|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 695 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 691-695 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. október 3.Évről évre, szeretettel„Az irodalom arra való, hogy a nyelv segítségével megteremtse, elősegítse a megértés lehetőségét az emberek között” – mondta Fűzfa Balázs irodalomtörténész a csütörtök este tartott Én sem volnék, ha nem volnál... című, erdélyi költők verseit bemutató irodalmi-zenés produkció során, mely immár negyedik alkalommal kínált lehetőséget arra, hogy a Sebő együttessel, Jordán Tamás színművésszel és a már említett elismert irodalmárral találkozhassanak a szentgyörgyiek a megyei könyvtár Gábor Áron Termében. A könyvtárigazgató köszöntőszavai után Kovács András Ferenc megzenésített versei nyitották az estet a Sebő együttes nagyszerű tolmácsolásában, majd Fűzfa Balázs rövid eszmefuttatása következett, melyből megtudhattuk, a versekben mindig rend van, és azért érdemes a költészettel foglalkozni, mert az a nyelv segítségével új távlatok felé nyitja ki számunkra a valóságot. A nyelv grammatikai rendszerén túl, melyet mindannyian értünk és használunk, van egy olyan, a mondatrészek mögött megnyilvánuló poétikája, belső tartalma is nyelvünknek, amelyet csak akkor érthetünk meg igazán, ha a költők segítségével felkutatjuk a versek mélyebb rétegeit. Fűzfa Balázs elmondta, a vers által a végtelennel léphetünk kapcsolatba, és jobban megismerhetjük önmagunkat. Az irodalomtörténész bevezetője után előzetes rövid verselemzések következtek, majd Jordán Tamás színművész Reményik-, Áprily- és Szilágyi Domokos-verseket olvasott fel a tőle már megszokott sajátos egyszerűséggel és ráérzéssel. Ezután Kányádi Sándor-költeményeket hallgathattunk ugyancsak felolvasásban és zenés előadásban, majd egy néző által találomra választott versre Fűzfa Balázs elemzést rögtönzött, a tanárparódiába hajló humoros produkció igen nagy közönségsikert aratott. Az est második felében újra Kányádi- és Kovács András Ferenc-versfeldolgozásokat, majd Markó Béla-szonetteket és KAF Babits-, Ady-, valamint Berzsenyi-átiratait hallhattuk még a neves előadók tolmácsolásában, és mivel a közönség egyetértett abban, hogy az előadók operettsikert arattak, Jordán Tamás a ráadás jogával élve József Attila A számokról című versével zárta a produkciót. Évről évre jó érzés találkozni ezekkel az előadókkal, és saját bevallásuk szerint ők is szívesen lépnek fel Sepsiszentgyörgyön. Fesztelenségük, közvetlenségük azt mutatja: már rég nem a megfelelés kényszere hajtja őket, csak élik és adják, amit szeretnek. Erre pedig – amint az idei nézőszám is mutatta – mindig van kereslet. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.Fél évszázad irodalmunk mezsgyéjén (Bemutatták Egyed Péter új könyvét)Annak ellenére, hogy egész könyvtárszekrényt meg tudnánk tölteni, amelyben legalább száz kimondottan értékes alkotás kaphatna helyet romániai magyar írók, költők tollából, alig néhány szerző neve és műve van forgalomban. Így azonban az elmúlt ötven esztendő irodalmi termésének igen nagy hányada kihull az idő és az emlékezet rostáján – foglalható össze röviden Egyed Péter megállapítása. Ezt a romániai és ezen belül az erdélyi magyar irodalom utóbbi fél évszázados szintézisének hiánya okán fogalmazta meg kedden az Irodalmi rosta című, kritikákat, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete sepsiszentgyörgyi bemutatóján. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott könyves találkozón házigazdaként azt mondta, Egyed Péter esetében az irodalomról való gondolkodás egyszerre jelenti a kint és bent levést, mert költőként, íróként ő maga irodalmat alkotott, szerkesztőként, kritikusként mások írásait értelmezte. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró folytatta az előbbi gondolatot, kiegészítve azzal, hogy Egyed Péter, aki a harmadik Forrás nemzedékhez tartozott, már a hetvenes években megfogalmazta kritikai észrevételeit korosztálya írásairól, azt mondták róla, ő nemzedéke szekértolója. Ez az Irodalmi rosta című gyűjteményes kötetben is erőteljesen megjelenik, az első harmad írásai tulajdonképpen összefoglalják a kettes feles (Egyed Péter megfogalmazása) és a harmadik Forrás nemzedék indulását. A szerző elmondta, Balla Zsófia, Bogdán László, Markó Béla, Mózes Attila, Szőcs Géza költészete, prózája jóval érzelmesebb és személyesebb világról szólt, mint amiről az előbbi nemzedék írt, hisz az érzelmekről a szocializmusban nem nagyon lehetett ilyen kitárulkozással és radikalizmussal beszélni. Bogdán László kérdésére, hogy a következő nemzedék, a Kovács András Ferencék irodalmára kritikusként miért nem terjedt ki a figyelme, Egyed Péter azt mondta, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon sokat olvasta ennek a korosztálynak az alkotásait, ami a művel és a szerzővel való rendkívüli azonosulást igényel. „Ahhoz, hogy egy mű erényeit és hibáit, formagazdaságát, bőségét vagy hiányosságait, romlandó részét az ember megértse, úgynevezett technikai olvasattal kell az illető verset felfogni.” Ez azt eredményezi, hogy „minden szerkesztés megöl egy kritikát”. Egyed Péter olyan széles spektrumban követte, hogy mi történt az elmúlt ötven esztendőben irodalmunkban – legalább hatvan szerző életével, munkásságával foglalkozott, írásaikat szerkesztette, elemezte, értelmezte –, hogy jogosan jelentette ki: „Azzal maradtam vizsgálódásaim után, hogy mennyire szegények vagyunk, mert nem veszünk tudomást arról, hogy ez az irodalom jóval gazdagabb, mint ami látszik, mint amit forgalmazunk belőle.” Felrótta, hogy az iskolában is csak egy picinyke szeletét tanítják ennek a hatalmas szellemi értéknek, hiányként fogalmazta meg, hogy nem született meg egy reális szintézise a romániai magyar irodalomnak, de szerinte nincs jobb helyzetben a művészet, képzőművészet, tudomány sem. A költő, író, egyetemi tanár, filozófus, könyvszerkesztő, a hagyományos kritika és az általa meghonosított beszélgető kritika jeles művelőjének Bogdán Lászlóval folytatott könyves beszélgetése ugyan egy vaskos kiadvány bemutatása alkalmából hangzott el, de korrajz, (irodalmi) kortörténet volt a javából, a hazai magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak sorsáról, a bebörtönzésekről, a magyar intézmények ellehetetlenítéséről, a szocializmus éveiben hol nyíltan, hol alattomosan zajló kulturális genocídiumról. Az Irodalmi rosta (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) olvasószerkesztője Dávid Gyula, az 1976 és 2014 között a Helikon, Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Alföld, A Hét, Élet és Irodalom, Magyar Műhely, Irodalmi Szemle, Székelyföld és más folyóiratokban megjelent kéziratok felkutatója és rendezője Kovács Eszter. A szerző méltatta segítségüket, és azzal zárta gondolatait, bízik abban, hogy a különböző szellemi színtereink szintézisei megszületnek, és e tekintetben is erős közösségként tudjuk magunkat megmutatni. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.Akinek az írás létszükséglet (Sebestyén Péter plébános Kézdivásárhelyen)A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében szerdán mutatták be Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus plébános legújabb, idén megjelent A jólét délibábja? című esszékötetét, a szerző tizenötödik könyvét. Vántsa Judit, a könyvtár vezetője elmondta: Sebestyén Péter 1968-ban született Csíkszentmihályon. Elemi és általános iskolai tanulmányait Szépvizen végezte, a gyulafehérvári kisszemináriumon érettségizett 1986-ban, majd ugyanott a papneveldében folytatta teológiai tanulmányait. 1992-ben a csíksomlyói kegytemplomban szentelték pappá. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén volt káplán, 1997 és 2006 között Erdőszentgyörgyön szolgált, azóta Marosvásárhelyen a Szent Imre-templom plébánosa. A marosvásárhelyi rádióban állandó rovatot vezet és a hazai lapokban rendszeresen jelennek meg vallási és biblikus témájú írásai. Az írás számára már létszükséglet – vallja a plébános, akivel az író-olvasó találkozón Balog László, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárigazgatója, a könyv szerkesztője beszélgetett. „Szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit. Olyan olvasmányélményt nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, térdre kényszerítenek, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket” – írja Sebestyén Péter. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.Állítsák meg az uszítót!Nem az első magyarellenes megnyilvánulása Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatónak a tegnapi közleménye, hanem csak folytatása annak a sornak, amely azzal kezdődött, hogy az általa irányított iskolai vetélkedőt (az országos gyakorlatra és a világnapra való hivatkozással) március 15-ére időzítette, és ezzel gyakorlatilag kizárta a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) a versenyből. Következett a magyar feliratok és vállalkozók elleni hadjárat, amely a székely ízek kifogásolásában csúcsosodott ki. Erre még mindig volt papírfedezet, a törvények és szabályok szigorú számonkérésével ki lehetett magyarázni a túlkapásokat, és következmények nélkül maradt az unitárius egyház magánrendezvényének megzavarása is. És most itt a legújabb történet: egy állami intézménynek a törvényesség bajnokaként fellépő vezetője kocsmai afférba keveredik, és ahelyett, hogy hallgatna róla, etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani, hogy betörték az orrát. A testi sértés bűntény, de a nemzetiség szerinti megkülönböztetés is törvénybe ütköző cselekedet, ennek alapján Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgató ellen is eljárást kellene indítani. Türelmetlenül várjuk az illetékes hatóságok határozott fellépését... Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.Kelemen és Tőkés a legnépszerűbb húsz közöttAz INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatása – szeptember 10. és 15. között készült 1085 személy megkérdezésével, hibalehetősége plusz-mínusz három százalék – szerint a romániai politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is az államfő vezeti, popularitása azonban csökkenőben: most már a válaszadóknak csak az 58,6 százaléka bízik Klaus Johannisban. A második hely birtokosa sem változott, Mugur Isărescu jegybanki vezető népszerűsége kevéssel ugyan, de meghaladja a negyven százalékot. Közel harminc százalékon áll George Maior, a húsz százalékot meghaladja még Victor Ponta és Mihai Răzvan Ungureanu. Tíz százalék fölötti közkedveltségnek örvend Călin Popescu Tăriceanu, Alina Gorghiu, Liviu Dragnea, Cătălin Predoiu, Mircea Geoana, Traian Băsescu, Sorin Oprescu, Vasile Blaga és Monica Macovei, de Ion Iliescu már csak 9,3 százalékon áll. Elena Udrea népszerűsége alig haladja meg az öt százalékot, a sort Kelemen Hunor folytatja 4,1 százalékos indexszel, őt Tőkés László követi 3,2 százalékkal. (Adevărul) FELÉLEDT AZ EREKLYEMÚZEUM. Újra állandó kiállításon tekinthetőek meg az Arad megyei múzeumban az egykori Ereklyemúzeum tárgyai. Az Ereklyemúzeum egy 1867-es felhívás nyomán, országos gyűjtés eredményeként jött létre Aradon. Az 1893. március 15-én megnyitott múzeum gyűjteménye a szabadságharc vértanú tábornokainak személyes tárgyai mellett több mint 17 ezer, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéből származó tárgyi emléket és dokumentumot tartalmaz. A budapesti Nemzeti Múzeum valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848–49-es gyűjteménye után az aradit tekintik a korszak legjelentősebb gyűjteményének. A kiállítás túlélte a román közigazgatás bevezetését és a második világháborút, csak 1956 után kezdték fokozatosan ritkítani, mígnem 1974-ben, Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának megerősödésekor a raktárak mélyére száműzték. Az Ereklyemúzeum anyagát az aradi múzeum szakemberei 2009-ben és 2010-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeummal és a Budapesti Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal európai uniós támogatással katalogizálták, restaurálták és foglalták gyűjteménybe. A csütörtökön megnyílt kiállításhoz a múzeum egyelőre nem tud magyar nyelvű tárlatvezetést biztosítani. (MTI) A BBTE A LEGJOBB ROMÁNIAI EGYETEM. Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet. A The Times Higher Education World University Rankings 2015–2016 800-as rangsorába még három romániai felsőoktatási intézmény került be: a jászvásári Alexandru Ioan Cuză Egyetem, a Bukaresti Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A világrangsor összeállítása során 13 kritériumot vettek figyelembe, és ezek közül a legfontosabbakat öt főbb mutató köré csoportosították: az oktatási tevékenység minősége, tudományos kutatás, idézettség, nemzetközi perspektívák, az üzleti környezettel való kapcsolatok. A tekintélyes lista első helyezettje egyébként a Kaliforniai Műszaki Egyetem, majd sorban az oxfordi, stanfordi, cambridge-i, massachusettsi és a harvardi egyetem következik. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.László Attila: Lelkemhez a kóruséneklés állt legközelebbLászló Attila karnagyot nem valamilyen kerek évfordulóján kerestem meg a fél évszázadot felölelő visszapillantó beszélgetésre. Bár szerettem volna, hiszen több mint három évtizede az ő karnagyi beintésére figyelve fertőzött meg – egy életre – a karéneklés vírusa, de a háromszéki (és nem csak) „karnagyok karnagya” nyolcvanadik születésnapján nem jött össze a beszélgetés. Most, amikor az általa alapított kórus kerek, 35. évfordulóját ünnepli – ez alkalomból ma este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban jubileumi hangversenyt tartanak –, be kell látnunk: a dolgok néha maguktól is alakulnak. Hiszen László Attila valójában összenőtt azokkal az együttesekkel, amelyeket szervezett, átvett vagy éppen létrehozott, összenőtt a háromszéki kórusmozgalommal, így sokkal találóbb, ha – a magunk módján – egyik „gyermeke” születésnapján köszöntjük. Nem díszes bokrétával, hanem fél évszázados munkája néhány állomásának felelevenítésével. Tanító és zenetanár – Székelykeresztúriként hogyan kerültél Háromszékre? –Felmenőim révén háromszéki is vagyok, egyik nagyanyám lécfalvi születésű. A tanítóképző, majd a zenepedagógiai főiskola elvégzése után, 1968-ban hívtak ide, a művelődési bizottsághoz. Daróczi Ferenc győzött meg. Akkor éppen a szentegyházi líceumban tanítottam, egy tizenhárom tagú zenekart s három kórust hagytam ott, a munkáskórus százhúsz tagú volt. De Feri akkor a propagandaosztályon a tömegkultúráért felelt, csodálta, hogy négy év alatt mit sikerült összehoznom, és meggyőzött, jöjjek el, mert itt nem volt zenei szakember. Lakást adtak, tárt karokkal vártak. – Hogyan kerül egy tanítóképzőt végzett ifjú a zene közelébe, olyannyira, hogy főiskolát is végez? – A családban is jelen volt a zene, édesapám kántortanító volt. Én földrajz-geológiára készültem, de közben besoroztak, tiszti iskolába akartak vinni a képző után, én viszont nem akartam katona lenni. A képzőben már kórust vezettem, zenéltünk. Kis, hétosztályos iskolákban tanítottam, zenét is, Ülkében, Vágásban, Vargyasra vittek, a pártelvtársak mindig mondták, hogy hol van szükség kórusra. Mindenhol igyekeztem legalább egy kis kórust összehozni. Közben Marosvásárhelyen Nagy István vezetésével nyári karmesterképzést tartottak. Két évben egymás után részt vettem, ott biztattak, hogy menjek a főiskolára. De már akkor családos voltam. Tartományi ösztöndíjat kaptam, 60–64-ben kijártam a zenepedagógiát Kolozsváron. Abban az évben 112-en végeztünk összesen az országban, mehettem volna Craiovára, más nagyvárosba, én a Hargita tetejét választottam. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk – Milyen lehetőségek vártak Szentgyörgyön, mi volt a feladatod? – Hat évig voltam az Alkotások Háza igazgatója, húsz évig a szemerjai négyes iskolában tanítottam. Azzal kezdődött, hogy a nagy múltú kórustalálkozókat újraindítottuk. Az Alkotások Háza volt a tömegkultúra, ma úgy mondanánk, a közművelődés intézménye. Hozzánk tartoztak a műkedvelő kórusok, színjátszó csoportok, tánccsoportok. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk, így jártam falura, a régi tanító bácsikat felkerestem, az énekeseket felkutattam, biztattam, ha nem tudnak egyebet, népdalt énekeljenek. Kérdezték, énekelhetjük-e a Pünkösdi rózsát, mondtam, igen, de nem mindegy, hogy melyiket. Szépek a nóták, ezek is a mieink, de zenei anyanyelvünk a népdalokban él. – Milyen állapotban voltak akkoriban például az egyházi kórusok, működtek egyáltalán? – Működtek, de titokban, templomban, temetéseken énekeltek. Az államosítás után, amikor a kántortanítóknak választani kellett, hogy vagy a katedra vagy a templom, az egyházak énekvezérek nélkül maradtak. Amikor elindultam, hogy felkutassam a kórusokat a megyében, összesen három működött: Baróton, Kézdivásárhelyen és Zágonban. Két év múlva, 1972-ben a híres zágoni kórustalálkozón már harminc kórus énekelt. De más helyen is két-három együttessel szerveztem sorra a kórustalálkozókat. Megszállottan csináltam, a lelkemhez nagyon közel állt. De nemcsak kórusokat, hanem karnagyképzést is szerveztünk, szakembereket hoztunk ide. Árkoson tartottuk a híres erdélyi karnagytalálkozókat, igaz, csak kettőt sikerült megszervezni, mert ’72-ben betiltották. A magyar karvezetők egyhetes találkozójának akkora híre ment, hogy még Kanadából is jelentkeztek. A központi pártbizottságtól, a propagandaosztálytól jöttek le, Sylvester Lajossal kettőnket fekete kocsival vittek az itteni pártbizottsághoz. Szeparatizmussal, sovinizmussal vádoltak, fasisztának, horthystának, mindennek lehordtak. Az volt a bajuk, hogy külön magyar karvezetőket képeztünk. Mi mondtuk, hogy a zenei anyanyelvünk nem egyforma, csak ezért szerveztük külön, ha kell, megtartjuk a románoknak is, de együtt nem lehet. Akkoriban én vezettem a bodzafordulói női kart is, két-három román kórus volt a megyében. Nem tágítottak, fel kellett oszlatni a tanfolyamot, pedig itt volt tizenkét kolozsvári, vásárhelyi professzor, Szabó Csaba, Zoltán Aladár, Jagamas János, az erdélyi zene krémje, és több mint száz karvezető egész Erdélyből. Karmesteri pálca – Ez idő alatt, ha jól értem, nem közvetlenül a karmesteri pálcát, hanem a mozgalom szervezésének karmesteri pálcáját használtad... – Igen, de 1972-ben Ferencz Jenő bácsitól átvettem a Magyar Férfidalárdát. Folyamatosan én vezettem a nagy múltú, 1921-ben alapított együttest, tavalyig, amikor átadtam Jakab Árpádnak. Trianon után alakultak újra sorra az erdélyi városokban a férfidalárdák, akkor jött létre a Romániai Magyar Dalosszövetség, alapítólevelében benne áll, hogy oltárt építünk a magyar dalnak. Aztán ’48-ban mindent betiltottak, elvették a dalosszövetség több székházát, villáját, betiltották a kórusok működését is. Helyettük kötelezték az embereket a munkahelyen, gyárakban, szövetkezetekben, hogy a pártnak, az elvtársaknak énekeljenek. Igaz, ’56-ig még itt-ott énekeltek. Aztán csend lett. Török Sándor bácsi az ötvenéves évfordulóra összeszedte a régi tagokat, s engem keresett meg. ’72 januárjában végül megszerveztük az évfordulót. Sándor bácsi hozta írásban a kórustörténetet, azt átírtam, hogy szalonképes legyen, lefordítottam, s az ünnepségre elővették a zászlót is. – Miért hagytad ott az Alkotások Házát? – Ebben az időben már a nagy nemzeti fesztiválok zajlottak, kezdték ellenőrizni a repertoárt, köteleztek, hogy nyolcvan százalékban román kórusműveket, sőt, dicsőítő dalokat énekeljenek a kórusok. A szeku folyamatosan ellenőrzött. Például egy kottás kiadványban, amelyet Zoltán Aladár szerkesztett, az Összecsengő szólamokban már a spaltokat néztük, s a szolgálatos észrevette, hogy csak magyar szöveg van benne. Le kellett fordítani, de csak a magyar szöveg alá lehetett betenni a románt. Nagy cirkusz lett belőle. Király Károlyt ’72-ben menesztették, Sylvestert ’73-ban a színházhoz tették, ők mondták, hogy én maradjak, mert a közművelődésben még lehet valamit csinálni. Hát még egy évet maradtam, de nem tudtam elviselni, hogy nagy politikai rendezvényeket kellett szervezni, ott vezényelni, mozgatni az embereket, akik velem együtt utálták az egészet. S a pénzeket is megvonták, a kultúrbizottságtól kellett kunyerálni költségvetést egy-egy rendezvényre. Kérvények, beszámolók. Nagyon meguntam. Meghirdettek a négyes iskolában egy zenetanári állást, egyes fokozatom volt, megpályáztam, kineveztek, s bár Stanca elvtárs nem akart engedni, átmentem. – Közeledünk a nyolcvanas évekhez, a „mi” időnkhöz. Hogyan is alakult a Cantus Firmus? – Jakab Erzsébet kolléganőm biztatott, s hozta is az énekeseket a tanügyi szakszervezet női karából, mert ott nem szerették. Látták, hogy a férfikórusban egyebet is énekelünk, nem csak a Partidul, Ceauşescu, Româniát. Hozták a fiatalokat, így találkoztunk először 1980. október 2-án vagy harmincan a művelődési házban, de egy évig a Dózsa György Klubban próbáltunk. ’81-ben a férfidalárda évfordulóján mutatkoztunk be, itt volt Birtalan József, s azt mondta: jól csináljátok, folytassátok. Szépen haladtunk ’83-ban Kolozsváron már országos harmadik díjat, ’86-ban Szebenben első díjat nyertünk, de ezeket a sikereket már sokan ismerik. – Mennyire volt megkötve a karmester keze a nyolcvanas években? – Nagyon figyeltek, a repertoár szempontjából ellenőrzés alatt álltam, a műsorfüzetbe lefordítottuk a szövegeket, de legtöbbet magyarul énekeltünk. Persze, volt kötelező penzum, még román ruhába is akartak öltöztetni. Két női tagot sikerült meggyőzni. A repertoárt mindig én állítottam össze, s olyan jólesett, amikor Kelemen Antinál, Rétyen vagy máshol kitörtünk a hámból. Mulattunk is sokat, jó hangulat volt, hát emlékszel. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a létszám hatvan fölé emelkedett, az énekesek önként jöttek. Minden megváltozik – S akkor jönnek a kilencvenes évek, megváltozik minden... – Végre a zenei kultúránk igazi gyökereihez nyúlhattunk, egyházi énekeket vettünk be a repertoárba, zsoltárok, dicséretek, feldolgozások. Elsődlegesen a magyar, de az egyetemes zenekultúrából válogathattunk. Néhány évig, ’95–96-ig ment is minden, aztán jött a piacgazdaság, a rohanás. Egyre kevesebb volt az idő a kultúra művelésére, főként a fiatalabbaknak. A másik, hogy az egyházak is elkezdtek szervezkedni, jobb hangú tagjainkat elcsábították. Ha úgy tetszik, „hangelszívás” történt, ami természetes dolog, de közösségünk zsugorodott, s ez lelkileg megviselt. Új közösségek jöttek létre, de a régiek kárára. Később aztán hál’ istennek, az iskolákba fiatal zenetanárok kerültek, az egyházaknál is szakemberek az együttesek élére, újjáalakultak a kórusok, volt utánpótlás. Jelenleg nagyon sok jó kórus működik a megyében. Sepsiszentgyörgy mára egyértelműen kórusnagyhatalommá vált. Erdély-szinten mindenképpen. A sok jó kórus mellett nemzetközileg elismert kamarakórusaink vannak. – Apropó, mint a műkedvelő kórusok vezetője, soha nem merült fel benned, hogy irigyeld a többnyire zenetanárokból álló „fél profi” kamarakórusokat, például a Vox Humanát? – Soha, hát Szilágyi Zsoltékat annak idején én is biztattam, hogy álljanak össze énekelni, én írtam az első cikket a fellépésükről. Eszembe sem jutott, hogy rivalizáljunk. Ti, szakmátok folytán más színvonalat képviseltek, mi a jó értelemben vett műkedvelők vagyunk, jó hangú, de zenei képzettség nélküli emberek állnak össze énekelni. Ide azért jönnek, hogy közösségben legyenek, ahol a zene által lelkileg, érzelmileg kapnak többet, mint máshol. Ha volt némi hiányérzetem, amit meg is jegyeztem, az arról szólt, hogy a kamarakórusok repertoárjukban kissé háttérbe szorították a magyar zenei kultúrát. Megélni a zenei anyanyelvet –Kevesen tudják, hogy zeneszerző is vagy... – Zenét írtam, mert sokszor nem volt, amit énekelnünk, be voltunk zárva. Az ember hozzáfogott, harmonizált, verseket zenésített meg. Például Farkas Árpád Hároszéki piros párisát. De inkább hobbiszinten, belső indíttatásból és kényszerből, nem tanultam zeneszerzést, inkább dalokat írtam, amelyeket átültettem kórusra. – Hogyan összegeznéd közel fél évszázados, a körülmények folytán hullámzó karnagyi pályádat? – Én szolgálatnak veszem, a közösségek zenei nevelése érdekében. Ez volt elültetve belém már a tanítóképzőben, Mátyás Feri bácsi megtanította, hogy szeresd zenei anyanyelvedet, s éld is meg. S ez a megélés állandó közösségeket kíván, ahova mentem, mindig összehozta a embereket. Ferencz Csaba Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 3.Irodalmi-zenés előadásÉn sem volnék, ha nem volnál… Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt. Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő. Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében. "Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét. Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek. Felemelő közösségi élmény volt! Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Fesztiválok és tanévnyitóZajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét. Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában. Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.) A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróvalErdélyi svéd "szerelem" – A minap újból beleolvastam a Viselkedjünk című, 1988-ban megjelent illemtankönyvébe. Annyira fontos ez a könyv – nemcsak fiatalok körében –, hogy most, a harmadik évezred elején tanítani kellene Európa magyar iskoláiban. – Azt hiszem, az e kis könyv nyomán született Illemszótár című könyvemben megfogalmazott ajánlás maradandó megállapítása az érdekes: "Ez a könyv nem kívánja a szájbarágós pedagógia gyakorlata szerint szabályokba szorítani a helyes viselkedés mikéntjét. Különben is ezeket a szabályokat az eddigiekből okulva mindenkinek saját magának kell kialakítania. Az illemben csak a jól viselkedni kész egyén jóérzése az állandó. Jóérzésből pedig mindenkor a megfelelő viselkedési szabályok is kialakíthatók. A szótár ehhez nyújt segítséget, támpontot, példát és sok hasznos ismeretet. A kényelmeseknek és a megcsontosodott illeműeknek nem ajánljuk ezt a könyvet. Hiábavalóan ne költsék erre a pénzüket. A változó időben a változtatás egyben jobbítás. A viselkedéskultúrának is új alapokról indulva kell javítania nem éppen dicséretes emberi kapcsolatainkon". – Első kötete, amire felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók körében, a Köszönöm, jó vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás sorozatban. Miről szól a kisregény? – Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársony leplet. Volt egy rövid fél esztendő, a kurblivassal élre került és biciklitolvaj csicskása uralkodásának váltása idején, amikor a vásárhelyi Igaz Szó, majd Kacsó Sándor jóváhagyásával a Forrás sorozat könyveinek máig legnagyobb példányszámával megjelenhetett. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették meg, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől. Később sem engedték meg, hogy a Forrás-nemzedék valamelyik csoportjához soroljanak. Nálunk figyelmen kívül hagyták. Megelégedtem Ruffy Péter és Illyés Gyula dicséretével. Legutóbb Kántor Lajos méltatása jelentett némi elégtételt művem elhallgattatásáért. – Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről! – Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható. SUMMA – A Boldog utcán innen. Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy "nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet" és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban csak románul tudtam, egy öregasszony vigyázott rám. Apámmal lakva akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a tengeri csatornánál vezettem elektromos exkavátort és a tervezőirodán műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak. – 1958–68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa, s tíz év után otthagyja a lapot, hogy fél évig a Helyiipari Vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést? – Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságíró-igazolványomat a titkárnő asztalára, és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a Helyiipari Vállalatnál. – És eközben elvégzi a bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán… – Az újságírást második szakmámnak tartva, az 1960-as évek elején végeztem főiskolát. A magyar nyelv és irodalom szeretete és romántanárom biztatására, aki román nyelven írt karcolataimért biztatott, iratkoztam be a Pedagógiai Főiskola román–magyar nyelv és irodalom szakára. Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem. – Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője, két éven át, az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak "szabad kezet" akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok? – Napilapnál művelődési rovatot is vezettem. Innen bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem, és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a Megyei Könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál. – 1970-től közel két évtizeden át meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak, az Ifjúmunkásnak. Ezután új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését, hogy az apró magyarok is részesüljenek a "szeretett nagyvezérünk" iránti éljenzésből, de ugyanakkor – kellő zsurnalisztikai rátermettséggel – a valós értékeket, a gyermekeknek szánt, politikamentes irodalmat, képzőművészeti alkotásokat is be kellett vinni a laptestbe… – Cseke Gábor felfelé buktatása után a magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amibe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta, már mint a nevelési rovat vezetője, elhallgatott történelmünkről is írtam riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet írni. A Szülőföldtől távol című riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy Cseke Gábor saját pártkönyvem mellé tette a sajátját. Az aktivista főszerkesztő fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra akart bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz. – Kik voltak azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk? – Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazáson kerültem ismeretségbe. Edgár később, amikor a Donát negyedbe költöztem, tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségben való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításában. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrég elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a szekuritátét is szolgálnia kellett. Nem tudok megbocsátani a besúgóknak. A csoport (klikkek), ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja. – Hogyan emlékszik a ’85-ben beindult megszorításokra, amikor nemcsak a sajtóban, de az élet minden területén "húztak egyet" a csavaron, a legrafináltabb módszereket vetették be, hogy biztosítva legyen szeretett hazánk "felvirágoztatása"? Egyik elokvens példa Huszár Sándor eltávolítása A Héttől, azzal az ürüggyel, hogy egy kép fejjel lefelé jelent meg nyomtatásban. Nyilván, nem ez volt az első, sem az utolsó "kitaláció"… – A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy a rendszerváltás küszöbén állunk. Főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki. Feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek a feladatnak, a Huszár sorsára került. De ezt a módszert már előbb sikerrel használta Kovács Andor főszerkesztőm. Mezei Jocót, mert tisztafejként nem láthatta, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta a főnöknek: nem ért a képzőművészethez. – A ’89-es változást követően, önkéntes újraszervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, ami manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata a Céhnek? – A Céh újraindítását mostanában is említettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is. Mert az ESZC olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amit kár nem folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem, és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelését semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Azt hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle, rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani. – 1995 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, svéd-magyar unokái nevelése végett, de végül ebből hosszabb "svéd szerelem" következik. Miért hozta azt a döntést, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető- ápoló magyar kolóniában tölti le? – Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halálát követően, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, fél magyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: megalapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című, skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd-magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, és a nemzetközileg elismert diplomája még inkább feljogosítja arra, hogy a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja legyen. – Aki svédországi éveit és munkásságát követi, annak az a véleménye, hogy csöppet sem vett vissza a kolozsvári-bukaresti életritmusból, sőt, igenis, belekapcsolt… Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt 20 évről? – Lassan befejezem önkéntes küldetésem. Az Ághegy (https://aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 lapszámát tíz vaskos kötetbe foglalt antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve, anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (https://magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegyet pedig, mert nem találtam olyan embert, aki szerkesztését és szervezését ellenszolgáltatás nélkül végezné, visszahelyezem eredeti helyére, mellékletként fog megjelenni. – Több írószövetségnek s a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk? – Magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az "alagsorokkal" kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataimat szervezeti szabályzatban azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék. – Több verseskötete jelent meg kérem, sorolja fel ezeket. Várhatunk-e újabb Tar Károly- versválogatást? – Remélem, hogy az Est című versgyűjteményem mielőbb megjelenik. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kis példányszámban kiadtam néhány könyvemet: SUMMA – A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh (emlékkönyv), Pánik (regény), Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt (regény), Tar Károly Titoktára (publicisztika), Kedves könyveim könyve (könyvismertetők, esszék, regények színhelyén), Itt és ott (versek és képek), Száraz oázis (négy színjáték), Ami eszembe jut (kisprózai írások), Est (versek). – Ha holnap kérnék/sugallnák, hogy térjen vissza Erdélybe, megtenné? – Már javasoltam az Erdélyi Szépmíves Céh újraindítását, amennyi eszem és jóindulatom még akad, a feladatot a következő évtizedben is vállalnám. Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Az otthonosság gyökereiA kötet borítóján olvassuk: "Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és betlehemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel". Így válik közérthetővé az új könyv címének metaforája. Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás- monográfiája már az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, ezt a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Követték: az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötetek 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székely kapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőágállítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép- erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig tág sávban vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el. "Akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukban is van kedvük játszani, szeretnek, akarnak és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is – , máskor bohóckodva ’űzik az eszüket’, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, amikor az embereket nem fogja a figura, nem tudunk vagy nem merünk játszani, elveszítjük homo ludensi minőségünket." Aki így ír, száz gyökérrel kapaszkodik szívósan az erdélyi tájba, a székely-magyar falu világába. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: "A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nemcsak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nemcsak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket, és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne". Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is "cselekvő részesévé" válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számba vett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: "A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert". Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskola tanára, néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (több mint 200) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktatói munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye hat kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, - kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. A kötet szerkezetét azért is hasznos ismertetni, mert ezzel a szerzői művet minden oldalról felmutató kaleidoszkóp jellege mellett az egymást követő nemzedékek pontos tájékozódását, szakmai eligazítását is szolgálhatjuk (zárójelben a fejezet írásainak címe és a megjelenés éve): Szülőföldön, Sóvidéken (A kapuban 1998, Füttyögtess, András! 1988, Asszonyszínház Alsósófalván 1987, Siklódi, Jávorfa muzsika 1987, Pálpataki lakodalom 1998, A gúzsszekér. Sóvidéki leányok cselédsorsa 1984, A sóvidéki székely harisnyáról – Miben is jártam? 1985, Harisnyaszabók mestersége 1987, Búcsú a székely harisnyától? 1992), Eklézsiakövetés a székely "protestáns Szentföldön" 1992, Szomszédolás néprajzi tájakon (Murokország belső térképe 1991, Magyarok és cigányok Karácsonyfalván 1997, Királynékeresőben a Bucsin-tetőn innen és túl 1999, Pünkösi virágozás a marosszéki Mezőségen 1988–1999, Marosszék – néprajzi táj és kulturális régió 2008, A Mezőség néprajzi körvonalai és belső tagolódásának kérdései 2007) Népszokások életvilágában (Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében 1994, Három nap maszkuravilág Ditróban 1993, Csutakhúzás a Nyárádmentén 1995, Farsangtemetés a Sóvidéken 1982–1992, Kalendáris szokások Siklódon 1993, Egy székely betlehemes játék halála és feltámadása 1993, Állandó és változó a marosszéki húsvéti szokásokban 1980–2007) Elődök nyomában (A költészet szentegyházában. Petőfi az erdélyi népi kultúrában 2010, A kalendáriumi népszokások gyűjtésének és kutatásának kezdetei Székelyföldön – A néprajzkutató Kriza János 2014, A farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok kutatása a magyar folklórban 2007). A könyvet gazdag képanyag dokumentálja. Az V. tábla fekete-fehér képei archív felvételek, a VI. táblán Elekes János fotója, a többi (színes) felvételt a szerző készítette. Barabás László: Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 A Kapun belül, kapun kívül c. kötetről Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Aradi Magyar NapokHelytörténeti beszámolók a csikysekkel Második alkalommal szervezték meg az Aradi Magyar Napok keretében – a Szabadság-szobor Egyesület Napján – pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az Ifjú helytörténészek találkozóját. Az esemény címe inkább csak szimbolikus, hiszen nem igazi helytörténészekről van szó, hanem diákokról, pontosabban Arad megyei magyarul tanuló diákokról, akik pedagógusaik felkészítésével helytörténeti tematikájú dolgozatokat mutattak be. A diákoknak – összesen hét iskola jelentkezett – egy, az iskolájuk életéből kiragadott történetet vagy a települések híres szülötteinek életútját kellett bemutatniuk. A dolgozatokat egy csokorba kötötték, és Lehoczky Attila történelemtanár koordinálásával, az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával egy második kötetet adtak ki Emlék a szülőföldről címmel. Ezt a kötetet egyébként az előadáson is bemutatták. A találkozón Lehocky Attila tanár köszöntötte az egybegyűlteket, majd Király András államtitkár, a Szabadság-szobor egyesület elnöke a rendezvény fővédnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Hangsúlyozta, a magyarság igazi feladata megmaradni magyarnak, ezt pedig nem elég csak hangoztatni, hanem tenni is kell érte. Ebben elsősorban a szülőknek és az iskolának kell szerepet vállalnia, továbbá minden olyan intézménynek, mely igyekszik „nem propagandisztikusan” megértetni a jövő nemzedékével, mit jelent tagja lenni egy közösségnek. A szervezők elmondták, a rendezvény célja megismertetni másokkal is szülőföldünket, illetve felidézni mindazokat az embereket, akik áldozatos munkájának köszönhetően a szórványközösség tagjai ma is magyarként élhetnek szülőhazájukban. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 3.Állandó kiállítás nyílt az Aradi Ereklyemúzeum kincseibőlVégre ezt is megértük! 2015. október elseje bizonyára emlékezetes dátumként marad meg az aradi magyarság, de a megyei múzeum legújabb kori történelmében: a múzeum történelmi részlegének is helyet adó Kultúrpalota második emeletén megnyílt az egykori Ereklyemúzeum gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás. A három terem mintegy 130 tárgyat mutat be a közönségnek, ami töredéke ugyan az egykori hatalmas anyagnak, mégis nagy lépés az eddigiekhez képest. Mint ismeretes, az 1960-as években erősen megnyirbálták, majd a hetvenes évek „kulturális forradalmában” majdnem teljesen felszámolták az 1848–49-es magyar forradalom Aradon kivégzett mártírjainak emlékét is őrző kiállítást. Tegnapelőtt ígéret hangzott el arra, hogy a jövőben még nagyobb teret, helyet kap az ereklyemúzeum. A rendezvényt Peter Hügel múzeumigazgató nyitotta meg. Elmondta, hogy a mostani állandó tárlat megnyitása része a múzeum teljes kiállítási rendszere, a múzeumok városunkbeli jelenléte és szerepe újragondolásának. Egyszermind bejelentette a részleg bővítésének szándékát. Gheorghe Falcă polgármester visszatekintéssel kezdte. Városunknak, mondta, nagy hiányosságai voltak az infrastruktúrával kapcsolatban, ami arra kötelezte a városvezetést, hogy több területen dolgozzon az utóbbi években. 2000-ben a gazdasága „nyikorgott”, ma Arad egy 74 ezer munkahellyel rendelkező város, 1 százalékos munkanélküliséggel. 2015-ben a közigazgatás négy nagy irányban tevékenykedik: beruházás a kultúrába, nevelésbe, egészségügybe és a zöldövezet fejlesztésébe. „Dolgozunk a jövő évi költségvetésen, ami Arad számára fontos dolgokat akar megvalósítani. Például a Teba átvételét – egyrészt mert ipari örökség, másrészt mert helyet biztosít a múzeumnak kollekciók elhelyezésére. 2015 a nagy év, amelyben Arad megkapta, dokumentumokkal, száz százalékban az aradi várat, amelynek azonban még várnia kell arra, hogy civileket fogadjon, mert előbb a gáji kaszárnyát kell befejeznünk, aztán nekilátunk annak feltérképezéséhez, hogy miként mutasson ez a vár. Szép múltja van, és készülnünk kell arra, hogy bebútorozzuk Arad múltjával, készülve az Arad, Európa Kulturális Fővárosa időszakra is” – mondta. Megemlítette: azt hiszi, 2000-ben az első román tisztségviselő volt, aki koszorút helyezett el a vesztőhelyi obeliszknél, s akkoriban az újságok egy része azt írta: nem lehet, hogy egy móc ilyet tegyen, és hogy politikai karrierje befejeződött. „Az önök segítségével a karrierem nem fejeződött be, sőt felfelé ívelt, mert ugyanazon értékekben hittünk. Ennek a városnak szép és gazdag a történelmi múltja, amit be kell mutatni azoknak is, akik nem értenek egyet vele. Ami tettünk és teszünk, az, hogy felmutassuk e város értékeit. 2004-ben, amikor polgármester lettem, megpróbáltam megtanulni Arad történelmét. Ez alkalmat adott arra is, hogy sikerüljön az eddigi rejtett és értékes dolgokat a felszínre hozni. Köszönöm Önöknek, s annak, akivel már 12. éve együtt dolgozom, Bognár úrnak, aki ma ünnepli születésnapját. Együtt kívánjunk neki boldog születésnapot” – fejezte be a polgármester. Bognár Levente, Arad alpolgármestere (aki épp Gyuláról tért vissza, ahol jelen volt a Salacz Gyula szülőházán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásán), megköszönve a jókívánságokat, hangsúlyozta: a mai nap valamennyi aradié is. „Egy különösen fontos pillanatot élünk át, a városi élet normalitásáét. Azt hiszem, ez az értékek napja”, mondta, és – „a város kultúrájáért, kulturális örökségéért ideiglenesen felelő tisztségviselőként” köszönetet mondott mindeninek, aki a kulturális örökség megőrzéséhez és ápolásához hozzájárult. Az egykori ereklyegyűjteményhez kapcsolódó gyermekkori emlékeit felelevenítve hangsúlyozta: „Végre, egy elég hosszú és kegyetlen korszak után, amikor az értékeket száműzték Arad kulturális örökségéből, többekkel együtt, akik európai módra gondolkozunk, sikerült újra értékesítenünk azt, ami érték. Amikor a kulturális fővárosról beszélünk, számunkra nagyon fontos, hogy ezek az értékek, amelyek Arad értékei is – Arad az összes nemzeti kisebbség, etnikai és vallási közösség által is létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége – érvényre jussanak. A polgármesterrel és Hügel úrral folytatott számos beszélgetés során is elmondtam: ez a továbbiakban vonzási pont lesz a turisták számára, és ezáltal is felépíthetjük a kölcsönös elismerés városát, egy modern, nyugati várost” – fejezte be beszédét, amelynek utolsó mondata magyarul hangzott el: „örülök, hogy elértük, s eljutottunk ide, hogy ezt ma közösen is megünnepeljük”. A Pro Identitas elnöki minőségében jelen volt Faragó Péter beszédét így kezdte: „A mai nap nagyon különleges Arad, és minden lakosa számára. A megyei múzeum állandó kiállításának megnyitása lehetővé teszi városunk e történelmi kincsének bemutatását. Meggyőződésem, hogy a megyei múzeum büszke lehet ezekre a kincsekre, amelyek növelni fogják vonzerejét. E kollekció darabjai múltunk tanúságtételei, szükségszerű volt, hogy láthassák és tanulmányozhassák az érdeklődők. Mától megvan a lehetőség, ezért minden közreműködőnek – helyhatóságnak, a múzeum szakembereinek, és megkülönböztetett módon Peter Hügel igazgatónak – köszönetet mondok”. Magyar nyelvű beszédében Faragó Péter többek között elmondta: számára ez a 2015. év Aradi Magyar Napok legfontosabb, leginkább várt eseménye. „A kommunizmus soha, sehol nem hozott jót, ennek az intézménynek a pincéjébe száműzte az ereklyéket. Az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezésére páratlan gyűjteménnyel gazdagodott az aradi múzeum. Most abban a Kultúrpalotában vagyunk, amelyet azért is építettek meg elődeink, hogy ennek a kincsnek méltó helye leszen. Mától ismét láthatóak, és mától magyar, román és bárki eljöhet megcsodálhatni őket. Az ereklyemúzeum a 48–49-es szabadságharc Aradon kivégzett 13 mártír tábornokának állít emléket. Bízom benne, hogy a következő generációk már szabadon látogathatnak ide, tanulva ápolhatják a múltat, őrizhetik történelmi értékeinket, emlékeinket.” A hivatalosságok után szót kapott Felicia Oarcea muzeológus, a kiállítás rendezője is. „Az aradi kulturális értékek felkarolásának szándéka egy román–magyar együttműködéshez, a határon átnyúló HURO programhoz vezetett. (Ennek eredményeként jelent meg egy nagyszerű album és repertoár az aradi ereklyemúzeum kincseiről – szerk. megj.) A mostani állandó tárlat 130 körüli kiállítási darabot mutat be, a relikviagyűjtemény, mint tudjuk, több mint 17 ezer darabot ölel fel. Kezdetnek emlékezetesebb darabokat állítottunk ki, fehér- és tűzfegyvereket, amelyeket honvédek, a forradalom kiemelkedő személyiségei használtak – közülük kiemelném Török Gábor polgármestert, Dimitrie Halca alpolgármestert, az 1949-es februári harcokban kitűnt Asztalos Sándort. Nem utolsósorban – az első teremben – látható a későbbi polgármester, Salacz Gyula portréja, atillájával és kardjával együtt. Hasonlóképpen láthatók Kossuth Lajos és a tábornokok néhány személyes tárgya, amelyek a múzeum „örökség” és „alap” kategóriájába tartoznak. Az előbbiek között van Kossuth pisztolya (a kísérő, valódiságát igazoló írással), amelyet személyi orvosa adományozott az ereklyemúzeumnak, Damjanich János és Kiss Ernő pisztolykészlete stb. Szerepel a 13 tábornok kivégzéséről szóló festmény, Damjanich fotelje és mankója, az urna, amelyben Leiningen tábornok szívét őrizték. Az utolsó termet főképp Arad vára történelmének szenteltük, portréknak, az aradi várban fogvatartottak által készített tárgyaknak, Somogyi József hadnagy sakk-készletének. És itt látható az aradi Szabadság-szobor makettje is. Mi, aradiak tisztában vagyunk az európai értékekkel, ezért a továbbiakban ki akarjuk terjeszteni a kiállítási felületet, legalább az egykori kiállítás terjedelmének egy részéig.” Az állandó kiállítás megnyitóján elhangzottakat – minthogy valamennyi beszédet szabadon mondták el – nem őrzi majd meg dokumentum, ezért is idéztem valamennyiből hosszabban. A nézők többségét azonban minden bizonnyal jobban érdekli a kiállítás, amely most, az aradi vértanúk kivégzése előestéjén még időszerűbb. A néhány fotó legfeljebb ízelítőként szolgál – ezt a kiállítást alaposan meg kell néznie mindenkinek, aki a múlt iránt érdeklődik. Reméljük, az iskolások sem hagyják ki. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 3.Bosszúhadjárat az RMDSZ ellen,,Az RMDSZ a kormány ellen szavazott a parlamentbe benyújtott bizalmatlansági indítvány során és két napnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy megkezdődjön tisztségviselőink leváltása. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának éléről Laczikó Enikő államtitkárt leváltották, annak ellenére, hogy ezt a hivatalt RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor kormányon vagy ellenzékben voltunk, hiszen sikerült elismertetni a mindenkori jobb és baloldali kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére” – nyilatkozta pénteken délben Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 3.Művelődés/szeptemberA Kultivál elnevezésű Kárpát-medencei ifjúsági fesztivál esélyeit latolgatja vezércikkében Dáné Tibor Kálmán. A Közösség rovatban P. Buzogány Árpádnak a szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjével, id. Haáz Sándorral készített interjúja, valamint Katus Józsefnek a nyugdíjasok hasznos és kellemes időtöltésével kapcsolatos írása olvasható. A Kibeszélőben Laczkó Vass Róbert beszélget Lukács Csaba világjáró riporterrel. A Galéria rovatban Szabó Attila a kalotaszegi alkotótábor friss albumát méltatja, az Enciklopédia rovatban Kovács András művészettörténész professzor az erdélyi Mária-kultuszról értekezik, Kovács Levente pedig az erdélyi gombfocizás történetéről cikkezik. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 3.Elhunyt Mazalik Alfréd tanár, volt RMDSZ-es parlamenti képviselőFájdalommal és együttérzéssel közöljük mindazoknak akik ismerték a tanár urat, hogy Mazalik Alfréd életének 88. évében hosszú betegség után távozott az élők sorából. Nyugodjon békében! Mazalik Alfréd Felsőbányán született 1927. november 8-án. Életpályája gazdag volt, dolgozott magyar újságíróként, szerkesztőként, pedagógusként, majd négy évig romániai magyar országgyűlési képviselőként is munkálkodott. A középiskolát Nagybányán végezte 1948-ban, majd 1952-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát. Ezt követően líceumi tanárként tevékenykedett Máramarosszigeten. Az itt megjelenő Viaţa Liberă főszerkesztője (1952-56), a Bányavidéki Fáklya helyettes főszerkesztője (1957-59), a Máramarosszigeti Napló szerkesztője (1990), a Bányavidéki Új Szó munkatársa volt. Cikkeiben Hollósy Simon és Badzey Pál festőművészek máramarosszigeti kapcsolataival foglalkozik. Az RMDSZ máramarosi parlamenti képviselője (1992-1996). Írásaiban megjelenik a városias és a magyarságára büszke Máramarossziget, amely ma már (Padányi Gulyás Béla szavai nyomán) egy „elsüllyedt világ.” Nyugdíjas éveiben is aktív volt. Cikkei rendszeresen jelentek meg a Máramarosi Hírlapban (2008), de megalakulása óta politikai elemzője is volt a Máramarosszigeti Rádió román adásának, majd a 2011-es indulást követően a magyar adás pénteki műsorának is állandó meghívottja volt. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (részlet) “Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... " Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.” Mazalik Alfréd /Felsőbánya, 1927. nov. 8. – Máramarossziget, 2015. okt. 2. nagybanya.ro/cikk 2015. október 4.Saját kormányhivatalt akarnak a székelyföldi románokA Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy, az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelik egy memorandumban, melyet szombaton fogadtak el Marosfőn (Izvorul Muresului). Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a Hargita megyei románok találkozóján – amelyen elfogadták a memorandumot – részt vett Mircea Dusa védelmi miniszter, Andrei Jean Adrian, Hargita megye prefektusa, és Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke is. A dokumentumban a Hargita megyei románok képviselői felróják, hogy a székelyföldi megyékben a helyi szinten többséget alkotó magyarok „uralkodnak" a románok fölött, és míg az „uralkodó magyar kisebbséget" a pozitív diszkrimináció eszközeivel védik, addig a román közösség „nemzeti jellege elvesztésre vagy elvándorlásra van ítélve". A memorandumban egy stratégia kidolgozását is kérik a nemzeti önazonosság, valamint az alapvető szabadságjogok biztosítására azoknak a román nemzetiségű polgároknak, akik közigazgatási egységeikben kisebbségben élnek. Azt is kérik, hogy a székelyföldi románok kulturális, vallási és más civil szervezetei a központi költségvetésből kapjanak támogatást és készüljön stratégia a térség gazdasági fejlesztésére. A memorandum aláírói azt is kérik, hogy a román állam erősítse meg jelenlétét a térségben a prefektusi hivatal, a dekoncentrált (kormánynak alárendelt) intézmények, a hadsereg és a rendfenntartó erők által „úgy ahogy az olasz állam is eljár Dél-Tirolban, az úgynevezett Székelyföld etnikai alapú szeparatizmusának a hívei által oly gyakran emlegetett tartományban" – idézte a Mediafax hírügynökség. A memorandum szerint elérkezett az ideje annak, hogy a román állam a biztató szavakon túl tényleges intézkedéseket tegyen. „A román társadalom (.) nem érti, hogy – noha törvényesen nem elfogadott – a gyakorlatban működik a magyar autonómia a térségben. A román hatóságok reakcióhiánya oda vezet, hogy a magyar közösség vezetői folytatják egy románok nélküli székelyföldi identitás kialakítását" – áll a dokumentumban. A rendezvényen felszólaló Mircea Dusa védelmi miniszter kijelentette, hogy a magyarokat képviselő szervezeteknek meg kell érteniük: nincs helye az autonómiaköveteléseknek, a kisebbségnek is be kell tartania az ország alkotmányát. „A magyarok képviselőinek meg kell érteniük, hogy nem hasznos állandóan olajat önteni a tűzre. (.) Nincs helye a területi autonómiáról szóló vitának, a román alkotmány világosan fogalmaz" – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség. A miniszter azt is megemlítette, hogy a magyar tisztségviselők tisztségeik elfoglalásakor a román alkotmányra tesznek esküt, később azonban az esküjük ellen cselekednek. MTI Erdély.ma 2015. október 4.Az autonómiáért mindennap tenni kell!Pénteken, október 2-án, Marosvásárhelyen találkozott Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel Biró Zsolt a Magyar Polgári Párt elnöke. Az informális egyeztetésen az RMDSZ részéről Péter Ferenc, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke, az MPP részéről pedig Kulcsár-Terza József MSZSF (Megyei Szervezetek Egyeztető Fóruma) elnök is részt vett. Verseny és együttműködés, a magyar szavazatok maximalizálása a cél. A felek egyetértettek abban, hogy a jövő évi önkormányzati választások alkalmával, egymás identitásának tiszteletben tartásával, együttműködésre törekednek azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya ezt követeli, de természetesnek tartják a választás szabadságának érvényesítését minden olyan esetben, amikor az nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést. Leszögezték: sportszerű megmérettetésre kell törekedni, hogy ne keletkezzenek olyan sebek, melyek a választások múltával is mérgezik a helyi közösségek életét, ellehetetlenítik az együttműködés lehetőségét. A felek megállapodtak, hogy a tárgyalásokat folytatni kell annak érdekében, hogy feltérképezzék a helyzetet és minden magyarlakta település esetében a lehető legjobb megoldás születhessen. A hivatalos megbeszélésekre várhatóan még október folyamán sort kerítenek. Az autonómiáért mindennap tenni kell! A Magyar Polgári Párt elnöke leszögezte, hogy számukra elfogadhatatlan az autonómia törvénytervezet benyújtásának halogatása, ezért arra kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget éljen a parlamenti jelenlét lehetőségével és mielőbb terjessze a törvényhozás elé a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Az MPP nem ért egyet az RMDSZ egyes politikusai által hangoztatott állásponttal, mely szerint „ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában”. Az autonómiáról mindaddig időszerű beszélni, ameddig azt meg nem valósítjuk – ez a Magyar Polgári Párt álláspontja – szögezte le Biró Zsolt. A két pártelnök péntek este Marosvásárhelyen részt vett a Maros Művészegyüttes gálaelőadásán, melyre az Idősek Világnapja alkalmából került sor. MPP Sajtóiroda Erdély.ma 2015. október 4.Jubilált az Őszi HadjáratKerek évfordulót ünnepeltek a hétvégén a szentegyházi huszárok, közelről és távolról érkezett vendégeik, és barátaik: tizedik kiadását érte meg az Őszi Hadjárat, ahol hagyományos ruhákban, lovakkal, szekerekkel tizedszer indultak toborzó-körútra. Mint minden évben, idén is felelevenítették az 1848-’49-es toborzásokat, ugyanakkor az aradi vértanúkról is megemlékeztek. „Hadba vonulók” szombat reggel. Az eseményen való részvétel egyik feltétele a korhű, vagy ünneplő ruhában való megjelenés volt. Számos hagyományőrző csapat, egyesület tette tiszteletét a rendezvényen. A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület vezette a közel száz lovasból, és több mint hatvan szekérből álló „hadoszlopot”. A szekereken több százan utaztak. Be- és átvonulási, valamint toborzási engedélyt kért Sándor Péter huszárkapitány Szentegyháza polgármesterétől. A településvezető megadta az engedélyt. Idén sem maradt el az ágyú, amely korábban a hatóságok érdeklődését is felkeltette, és vizsgálatokat, házkutatásokat tartottak miatta több személynél is. Mint látható ez egy egy fából készült ágyúforma, amelyen még kilövőnyílás sincs. Kápolnás polgármesterétől, Benedek Lászlótól (fehér lovon) is megkapták a toborzási engedélyt a huszárok, közben pedig Haáz Sándor karnagynak, a Gyermekfilharmóniai vezetőjének a hegedűje is megérkezett. Szürkületre mindenki visszaérkezett a kiindulási ponthoz, a szentegyházi templomtérre. Vacsorával, majd az érdemérmek kiosztásával és bállal folytatódott az esti program. Ha minden a tervek szerint alakul, 2016. októberének első hétvégéjén indulnak ismét toborzó körútra a huszárok és barátaik. Tamás Attila Székelyhon.ro 2015. október 4.Az egyetem napját ünnepelték a SapientiánFennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szombaton Csíkszeredában. Díjazták az oktatókat, és többek között egyetemi játékdélutánon vehettek rész a jelenlevők és a meghívott vendégek. Dávid László (fotó), a Sapientia EMTE rektora köszöntő beszédében elmondta, hogy az elmúlt 15 évben több ezer hallgató végzett és diplomázott az egyetemen, akik közül többen kiemelkedő sikerekkel büszkélkedhetnek. „Intézményünk diákjainak sikerült első, második és harmadik helyezést is elhozni európai szintű versenyekről. Olyan sapientiás hallgatók által készített filmeket is láthattunk, amelyek bevitték az erdélyi filmkészítést a köztudatba” – dicsért a rektor. Mint hangsúlyozta, 15 év rövid idő egy közösség életében. Kása Zoltán, az egyetem szenátusának elnöke felszólalásában úgy vélekedett, egy induló egyetemnek 25 évre van szüksége ahhoz, hogy igazi egyetemmé váljon, és a Sapientiának már csak az hiányzik e téren, hogy doktori iskolával is rendelkezzen. „Úgy gondolom, elég lesz ehhez húsz év is” – hangoztatta a szenátuselnök. „Nagy örömmel tölt el, hogy itt állhatok a határon túli partnerintézményünk ünnepén, annak a tudatában, hogy sikereihez talán az együttműködésünk is hozzájárult” – fejtette ki beszédében Sándorné Kriszt Éva, a budapesti gazdasági főiskola rektora. Hozzátette: bízik abban, hogy az intézmények közötti együttműködés továbbra is virágzó lesz, és okos, képzett fiatalok ezrei kerülnek majd ki az egyetemek karairól. „Akkor mondhatjuk, hogy kiváló intézmény vagyunk, ha túljelentkezés van szakjainkra. Ez részben teljesült, de még sok a teendő ebben az irányban. Egy nagyon magasztos cél katonái vagyunk. Kis lépéseink nagy lépések közösségünk megtartásában” – zárta beszédét Makó Zoltán, a csíkszeredai kar dékánja. A felszólalások után az egyetem azon oktatóit díjazták, akik kiemelkedő tudományos munkásságuk alapján arra érdemesek voltak. Molnár Rajmond Székelyhon.ro 2015. október 4.Tőzsér Józsefre emlékeztekA 69. esztendős korában, két éve elhunyt Tőzsér József könyvkiadónak állítottak emléket szombaton a csíkszeredai Petőfi utcában található Kriterion Ház bejáratánál. A szép számban megjelenteket elsőként Veress Albert elmegyógyász főorvos, az emlékplakett állításának kezdeményezője köszöntötte. Tőzsér József, mint vidám, derűlátó, életszerető és jó humorú barát maradt meg emlékezetében, akit mindig életöröm és tenni akarás jellemzett. Antal Attila megbízott polgármester megítélése szerint sokakat összekötnek a Pro Urbe-díjas Tőzsér Józseffel folytatott közös munka élményei, az ünnepi könyvnapok, könyvbemutatók és megemlékezések alkalmával történt találkozások. „Hirdesse az emléktábla Csíkszereda polgárainak, mindazoknak akik erre sétálnak: járt itt előttünk valaki. Tőzsér József egyike volt azoknak, aki alakította a közösség életét a maga eszközeivel, tudásával és hitével. Emlékezzünk és emlékeztessünk!” – fogalmazott Antal Attila. Hodicska Tibor nyugalmazott bukaresti nagykövetet négy évtizedes barátság kötötte a 2013. október 7-én elhunyt Tőzsér Józsefhez. A nyugalmazott nagykövet Pomogáts Béla köszöntő sorait tolmácsolta, ugyanakkor felidézte, hogy Tőzsér József 60. születésnapján vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kiemelkedő munkásságáért. Szarka Gábor konzul úgy véli, Tőzsér József valódi mecénás volt, akinek a hiánya a mai napig érzékelhető, űrt hagyott maga után. Nagy lendülettel, elkötelezettséggel szolgálta a magyar nemzetet. „Ne csak emlékezzünk rá, hanem kövessük is jó példáját, az erdélyi irodalom és művészet támogatását!” – kérte a jelenlévőktől a konzul. Székedi Ferenc publicista, a Kriterion Alapítvány kuratóriumi tagja emlékeztetett: 1991-ben Domokos Gézával együtt Tőzsér József hozta létre a Kriterion Alapítványt, jelentős szerepe volt abban, hogy az intézmény a későbbiekben Bukarestből Csíkszeredába helyezte át székhelyét, hogy művelődési központként itt jött létre a Kriterion Ház és a kapcsolat kölcsönös maradt, hisz az Alapítvány és nyomdája, az Alutus mindvégig támogatta kiadói elképzeléseit. Sarány István publicista a Pallas-Akadémia Kiadónál végzett titáni munkát elevenítette fel: arra a „könyves emberre” emlékezett, aki a könyvkereskedés világából érkezett a kiadói világba, és olyan céget alapított és működtetett, amely az új világ lehetőségeit kihasználva a hazai könyvtermés mintegy ötödét adta. Két évtized alatt a Pallas-Akadémia Kiadó Tőzsér József vezetésével mintegy 650 művet jelentetett meg. Tőzsér József arcképét Sárpátki Zoltán szobrászművész mintázta meg, Lázár István mérnök gondoskodott a bronzban való kiöntésről, a plakett alapjául szolgáló márványtáblát Dóczy András szobrászművész biztosította. A domborművet Kozma Mária író, Tőzsér József özvegye és a kezdeményező Veress Albert leplezte le, majd elhelyezték alája az emlékezés koszorúit. Iochom Zsolt Székelyhon.ro 2015. október 4.Matematikai Tehetségnapot tartottak CsíkszeredábanA SimpleX Egyesület szombaton tartotta a hatodik kiadását megért matematikai tehetségnapot a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban, amelyen több mint 120 versenyző mérte össze tudását. A csíkszeredai iskolákon kívül Csíkcsicsó, Csíkpálfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon és Csíkmadaras képviseltette magát. A program szervezésében a Márton Áron Főgimnázium 35 önkéntes diákja segített. A tehetségnap egy matematikai tesztversennyel indult, amelynek célja a SimpleX Egyesület tagjai által tartott évközi regionális szakkörök résztvevőinek kiválogatása. Ezt követően a résztvevők Six MaKING bajnokságban, Terc kártyajátékban mérhették össze tehetségüket vagy különböző logikai játékokat próbálhattak ki. Mindhárom foglalkozást önkéntes diákok vezették. A SixMaKING bajnokság legjobbjainak Rancz Bálint szervező adta át a díjakat, ők Egri Csongor, Albert Hunor és Péter Ákos. A Terc bajnokság legjobbjait Tankó-Gábor Tihamér és Tamási Eszter díjazta, ők Ráduly Noémi, Bartis Csongor, Bokor Andrea, Bartha Réka és Jánó Róbert – tájékoztatott Csapó Hajnalka, a Márton Áron Főgimnázium tanára. A tehetségnap a matematikai tesztverseny díjazásával zárult, minden évfolyamon a díjakat az évfolyamfelelős adta át, aki az évközi foglalkozásokat is fogja vezetni. A matematikai tesztverseny díjazottai: IV. osztályban: I. díj Benedek Márton, II. díj Balázs-Bécsi Júlia, Páll Ákos és Vezsenyi Huba; V. osztályban: I. díj Gross Erika, II. díj Gere Márk és Veress Katalin; VI. osztályban: I. díj Jánó Róbert, II. díj Bartha Laura, III. díj Afloroaei Cristian; VII. osztályban: I. díj Ördög Kinga, II. díj Péter Ákos, III. díj Szabó Balázs; VIII. osztályban: I. díj Egri Csongor, II. díj Fodor Tímea, III. díj Kristó Roland. A részletes eredmények megtekinthetők a SimpleX Egyesület honlapján. Iochom Zsolt Székelyhon.ro 2015. október 4.Istentiszteletet tartottak, himnuszt énekeltek SepsiszentgyörgyönTöbb százan gyűltek össze a délutáni harangszóra, amellyel kezdetét vette a himnuszügyben hozott kedvező döntés alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgy felújítás alatt levő főterén. A vasárnapi eseményen a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel. Ámbár az ökumenikus istentiszteleten való részvételre az RMDSZ és MPP háromszéki vezetői buzdították a sepsiszentgyörgyieket, a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával zajlott a hálaadás. Szabó Lajos, plébános hármas hálaadásnak tekintette a vasárnapi istentiszteletet. Mint fogalmazott, egyrészt a gondok levétele miatt, másrészt azért, mert az eseményen oly sokan összegyűltek, harmadrészt azért, mert „akkor és úgy lépett közbe a Gondviselő a székelyek történetébe, amikor azt gondoltuk, hogy nincs már tovább, mindent elvesztettünk”. „Hordozzuk keresztünket!” – szólított fel Szabó Lajos, aki kifejtette: nem csak a betegség és megöregedés keresztjét kell elviselnie az embernek, hanem azokat is, amelyet az ember saját magának tesz vállára. „Nagyon sokszor mástól kapott keresztet cipeltünk és cipelünk most is (…) mint amikor legszentebb imánkat, ég felé nyúló kezeinket is korlátozni akarják, nehogy énekeljük az Isten áldd meg a magyart!” – mondta Szabó Lajos. A székely szimbólumokat nem büszkeséggel, hanem a történelem hűségével kell lobogtatnunk, de vannak, akik azt akarják, hogy a kereszt nyomjon bele a rögös földbe – foglalta össze gondolatait a plébános aki kitartásra szólította fel a jelenlevőket: „ne legyünk megalkuvó, csüggedő, kételkedő, kereszténységet sutba vető nyöszörgő emberek, merjünk tenni és küzdeni”. „Szükségét érezzük, hogy az Istenhez imádkozzunk, s imádságainkat ne csak csendes magányunkba fogalmazzuk meg, a lélek mélyeit ne csak őszinte érzésekkel fejezzük ki, hanem szükséges, hogy együtt hangos szóval elmondjuk himnuszénekeink zsoltáros nyelvezetben” – hangoztatta Biró Attila, árkosi unitárius lelkész. „Segíts kiszakadni a köznapi élet azon küszködésekből, azokból a fölösleges csatározásokból, amikor egymással versengünk, és mások tettei, szavai miatt van harag” – imádkozott az unitárius lelkész. Incze Zsolt református esperes úgy fogalmazott a jelenlevők felé fordulva: „szinte hálás vagyok Sebastian Cucu prefektusnak, hogy ezt az egész dolgot így összehozta, mert másképp nem találkoztunk volna ezen a vasárnap délutánon”. Azért énekeljük az Isten áldd meg a magyar! szavakat, mert fellegek vannak felettünk: a rosszindulatnak, a durva nacionalizmusnak, a kizsákmányolni akaró embernek fellege, aki még abban is meg akar gátolni, hogy imát énekeljünk – zárta gondolatait Incze Zsolt. Az eseményen imát mondott még Nagy Adél evangélikus lelkész. Az ökumenikus istentisztelet végén az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 4.Fedezzük fel! – 93 óra előadás és 43 sikersztori az erdélyi konferenciasorozatonSepsiszentgyörgyön ért véget a hét várost érintő, „Fedezzük fel!” elnevezésű konferenciasorozat Erdélyben. Az előadások résztvevői az EU-s pályázati projektek kidolgozását és lebonyolítását végző szakemberektől kaptak gyakorlati segítséget uniós alapok lehívásához. Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát, a konferenciasorozat ötletgazdáját és moderátorát kérdeztük a tapasztalatairól. Kiknek szólt elsősorban ez a konferenciasorozat? Az új pénzügyi időszak kezdetén a legfontosabb tennivaló a tájékoztatás, az új pályázati lehetőségek és eljárások ismertetése. A Kós Károly Akadémiával közösen felmértük, hogy az erdélyi célcsoportok közül melyiknek volna leginkább szüksége gyors információkra. Így esett a választás két célcsoportra: a kis- és közepes vállalatokra, valamint a civil- és ifjúsági szervezetekre. Nekik jóval kisebb kapacitásuk van a pályázatok világára figyelni, nem áll módjukban pályázatfigyelésre és pályázatírása fenntartani egy munkahelyet, nem is beszélve a civil szervezetekről, amelyeknek nagy része önkéntességi alapon működik, havi alig pár szász lejes költségvetésből. Sokkal jobb a helyzet például az önkormányzatoknál és a nagyvállalatoknál. A mezőgazdaság pedig, ismerjük, hogy minden pénzalapot felhasznált, ami a rendelkezésére állt, ott rendkívül gyors a hasznos információk terjedése. Kézenfekvő volt tehát a kkv-t, valamint civilek, fiatalok kiválasztása. Amikor a sorozatot idén márciusban elindítottuk, Románia már jókora késésben volt, még nem is véglegesítette az új operatív programok tervét, mit tehát idejében fogtunk hozzá a tájékoztatáshoz. Hogyan épült fel egy-egy ilyen konferencia? Helyszínenként voltak-e eltérések a forgatókönyvben? A brüsszeli Wilfried Martens Központtal közösen olyan szakmai programot dolgoztunk ki, amelynek legfontosabb eleme az EU-s pályázati keret, a romániai operatív programok ismertetése volt, amelyet szervesen egészített ki a romániai kkv-s szaktárca pályázati felhívásainak ismertetése. Szávics Petra EU-s szakértő, volt európai ügyi államtitkár, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke állandó előadóink voltak, de két alkalommal az Európai Bizottság képviselője is előadást tartott az Erasmus+ programcsomagról. Az ifjúsági szervezetek sok újdonságot hallhattak a nagy részben átszervezett mobilitási, ifjúsági, kulturális és média programokról. A konferencia második részét a pályázati tapasztalatok ismertetése és hasznos tanácsok listázása tette ki. Előbbit sikersztoriknak neveztük és olyan vállalkozók, illetve szervezetek képviselői osztották meg élményeiket a hallgatósággal, akik maguk már lebonyolítottak EU-s projektek. Ők aztán elmondtak pozitívumokat és negatívumokat is, hiszen célunk a valós lehetőségek ismertetése volt, nem kívántuk fényezni az EU-s pályázatokat. Végül maguk a korábbi jogosultak biztatták az érdeklődőket, hogy minden nehézség – bürokrácia, hosszas ügyintézés – ellenére érdemes belevágni egy pályázatba, mert az a vállalat és a szervezet életében olyan ingyenes fejlődési lehetőséget jelent, amelyet semmilyen más befektetés nem tud helyettesíteni. A hasznos tanácsokat szakmai partnereink szolgáltatták, az említettek mellett pályázati tanácsadó cégek, a Goodwill Consulting és a marosvásárhelyi Bechem Partners, amelyek már sok-sok sikeres pályázatot bonyolítottak le. Természetesen voltak helyi jellegzetességek, Szatmáron például a határ menti vállalkozói együttműködés kiemelt téma volt, Nagyváradon az OTP Bank révén a kiegészítő finanszírozásokról is volt előadás, hiszen sok vállalkozót az önrész hiánya bátortalanít el a pályázástól. Kolozsváron sikerült a legcélzottabb tanácsokat adni a résztvevőknek, hiszen minden jelenlévő ismertette projektötleteit, így a tanácsadók azonnal elmondhatták, hogy hova volna érdemes pályázni. Székelyföldön pedig, ahol kisebb a világ, és szinte mindenki mindenkit ismer, hasznos észrevételek hangzottak el a közös pályázásról, a hálózatok kialakításának fontosságáról. A konferenciák nagy részében volt egy kommunikációs tematikájú előadás is Kádár Magor a BBTE egyetemi docense részéről, hiszen számos pályázatnak fontos összetevője a közösség tájékoztatásának kötelezettsége. Melyek voltak a leggyakrabban elhangzó kérdések a hallgatóságból? A túlzott bürokrácia gyakran elhangzott panaszként és kérdésként is, az önrész előteremtésének nehézségei szinte mindenütt előkerültek. A legnehezebben megválaszolható kérdések mégis azokra az esetekre vonatkoztak, amikor a menedzsmenthatóság hibájából, a lassú elbírálási folyamat miatt a pályázó végül elállt a megnyert pénz felhasználásától. Annyira kifutott az időből a projektje, hogy utólag már nem tudta hasznosítani. Gyakori észrevétel volt, hogy a hazai hatóságok menet közben változtattak a játékszabályokon, így az amúgy is vaskos pályázati útmutatók új és új oldalakkal egészültek ki. A szakértőink ismertették az Európai Bizottság azon szándékát, hogy a következő időszakban az országos hatóságok egyszerűsítsék a folyamatokat, minél több okmányt lehessen online felületen benyújtani, legyen sokkal ritkább a jogszabályi keret módosítása. Az érdeklődés tekintetében voltak-e eltérések a régiók között? Az eltérés minimális, mintegy húszszázaléknyi volt a különbség a legnépszerűbb és a legszerényebb jelenlétet hozó rendezvény között. De természetes is, hogy Kolozsvárott és Marosvásárhelyen nagyobb volt az érdeklődés, ezért mindkét városban volt civil és kkv értekezlet is, népes, jól felkészült, szakszerű kérdéseket felvető hallhatósággal. De a Partium két nagyvárosában és Székelyföldön is teltházas rendezvényeink voltak, társszervezőként az RMDSZ helyi szervezetei, valamint a médiapartnerek sokat segítettek a népszerűsítésben. Több alkalommal is elhangzott az együttműködés fontossága, a vállalkozói szervezetek, egyesületeket szerepe, a civil szervezetek pályázásában pedig a határokon átívelő partnerségek fontossága. Kevés erdélyi szervezet bonyolított még nagy európai pályázatot, ezért fontos, hogy egyelőre partnerként vegyenek részt projektekben és tapasztalatot szerezve pár év múlva már maguk álljanak egy Európa több országát is érintő program élére. Mi az oka annak, hogy ilyen konferenciasorozatokkal kell „felfedeztetni” Erdélyben az uniós pályázati lehetőségeket? Alapvetően nem kormányzati érdek és feladat a tájékoztatás? Hogyha a kormány, konkrétan pedig a menedzsmenthatóságok tennék a dolgukat, akkor a civil kezdeményezéseknek könnyebb volna a dolguk, de mivel a kormányzat még a pénz elköltésének tervét is későre készítette el, és még ennél is bűnösebb késésben van a 2007-2013-as időszak pénzalapjainak lehívásában, a természetesnél több feladata marad a magánszférának vagy a civileknek. Talán az egész román társadalomra igaz, hogy az előző időszak tanulságait levontuk, a tanulópénzt megfizettük, ezért nagyon fontos, hogy idejében felfedezzük és ráhangolódjunk az előttünk álló lehetőségekre. Hiszek abban, hogy a magyar vállalkozók és civilek egy részén ezzel a konferencia-sorozattal segítettünk, hogy sikeres pályázási időszak elé nézzenek. Biztosít-e pénzt az EU pályázati tanácsadásra? Alapvetően igen, valamennyi programnak van műszaki segítségnyújtás része, de ami fura, hogy kifejezetten az EU-s pénzalapok népszerűsítéséről szóló rendezvénysorozat nem szerepel a kiírások között. Ehhez még hozzá kellene tennünk, hogy mi egy regionális – erdélyi – közönséget szólítottunk meg és azon belül is magyar ajkúakat, érthető, hogy éppen ilyen támogatási lehetőség nem volt. Ennek áthidalására fontos az érdekvédelmi szervezet – az RMDSZ és háttérintézménye – a Kós Károly Akadémia, hiszen a brüsszeli székhelyű Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ közös programja révén ötven százalékban mégis EU-s pénzalapot tudtunk erre a célra hasznosítani, a többit saját forrásból. A Kós Károly Akadémia és az Európai Néppárt brüsszeli háttérintézményének számos idei programja közül ez volt az egyik. Összegzésképpen: mennyire érte el a célját ez a tanácsadói körút? Hogyha a számokat nézem, akkor egyértelmű siker, hiszen mintegy ötszáz érdekelthez jutottunk el a kilenc konferencián. Összesen 260 civil szervezetet és 240 vállalkozót szólítottunk meg hét településen. Kilencven három óra előadás és negyvenhárom különböző sikersztori hangzott el. Figyelt ránk az erdélyi és a helyi média. A legtöbb elismerést maguktól a résztvevőktől kaptuk, hiszen a regisztrált személyektől internetes kiértékelést kértünk az előadókról és prezentációkról, ők pedig névtelenül őszinte véleményeket fogalmaztak meg. Ezen visszajelzések hatására eszközöltünk egyébként módosításokat is a későbbi programokban. De összességében rendkívül pozitív értékeléseket kaptunk, a résztvevők hiánypótló rendezvénynek nevezték a Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban programot. Terveznek-e a jövőben hasonló sorozatot? A mostani rendezvény sikere bizonyítja, hogy hálás feladat célzott, közösségépítő programokat lebonyolítani. Fontos természetesen, hogy egy ilyen körúton hány ember vesz részt, kiket sikerül megszólítani, de ennél talán még értékesebb, ha a résztvevők a maguk kisebb közösségében a megszerzett információkat tovább fogják adni, hasznosítják a megszerzett ötleteket, hiszen így új folyamatokat generálunk a településeken. Hasonló elgondolkodásból a Kós Károly Akadémia brüsszeli partnerével jövőre fiatalok karrierépítésével, életpályamodelljével kapcsolatos programot tervez, de a részletekről túl korai volna még beszélni. Cs. P. T. maszol.ro 2015. október 5.Ponta bemutatta a román kormány jelentését a migrációrólNem nehezedik különleges migrációs nyomás Romániára, nagyjából ugyanannyi menekültkérelem érkezett a román hatóságokhoz, mint egy évvel korábban – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében. A kormányfő a bukaresti képviselőházban mutatta be a kormány jelentését a migrációról. Közölte, hogy az idei első kilenc hónapban 944 menekültkérelmet jegyeztek a tavalyi 900-hoz képest, és augusztusban csak 18 ilyen kérelem érkezett a román hatóságokhoz. Közölte még, hogy a román hatóságok az idén 172 külföldit küldtek vissza hazájukba a tavalyi 111-hez képest. Ezek a számok azt mutatják, – mondta Ponta -, hogy reális migrációs nyomás nem nehezedik Romániára, hiszen a bevándorlás ugyanolyan méretű, mint amekkora az előző években volt. Emlékeztetett, hogy Románia két, 500-500 férőhelyes tábort alakított ki az esetleg megnövekedett létszámú migránsok elszállásolására, de eddig nem kellett igénybe venni. Ponta szerint Románia nincs felkészülve a bevándorlók integrálására, ezért egy testületet hoznak létre, amely egyebek mellett szükséges törvénymódosításokat javasol, megvizsgálja a helyi hatóságokkal az integrációs lehetőségeket, és erőfeszítéseket tesz a menekültáradat miatt „újjáéledt populista és idegengyűlölő diskurzus visszaszorítására". Ponta hangsúlyozta, hogy Románia mentalitásváltásra kényszerül, és ezentúl nem csak a bevándorlás megelőzésére kell összpontosítania, hanem a migránsok integrálására alkalmas mechanizmusokat is meg kell teremtenie, ugyanis az európai menekültválság miatt a helyzet jelentősen megváltozott. Ponta szégyenletesnek nevezte, hogy Románia még egy eurót sem költ egy politikai menekültre egy 2006-os törvény értelmében, és jelezte, hogy ezt a jogszabályt módosítani fogják. Közölte, kormánya álláspontja szerint helyes volt, hogy Románia a kötelező menekültkvóták elvével nem értett egyet Brüsszelben, de szerinte hiba volt, hogy Bukarest Magyarországgal és Szlovákiával együtt az Európai Unió többi tagállama ellen szavazott. „Mostantól az EU-val szolidáris, európai, építő álláspontja kell legyen Romániának is" – mondta Ponta a menekültkérdésről. MTI Erdély.ma 2015. október 5.Szabályon kívüli iskola Sepsiszentgyörgyön – Van ahol nem hajlandók kitenni a kétnyelvű feliratotNem először teszik szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén, hogy a Constantin Brâncuşi-szaklíceum nem hajlandó kitenni a kétnyelvű feliratot, s bár Czegő Zoltán néppárti tanácstag szeptember végén újra megkérdezte, hogy mikor lehet érvényt szerezni a törvénynek ebben az iskolában is, konkrét választ most sem kapott. Sztakics Éva alpolgármester elmondta: a volt igazgatóval nem sikerült betartatni az amúgy mindenkire érvényes szabályt, utódját azonban felkérték a – városszinten egységes külsejű – névtábla kihelyezésére; ő a vezetőtanácsra hárította a döntést, ezt még megvárják, de ha nincs más hátra, végrehajtóval fogják felszereltetni a feliratot, amely a város címerén kívül csak az iskola elvnevezését tartalmazza román és magyar nyelven. Hozzátette: szerették volna elkerülni ezt a megoldást, de nem fognak az iskolavezetés akadékoskodása miatt lemondani egy törvény adta jog érvényesítéséről. „A kérdéses táblát majd akkor fogjuk kitenni, amikor a városvezetés példát mutat a törvények betartásában, és a polgármesteri hivatal tornyára visszakerül a román zászló” – jelentette ki nem is titkolt megvetéssel Rodica Pârvan, aki a Brâncuşi-líceum igazgatója volt idei nyugdíjazásáig, most pedig az önkormányzat részéről kinevezett vezetőtanácsi tagja ugyanannak a tanintézménynek. 2004-ben ő vezényelte ki a diákokat az utcára, és ő irányította a lexikonszerkesztő Lósy Schmidt Edének emléket állító háromnyelvű tábla elleni tiltakozásokat is, de akkor csak néhány héttel sikerült elodáznia a felszerelést. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 5.Isten áldja meg a magyart!A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat. Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok. Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos. A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább. De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok. Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk. És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart. A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 5.Régi zene szólt OlasztelekenAz Erdővidéki Régizene-találkozó az elmúlt esztendőkben sokakat megszólított, sikerült a régió egyik hagyományos eseményévé tenni. Szervezői új célokat tűztek maguk elé: túllépni a földrajzi határokat, s vonzani új, a kultúra és a tájegység iránt egyaránt érdeklődő közönséget. A Kájoni Consort Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett esemény pénteken a művelődési házban vette kezdetét. A kicsiket és nagyokat megmozgató „bulinak” – francia branles-t és angol kontratáncot lehetett járni – egyik érdekességének az számított, hogy a talpalávalót húzó olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja új, Cygnini ének- és táncegyüttes néven mutatkozott be. Szombat délelőtt a legkisebbeket és szüleiket szólították meg a szervezők, amikor a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik tantermében rendezték be Mátyás király udvarát. Ismerkedni lehetett az Igazságoshoz köthető mondákkal, papírból, bársonyból, fonalból és színes fóliából erszénytől kezdve, karkötőn át koronáig sok mindent lehetett készíteni, a fáradozásért pedig lyukas tallér járt, amit tésztára és üdítőre lehetett cserélni. Este az olaszteleki Daniel-kastélyban nagy érdeklődés mellett koncertezett a nagykárolyi Carmina Renascentia, a székelyudvarhelyi Riverenza, a hazai fiatalokból álló Cygnini és az esemény életre hívói és éltetői, a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. Gyulai-György Éva együttesvezető Olaszteleket ideális helyszínnek, a Daniel-kastélyt és tulajdonosait, a Rácz családot pedig kiváló vendéglátónak mondta: a régi zenét itt nemcsak befogadták, hanem otthont teremtettek számára. „Azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendőkben kicsit terebélyesedjen a találkozó. Azért fogunk dolgozni, hogy ismertebbé tegyük az eseményt, s a régi zenét amatőrként, de igényesen játszó együttesek fórumává váljunk. Szeretnénk elcsábítani a közelebbi nagyobb városok szépet szerető közönségét is: jöjjenek hozzánk családostól egész hétvégére, s a reneszánsz zene mellett fedezzék fel Erdővidék értékeit is.” Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 5.Elfogadhatatlan a fenyegetésFelháborít, amikor arról értesülök, hogy az oktatásügyben nacionalista éllel félemlít meg diákot a tanár. Az idei tanév kezdetén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóitól értesültem, hogy a gyakorlati órát tartó túlbuzgó többségi tanársegéd úgy akarta felsőbbrendűségi érzését hangsúlyozni, hogy jól megfenyegette a vegyes csoportban levő magyar hallgatókat: majd meglátják, mi lesz, ha kiderül, hogy nem ismerik elég jól a román nyelvet. Szép kis fogadtatás, ami élesebb megvilágításba helyezi az egyetem vezetőségének az elzárkózását attól, hogy a magyar tagozat törvény biztosította önállósága érvényesüljön. Azzal ugyanis együtt járna, hogy a magyar tagozaton belül kialakított csoportokban elsősorban anyanyelven (és mellette a román szaknyelvvel is megismerkedve) folyjon a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt a közoktatási törvényben megfogalmazott előírást a MOGYE-n továbbra is semmibe veszik, miközben az újabb nemzetközi elismeréseket szerző kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már régen életbe ültették, és nem halt bele senki. A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön azonban teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek. Holott oktatókként tudniuk kellene: ha az elsőéves székelyföldi diákok nyelvtudása nem üti meg az elvárt mércét, az elsősorban a román oktatásügy csődjét jelzi, nem a hallgatóét, akinek nyelvjárási vagy régies szövegekkel tömik éveken át a fejét, ahelyett, hogy a mai beszélt nyelv használatára tanítanák. Az EU területéről érkezett hallgatóknak pedig, akik valamilyen szintű románnyelv-tudás birtokában felvételiztek a magyar tagozatra, időt és lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy az orvosi szaknyelvet elsajátítsák, ami nem tartozik a román nyelv középszintű ismeretét jelentő szókincshez, amiből nyelvvizsgát tettek. Mind a hallgatók, mind a nemzeti türelmetlenségről tanúbizonyságot tevő tanársegédek idegrendszerét meg lehetne kímélni, ha ez utóbbiak színromán diákokból álló csoportokkal dolgoznának. Ahol nem nyelvtudásuk hiányosságai miatt, hanem inkább azzal tartanák sakkban a hallgatókat, hogy nincs esélyük az átmenő jegyre azoknak, aki nem tanulják meg az anatómiát, s azon belül például a 92 halántékcsont nevét. Amit nem is lehetne rossz néven venni tőlük, hisz az a feladatuk, hogy a gyakorlatban is elmélyítsék az elméleti órán hallott ismereteket. A napokban olvastam azt a könyvet, amelyben az egyetemet magyarul végzett utolsó évfolyam tagjai vallanak arról, hogy a hatvanas években miképpen álltak helyt az elmaradt moldvai vagy olténiai falvakban. Egytől egyig arról számoltak be, hogy általános elismerés övezte munkájukat, függetlenül attól, hogy milyen szinten beszélték a román nyelvet. Manapság, amikor szinte kizárt a lehetősége annak, hogy az egynyelvűvé váló marosvásárhelyi klinikák többségén a MOGYE frissen végzett orvosai állást találjanak, még fölöslegesebb az aggodalom, és elfogadhatatlan a fenyegetés. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 5.Történelmi konferencia a Teleki-rezidenciánKastélyok és mágnások A fenti címmel szervezett konferenciát szombaton a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Teleki Kastély Egyesület. A meghívott művészettörténészek, történészek, kastélytulajdonosok az épített örökségek enyészettől való megmentéséről értekeztek, illetve azok újrahasznosításának lehetőségeiről, az anyagi források előteremtésének nehézségeiről beszéltek. A gernyeszegi Teleki-kastély reprezentatív helyiségében tartották első ízben azt a történelmi konferenciát, amellyel a szándék szerint hagyományt teremtenének. A mennyezet XIX. századi díszítőfestése, a muranói üvegből készült csillárok, az erkélyre nyíló ajtó fölötti családi címer a történelmi múltba kalauzolta az érdeklődőket, amit a szakemberek előadása tett teljessé. A házigazda, Teleki Kálmán köszöntőjében reményének adott hangot, miszerint az első ízben megszervezett konferenciával hagyományt teremtenek annak érdekében, hogy teret biztosítsanak a nemességkutatással, nemesi építészettel foglalkozó szakemberek számára kutatásaik bemutatására, illetve a kastélyok hasznosításának, fenntartásának kérdéskörét érintő tapasztalatcserékre. Az előadók sorát dr. Fábián István nyitotta, aki a gernyeszegi kastély kertjében talált két római sírkő múltját ismertette, illetve a római síremlékek feliratát elemezte. Mint kifejtette, Teleki Domokos rendszerezett sírkő- és szoborgyűjteménye az egyik legfontosabb erdélyi gyűjtemény. Dr. Kálmán Attila történész gróf Haller Lászlóról és Haller Gáborról értekezett, mint hangsúlyozta, a szakirodalom igencsak keveset foglalkozott velük, annak ellenére, hogy két kultúrapártoló főúrról, apáról és fiáról van szó. Dr. Peter Moldovan, a megyei levéltár történésze magyar nyelven ismertetett egy friss levéltári forrást a hallgatósággal, amit egyelőre még nem közöltek nyilvánosan. Megtalálták Teleki Sámuel első végrendeletének hitelesített másolatát, amely 1789-ben készült Bécsben. Mint a történész kifejtette, a megtalált végrendeletben megemlíti ugyan a könyvállományát, de a kulcsszó a megőrzés, abban még nem lelhető fel az a kifejezett szándék, hogy nyilvános könyvtárként hasznosítsák gyűjteményét, mint a tizenegy évvel később, az 1800-ban Váradolasziban készült végrendeletében. Dr. Cornel Sigmirean egyetemi előadótanár a Teleki család iránti tiszteletét fejezte ki, ugyanakkor kiemelte a nemesség szerepének fontosságát a történelem során, amit a diktatúra éveiben tabuként kezeltek, bár a teljes valóság ismerete nélkül nem lehet a múlt eseményeit sem feleleveníteni. A XIX. században megjelent román nemesi osztály kapcsán jelezte, hogy a nemzetiség kifejezés az akkori köztudatban nem etnikumot, nemzeti csoportot jelentett, hanem egy társadalmi osztályt jelölt. Funkciót vesztett terek újjáélesztése A konferencia jó alkalmat szolgáltatott, és az elkövetkezőkben is lehetőséget nyújthat a fiataloknak a megmérettetésre, a pörgős, érdekfeszítő előadásmód nélkül ugyanis elképzelhetetlen a szakdolgozatok, disszertációk sikeres megvédése. Fülöp Zsuzsanna doktorandusz a Bethlen Farkas által építtetett bonyhai Bethlen-kastélyról tartott vetített képes előadást. Szabó Tekla művészettörténész a maroshévízi Urmánczy-kastélyról értekezett, amelynek egyben tulajdonosa is. Az 1905-ben elkezdett építkezés irányítója Giacomuzzi Vigilio olasz építőmester volt, a nem műemlék jelleggel bíró épületet 2009-ben szolgáltatták vissza, két éve került a birtokukba, azóta az ésszerű hasznosításán dolgoznak. Az anyaországi Márton Zsófia Eszter tanulmányai során kortárs művészetelméletet és kurátori ismereteket szerzett. Szakdolgozatában a migráció jelenségével foglalkozott, a nyugati emigrációba kényszerült nemesek leszármazottainak a gyökerekhez való visszatérésével. Szakdolgozata egyik kiemelt fontosságú alpontjáról, a kastélyrehabilitációról értekezett a jelenlévőknek, melynek keretében értékes elméleti megoldásokat vázolt a funkciót vesztett terek újjáélesztése kapcsán. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója előadásában I. Rákóczi György görgényszentimrei reneszánsz vadászkastélyának múltjáról és jelenéről beszélt, illetve annak jövőbeli hasznosítását ismertette. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója a miklósvári Kálnoky-birtokot, a kúria és kastély közötti átmenetet képviselő épület jelenleg zajló felújítási munkálatait mutatta be szakszerű részletességgel, és beszámolt a folyamatban lévő munkálatokról, a kastély jövőbeli hasznosításáról is. A kastélyterek felhasználására nincs "recept" A Teleki-kastély impozáns, sokat megélt falai között a kastélyterek felhasználásának lehetőségeiről értekezve a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy nincs garantáltan életképes út, recept a visszaszolgáltatott, felmérhetetlen értéket képviselő, ugyanakkor jelentős fenntartási költséggel járó műemlék épületek, kastélyok gazdaságos felhasználására. Az előadók majd’ mindenik épület kapcsán az alagsorok vendéglátóegységként való hasznosításában gondolkodnak, az épületek többi felületét kulturális, művészeti tevékenységek számára tennék vonzóvá. Soós Zoltán kifejtette: jóval könnyebb az intézményi háttérrel fenntartott kastélyok megmentése és hasznosítása. A 2010- től a megyei múzeum ügykezelésébe került görgényszentimrei vadászkastélyt a megyei tanáccsal együttműködve sikerült csak megmenteni a pusztulástól. Felújítását európai uniós források lehívásával valósítják meg, az előszámítások szerint a felújítási munkálatok 11 millió euróba kerülnek, a műemlék kastély felújítása mellett szállodaépítés és parképítés is a terv része. Mint kifejtette, a vadászturizmus lehetőségeinek kiaknázását célozták meg, ugyanis a környék százezer hektáros vadászterülettel bír. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója a miklósvári Kálnoky-birtok kapcsán elmondta, hogy az államosítás után művelődési otthonként szolgáló épületet Kálnoky Tibor a baróti tanácstól a teljes felújítás terhe alatt vette haszonbérbe negyvenkilenc évre. Mint elmondta, a Norvég Alap 1,12 millió eurós kiírására időben sikerült leadniuk pályázatukat. Az erdélyi főúri élet múzeumát képzelték el a miklósvári Kálnoky-kastélyban, az alagsorban pedig kávézó/borozó kialakítását tervezik (erre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk). Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 5.Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínészhallgatókA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5–10. között részt vesznek a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt. Az egyetem bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel-lábbal, valamint a Papírmese (II. év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetők a nagyváradi helyszíneken. Dr. Kozsik Novák Ildikó idén második alkalommal lesz jelen a fesztivál zsűrijében. Ugyanezekkel a vizsgaanyagokkal október 26–30. között Pécsre is elutazik a két évfolyam, ahol a Bóbita Bábszínház meghívásának tesznek eleget. Az előadások bemutatására október 28- án kerül sor, ezenkívül a bábművészet szakon oktató tanárok, dr. Kozsik Novák Ildikó és dr. Máthé Lőrinczi Rozália október 29-én közös workshopot tartanak a Bóbita Bábszínház stúdiósai és a marosvásárhelyi diákok számára. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
