Gagyi József szerint a gettó, autó, sofőr, alku, üvegház szavakkal körvonalazható az egykori Magyar Autonóm Tartomány (MAT) meghatározása. Mindezt Az autonóm magyarok – Székelyföld változása az ötvenes években című tanulmánykötet Sepsiszentgyörgyön tartott bemutatóján fejtegette, mint a könyv egyik szerzője. Az autonóm magyarok kötet a marosvásárhelyi levéltárakban található, az 1950-1968-as korszakot felölelő dokumentumok alapján készült, Bárdi Nándor, a budapesti Teleki László Intézet munkatársának szerkesztésében, valamint tíz társszerző közreműködésével, akik közül hatan 2000-2003-ban szereztek történettudományi oklevelet. Az 1956-1957 táján a kommunista pártvezetésben történt és az 1965 utáni személyi kultusz irányába bekövetkezett fordulatra vall az alku, melynek során a magyar kisebbségi, baloldali érzelmű elit azt vallotta: bizalmat kell adni a román államnak. „A MAT elnevezésű képződmény markáns politikai valóság volt, pontja annak a folyamatnak, melyet Trianon, a bécsi döntés, a párizsi béke jelzett” – véli Boér Hunor társszerző. /Domokos Péter: A magyar valóság gettója és üvegháza. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
2006. január 24.
Kettészakadt az ország, két Magyarország van – gyakori kijelentések ezek manapság. És feltétlenül pontosak. A szembenállás, a két Magyarország több mint ezer esztendeje kíséri történelmünket. Szívország és Gyomorország ádáz küzdelmének nem látni a végét. „Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa”, vázolta fel a történelmünkön végighúzódó kettősséget József Attila. És folytathatnánk a sort: Koppány és István, a Hunyadiak és a Czilleiek, Ferdinánd és Szapolyai, kurucok és labancok, Széchenyi és Kossuth, Tisza és Károlyi, az utolsó töltényig hazájukat védők és a muszkavezetők, az ötvenhatosok és az ötvenhetesek, írta Ágoston Balázs. A magyarok fele mára megszűnt magyarnak lenni. Ez az a tömeg, amely lakosságról beszél, amelynek semmit nem mond a magyarság. E massza valamiféle szocializmust akar, mert akkor munka nélkül is eltartja az állam. E masszából élnek a bulvárlapok és a gagyitévék, gagyirádiók. Ez Kádár népe, Győzike népe, az „Anyám, Katus” népe. A „zabálj és fizess!” népe. Ők azok, akik gyűlölködő üzeneteket küldenek a „Magyar” ATV újságíróklubjának adása idején, jelezve, hogy beépült tudatukba a méreg, amit Dési János, Mészáros Tamás, Bolgár György, Avar János és társai terjesztenek. E rétegnek, Gyomorországnak muzsikál a szocialista-liberális nagyzenekar, amelyben Gyurcsányok, Lendvaik, Hillerek, Gusztos Péterek, Ungár Klárák, Kende Péterek, Nyakó Istvánok, Újhegyi Istvánok és hasonlók lépnek fel. Szívország polgárai viszont nem masszát alkotnak, hanem felelős polgárok közösségét. Ennek a Magyarországnak a Kárpát-medence nem vadászterület, hanem szülőföld és haza. Ez a másik Magyarország tudja, hogy Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken, Drávaszögben, Muravidéken, Őrvidéken is magyarok élnek. Szívország tudja, hogy felemelkedni csak együtt lehet. „Mert a haza nem eladó, ezüstpénzre sem váltható!” – énekli a kárpátaljai Credo együttes Horváth Sándor versét. /Ágoston Balázs: Shylock feni a kését. Szívország és Gyomorország örök háborúja. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 24./
2006. február 3.
A zömében fiatal, marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a színművészeti egyetemmel közösen olyan kerekasztal-sorozatot indított, amelynek célja megismerni a város és a szűkebb régió múltját. A Pálffy-házban február 1-jén Gagyi József kutató, a Sapientia tanára legújabb felfedezését, a budapesti Teleki László Alapítvány által őrzött kéziratot ismertette, az egykori Magyar Autonóm Tartomány kiadatlan monográfiáját. Az 1958-59-ben huszonegy szerző tanulmányából szerkesztett 225 oldalas kézirat „A Magyar Autonóm Tartomány a gazdasági fejlődés útján” címet viselte. Megjelenését Bukarestben leállították, a nyomdakész munkát bezúzták. A szerzők ellen hadjáratot indítottak, nacionalizmussal vádolták őket. /Antal Erika: Bezúzott monográfia az autonóm tartományról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./
2006. február 14.
A marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület Beszélgetések a közelmúltról címmel találkozósorozatot indított, elsőként a Magyar Autonóm Tartomány 1960-ban, a megjelenés előtt bezúzott monográfiáját mutatták be. Dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE Humántudományok Karának tanára vitaindítójában a monográfia megszületésének történelmi-társadalmi körülményeit vázolta, majd a hatalmi szóra bezúzott könyv egykori szerzőjével és lektorával folytathattak kötetlen beszélgetést a jelenlévők. Gagyi idézte Stefano Bottoni olasz történészt, hogy a MAT szovjet mintára és befolyásra, sőt, Sztálin és közvetlen munkatársainak kifejezett óhajára jött létre. A román hatalom végig gyanakodva figyelte a nemzetpolitikai törekvéseivel ellenkező mesterséges képződményt, és aztán, a Sztálin halálát követő viszonylagos olvadás idején, a szovjet csapatok kivonulása után azonnal meg is szüntette. A monográfia hivatalos címe: A Magyar Autonóm Tartomány a gazdasági fejlődés útján volt, két év alatt, 1958–59 során íródott. A kézirat 21 szerző munkája. A szerzők vázolták a régió közel ötven esztendővel ezelőtti állapotát. „A MAT – amint azt az előző fejezetben megállapítottuk – gazdag és változatos természeti kincsekkel rendelkezik. Mindezek a természeti kincsek a Székelyföldet már a múltban is hazánk egyik iparvidékévé tehették volna. Ehelyett azonban Székelyföld gazdasági szempontból országunk legelmaradottabb vidékei közé tartozott” – foglalták össze a múltat a szerzők, hozzátéve: „munkásaik rövid tíz év alatt az addig elmaradott Székelyföldet fejlett iparral rendelkező tartománnyá változtatták”. A kéziratot bezúzása után szerzőit meghurcolták, pártszankciókkal sújtották. Az előszó íróját, Szövérfi Zoltánt, a tartományi pártbizottság propagandatitkárát – sejthetően a központi pártvezetés tagjának, Fazakas Jánosnak az érdeméből – felfele buktatták, s a 80-as években bekövetkezett korai haláláig Bukarestben, a Kereskedelmi Minisztériumban dolgozott. Valószínűleg Fazakas János volt a monográfia megírásának kezdeményezője és támogatója. Józsa Ignác, az egyik szerző, és Kovács Sándor, a könyv lektora elmondták, amíg a kéziraton dolgoztak, nem érzékelték, hogy megváltozott a politikai széljárás. 1960 nyarán megszületett az a MAT területére vonatkozó központi utasítás, hogy minden magyar igazgató, intézményvezető mellé egy román helyettest kell kinevezni. /Sz. L.: Beszélgetések a közelmúltról. A Magyar Autonóm Tartomány bezúzott monográfiáját ismertették. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 14./
2006. február 25.
XIX-XX. századi székelyföldi városfejlődés – ez volt a központi témája a Marosvásárhelyen február 22-én szervezett beszélgetésnek, amelyen Gagyi József házigazda fogadta dr. Pál Judit történészt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárát. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Borsos Tamás Egyesület által közösen szervezett Beszélgetések a közelmúltról 2. címet viselő városfejlődés-ismertető rendezvényen város-meghatározási elméletekről, gazdasági helyzetről, a város és állam viszonyáról volt szó. Az egyetlen szabad királyi város a térségben Marosvásárhely volt, így hivatalosan az már nem számított a Székelyföld részének, habár továbbra is annak fővárosaként tartotta számon a népi emlékezet. A XIX. század második felében igen fontossá vált a közigazgatási funkció, a megyeközpontok rohamos fejlődésnek indultak. Ilyen volt Csíkszereda, amelyik Csíksomlyótól orozta el a központi szerepet. /Nagy Botond: Székelyföldi városfejlődés, avagy Erdély örök improvizáció. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./
2006. május 26.
A Román Tüdőgyógyász Társaság Kolozsváron nemrégiben megtartott kongresszusán, több mint ezer szakember előtt tüntette ki az Egészségügyi Világszervezet küldötte dr. Gagyi Lídia csíkszeredai tüdőgyógyász főorvost a tbc elleni küzdelem terén kifejtett munkásságáért. Dr. Gagyi Lídia szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte el az orvosi egyetemet, 1981-től él Csíkszeredában, és 1988-tól dogozik tüdőgyógyászként a Csíkszeredai Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályán, ahol osztályvezető főorvos. Ugyanakkor ő az országos tbc-program Hargita megyei koordinátora is. Elmondta, hogy Romániában évek óta Hargita és Kovászna megyékben a legkisebb a tbc-ben szenvedők száma, e tekintetben a két megye a nyugati államok szintjén áll. A tbc-s esetek számának újbóli növekedése világjelenség. – Öt oklevelet is adhat nekem az Egészségügyi Világszervezet, én akkor is mindennap ebbe a rongyos épületbe jövök dolgozni, ahol reggelente a kapus helyett öt kóbor kutya fogad, mondta. /Forró-Erős Gyöngyi: Elismerés és közöny. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./
2006. május 31.
Kolozsváron kilencven óta egyre több az olyan egylet, szövetség, társaság, amelyik célja megvalósítását rendszerint az ingatlan megszerzésével kezdi, még mielőtt érdemleges programja, tevékenysége lenne. Valahonnan megpályázzák és befolyik a pénz, a pályázók megélhetést és infrastruktúrát biztosítanak maguknak, azután csodálkoznak, hogy nem dől hozzájuk az érdekeltnek vélt közönség, a megálmodott intézmény üres terei konganak, írta Cs. Gyimesi Éva. Csíkszeredában, jóval a diktatúra bukása előtt, szervezett kutatóműhelyként dolgozott a KAM: Bíró A. Zoltán, Bodó Julianna, Gagyi József és mások tudományos munkássága már a nyolcvanas években jelentős értékként épült be az egész magyar kultúrába, hivatkoztak is rájuk, még mielőtt ingatlankodni kezdtek volna. A kolozsvári Láthatatlan Kollégium, a Max Weber és a Pszichológiai Szakkollégium, valamint a Diotima (filozófia) is körülbelül kilencvenhárom óta működött úgy, hogy egyetemista (diák) tagjainak többsége önszerveződő csoportként, tudományos és oktatói feladatra képzetten rögtön beépülhetett a BBTE és más egyetemek tanszékeibe, biztosítva a helyben maradó (rezidens) tanárok utánpótlását, még mielőtt önálló jogi személlyé váltak, és székházuk is lett volna. Újabb és újabb egyetemi keretek lettek ugyan, a magyar hallgatók országos összlétszáma 23 ezer, de nincs meg az akkreditációhoz szükséges, Európában versenyképes oktatói személyzet. Az egész erdélyi kultúrában szellemi tőkefelhalmozásra van szükség, Cs. Gyimesi Éva szerint „mi tehetünk arról, hogy intézményeink párt- és pénzcsatolmányokká lettek, és jobbára diszfunkcionálisak.” /Cs. Gyimesi Éva: Ingatlankodunk. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2006. július 20.
Szászrégenben a református templomban szervezték meg a Madárka, madárka népdalversenyt. Gagyi Piroska tanító néni nem először vállalta a megszervezését. A díjazott tanulók örömmel vették át az értékes könyveket. /Sárkány Kákonyi Iringó: Madárka, madárka népdalvetélkedő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./
2006. július 29.
Július 23. és 29. között zajlik Ádámoson az immár hatodik éve megrendezett szórványtábor. A tábort az alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetség (ALKISZ) szervezi meg minden évben. Gagyi Zoltán, az ALKISZ elnöke tájékoztatott: százöt gyermek érkezett a táborba. Anyagi gondok miatt idén csak egy hétig tart a tábor. Magyar szórványtáborról volt szó, az Ádámosi Polgármesteri Hivatal nem tudja hivatalosan támogatni a kezdeményezést, a román nyelvű tanácsosok ellenállása miatt. Az egyik nap fellépett a küküllődombói fúvószenekar, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes pedig táncházat tart a táborlakóknak. /Menyhárt Borbála: Hasznosat kellemesen. Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./
2006. augusztus 30.
Etéd egy óriási vadaskert közepén fekszik, távol a világtól. Útjai segítik elszigeteltségét. A községben 2850 körüli a nyilvántartott lakos. Etéden kb. 1100-an, Kőrispatakon mintegy 700-an, Siklódon és Küsmödön 350-350-en, Énlakán 170-en élnek. Öregedő falvak valamennyien. Tiboldi Elek polgármester a fiatalokra akarta építeni Etéd jövőjét. A falunapokra megjelent Etéd Község Lapja 16. száma, melyet Gagyi Éva tanárnő szerkeszt. Kevés gyermek születik, lassan a cigányok fogják alkotni a többséget Etéden. A községben 13 szociális gondozót fizet az önkormányzat. A Jósika Miklós Általános Iskolában Nagy Zoltán iskolaigazgató fő gondja az apadó gyermeklétszám. Magyar iskolák szűnnek meg a kiöregedő falvakban, ha a megengedett alá csökken a létszám. A község kultúrotthonait rendbe tették az elmúlt évek alatt. Szeptemberben Énlakán adják újra át rendeltetésének a felújított épületet. Megteremtik a feltételeket a vezeték nélküli távbeszélő készülékek etédi és környékbeli működtetésére. /Bajna György: Romlás ellen munkával, áldozatvállalással. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./
2006. október 19.
Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./
2006. október 27.
Október 25-én Marosvásárhelyen Nagy Miklós Kund nyitotta meg Képzőművészek 1956-ról című tárlatot. Hunyadi László Pongrácz Gergely alakját örökítette meg domborművén, mellette Kiss Levente Moyses Márton emlékére készített munkája áll. A rendezvénysorozat második részében 1956 eseményeit taglaló történelemtudományi konferencia zajlott, Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Sándor történészek – közülük többen doktorandusok – részvételével, a beszélgetést dr. Gagyi József társadalomkutató moderálta. Könyvbemutató keretében az előadók a romániai magyarság 1956-os eseményeit feltáró munkákat ismertettek. /Nagy Botond: Tények, képek, telt ház. 1956-ra emlékeztek a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./
2006. december 6.
December 3-án második alkalommal szerveztek fúvóstalálkozót Csekefalván. Simó M. Zoltán, a Csekefalvi Ifjúsági Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Gagyi Bíró Katalin népművész-óvónő idézte fel az 1885-ben megalakult csekefalvi Székely Zenekar 90 éves történetét, és örömmel állapította meg, hogy 30 éves szünet után két éve lelkes fiatalok kezdeményezésére újraindult a nagy múltú zenekar. /Vajda Lehel Koppány programfelelős, Csekefalva: Fúvóstalálkozót tartottak Csekefalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./
2007. február 27.
Megjelent a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (PSME) új kiadványa, a Fehéregyházi Emlékeztető, 2006. A 32 oldalas füzetben ifj. Szabó József, a PSME elnöke, a turulmadaras parkban lévő emlékmúzeum történetét mutatta be, Máthé Attila helytörténész a faluünnepi településtörténeti vázlatát (Máthé Attila írta meg 1999-ben Fehéregyháza monográfiáját, a PSME kiadványaként), Gagyi József pedig Fehéregyháza. Magyarok egy vegyes lakosságú erdélyi településen című esettanulmányát közölte. /b. d. : Ajándék volt minden tőled, Uram. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./
2007. március 14.
A Szabadság magyar fordításban közölte a Cotidianul című bukaresti román lapban megjelent, Székelyföld autonómiájával foglalkozó cikket. A Székely Nemzeti Tanács népszavazást rendezett az autonómiáról. „A referendum célja tudatosítani a székelységben az autonómia szükségességét” – mondta Ferenc Csaba, a SZNT alelnöke. A két román cikkíró szerint az autonómiát az egyszerű emberek körében nem övezi feltétlen egyetértés. A szerzők azt elismerik, hogy a kormányzat 1989 után késleltette a régiók fejlesztésének elvén alapuló decentralizációt. Az RMDSZ szerint az autonómia feltételezi a régiók korszerűsítésének elsőbbségét, így a Székelyföldét is. Az SZNT etnikai kritériumokra támaszkodó autonómiát akar, ezért hívta a székelyeket az urnákhoz. Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus tanárának véleménye szerint, az SZNT által javasolt modell túlhaladott. Gagyi József, a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően. A Román Akadémiai Társaság tanulmánya szerint a székelységben az egy főre eső saját jövedelem az országos értékek alatt maradt, ez a régió az újraelosztás során többet kap a központtól, mint amennyit fizet. „Nem tudjuk, hogyan működne egy autonómia a Székelyföldön, mert még nem létezett ilyen”, mondta Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke. Kolumbán Gábor adjunktus szerint Székelyföldet regionális fejlődési struktúra keretein belül kell felépíteni, de nem etnikai kritériumok alapján. Fodor Imre felhívta a figyelmet arra, hogy Marosvásárhelyen 13 általános iskola működik. Az egyiknek Friedrich Schiller a neve, a másiknak Európa, a többi román személyiségek nevét viseli, annak ellenére, hogy a város lakosságának fele magyar. Másik példa: 1996–2000 között Maros megye Közigazgatási Bizottságának 27 tagja volt, közülük csak ő volt magyar. A többi 26 román volt. /Marius Cosmeanu, Remus Radu: A székelyek autonómiája: a harc a szív és a pénztárca között folyik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13., folyt. 14./
2007. május 8.
Az Alsó-Küküllőmenti Magyar Ifjúsági Szövetség szervezte, a Kökényes néptánccsoport volt a házigazdája Dicsőszentmártonban, április 28-án, a Maros megyei magyar gimnazista néptánccsoportok találkozójának. Elsőnek a testvérváros, Hajdúszoboszló művészeti iskolájának táncosai léptek fel, majd a Marosfelfaluból érkezett Bíborka, Mezőpanitból a Muskátli, Holtmarosról a Kék Ibolya, Backamadarasról a Kincses, Segesvárról a Kikerics néptánccsoport. A Kökényes néptánccsoport első alkalommal mutatta be itt a vajdaszentiványi táncrendet. Az Alsó Kis-Küküllőmentén hagyománya van a magyar néptáncmozgalomnak, tanúsítja Gagyi Zoltán ALKISZ-elnök. Több környékbeli településen működött amatőr néptáncegyüttes, és működik ma is, de súlyos anyagi gondokkal küszködnek. A ‘90-es évek elején a Dicsőszentmártonhoz közeli Küküllődombón egy helyi vállalkozó több hónapon át táncházat működtetett, az elmúlt években a dicsőszentmártoni felnőttek számára is megadatott a táncházba járás lehetősége. Az Alsó Kis- Küküllőmentén az évek során egy többlépcsős, részletekig kigondolt néprajzi vonatkozású program indult be. Első lépésként indult el 2004 szeptemberében a magyar népzenét sugárzó rádióadás, majd 2004 októberében a gyermektáncház beindulása. Azóta a gyermektáncház résztvevői Kökényes néven nagy sikernek örvendő gyermektánccsoport tagjai. A Kökényes névadó ünnepélye 2006. április 22-én volt. Júliusban kerül sor az Ádámos községhez tartozó Sövényfalván a Vízmelléki hagyományőrzők I. Találkozójára. Az erdélyi magyar gimnazista néptánccsoportok találkozója szakmai fórumot teremthet. Bemutatják Erdély különböző táncrendjeit a dicsőszentmártoni közönségnek. /B. D. : Gimnazisták néptánctalálkozója. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./
2007. május 31.
Az 1990-es években megnyíltak a kapuk a kisebbségiek szakemberképzése előtt is, megnőtt a marosvásárhelyi történetkutatók száma. A fiatal magyar történészek felkarolták a város múltjának kutatását. Most már van magyar kutató, aki a két világháború közötti időszakkal foglalkozik, és az is, aki a kommunista rendszer első két évtizedével, az Autonóm Tartomány megalakulásával, működésével és más hasonló kérdéssel igyekszik megbirkózni. Így jelenhetett meg a hiánypótló mű: Marosvásárhely történetéből (második kötet). A Pál-Antal Sándor és Novák Csaba Zoltán szerkesztette vaskos kötet különbözik az előzőktől. Marosvásárhely esetében a legtöbben a város középkori és későbbi múltját kutatták. A második kötet ezt a hiányt pótolja, alcíme: Új- és legújabb kori tanulmányok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. A Pál-Antal Sándor, Simon Zsolt, Gidó Csaba, Koszta István, Sebestyén Spielmann Mihály, Nagy Miklós Kund, Körtesi Zsuzsanna, Berekméri Árpád-Róbert, Szabó Miklós, Novák Csaba Zoltán, Lázok Klára, Stefano Bottoni, Gagyi József és Soós Zoltán szerezte vaskos kiadvány érdekes várostörténeti témákat dolgoz fel. A város huszadik századi (és részben huszonegyedik század eleji) történetéről átfogó képet nyújt. /Nagy Botond: Mi történt a huszadik században Marosvásárhelyen? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./
2007. október 26.
Október 23-án Kolozsváron, immár többéves hagyományként, ismételten a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székháza volt a színhelye az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány közös szervezésében megtartott megemlékező összejövetelnek, amelyen részt vettek olyan erdélyi, még élő ‘56-sok, hozzátartozóikkal. András Imre, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke szólt szót az 1956-os forradalom eseményeiről. Szekeresi Nagy Józsefről Dobai István írásaiból hallhatott az érdeklődő közönség, Bazsó Dombi Attila görög–katolikus lelkész felolvasásában. A résztvevők megtekintették a Gróf Mikó Imre Könyvtár által szervezett könyv- és dokumentumkiállítást, mely az ‘56-os forradalomról szóló köteteket, valamint a forradalom erdélyi jeles mártírjainak dokumentum-másolatait tartalmazta. A könyvkiállítás része volt 33 olyan kötet is, melyek az erdélyi ‘56-sok egyik kiemelkedő személyiségének, Gagyi-Balla Istvánnak, a tulajdonát képezték, és amelyeket özvegye adományozott a könyvtárnak. /’56-os ünnepség a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./
2008. január 23.
„Ha a közösség megóvja a kultúrát, a kultúra is megóvhatja a közösséget” – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Nagyváradon, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett gálaműsoron. A gála előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tiltakozó megmozdulásra készült, a fiatalok végül a Himnusz szövegét osztogatták az érkezőknek, köztük Szili Katalinnak is. „Alkotóknak, művészeknek és pedagógusoknak, intézményeknek és egyházaknak, a kultúra terjesztőinek kell köszönetet mondani e napon – folytatta beszédét Szili –, s mindazoknak, akik gyökereiket fel nem adva vállalják a kisebbségi sorsot. ”Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi és partiumi magyarság kulturális sokszínűségét és szabadsághoz való ragaszkodását hangsúlyozta felszólalásában. A beszédek átadták a Magyar kultúráért díjakat. Életműdíjat Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész és Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész kapott, de hagyományőrző egyesület, néptánccsoport is volt a díjazottak között. A gálaműsort a Székelyföld a Partiumban gondolat jegyében szervezték. N. L. : Köszönet a kultúra nagyváradi őrzőinek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./ Az emlékplakettet Földes Béla, Kőrössi P. József és a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület, a díszokleveleket Bradács Aliz, Gagyi-Pálffy Judit, Lászlóffy Zsolt és a magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport kapta. /Közt művelő kultdíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2008. február 1.
A Pro-Print Kiadó 16 évvel ezelőtt, 1992-ben alakult Csíkszeredában. Egyike volt az akkortájt egyre-másra induló kiadóknak, hogy aztán fokozatosan kiemelkedjen a sorból, rangot, tekintélyt szerezzen kiadványainak a hazai és a magyarországi könyvpiacon. A megtett útról beszélt Burus Endre, a kiadó igazgatója. A kiadó neve mutatja, nyomdaként indultak, könyvek, folyóiratok, évkönyvek nyomtatását tervezték, majd bővítették tevékenységüket, vállalkoztak különféle tudományos, szépirodalmi és más jellegű művek megjelentetésére. Az erdélyi magyar kultúra ápolását, megőrzését és terjesztését kívánják szolgálni. Nagy sikerű könyvsorozataik a Krónika, a Múltunk, a Helyzet, a Térség Könyvek, a Lustra, a Magyar Kisebbség Könyvtára, a Források a romániai magyar kisebbség történetéhez. Kiadványaik a nemzeti önismeret, a magyarságtudat ápolásának forrásmunkái. Soha nem szenvedtek kézirathiányban. Ők lettek a csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport akkreditált kiadója, az évek során többek között Bíró A. Zoltán, Gagyi József, Bodó Julianna, Oláh Sándor, Turós Endre munkáit jelentették meg. Hasonlóan alakult a kapcsolatuk a Székelyföld szerkesztőségével. Szoros az együttműködésük a Bárdi Nándor köré csoportosult fiatal magyarországi történészekkel, tanulmányköteteiket kiadják. Ezekhez a könyvekhez nyomdakészen kapják a kéziratot, a költségek 30 százalékát hazai és magyarországi pályázatokból fedezik, a többit maguk teremtik elő. Felvállalták a Székelyföld folyóirat holdudvarába tartozó írók, költők munkáinak kiadását a Lustra sorozatban. Ferenczes István, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Lőrincz György és mások könyveiről van szó. 2005-ben indult az Ignácz Rózsa életműsorozatuk. A Pro-Print évente átlag 15 címet jelentet meg, az utánnyomásokkal együtt lehet évi 25-tel számolni. Legnagyobb példányszámot – több mint tízezret – Fodor Sándor Csipikéje érte el. Egyik legsikeresebb kiadványunk a hatkötetes Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, román tudományos körökben is nagy a keresettsége. Mostani tervei közül pár cím: Stefano Bottini: Sztálin és a székelyek, Georg Kraus: Erdélyi krónika (Siebenbürgische Cronic – 1608–1655, fordította Vogel Sándor), A Magyar Népi Szövetség története, A kommunista párt magyarság-politikája, Erdély szövetkezeti intézményrendszere, Az erdélyi szászok pénzintézetei. /Borbély László: Pro-Print Kiadó, Csíkszereda. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./
2008. március 19.
Székelykeresztúron március 17-én tartották a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének alakuló ülését. Az ülésen jelen volt Szász Jenő, az MPP országos elnöke is. Megválasztották az MPP helyi vezetőit: elnöknek Patakfalvi Dénest, alelnöknek Gagyi Dénest választották, a vezetőtestület tagja lett Veres Levente, Balázs Melinda és Fekete Dénes. /László Miklós: Magyar Polgári Párt Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 19./
2008. június 7.
Az Erdélyi Társadalom (ET) legutóbbi két lapszámát mutatta be június 4-én a Kisebbségkutató Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság, a társaság székhelyén, Kolozsváron. Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője beszélt a Peti Lehel és Pozsony Ferenc által szerkesztett, a moldvai csángók kutatásának szentelt lapszámról. Elemezte a szerzők (Agnieszka Barszczewska, Tánczos Vilmos, Peti Lehel, Meinolf Arens, Ilyés Sándor, Kinda István, Iancu Laura, Miklós Zoltán, Gergely Orsolya, Szabó Á. Töhötöm) által alapos kutatásokkal elkészített, lapszámot. Ezután Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár méltatta a Kiss Dénes által szerkesztett, négy fejezetből álló vallástudományi számot és a szerzők (Gagyi József, Fosztó László, Iuliana Conovic, Fejes Ildikó, Sárközi Csongor, Máthé-Tóth András, Peti Lehel, Kiss Dénes, Nagy Réka, Bernáth Krisztina, Nagy Attila) munkáit. Megjegyezte: a tizedik akár ünnepi lapszámnak is tekinthető a kerek évforduló miatt. /Bende Attila: Erdélyi Társadalom a Kriza-társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2008. június 17.
A már elhíresült Madárka – madárka népdalvetélkedő az idén sem maradt el. Gagyi Béláné, Piroska néni, nyugdíjas tanító ébren tartja ezt a hagyományt. Az izgatott székely ruhás kisdiákok a legjobbat akarják nyújtani. Szászrégenben Dobos Loránd segédlelkész köszöntötte a kis énekeseket és Piroska nénit, aki újra megszervezte a vetélkedőt, Pápai Ilonát, a zsűri elnökét, a helyi művészeti iskola igazgatóját. /Sárkány Kákonyi Iringó: Madárka – madárka. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./
2008. szeptember 19.
Az őszödi beszédet, a politikai trágárkodásból igazságbeszéddé, múlttal való szakítássá, őszinte szembenézéssé maszatolt, zártkörű zagyvaságot érdemesnek tartotta valaki belső körökből kiszivárogtatni. Az anyaországi társadalom ezt a mai napig nem emésztette meg. Még egy következmények nélküli országban sem elfogadható, hogy hazáját saját miniszterelnöke pocskondiázza, morális rangra emelve az átverést és hazugságot, és ezzel gyakorlatilag nyilvánosan lehülyézze a kultúr- és médiagagyitól amúgy is konzumidiótává nevelt választóit. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy pártállami módszerekkel a szemét löveti ki annak, aki nem elbambulni, de tisztán látni szeretne, írta Laczkó Vass Róbert színész. Rendszerint kipattan valakinek az érdekében egy-egy országos botrány. Egy-egy jó kis terrorfenyegetés. Volt egy „ócsuló” miniszterelnök, aki a D-209-es fedőnevet kapta. Ebbe belebukott. De kiszivárogtatott holmi pumapárti korrupciós ügyeket. Volt egy pufajka-botrány, egy másik elszólt, aztán büszkén vállalt miniszterelnök. A közelmúltban médiabotrány bizonyos pénzügyminiszteri szürkegazdálkodást és feketebizniszt piszkáltak inkognitó-riporterek, hogy kis híján fordítva süljön el a dolog, és őket maszatolják be drogdílereknek. Jöjjön el az én országom! – imádkozták a Törpepuma Pártban. Eljött. Ez a párt elnökválasztási csalástól bűzlik. Ásó, kapa, nagyharang, a szövetség eltemetve. Azután egy homályos megfigyelési botrány, a rivális könnyed kicsinálása. Jönnek-mennek a nemzet pártkasszákból tengődő napszámosai. Olyasmiket szivárogtatnak a minap Nagyváradon (Miért?!) egy politikai fejtágítón, hogy mi is démonizáljunk magunknak ellenséget egy pár szavazatért. Atyámfiai, fizetett béranyaországiak, ne jöjjenek, ha csak démongyártó tanácsaikkal! És ne verbuváljanak közülünk kampány-katonákat. Se jobbra, se balra! /Laczkó Vass Róbert: Őszöd íze, bűze. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./
2008. november 12.
Egy romániai vállalat érdekeit képviselni az állam nyelvének ismerete nélkül nem lehet. A sapientiás diákok jelentős része – többségében reál szakosok, de néhány kommunikációs diák is – úgy gondolja: idő- és energiapazarlás lenne románórával terhelni az amúgy is zsúfolt órarendet. Az érintett pedagógusok tiszteletben tartják a hallgatók óhaját. A Sapientia EMTE Műszaki és Humán Tudományok Karának kínálata a romániai magyar felsőoktatásban hiánypótlónak számító fordító-tolmács szakkal bővült az idén. Az eredeti elképzelés szerint három csoport indult volna – angol, német, illetve román nyelv szerepelt a magyarral kombinálható opciók között –, érdeklődés hiányában azonban mindössze angol-magyar csoportot lehetett létrehozni. Ugyanakkor a bolognai rendszer szerint háromévesre szűkült alapképzésből kiszorultak a fakultatív tantárgyak – többek között a heti egy román óra. A fordítóképzést illetően – dr. Murvai Olga tanszékvezető tanár szerint – azért nem teltek be a román-magyar és német-magyar csoport számára fenntartott helyek, mivel a szak indítását jóváhagyó kormányrendeletre augusztusig várni kellett, és addig a legtöbb fiatal már felvételt nyert valamilyen más képzésre. A három nyelvkombinációban indított képzés nem felelt volna meg a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség – ARACIS – előírásainak, ezért nem hozhattak létre például angol–román–magyar fordítói csoportokat. Az egyetem a román szaknyelv elsajátításához kellene segítséget nyújtson – mondta dr. Gagyi József, a Sapientia egyik tanára. /Nagy Székely Ildikó: Mint hal a vízben… A sapientiások nem "románoznának". = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12./
2008. november 13.
Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2008. november 14.
A közelmúltban megjelent Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című tanulmánykötete, amelyben a szerző a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) történetével foglalkozott. Stefano Bottoni elmondta, a Bolognai Egyetem doktori iskolájában, ahová 2002-ben vették fel, az egyik tanára javasolta ezt a témát. Tudta, hogy Bottoni félig magyar származású, és magyar vonatkozású dolgokkal foglalkozik. 2002-ben beadta a kérvényt a Román Állami Levéltárba, Bukarestbe és Marosvásárhelyre, de választ nem kapott. Majd egy neves külföldi kutató, Dennis Deletant, a londoni egyetem román tanszékének vezetője közbenjárására mégis hozzájutott az engedélyhez. Bottoni szovjet és román dokumentumok alapján kiderítette, nem volt semmiféle alulról jövő kezdeményezés. A szovjet pártvezetés az 1951–1952-es évek fordulópontján kitalálta, hogy Romániában új alkotmányra van szükség. Úgy gondolták, hogy a nemzetiségi kérdést területi kérdésként kell kezelni, és úgy kell megoldani, ahogy a Szovjetunióban tették. Így került sor a székelyföldi tartomány létrehozására, amely a határtól 300 kilométerre esett, tehát nem állt fenn annak a veszélye, hogy Magyarország kéri majd a tartomány hozzá csatolását. Amikor a rádió bemondta, hogy létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, az erdélyi magyarok egy része úgy élte meg, hogy ismét nyíltan vállalhatják magyarságukat. 1952-ben elkezdődött egy újabb kulákellenes kampány, a tartomány létrejötte utáni évek igen kemények voltak Romániában, egy kicsit kivétel volt ez alól a MAT, ahol valamivel kevesebb embert tartóztattak le, mint az ország többi részében. – A könyvbemutatón is elhangzott, hogy sokan úgy értékelik: nem minden úgy történt, ahogy az a tanulmányban megjelenik. A könyv olasz változata tavaly jelent meg. – A magyar vezetés félreállítása már korábban elkezdődött, amikor a MAT-ból Maros Magyar Autonóm Tartomány lett. Az igazi váltás akkor következett be Marosvásárhelyen, amikor 1959-ben letették a vegyi kombinát alapkövét. Gheorghe Gheorghiu Dej a Magyar Autonóm Tartomány kezelését Mogyorós Sándorra, Fazekas Jánosra, a fiatal Király Károlyra és másokra bízta, meg a helyi emberekre, például Csupor Lajosra. Annak idején a MAT-ot kis Magyarországnak, illetve Marosvásárhelyt kis Moszkvának is nevezték, ez célzás arra, hogy vezetői sokkal jobban hittek a rendszerben. Meggyőződéssel csinálták azt, amit tettek, mert értelmet láttak benne. Amikor magyar emlékműveket akartak restaurálni, magyar vonatkozású szobrokat akartak állítani, vagy meg akarták írni a MAT monográfiáját, akkor 1958-ban rájöttek, hogy már nincsenek vonalban. Az itteni vezetők nehezen tudták megemészteni, hogy megváltozott a vonalvezetés. Levezényelték a saját leépülésüket. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy Marosvásárhelyen a vezetők ne magyarul értekezzenek a környezetükkel. A hatvanas években kezdődött el az új folyamat. Bottoni felhasználhatott egy jelentős kutatási eredményt. Gagyi József és Novák Zoltán 2001 és 2003 között 35 mélyinterjút készített korabeli középkáderekkel. Ezt az anyagot a kutatók Bottoni rendelkezésére bocsátották. /Máthé Éva: Nem az lett, aminek készült. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./
2008. december 9.
A Népújság beszámolt Dicsőszentmárton művelődési életéről, azonban nem tért ki arra, hogy létezik az Alsó- Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúság Szövetsége (ALKISZ) nevű ifjúsági szervezet is, amely havi jelleggel jelentkezik kisebb-nagyobb kulturális programokkal. November elején szervezték meg például immár második alkalommal a Kiöntött a Kis- Küküllő… című néptánctalálkozót, amely 11 néptánccsoportot vonultatott fel a megyéből és a határon túlról. Rá egy hétre az ALKISZ főszervezője volt azoknak az ünnepségeknek, amelyekkel a 135 éves dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatásnak állítottak emléket. A sokszor passzívnak nevezett fiatalság tíz éve havi jelleggel diáklapot ad ki ÉBRESZTŐ néven, a lap az Alsó-Kis-Küküllő mente minden oktatási intézményében megvásárolható. Négy éve Dicsőszentmárton neve szervesen összefonódik a Kökényes Néptánccsoport nevével, ezek a fiatalok évente jelen vannak Erdély valamelyik rangos néptáncfesztiválján, sőt ez év júniusában Budapesten is felléptek a Hősök terén, több ezer ember előtt. Minden szombaton Dicsőszentmártonban gyermektáncházat tartanak. A Kökényesben jelenleg három korosztályban táncolnak a gyerekek. /Gagyi Zoltán ALKISZ-elnök: Kulturális helyzetjelentő Dicsőszentmárton művelődési életéről. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./
2008. december 30.
Gazdag évet zárt Dicsőszentmártonban a Kökényes néptánccsoport. Gagyi Zoltán tanár, főszervező elmondta, hogy sikerült két teljes rend új népviseletet készíttetniük az együttesnek, mezőségit és kalotaszegit. A Kis-Kökényes két új táncrendet, a vajdaszentiványit és a küküllőmentit tanulta be, a nagy Kökényes hárommal rukkolt elő, ezek: kalotaszegi, mezőségi, küküllőmenti román táncrend. A Kökényesben jelenleg három korosztályban 84 gyerek táncol, számuk a múlt évhez képest megkétszereződött: a Kökényes és Kis- Kökényes mellett van már Apró- Kökényes is. A Kökényes teljes jogú tagja lett a Romániai Magyar Néptáncegyesületnek. Elkészült honlapjuk: www.kokenyes.ro. Dicsőszentmártonban minden szombaton gyermektáncház működik, novembertől pedig, ugyancsak szombatonként, játszóház is. 2008 júniusában Budapest közönsége előtt táncoltak, több ezren nézték műsorunkat a Hősök terén. Az elmúlt időszakban három nagyobb volumenű fesztivált szerveztünk, ezek: a Vízmelléki hagyományőrzők II. találkozója, a Maros megyei I. elemi osztályosok játékfesztiválja és a Kiöntött a Kis-Küküllő elnevezésű néptánctalálkozó. December 27-én a művelődési ház zsúfolásig telt, a Kökényes és Kis-Kökényes táncosainak újra sikere volt. /B. D. : Gyertyafényes ünnep Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./
2009. február 23.
Kovács Piroska néprajzkutató örökségalkotó műve, az „Orczád verítékével... ” – Máréfalva a történelem sodrában című könyve egyszerre monográfia és romániai magyar önismereti könyv. Helytörténet gyűjteménye 400 oldalnyi főszöveget, 100 oldalnyi mellékletet, korabeli fotót, dokumentumot tartalmazva – dr. Gagyi József szavaival – beágyazódik egy sorsba, értelmiségi magatartásba. /(molnár): Eltanulható? = Szekelyhon. ro, febr. 23.
