelyet a nemzetközi szervezetek hosszú éveken át építettek fel” – fejtette ki felszólalásában a külügyi bizottság elnöke. Borbély László beszédében a romániai magyar közösség jelenlétére, szerepére is kitérve, elmondta: a közösség az 1990-es éve óta a jogállam eszközeivel élve harcolta ki magának jogait, ez a továbbiakban is így lesz, hiszen ezek a kisebbségi jogok nem ellentmondanak, de erősítik a jogállamot. Közlemény Erdély.ma 2014. augusztus 31.Szükség van Márton Áron példájáraA konferencia munkálkodását Márton Áron boldoggá avatásának szolgálatába szeretnék ajánlani – hangzott el szombaton a Csíkszentdomokoson harmadik alkalommal megszervezett Márton Áron emlékkonferencia nyitó szentmiséjén. Nyáját terelgette szeretettel, nyáját terelgette jó példával, nyáját terelgette buzgó tevékenységgel, jó cselekedetekkel – fogalmazott Márton Áron püspök életével és munkásságával kapcsolatban a szentmisét celebráló Tamás József püspök. Az egyházi méltóság prédikációja során többek között hangsúlyozta: „minden nap szükségünk van a néhai püspök példájára, ezért szeretnénk azt, hogy a boldogok, majd pedig a szentek között tisztelhessük”. A püspök kiemelte, Márton Áron már akkor kiállt közössége és hite mellett, amikor a régi kommunista rendszerben megpróbálták teljesen kifosztani az egyházat, megpróbálták megfosztani az embereket hitüktől, elvenni templomaikat. „Ez az urbanizálódó világunk, amelyben vagyunk, sem kegyesebb hozzánk” – jegyezte meg. Tamás József szerint olyan időket élünk, amikor már semmi sem szent: nem szent az emberi élet, a család, a házasság, a tulajdonjog. Az ember a szabadosság szellemében akarja élni az életét, úgy gondolja, mindent meg lehet tenni, amit csak ő akar. „Hová jut el a világunk? Mi lesz mindennek a vége? Éppen ezért van szüksége a mai világnak olyan példaképekre, akikre feltekinthetünk, akitől megtanulhatjuk, hogyan kell ellenállni annak az áradatnak, amely el akar sodorni bennünket, hogyan kell nemet mondani mindarra, ami bűn és ami gonoszság.” A szentmisét követően az esemény a helyi kultúrotthon nagytermében folytatódott, ahol több, Márton Áronnal kapcsolatos előadás is elhangzott. A nap fénypontját talán az erdélyi premierként vetített, Márton Áron püspököt bemutató, Emelt fővel című dokumentum-portréfilm jelentette. Az alkotás rendezőjével, Xantus Gábor filmrendezővel, illetve munkatársával, Jakab Gábor atyával beszélgethettek is a jelenlevők. A konferenciát a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezte. Rédai Botond, Erdély.ma 2014. augusztus 31.Hazahívta őket szülővárosuk: vásárhelyiek világtalálkozójaVásárhely, szeretett Vásárhely, soha nem felejtünk el – ezzel az Autostop MS és Keresztes Ildikó által játszott dallal kezdődött meg a második Marosvásárhelyi Világtalálkozó gálaműsora szombat délután. S ennek a gondolatnak a jegyében zajlott az egész világtalálkozó is: hogy vásárhelyinek lenni különös érzés, amely még a távolba szakadt honfitársak életét is meghatározza. A másodjára megszervezett világtalálkozó ismét hazahívott számtalan távolba szakadt marosvásárhelyit, legmesszebbről Amerikából érkeztek haza találkozni, de Izraelből, az Egyesült Arab Emirátusokból, valamint Európa számos országából jöttek haza a szülőváros hívására. Legtöbben természetesen az anyaországból. A hazaérkezők s a találkozni vágyó marosvásárhelyiek meg is töltötték a patinás Kultúrpalotát a találkozó szombat délutáni gálaműsorán. A világtalálkozó ötletgazdája és főszervezője, Kirsch Attila elmondta, a találkozó sokak egykori iskolájának udvarán, a Bolyai Farkas Gimnáziumban kezdődött, ahol interaktív beszélgetések zajlottak. Többek közt ott hangzott el az is, hogy mindannyian kicsit a múltban élünk, de a találkozásokban erő volt, erő van. A gálaműsoron Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Csige Sándor vezető konzul beszélt, megfogalmazta, mi mindennel ajándékozta meg Marosvásárhely az itt élőket. „Csak a vásárhelyiek tudják, mit jelent a Somi, vagy az, hogy a lapokhoz jártak fürödni, de csak ők tudják azt is, hogy melyik utca a bulevárd a vártemplom mellett. Ezek a kifejezések azonban nem csak szavak, hanem történetek, s aki valaha itt élt, tudja, mit jelent családhoz tartozni” – fogalmazta meg a vezető konzul. A szombat délutáni gálaműsor a találkozás mellett a szórakozást is kívánta nyújtani a vásárhelyieknek. A műsorvezetést Nagy István és Fodor Piroska színművészek vállalták, akik poénkodva, időnként élcelődve vezették az egymást követő vásárhelyibbnél vásárhelyibb műsorszámokat. A Sebestyén Aba rendezte előadásban helyet kapott a néptánc, a klasszikus zene, muzsikált fuvós négyes, volt vers tánccal, de elhangzottak közkedvelt sanzonok, kuplék is, valamint az előadás részeként Sebestyén Spielmann Mihály a vásárhelyiségről beszélt, ugyanis – a műsorvezetők szerint – ha Marosvásárhelynek lenne kabalája, s az élő ember lehetne, Sebestyén Spielmann Mihály lenne az. Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro 2014. augusztus 31.82 éves korában elhunyt Dr. Bura LászlóDr. Bura László helytörténész, néprajzkutató, pedagógus, újságíró, nyelvész, pedagógiai szakíró 2008 óta Szatmárnémeti díszpolgára volt. Élete során több szatmári oktatási intézmény létrehozásában vett részt, alapító tagja volt a Szatmárnémeti RMDSZ-nek és ott bábáskodott a nemrég megszüntetett Szatmári Magyar Hírlap születésénél is. Számos helytörténeti írás, tanulmány szerzője volt, szombat éjszakai halálával hatalmas űrt hagyott a megye kulturális életében. Életútja ismertetésében Kaiser Ernő laudációjából idézünk. Szatmárnémetiben született 1932. március 31-én; Szülővárosában végezte a középiskolát, 1950-ben érettségizett az Állami Magyar Fiúlíceumban. A Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom szakot végzett 1950-1954 között, magyartanári oklevelet szerzett. IV. éves korában gyakornoknak nevezték ki az egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékére, az államvizsga után ugyanott dolgozott főgyakornokként. 1955. március 26-án letartóztatták, a Nagyváradi Katonai Törvényszék 6 év börtönbüntetésre ítélte államellenes szervezkedésért. Ügye újratárgyalásakor (1956. június végén) megszüntették ezt a vádpontot, de megmaradt az 5 év büntetés tiltott kiadvány terjesztéséért, amelynek letöltése alól azonban az 1955. évi kegyelmi Dekrétum felmentette. 1956. szeptember 1-től Mezőpetriben majd Szatmárnémetiben általános iskolában tanított, megnősült, mind a négy gyermeke egyetemet végzett. 1971-től az akkor létesített Magyar Líceum tanára 1990 januárjáig (az iskola neve közben többször megváltozott), 1987-1989 között fél katedrája a Mihai Eminescu Líceumban volt (az oda helyezett magyar osztályokat tanította). 1968-ban beiratkozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem filológiai karára doktori képzésre, 1972-ben megszerezte a filológia doktora tudományos címet. Nyelvészeti tárgyú doktori értekezést írt, témája a faipari kismesterségek szakszókincsének kutatása. Az 1989. december 26-án az akkor megalakult RMDSZ alapító tagja, négy éven át a Szatmár megyei vezetőségének tagja. 1990 januárjában megválasztották az akkor vegyes tannyelvű gimnázium 5-ös számú Ipari Líceum igazgatójává. 1990. január végén kezdődött Bura László iskolaszervezői munkássága. A kétnyelvű líceumból a II. félévben 10 párhuzamos magyar tannyelvű osztállyal plusz esti tagozattal működő líceum lett, és 1990 őszétől visszaszerezte a Kölcsey Ferenc Líceum nevet. 1991-ben hozzájárult ahhoz, hogy a líceum épületében annak tanáraival meginduljon az ún. Református Szemináriumi Líceum, és a Római Katolikus Szemináriumi (későbbi nevén Hám János) Líceum. 1994. augusztus 31-én nyugdíjba ment, a megyei tanfelügyelőség azonban kinevezte a Hám János Líceum igazgatójává, melyet a következő tanévtől 3 éves egészségügyi posztszekunder tagozattal kiegészítve Hám János Iskolaközponttá alakított. 65. életéve betöltésekor 1997. november 30-tól végleg nyugdíjba ment. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara 1999. október 1-től Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző Főiskolai Tagozatot indított. Az egyetem Szenátusa Bura Lászlót adjunktusi beosztásban előadóvá nevezte ki, egyúttal a Főiskola helyi tanulmányi igazgatójává. Az intézmény működését irányította 2004-ig, azóta a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara kihelyezett (bolognai típusú) egyetemi tagozatán óraadó tanár volt. Munkáját számos díjjal ismerték el: 1996-ban Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Életmű-díjjal tüntette ki, 2004-ben kapta meg az Identitas-díjat, 2005-ben nyelvészeti és néprajzi munkákért a Szatmár Megyei Tanács kulturális díjával tüntették ki, 2008-ban Szatmárnémeti díszpolgára lett - hogy csak néhányat soroljunk fel a rengeteg elismerésből. Dr. Bura László halálával pótolhatatlan veszteség érte a szatmári, erdélyi tudományos és kulturális életet. Nyugodj békében, Laci bácsi. Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.) szatmar.ro 2014. augusztus 31.CSALÁDI NAPOKBonchidai Kastélynapok: vásár, piknik, babazsúr A Bonchidai Bánffy-kastély Napokat lassan nyugodtan át lehetne nevezni Bonchidai Családi Napokra, és ezzel nincsen semmi baj. Az valószínűsíthető, hogy a rendezvényt szervező Transylvania Trust Alapítványnak nincsenek ilyen szándékai, de azért egyre családbarátabb a program, vagy legalábbis annak tűnik. A gyerekek szabadon szaladgálhatnak, sárkányt eregethetnek vagy a különböző foglalkozások közül választhatnak, a felnőttek leheveredhetnek az udvaron felállított árnyékoló sátrak valamelyike alá, sörözhetnek vagy kajálhatnak, esetleg a pénzüket költhetik a régiség-, termény- és kézművesvásárban. A családi kutya pedig szabadon játszhat a parlagon, úgysem zavar senkit, s ha valaki csak most szeretne magának egyet beszerezni, akkor az a Noé bárkája menhelytől fogadhat örökbe. A 13. alkalommal megszervezett Bonchidai Bánffy-kastély Napokon persze vannak kiállítások, filmvetítések és koncertek is. Aki nagyon siet, még elérheti például az Intim Torna Illegál vasárnap esti koncertjét. Transindex.ro 2014. augusztus folyamánCsendes jubileum- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma – „Hiába él, aki senkinek sem használ.” (Báthori István) Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.” A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták. Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt. A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott: „A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost… Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat… Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti. Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét. A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét. A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg. Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben… Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.” Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek. Máriás József, Művelődés (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
